Orbán ugyanazt a szerepet osztotta a menekültekre, mint Hitler a zsidókra. Ugyanazokat az eszközöket is használja, mint Hitler a végső megoldás előtt. Ha valaki megnézi a hitlerista propagandavideókat, akkor felismeri az ellenségképzésnek ugyanazokat az elemeit. Azzal a különbséggel, hogy Magyarországon nincsenek nagy számban menekültek, ezért nem lehet ellenük fizikai üldözést bevezetni, pedig igény lenne rá.
A megbélyegzés, a démonizálás, a faji és vallási elutasítás, a nemzeti identitás védelme a zsidókkal szemben ugyanazokat a kliséket használta, amelyeket ma Orbán diktatúrája is használ. Ugyanúgy uszítanak, ugyanúgy korbácsolják a gyűlöletet, és ha Magyarországon olyan nagy számban élnének bevándorlók és menekültek, mint Nyugat-Európában, minden bizonnyal pogromok, verések, kirakatbetörések és gyilkolások lennének, állami irányítással.
Erre utaló jelek már voltak, a megrémült falusiak azonnal kapát ragadnak, ha egy idegent látnak, vagy ha fejkendős asszony megy ellőttük. Az elembertelenedés folyamata ugyanúgy végbemegy, és Magyarország ma ugyanúgy halálba küldené a menekülteket, ha lenne hova és lenne kit, mint ahogy a zsidókat is halálba küldte. Sőt, magukat a zsidókat is a halálba küldené, ha tehetné, mert az idegenellenes propaganda a zsidókat teszi felelőssé ezért is.
Olyan náci propaganda, amilyet Orbán folytatott a gigaposztereken Soros György ellen, a harmincas években volt utoljára a náci Németországban. Olyan gyűlöletpropaganda, mint amit Orbán Európában hirdet, a nácizmussal vetekedik. Putyin pedig dörzsöli a kezét, hogy a liberális demokratikus Európa nem tud kikeveredni saját korrupt érdekeiből, és nem tud a náci és fasiszta Orbánnal mit kezdeni. Angela Merkel gyengekezűsége és alkalmatlansága az égbe kiált. Nem elég demokratának lenni, a demokráciát meg is kell tudni védeni.
Ezek a gazemberek fertőzik a világot. Trumpról egyre több amerikai azt mondja, hogy épp olyan, mint Hitler, de a propaganda, a gyűlölet ugyanúgy hat az emberi lélekre, s mérgezi azt, mint a náci Németországban. Aki nem áll ellene a gyűlöletnek, az nem tudja kivonni magát alóla. Ha Trumpot az amerikai jogállam nem kapja el időben, és nem mondatják le, nem válik világossá, hogy egy notórius hazudozó, fasiszta bűnöző, megválaszthatják újra, és a többi elmebeteggel együtt pokollá teszik a világot. Fel kellene ébredni, és ideje lenne világosan beszélni. Nevükön kell nevezni ezeket a fasisztákat és küzdeni kell ellenük.
Az olasz fasiszták már közeljárnak ahhoz, hogy a tengerbe fojtsák a menekülteket. Nincs messze az európai népirtás, ha a fasiszták mindenhol hatalomra jutnak, és Orbán módjára felszámolják a jogállamot. Az állatoknál is rosszabbá teszik az embert.