KezdőlapMagyarországBartus László: Az Isten, aki a kamerának táncol

Bartus László: Az Isten, aki a kamerának táncol

-

Hol vannak már a paksi fenékküszöbről készült képek? Ha valaki azt hitte, hogy ez volt a csúcs Magyar Péter előadásai között, vagy ezzel befejeződött a látványpolitizálás, a közösségi média és influenszer-kormányzás, az nagyot tévedett. A legújabb Magyar Péter opuszokban a hős XIV. Leó pápát vonja be díszletnek, a fiával Rómában motorozik, táncol a 24. Vecsési Káposztafesztiválon, kecsegét telepít Szolnokon a szőke Tiszába, s kioktatja a kritikusait, hogy ő csak egy (kis)ember, aki marad az, ami volt. Közönsége meg is eszi az előállított álvalóságot.

No Title

No Description

Mindez akkor lenne igaz, ha Magyar Péter mind a 24 vecsési káposztafesztiválon jelen lett volna, ahol minden évben véresre táncolja a lábát, s ha a fiát magánemberként vinné el motorozni, nem egy propagandafilm kedvéért. Ha nem egy kamerás autó menne előtte, mintha Fellini Róma című filmjének forgatása zajlana. Magyar Péter élénk érdeklődése a kecsegék telepítése iránt akkor jelentené azt, amit mond, ha kamerák nélkül is járna évente kecsegét telepíteni gumicsizmában Szolnokra. De ha nem, akkor ez csupán manipuláció és propaganda.

A műsor része az is, ahogyan Magyar reagál a kritikákra. Érdemes szó szerint idézni: „Vagyok, aki vagyok. Maradok, aki voltam. Ember. Ha megszólal a zene, akkor miniszterelnökként is táncolni fogok, és ha tehetem, megyek egy kört Rómában egy Vespával. Tánccal, emberséggel és mosollyal még senkinek sem ártottak.” Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem lenne ott a kamera, ami arról szól, hogy a tánc és a motorozás a közönségnek szól, nem azt mutatja, milyen ember vagyok, hanem azt, hogy mit akarok elhitetni magamról.

Utoljára Isten mondta ezt magáról, most pedig Magyar Péter. Forrás: Facebook/Magyar Péter

De talán másoknak is szemet szúrt a védekezés első mondta: „Vagyok, aki vagyok.” Amikor egy politikai vezető azt állítja magáról, hogy ő az, aki van, érdemes megállni egy pillanatra, mert ezt a mondatot eddig csak egyvalaki mondta ki magáról a Bibliában, az nem egy halandó politikus volt. Isten nevezi így magát Mózes II. könyvében a 3,14 versben. Amit Magyar mond magáról, az Isten neve. Mindenki így ismeri. A bibliai jelentés nem azonos azzal, ahogyan Magyar használja, de a párhuzam istenkáromló, ha tudatos, s felszínes butaság, ha nem az.

Isten neve azt jelenti, hogy ő az, aki Van, ő a Létező, aki minden külső beavatkozás vagy feltétel nélkül létezik, ő a szubsztancia, akiből minden más létező származik. Ez Isten legfontosabb neve, az Örökkévaló. A kifejezést önmaga jellemzésére használni a Káposztafesztiválon előadott tánc védelmére, ezzel az áthallással, enyhén szólva bizarr. Nem jó vicc. Még akkor sem, ha Magyar ezt nem úgy értette, hogy ő az Isten, hanem úgy, hogy ő olyan, amilyen. Nem változik, és nem is fog.

Mondjuk, ez is Isten tulajdonsága, hogy tegnap, ma és mindöökké ugyanaz.

Ha mindezt a római látogatás kapcsán mondja, ahol a pápával találkozott, a bibliai áthallás még erősebb. „Vagyok, aki vagyok.” Nagyon durva. Ha ezt Orbán csinálta volna, akkor a Magyar táborához csatlakozott, egykori liberális értelmiség ízekre szedte volna. Magyar mást is mond. Annak jogát hangoztatja, hogy ha megszólal a zene, akkor miniszterelnökként is táncolni fog. Ha teheti, megy egy kört Rómában egy Vespával. Ezt a jogot senki nem vitatja. De ha ezt miniszterelnökként a kommunikációs stáb kamerájának adja elő, az mást jelent.

Magyar Pétert nem lesikamerával kapták el tánc és motorozás közben, amikor önmagával volt azonos magánemberként. A „Vagyok, aki vagyok” ezekre a jelenetekre nem érvényes, mert a propagandához használt felvételek azt mondják, hogy az vagyok, aki ilyennek akar látszani, vagy az, aki ezzel valamilyen hatást akar elérni. Ez nem a „vagyok”. A „Vagyok, aki vagyok” azon a felvételen látszik, amikor az Ötker nevű szórakozóhelyről tökrészegen tántorgott haza, s a tudta és akarata nélkül lefilmezték. Akkor az volt, aki.

De ekkor nem azt mondta, hogy „vagyok, aki vagyok”, vagy „ez vagyok”, „ilyen vagyok”, hanem azt mondta, hogy politikai provokáció és karaktergyilkosság áldozata a képen. Pedig itt mondhatta volna, hogy „vagyok, aki vagyok”, senkinek semmi köze hozzá, miniszterelnökként (ekkor még nem volt az) is berúghatok, mint a hónapos szamár. De Magyar ezt nem a titokban ellesett pillanatokról mondja, hanem szépen beállított jelenetekről, ahol szakemberek alkotják meg a fényekkel, a kamerákkal, a vágással azt a hamis képet, hogy Magyar Péter kicsoda.

A politikai provokáció és karaktergyilkosság áldozata hazafelé tart, miután jól végezte dolgát. Vagyok, aki vagyok. Fotó: Magánvideó felvétel

Magyar Péter a Trastevere negyed utcáin táncol egy olasz sláger ritmusára a járókelőkkel. Milyen jó lenne, ha ez véletlenül derül ki róla: egy utcai árus ismeri fel és videózza le, nem a közpénzen odaszállított propagandavideós csapat találja ki. Mert akkor minden képmutató, ahogy a képmutatás szakértői és koronázatlan királyai, a KDNP politikusai ezt azonnal nagy szakértelemmel be is azonosították. Elvégre Magyar is közülük jön, közülük való. „Vagyok, aki vagyok.” Ezeket a szavakat utoljára Isten mondta az égő csipkebokorból, és most Magyar Péter.

Amikor egy miniszterelnök ezt a mondatot kölcsönzi saját magára egy Facebook-posztban, hogy megvédje magát egy táncos videó miatti kritikától, az nem véletlen szófordulat. Ez önmagát a lehető legmagasabb piedesztálra emelő nárcisztikus gesztus, még akkor is, ha ő maga talán csak egy hangzatos idézetnek szánta. Egy piarista ne tudná, hogy ez honnan való? Lehet értelmezni úgy is, hogy bármit megengedhet magának. Nem áll fölötte senki. Talán még az sem, akinek a nevét magára aggatta.

Nagyon baljós és rossz előkép a római helyszín, de mindenképpen ironikus. Kétezer évvel ezelőtt egy másik vezető, Nero, állítólag hegedült, miközben Róma égett. Ez a kép azóta a hatalom felelőtlenségének örök jelképe: egy vezető, aki a látvánnyal és a saját szórakoztatásával van elfoglalva, miközben a valódi problémák lángba borítják körülötte a világot. Magyar Péter nem hegedült, hanem táncolt, de pontosan ugyanabban a városban, pontosan azzal az üzenettel, hogy semmi, ami körülötte történik, nem érdemli meg, hogy megzavarja a jó kedvét.

Ugyanebben a városban Mussolini rendszeresen állíttatott be magáról propagandafotókat. Vették, ahogy félmeztelenül learat egy búzaföldet, motorcsónakot vezet vagy repülőgépet pilótáz. Mindezt azért, hogy a nép erős, nagyon közvetlen, dolgozó vezetőjének mutassa magát, miközben valójában egy diktatúrát épített ki, amely szabadságjogok tucatjait számolta fel. Mussolini azt mutatta, hogy olyan vagyok, mint ti, egy vagyok közületek. A fasizmus megalapítója sem ment odáig, hogy vagyok, aki vagyok. Vagyok olyan, mint ti.

Romániában Ceausescu évtizedeken át jelent meg népi táncokon és aratóünnepeken, mosolygós parasztok gyűrűjében, miközben az ország lakossága éhezett, a titkosrendőrség mindenkit megfigyelt, aki mást mert gondolni. Putyin negyedszázada állíttat be magáról meztelen felsőtestű horgászós, motoros bandákkal furikázó, cselgáncsozó képeket, ezzel építve a férfias, egyszerű, közvetlen, erős vezető mítoszát, miközben a valóságban egy kleptokrata, oligarchikus maffiarendszert működtető tömeggyilkos.

Trump is rendszeresen táncol nyilvános eseményein, ökölbe szorított kézzel ringatózva a YMCA dallamára, amit kritikusai és hívei egyaránt jól ismernek, és amelyet ő maga is tudatosan használ arra, hogy a komoly, néha sötét politikai tartalmat egy könnyed, szórakoztató image mögé rejtse. A minta mindig ugyanaz. A kedves vezető lebilincseli a hódolóit a sokszínűségével, emberségével, kivételes képességeivel, és a közvetlenségével, ahogy a káposztafesztiválon táncol. Ő a mi kádárjánosunk, aki ugyanúgy eszi a hagymát, mint mi. De az még igaz is volt.

A rómaiak ezt panem et circenses-nek hívták, kenyeret és cirkuszt, és pontosan azt az elvet írja le, hogy egy jóllakott és szórakoztatott nép nem kérdez, nem lázad, nem gondolkodik. A KDNP, amikor cirkuszinak nevezte Magyar Péter római útját, akaratlanul is ugyanezt a fogalmat idézte fel, csak nem gondolták végig, mennyire pontosan illik saját vezérükre, az azóta félig már megtagadott Orbán Viktorra is, aki éveken át élt ennek a technikának a változataival, a disznóvágással, a kovászos uborkával, a nótázással. Megjöttek a fehérvári huszárok.

Amikor Orbánt észrevétlenül lefotózták, ahogy (a kameráknak) vidéki parasztot formázó Orbán homárt zabál méregdrága olasz étteremben a köz pénzén, akkor volt Orbán az, aki. Ezért hamis Magyar utolsó mondata is, miszerint: „Tánccal, emberséggel és mosollyal még senkinek sem ártottak”. Ajjaj, de még hányszor. Amikor meglátod a politikai vezetődet, hogy forgatócsoporttal, videóstábbal elkezdi a saját emberi, közvetlen oldalát mutogatni, az soha nem ártatlan mulatság. Sokkal inkább a régi, jól bevált hatalmi technika. Rossz szándék van mögötte.

Amíg a nép a táncot nézi, nem kérdez. Amíg a propaganda vezeti, engedelmes alattvaló. Magyar Péter ezt a technikát most Isten szavaival színezi, és ez teszi a gesztust nemcsak ízléstelenné, hanem beszédessé is arról, hogyan gondolkodik Magyar saját magáról és a hatalmáról. Egy önimádó ember naponta elkápráztatja és orránál fogva vezeti az országot, melynek nem jut eszébe, hogy nincs demokratikus jogállami Alkotmány. Magyar élvezi az önmutogatást, a közönséget, az imádatot, s a megtervezett képi világgal építi saját személyi kultuszát.

Ilyen hamis képpel már millióknak ártottak. Van azonban Magyar Péternek egy tökéletes ellentéte: Barack Obama. Obama táncolt is, voltak emberi gesztusai, de azok mindig spontánok, soha nem megrendezettek és beállítottak voltak. Obama nem a kamerának tett bármit, de néha a kamera véletlenül elkapta. Obama akkor is ilyen volt, amikor nem voltak kamerák. De még véletlenül sem mondta volna soha, hogy vagyok, aki vagyok. Ugyanez igaz a feleségére, Michelle Obamára. Obamát nem kellett instruálni. Ő önmaga volt, és az is maradt.

Ez a különbség a profi politikai kommunikáció és a tömegmanipuláció között. A hatékony politikai kommunikáció megmutatja a valóságot, hogy valóban ki vagy. Ismerjenek meg az emberek. A tömegmanipuláció pedig egy kitalált hamis kép, amely becsapja az embereket, amely azt akarja elérni, hogy mit higgyenek rólad, de amilyen nem vagy. Magyar legnagyobb hazugsága az, hogy vagyok, aki vagyok. Az igazság az, hogy nem az vagy, aminek mutatod magad.

Ezeken a propagandafilmeken nem az vagy, aki vagy. Aki átlát ezen, az tudja, hogy ki vagy. Aki átlát ezen, jóra nem számíthat. Az ilyenek szokták bitófán végezni. Tánccal, emberséggel és mosollyal küldik a „vérpadra”.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések