2024, december19, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírMarkó Beáta: „Cselédek országa”

Markó Beáta: „Cselédek országa”

-

– így summázta a véleményét a vasárnapi választási eredményről egy, a Klubrádióba betelefonáló hallgató. Nehéz megcáfolni, de ne szaladjunk előre.

Folyik most a bűnbakkeresés az „ellenzéki” oldalon, mindenki a másikra mutogat. Hibáztatják a miniszterelnök-jelöltet, aki egy váratlan fordulatnak köszönhetően – a főpolgármester ruganyos sasszézásával, az előzetes szabályokban nem szereplő, titokzatos háttérmegállapodás utáni visszalépésével – harmadikból első lett az előválasztáson. (Érdekes módon talán ő, a főváros elsőszámú vezetője az egyetlen, aki még nem szólalt meg a hatalmas választási kudarc óta!) Nem sikerült a hódmezővásárhelyi polgármesternek beelőzni a kormánypártot jobbról, ahogy ígérte, nem sikerült legyőzni őket, pedig arra csak ő képes, ígérte. Nem tehetünk szemrehányást neki, igazán mindent megtett érte, bevetette a leghatékonyabb fegyverét, a magyar választó fülében legszebben csengő szavakat: a kereszténységét meg a hét gyerekét. És mégsem teljesült az ő meg a hívei álma.

Hibásak a korábbi antiszemita – azóta filoszemitává vált párt – hívei, akiknek nem tetszett ez a változtatás, de nagy szerencséjükre épp kéznél volt egy másik rasszista párt, amelyikre örömmel és nyugodt lélekkel leadhatták a voksukat.

Régóta állítjuk, hogy egy fasiszta diktatúrát nem lehet legyőzni egy sátánian kiagyalt és előre elcsalt választási rendszerrel. Eddig négyszer nem ment, de sebaj! Nekifutunk 4 év múlva újra! Időnk, mint a pelyva és sose halunk meg!

Azt is be kell látni – tetszik, nem tetszik –, hogy ez egy fasiszta ország, a választók mintegy 70 százaléka az április 3-i szavazatával kifejezte óhaját, hogy továbbra is fasiszta légkörben akar élni, amit a 12 éve hatalmon lévő és az idők végezetéig hatalmon maradó országvezetés bőségesen kielégít. Erre van igénye a magyar társadalomnak, és ezzel a ténnyel ideje lenne szembenézni a bűnbakkeresés helyett. Amíg ez a két „adottság” vagy előfeltétel nem illan el, addig esély sincs a változásra.

Épp ezért érthetetlen és teljesen indokolatlan volt az ellenzéki oldalon a felfokozott várakozás, a reménykedés, a győzelembe vetett vak hit, amit persze nem volt szabad mondani, mert akkor a „Fidesznek drukkolunk”, ugyebár. Akik felkorbácsolták ezt a várakozást, ugyanúgy becsapták a saját választóikat, mint ahogy a Fejér megyei országgazda teszi a saját szektájával a harminc éve tartó, soha ki nem fogyó hazudozásával, propagandájával, gyűlöletkeltésével és népbutításával.

Aki azt hiszi, hogy az országgazda most konszolidálni fog, megint hatalmas tévedésben van! Minden megy tovább, ahogy eddig, csak még sokkal rosszabb lesz. Mert már csak a magyarok zöme által szeretett, de Európában páriának tartott kormányzó még inkább vérszemet fog kapni. A főpolgármester is lassan csomagolni kezdhet, mert Budapesten meg kell torolni, hogy ott önálló gondolkodásra képes emberek élnek, akiknek igényük van a tájékozódásra, informálódásra a kormánypropagandán kívül is, akik esetleg jártak már külföldön, ahol csupa idegen ember él és furcsa nyelveken beszélnek, akik elolvastak egy-két könyvet életükben, láttak múzeumot, színházat belülről. Hát nem rá szavaztak. Ezért az országgazda fel fogja számolni az önkormányzatiságot és kirendel egy tanácselnököt – vagy hogy hívták a Kádár-rendszerben – a Városházára. Szeretnénk hinni, hogy feleslegesen aggódunk az egyetlen, független, megmaradt és hallgatható rádió miatt, de a könyvelésüket mindenképpen tartsák rendben! Bármikor benézhet egy arra járó, kósza, állig felfegyverzett NAV-hadoszlop… Az EU-tagság is egyre jobban inog – és mindenkit könyörögve kérünk, ne mondja, hogy népszavazás nélkül nem léptetheti ki az országot, meg „azt nem teheti meg” vagy más, hasonló csacskaságot! Mert de. El kell olvasni az EU idevágó passzusát!

Ha Magyarországon tisztességes ellenzék lenne, egy ilyen orbitális bukás után, most szépen fogná a cókmókját és elmenne állást keresni. A korábbi kétszázhetven helyett, kilencven napig még segélyt is kapnak a jó kormány jószívűségének köszönhetően. Természetesen ezek csak utópikus gondolatok, természetesen ugyanúgy be fognak ülni a parlamentbe és természetesen esküt tesznek a kormánypárti alaptörvényre és továbblegitimálják a fasiszta diktatúrát, ahogy az elmúlt tizenkét évben tették, s az egykori MSZP – ami az összefogás nélkül már nem is létezne – ébenfekete hajú üdvöskéje pedig továbbra is tizennyolcszor „úrként” emlegetheti – az alázattól és tisztelettől görnyedve még távollétében is! – az országgazdát egy ötperces interjúban, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy csorog a trágyalé a csizmájáról.

A magunk részéről gratulálunk a választási eredményhez, legalább őszinte volt!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések