2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA Fidesz volt a pedofília legnagyobb támogatója, most pedig mentegeti Böjtét, az...

A Fidesz volt a pedofília legnagyobb támogatója, most pedig mentegeti Böjtét, az erdélyi pedofilbotrány felelősét

-

A „család” és a „gyermekvédelem” került a Fidesz hazugsággyárának középpontjába, aminek semmi köze sem a családvédelemhez, sem a gyermekvédelemhez, mert a propaganda azt sugalmazta, hogy az orbáni fasizmus ellenfelei veszélyeztetik a család intézményét és veszélyeztetik a gyerekeket. Mindezt azzal követik el, hogy elismerik azok egyenlő jogát is az élethez, akik nem ugyanúgy élnek, éreznek, szeretnek, mint a többség, akik nemi identitása különbözik másoktól. Ezeket pedofiloknak, jogvédőiket családelleneseknek és a gyerekbántalmazónak állították be.

A „családról” és a „gyermekvédelemről” szóló hazug propaganda a liberális demokratikus jogok és e jogok képviselői ellen irányul. Ez az amerikai fundamentalista keresztény szélsőjobb és az orosz titkosszolgálat közös politikai terméke, amit átvett Orbán. Mindez önmagában is éppen olyan hamis és hazug, mint az egész Orbán-rendszer. Arra azonban senki nem gondolt, hogy a gyerekeket politikai eszközzé alacsonyító fasiszta rendszer közpénzből egy olyan erdélyi intézményt támogat, ahol tíz éve verik, kínozzák, megfélemlítik, éheztetik és szexuálisan bántalmazzák a gyerekeket.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a rendszer „keresztény” jelképe lett, a magyar „keresztény-nemzeti” jobboldaliság szimbóluma, a rendszer bálványa, aki sztárolta magát, s mindennek ellentéte volt, amit a Biblia a keresztény alázatról, a jó cselekedetekről, a szerénységről mond. Böjte valóban az Orbán-féle keresztényfasizmust, a hamis kereszténységet megtestesítő jelkép, mert tökéletes mintaképe a hazug, felelőtlen, alkalmatlan, nemzetieskedő, álkeresztény mocsoknak, amit az Orbán-rendszer és szellemi elődje, a horthyzmus képvisel.

A szeretetről papoló képmutató, álszent, farizeus erdélyi pap, aki magát az „árvák megmentőjének” nevezte, valójában már nem is árvákat szedett össze, hanem szegény sorsú családokból vadászta össze a gyerekeket, hogy azokat felhasználhassa, azzal az ígérettel, hogy az ő otthonaiban jobb helyre kerülnek. A legtöbb jó, amit elmondhatunk ennek a szélsőjobboldallal összefonódott fasiszta papnak a tevékenységéről, hogy a kezein megfordult 6 ezer gyerek között voltak olyanok, akiket nem aláztak meg, nem vertek, nem félemlítettek és nem erőszakoltak meg, vagy csak kicsit.

De ez sem a celebkedő papon múlott, hanem annak volt köszönhető, hogy a felelőtlenül az utcáról összeválogatott önkéntesek, képzetlen és felészületlen „nevelők” között, akik maguk is segítségre szorultak, voltak jó érzésű és tisztességes emberek, akikben volt felelősségérzet, együttérzés és szeretet, aminek a szikrája sem volt a képmutató, álszent fasiszta papban, Böjte Csabában. Hazudik, aki ennek az ellenkezőjét állítja, mert Böjte Csaba magatartása és egész tevékenysége cáfolja ezt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a pedofilbotrány kirobbanása utáni viselkedése.

Amit a Fidesz tett ennek a képmutató, s gyerekeket veszélyeztető, felkészületlen és alkalmatlan papnak a közpénzek tízmillióival történő támogatásával, az minimum hűtlen kezelés, még inkább bűnrészesség abban a felelősségben, amely ezt a meggondolatlan, önző, magamutogató, beképzelt és álszent papot teheli mindazokban a szörnyűségekben, amelyeket a gyermekotthonaiban nem egyszer, nem egy ember, hanem tíz éven át zavartalanul tucatnyi „nevelő” elkövetett kiszolgáltatott, védtelen és szegény gyerekek ellen. Mindez az égbe kiált.

Aki közpénzt adományoz, annak kötelessége meggyőződni arról, hogy azt a pénzt helyesen, jó célokra és jól használják fel. Csak olyan szervezeteket és intézményeket támogathat, amelyekről tudja, hogy betartják a szabályokat, jól képzett, megfelelően ellenőrzött személyzet neveli a gyerekeket, akiket nem érhet bántódás. Egy ilyen botrányos hely finanszírozása után egy demokráciában egy kormány megbukik. Az Orbán-rezsim ráadásul a papot és a rábízott, gyötört, kínzott, megerőszakolt gyerekeket pártpolitikai célokra használta fel.

Nem mentség, hogy nem erőszakolták meg mind a 6 ezer gyereket, nem mindnek verették szét a fejét, nem mindegyiket zárták szekrénybe, nem mindegyiktől vonták meg az ételt, mert ha eggyel is megtörtént, az is sok. De egy ilyen esetnek azonnal ki kell derülnie, az illetőt azonnal rendőrkézre kell adni, és a többi nevelőt azonnal továbbképzésre kell rendelni. Egy ilyen intézményben még az állami szabályok is előírják, milyen védelmi rendszert kell kiépíteni ezek megakadályozására, de Böjte ezeket a szabályokat mind megkerülte, elmulasztotta, ezért bizonyítottan felelős a tragédiáért.

Ha egy állami intézményben vagy magáncégben ehhez hasonló eset történik, az egyszemélyi vezető felelőssége azonnal megállapítható, és gondatlansága miatt feljelentik vagy minimum menesztik. Böjte Csaba ellen felelősségre vonást kellett volna kezdeményeznie a magyar államnak, mely a közpénzt tolta bele Böjte vállalkozásába, amivel a pap soha nem számolt el, csak annyit tudunk, hogy a gyerekek a rengeteg adomány és támogatás ellenére sokszor romlott ételt kaptak, az adományozott ajándékokat nem kapták meg, s emellett a nevelők némelyike esténként megerőszakolta őket.

A 2022-es választási kampányban az Orbán-rezsim a „gyermekvédelemre” és a pedofília elleni fellépésre építette a propagandáját. Ez alatt azonban a homoszexuálisok elleni gyűlöletkeltést kellett érteni, akiket azonosítottak a pedofíliával. Eközben a rendszer idolja, sztárja, hamis bálványa egy olyan erdélyi (!) fideszes pap, akinek intézményeiben tíz éven át (!) gyerekek tucatjait erőszakolták meg, amiről az a pap, aki magát az „árvák megmentőjének” nevezte, aki a gyerekekért felelősséget vállalt és belőlük dicsőséget hajhászott, semmit nem tudott.

Miközben Amerikában is lehet tudni más olyan pedofil nevelőkről, akiket még nem állítottak törvény elé, akikről Böjte maga is tudott, és nem tett semmit. Az egyetlen pedofil azért bukott meg, mert egy kívülálló pszichológusnak elkezdett furcsa dolgokat mondani az egyik gyerek, és az nem hagyta annyiban. Ezért kényszerült Böjte elmenni vele a rendőrségre feljelentést tenni. A Fidesz ezek után ennek a papnak a védelmére kel, a sajtót hibáztatja, hogy feszegeti és megírja az ügyet, és „egyházellenesnek” nevezi a parlamenti képviselőt, aki felveti a kormány felelősségét.

Egyértelműen megállapítható, hogy senki nem támogatott pedofil bűncselekményeket, pedofíliát olyan mértékben, mint a Fidesz, illetve az Orbán-kormány. Ők futtatták, pénzelték azt a papot, aki áldozatként dobott gyerekeket pedofilok elé, s aki nem védte meg a rábízott gyerekeket. Mindezt úgy, hogy semmibe vette, kijátszotta az erre vonatkozó törvényeket és szabályokat, ezért felelőssége egyértelműen megállapítható. A Fidesz és az Orbán-kormány a pedofil ügy felelősét, Böjte Csabát a kirobbant ügy után is védte, az elkövetőt védte a gyermekáldozatokkal szemben.

Ebből is nacionalista ügyet csinálnak, mintha a románok tehetnének az egészről, mert elítéltek egy magyar erdélyi (!) pedofilt. Ezt azért emeljük ki, mert a „keresztény-nemzeti” hazugságok egyike a határon túli magyarok felmagasztalása, „tisztaságuk” szembeállítása a romlott liberális Budapesttel szemben, amelynek lakói nem szeretik a fasisztákat (ez is régi antiszemita toposz). Most pedig kiderült, hogy Erdélyben is lehet pedofil. Nocsak. Ennek ellenére attól féltik a gyerekeket, nehogy románok kezébe kerüljenek, ha Böjtét felelősségre vonnák, és elvennék az otthonait.

Ennél csak jobb kezekbe kerülhetnének a magyar gyerekek, mert Romániában számos más gyerekotthon létezik, szigorú szabályok és ellenőrzés mellett, ahol nem fordulhat elő az, ami Böjténél megtörtént. Orbánék a „kereszténységet” és az „egyházat”, a „vallásszabadságot” védelmezik, amikor egy pedofilügy felelősét védelmezik. Mint Kirill pátriárka esetében, aki szintén szereti a pénzt, ugyanúgy szélsőjobboldali fasiszta, mint Böjte, s akit ugyanezen a címen megvédett Orbán az európai szankcióktól.

Megszokhattuk már, hogy az Orbán-rezsim bűnözőt védelmez, elítélt bűnözőknek ad menedéket, míg menekülő áldozatokat nem enged be az országba. Pedofilokat fedező álszent papokat, háborús bűnös pópákat menteget, ami csak azt mutatja, hogy ők maguk is bűnözők és hasonló szellemi, erkölcsi színvonalon állnak. Jól mondta Varjú László a parlamentben: „Aki szexuális ragadozóknak, pedofiloknak falaz, és odadobja nekik a gyerekeket, az egy morális Mariana-árok legalján ücsörög, ahonnan csak pokolba vezet az út.”

Ha a Fidesz kiáll Böjte mellett, akkor osztozik Böjtével a felelősségben. Akkor maguk is felelősek azért, ami Erdélyben a rájuk bízott gyerekekkel történt. Böjte felelősségéről minden magyar ember meg van győződve, leszámítva azokat, akiknek csak a fasiszta rezsim védelme és a politikai érdek számít. Ha tíz évig zavartalanul csinálhatta ezt a pedofil (tudomásunk szerint nemcsak ez az egy), akkor azért felel az is, aki kiválasztotta, megbízta, akinek a feladata az ellenőrzés, aki felel a gyerekek biztonságáért: aki vezeti az intézményt.

Ha tudott róla, azért felel, ha nem tudott róla, akkor azért felelős. Ilyen nem történhet meg úgy, hogy a vezető tíz évig ne szerezzen róla tudomást. Milyen kapcsolata van ennek a vezetőnek azokkal a gyerekekkel, akiket rábíztak, akikkel fotózkodik, akikre hivatkozva hatalmas pénzeket szedett össze? Milyen kapcsolata van a nevelőkkel, a szülőkkel, az önkéntesekkel, mi fogalma van arról, ami az intézményeiben történik? Böjtének minderre volt ideje, csak erre nem. Minden fontos volt neki, csak a rábízott gyerekek nem.

Megértjük ezeket a gyerekket, hogy nem mertek neki szólni. Mi sem bíznánk meg egy ilyen szeretetlen emberben.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések