A szakszervezetek szerint a ” munkaidő rugalmassága” valójában a munkaidő rejtett növelését jelenti.
A német nagytőke, az úgy nevezett munkaadók azzal bombázzák a kormányt, hogy szüntesse meg a múlt századi munkaidő szabályozást, számolja fel a 24 óra merev, 3×8 órás felosztását, vagyis a napi 8 óra munkaidőt kezeljék rugalmasan, helyette a heti 48 órásat tartsák csak tiszteletben. Ez lehetővé tenné, hogy a dolgozókat naponta a 8 óra után is dolgoztatni lehessen, míg egy másik napon a 8 óránál rövidebb legyen a műszak.
A javaslat megfogalmazói az általuk rugalmasnak nevezett munkaidőrendszert kiterjesztenék a hétvégére is, és azt szeretnék, ha a dolgozókat otthon is a komputerhez lehetne szólítani, vagy telefonos konferenciabeszélgetésre lehetne hívni a nap bármely szakában, munkaidő előtt vagy munkaidő után, de szabadnapokon is, ha a cég érdekei ezt kívánják meg. Mindez – szerintük – nem jelenti a munkaidő növekedését, mert heti szinten maradna a 48 óra, sőt a munkavállalók érdekében állna.
A magukat munkaadónak nevezni szerető tőkések a megszokott varázsszavakat hívják segítségül javaslatuk alátámasztására. Így azt állítják, hogy ez elengedhetetlen a német gazdaság nemzetközi versenyképességének fenntartásához, a rugalmas munkaidő gazdasági növekedést és új munkahelyeket teremtene. Arról nem beszélnek, hogy milyen hatása lenne a profitra. Nyilván köze nincs hozzá, hiszen a munkaadók csak a gazdaság, az ország és a munkavállalók érdekeit tartják szem előtt. A profilt neki nem számít, azt megelőzik a közjó és a dolgozók érdekei.
Mivel Németországban – egyelőre és még jó darabig – több a munkavállaló, mint a munkaadó, a politikai pártok pedig a választásokon szavazatokat akarnak nyerni, a kormányzat nem lelkesedik az ötletért, de – ha rajta múlna – nagy valószínűséggel hagyná magát meggyőzni a munkahelyek, a versenyképesség és a növekedés szavak hatása alatt, hiszem maga is ezekkel takaródzik, ha valami nem túl népszerű intézkedést kell eladni.
Nem úgy a német szakszervezetek, amelyek egy emberként utasítják el a javaslatot. Azt a munkaidő burkolt növelésének tartják. A politikai pártok között a német Zöldek mutatkoznak a leginkább munkáspártinak. A választások után alakulóban lévő hárompárti, úgy nevezett jamaicai koalícióban (fekete, sárga, zöld vagyis: CDU-CSU, Szabad Demokrata, Zöld párti) való részvétel feltételéül szabták a munkaidőtörvény változatlanul hagyását. Egyenesen úgy fogalmaztak, hogy számukra a téma tabu, abban még kompromisszumos megállapodásra sem hajlandóak.
Valami azonban azt súgja, hogy Németországban sem marad sokáig érintetlen az elmúlt néhány évszázadban nagy nehezen kivívott munkásjogok egyik pillére: a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 2016-ban 5 százalékkal nőtt Németországban a milliomosok száma és megközelítette az egymillió kétszázezret (egészen pontosan 1.198.700 milliomost számoltak össze). Ennyien voltak, akiknek legalább egy millió dollárnak megfelelő befektethető összeg állt a bankszámlájukon rendelkezésre, vagyis ebbe nem számolták bele az ingatlanokat, vagy az üzletrészeik értékét.
Érthető, hogy a munkaadók világszerte a munkavállalókért aggódnak, az ő javukat tartják a szemük előtt, hiszen a saját helyzetük évről évre jobb. Összesített adatok szerint a világon 15,4 millió milliomos volt 2015-ben, vagyonuk 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest és elérte az 58,7 billió dollárt. A prognózisok szerint tíz év múlva, 2025-ben a milliomosok összvagyona meg fogja haladni a 100 billió dollárt. Nem számolva a veszteségeket, amelyeket a munkavállalók egyre jobb munkakörülményei miatt, mondjuk mindjárt a 3-szor 8 órás munkaidő rugalmassá tétele következtében kell elszenvedniük például Németországban.
Zsebesi Zsolt
