2024, október22, kedd
KezdőlapBelföldMagyar az Orbán-rendszer folytatását ígérte az osztrák köztévében

Magyar az Orbán-rendszer folytatását ígérte az osztrák köztévében

-

Magyar Péter az osztrák közszolgálati televíziónak adott interjúban kénytelen volt beszélni olyan kérdésekről, melyekről Magyarországon mélyen hallgat, amivel a magát függetlennek nevező, de annak kritériumait naponta megsértő magyar sajtó nem szembesíti.

Ez pedig az Európai Unióhoz (ezen keresztül a jogállamisághoz), valamint az orosz-ukrán háborúhoz (így Oroszországhoz és az orosz típusú politikai rendszerhez) való viszonya. Magyart az EU-hoz és az oroszokhoz való viszonya alapján lehet azonosítani, megismerni.

Magyart az osztrák televízió nagyon jó kérdésekkel szembesítette, ami arra utalt, hogy az osztrákok tisztábban látják Magyar Pétert, mint a magyarok. Arról faggatták, miért csak a korrupcióról beszél, rádaásul ennek maga is része volt, amíg a pénztől el nem zárták.

Magyar azonnal egy hazugsággal kezdte, miszerint „két éve otthagytam a kormányzati szektort”. Magyarországon nemcsak az állami cégek tekinthetők a „szektorhoz” tartozónak, hanem az Orbán-klientúrához kötődő oligarchák cégei, így Mészáros Lőrinc bankja is.

Teljesen mindegy, hogy Magyar ennek a rendszernek melyik pontján és melyik szektorából vette fel a pénzét. Vagyonbevallása alapján az elmúlt 3 év alatt 250 millió forintot kapott munka nélkül. Míg állami céget vezetett, korrupciós szerződéseket kötött, nemcsak utasításra.

Magyar Péter gátlástalanságára és arcátlanságára jellemző, hogy ezek után a korrupcióval kampányol, miközben saját korrupcióját letagadja. A korrupció nem véletlenül az egyedüli kampánytémája, mert ez az egyetlen közös nevező az ellenzéki szavazóival.

Az ORF interjújából kiderült, hogy minden más tekintetben ugyanazokat a nézeteket vallja, mint Orbán, csupán megpróbál finomabban fogalmazni. EU-pártinak nevezi magát, ahogy Orbán is, csak Orbán meg akarja változtatni az EU-t, amit érzékeltetett Magyar is.

Magyar ezúttal is azt mondta, hogy „konstruktív és kritikus” kapcsolatra törekszik az EU-val, aminek a jelentését azért értjük, mert Orbántól megtanulhattuk. Amikor kiemeli valaki azt, hogy „kritikus”, az alapvető szembenállást jelent, különben nem is beszélne róla.

Hasonlóképpen pávatáncos és kétszínű kijelentéseket tett Ukrajnáról, miszerint „én nem kritizálom Ukrajnát, de van néhány kényes ügyünk az ukrajnai magyar kisebbség miatt”. Ez már Ukrajna kritizálása, másrészt semmi köze a háborúhoz, amire a kérdés irányult.

Később, amikor a riporter visszatért Ukrajnára és az oroszok által indított háborúra, Magyar az ukrán EU-csatlakozást is a távoli jövőbe helyezte, helyette a nyugat-balkáni országokat támogatná, Orbán csatlósállamait. Az ukrán NATO-tagságot pedig végképp elutasította.

Ez az álláspont minden tekintetben ellentétes az Európai Unió, a demokratikus Nyugat, és az EU tagállamainak álláspontjával. Ez hajszálpontosan Orbán politikájának másolása. A fegyverszállításokra vonatkozó kérdés pedig egyértelműen leleplezte Magyart.

Az osztrák riporter elmondta, hogy fegyverszállítások nélkül Ukrajna elveszítené a háborút, Putyin pedig megnyerné. Magyar addig ment, amíg az Orbán-rezsim is: elismerte Ukrajna önvédelemhez való jogát, de a fegyverszállításokat ő is ellenzi.

Azt mondta, amit Orbán és Szijjártó. Az áldozatokról képmutatóskodott, és arról beszélt, hogy nem fegyverek oldják meg a problémát. Egy háborút vajon mi old meg, ha nem a fegyverek, ha joga van a megtámadott félnek védekezni, az ellenség pedig nem hajlandó távozni? Magyar ugyanazt az oroszpárti propagandát adta elő, amit Orbán.

E tekintetben pedig fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az oroszpártiság, amely Magyar kijelentéseiből egyértelműen felismerhető, soha nemcsak a háborúra vonatkozik, hanem az orosz típusú rendszerre, ideológiára és hatalmi berendezkedésre. Magyar is ennek híve.

„Milyen témákról beszél még a korrupción kívül? Mi az a két-három legfontosabb tartalmi különbség, ami megkülönbözteti Orbántól?” – tette fel a kérdést a riporter, aki korábban is feszegette, hogy Magyar nem más, mint egy fiatal Orbán.

Magyar az elszegényedésről, az összeomlott egészségügyi rendszerről beszélt, a szokásos propagandaszöveget adta elő, a korrupció miatt visszatartott uniós pénzek megszerzéséről beszélt, így megkerülte a kérdést. Nincs egyetlen fontos tartalmi különbség közöttük.

Erre megkérdezte konkrétan a riporter, miben változna a menekültpolitika, befogadnának-e menekülteket? Magyar mellébeszélt, a külső határok megvédéséről hadovált, így a riporter újra rákérdezett, ha ő lenne a miniszterelnök, több menekültet fogadnának-e be?

Magyar nem válaszolt az egyenes és világos kérdésre. Megtartaná a kerítést, a határok megvédéséről hadovált, aminek semmi köze  a menekültekhez. A legdurvább nyilatkozata pedig ezután következett, amikor az LGBTQ közösséggel szembeni hadjáratról kérdezték.

Magyar erre pontosan úgy tért ki, mint a hazug mellébeszélés nagymestere, Szijjártó Péter szokott: „Szerintem nem ez a legfontosabb kérdés” – mondta. De vannak, akiknek ez a legfontosabb kérdés, s alapvető emberi jogokról lévén szó, mindenkinek ez a legfontosabb kérdés: Magyar Péter, az ellenzék messiása, tiszteletben tartja-e az emberi jogokat?

Magyar szövege, amelyben megkerülte a választ, vérlázító, aljas, hazug, csaló és minden demokrata számára elfogadhatatlan, mert ez Magyar Péter embertelenségéről tanúskodik. Ehelyett megint az egészségügyről és a korrupcióról beszélt, aminek semmi köze ehhez.

Magyar a végét is egy nagy hazugsággal zárta. Azt állította, hogy Orbánnal fej-fej mellett állnak, az eredményt pedig „anyagi források nélkül” érte el. Magyar alsóhangon minimum százmilliókat égetett el az EP-választás előtt, s homály fedi, hogy miből, honnan a pénz?

Végül arra a józan kérdésre, miből gondolja, hogy legyőzi Orbánt a csaló választási rendszerben és az aránytalan médiaviszonyok között, amelyeket arra hozott létre, hogy választáson soha ne lehessen legyőzni, Magyar előadta a leginkább bullshit szöveget.

„A magyaroknak elege van a korrupcióból, a propagandából és a rossz életkörülményekből” szerinte, amivel Magyar megint csak azt mutatta be, mi az a három téma amivel hülyíti az ellenzékieket, gondosan elhallgatva, mit gondol a demokráciáról, plurális jogállamról, stb..

Akik Magyart promótálják, mélyen hallgatnak erről, elleplezik az emberek előtt, hogy az új potenciális Orbánt építik fel, és kínálják „megoldásként”, de Magyar Péter nem a megoldás, hanem a probléma része. Nem változást jelent, hanem a rendszer meghosszabbítását.

Aki azt képzeli, hogy Magyart csupán felhasználhatja, hogy Orbánt legyőzze, Magyartól pedig majd könnyen megszabadul, az felelőtlen hazárdjátékos, mert Magyartól soha nem szabadulnak meg, abban biztosak lehetnek, ha egyszer ölébe hullik a hatalom.

Aki viszont megőrizte a szuverenitását és a józan eszét, az láthatja ebből az interjúból is, kivel áll szemben. Magyar Péter az Orbán-rendszer megőrzését ígéri, a legkisebb változás nélkül. Személyében olyan diktátor vezetésével, aki indulatosabb, kíméletlenebb Orbánnál.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések