2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hír2O23 kérdése a világ szörnyetegeinek (Orbán, Putyin, Trump, DeSantis) sorsa

2O23 kérdése a világ szörnyetegeinek (Orbán, Putyin, Trump, DeSantis) sorsa

-

2o22 nem volt jó év, de a demokráciák szempontjából mutatott pozitív fejleményeket. Mindenek előtt azt, hogy a magukat „keresztény államnak” nevező illiberális fasiszta diktatúrák lelepleződtek, részben Putyin tömeggyilkos, népirtó, területszerző és terrorista háborújának is köszönhetően. A demokratikus Nyugat rég nem látott módon összefogott, a kétszínű és álnok Merkel-korszakhoz képest elvszerűséget mutatott, a liberális jogállamba vetett hit és a Nyugat identitása is megerősödött.

A pozitív fejlemények közé tartozik, hogy az Európai Unió nemcsak Oroszországot, hanem az Orbán-féle magyar fasiszta diktatúrát is szankcionálta, intézkedéseivel elhelyezte Orbánt a világpolitikában a szalonképtelen antidemokratikus rendszerek között. Orbán nyílt oroszpárti és Európa-ellenes politikája a legteljesebb elutasításban részesült, zsarolásaival, kudarcba fulladt vétóival és készínűségével végképp kiírta magát az európai politikusok sorából. Az EU Ukrajnáért adott neki látszatengedményt, de ez már nem a Merkel-féle elvtelen engedmények megismétlése.

A harc azonban még nem dőlt el, a demokrácia és a szabadság ellenségei nem szenvedtek vereséget, az elmúlt évet sikeresen túlélték. Ezért a következő év ennek a harcnak a folytatása lesz, ami a mostaninál sokkal nagyobb erőt, kitartást, elszántságot és határozottságot igényel. A nyugati demokráciáknak meg kell érteniük azt, hogy nem lehetnek elnézőek, megértőek, toleránsak, gyávák és gyengék a fasisztákkal szemben, s nem tehetnek semmiféle engedményt nekik, mert azt azonnal kihasználják.

Orbán fasiszta állama Orbán vezetése alatt soha nem lesz már demokrácia, minden trükközése csak arra irányul, hogy fasiszta rendszerének fenntartásához megszerezze az általa gyalázott demokratikus országok pénzét. Merkel történelmi bűne, hogy tíz éven át finanszírozta az Európai Unó első fasiszta államát, amivel kevés híján bukásba, de óriási identitásválságba sodorta Európát és a világ demokráciáit. Ezt nem folytathatja és nem ismételheti meg az EU. A szakítás kevés az átkos merkeli örökséggel, ennél több kell.

Ugyanez áll Oroszországra. Európa saját sírját ássa és megismétli a 2o. század tragédiáit, ha Putyinnak egy jottányit is enged, ha belemegy bármiféle alkuba az ukránok feje fölött, s egy négyzetméter ukrán föld elfoglalásához is a hozzájárulását adja. Az ukránokat a legvégsőkig támogatni kell, az ukrán győzelem és a teljes orosz kivonulás az egyetlen elfogadható vége ennek a gyalázatos terrorista háborúnak. Ha nem ez lesz a vége, hanem a Nyugat belefárad és kompromisszumot köt Putyinnal, az nem a háború végét, hanem az igazi háború kezdetét jelentheti. Mert akkor az oroszok nem állnak meg, és ha kell, készek atomot is bevetni.

2o23 ennek a harcnak az éve lesz, és a harc a fejekben és „gerincekben” dől el. Ha a Nyugat nem enged, ha nem mutat gyengeséget, akkor győzni fog. Ha nem lesz kitartó, ha enged az orosz propagandának és a zsarolásnak, az Orbán-féle hazugok szirénhangjainak, akkor Európa és a nyugati világ veszélybe kerül. A mérleg nyelve lehet Amerika, és az amerikai belpolitikai helyzet. Ha Trump elindulhat a választáson, és a populizmusával győz, akkor Európa egyedül marad, mert Trump Putyin és Orbán mellé áll.

Orbán arra játszik, hogy az európai szélsőjobb elfoglalja az Európai Uniót. Ehelyett őt egyszerűen ki kell rúgni Európából, vagy minden anyagi támogatást és vétójogot megvonni tőle, hogy semmiféle ereje és befolyása ne legyen. Putyint térdre kell kényszeríteni, az orosz energiafüggőséget egész Európában fel kell számolni. A szankciókkal gazdaságilag és katonailag meg kell bénítani. Amerikában pedig mindent meg kell tenni, hogy Trump ne térhessen vissza, mert egy elmebeteg fasiszta bűnöző nem lehet elnök.

Amerikában még az is nagy feladat lesz, hogy Trump esetleges bukásával ne kapjon többséget a Trump nélküli trumpizmus, amelyet Ron DeSantis floridai kormányzó képvisel. A novemberi választások Trump bukását hozták, ami a republikánusoknak nagy figyelmeztetés volt, de még mindig nem tudtak egy végső nemet mondani Trumpra. Pedig mindez nem is elég, a trumpizmusra is nemet kell mondani. Világossá kell tenni, hogy nemcsak Trump, hanem a trumpizmus is biztos bukást jelent nekik.

2o23 nagyon fontos év lesz, hogy a 2o22-ben elhalasztott kérdésekre válaszok szülessenek. S e kérdések közül a legfontosabb a világ szörnyetegeinek, Orbánnak, Putyinnak, Trumpnak, DeSantisnak (és még ide sorolhatjuk a kínai diktátort is) sorsa, ami egyben a nyugati, szabad és demokratikus világ sorsát is jelenti. Putyin háborúja megmutatta a „kereszténységnek” hazudott, illiberális fasiszta diktatúráknak az igazi arcát. Orbán pedig végképp leleplezte önmagát azzal, hogy egy véres tömeggyilkos mellé állt.

Ezért szinte érthetetlen az a végtelen türelem, amivel viszonyulnak hozzá. A pávatáncnak vége, mert már senki nem hisz neki. Putyin pedig éppen olyan, amilyennek a sematikus hollywood-i filmek ábrázolják az oroszokat. Minden egyértelmű, világos. Az emberiség bizonytalanságát a Putyin által okozott gazdasági nehézségek mellett a demokratikus Nyugat erélytelensége és határozatlansága okozhatja. Ideje lenne húzni egy éles határvonalat a diktatúrák, az autokratikus rendszerek és a demokráciák között.

Ez lenne 2o23 egyik legfőbb feladata.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések