2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA kegyelemmel Novák is részt vett az eltussolásban, ő is a pedofil...

A kegyelemmel Novák is részt vett az eltussolásban, ő is a pedofil bűncselekmény részese lett

-

Novák Katalin csúsztatással próbálja menteni a súlyos felelősségét azért, mert kegyelmet adott a bicskei pedofil igazgató bűntársának, aki eltussolni próbálta a bűncselekményeket, pedofília áldozatait kényszerítéssel próbálta rávenni arra, hogy vonják vissza a feljelentést és tegyenek hamis vallomást, mintha semmi nem történt volna. Törődjenek bele.

Novák azzal, hogy a pedofil bűntársának kegyelmet adott, relativizálta a bűncselekményt, maga is bűntársa lett az elkövetőknek, a bűncselekmény részesévé vált. Ugyanazt csinálta, amit K. Endre, eltussolta az ügyet, megalázta az áldozatokat, semmibe vette az érzéseiket, lebecsülte, ami velük történt. Nincsenek szavak erre a mocsokságra, amit Novák művelt.

Novák a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy magát a legnagyobb gyerekvédő pozíciójába helyezte, a pedofília legnagyobb ellenségének és élharcosának mutatta, mintha a pedofília eltussolása nem lenne a gyerekek ellen elkövetett erőszak szerves része. Tény, hogy a katolikus egyház püspökeit (pápáit) is pedofíliával vádolták az eltussolások miatt.

A pedofília elősegítése és eltussolása ugyanannak a bűncselekménynek a tartozéka. Egy gyermekotthon helyettes vezetőjének és pszichológusának a feladata éppen az lenne, hogy minden szexuális zaklatástól megvédje a gyerekeket. K. Endre a gyerekek lelkét akarta  megtörni, némaságra próbálta kényszeríteni őket. Másodszor ugyanezt Növák követte el.

Novák úgy tesz, mintha a pedofília és annak eltussolása más kategóriába tartozna, mintha nem ugyanúgy a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmény lenne. Aki eltussolja a pedofiliát, az felmenti a pedofil ekövetőt, a gyerekeket kényszeríti annak elfogadására és tudomásul vételére. Novák felmenti a pedofília eltussolását, amivel bűnpártolást követett el.

Azt sem lehet mondani, hogy nincs tisztában a pedofília elősegítésének és elrejtésének súlyával. A Fidesz a melegellenesre átírt gyermekvédelmi (pedofil-) törvény kapcsán számos alkalommal kifejtette, nemcsak a konkrét elkövetővel, hanem a pedofíliát eltussoló személyekkel szemben sincs bocsánat. Aki eltussolja a bűncselekményt, az elősegíti.

Novák is tudja ezt, ahogy azt is tudja, honnan jött az utasítás, hogy adjon kegyelmet a bűnözőnek. Nyilvánvalóak a fideszes kapcsolatok, ahogy már az ítéletben is látszott a durva beavatkozás, hogy csak kényszerítés miatt ítélték el, mintha valakit evésre kényszerített volna, miközben nem akar enni. Az áldozatok ügyvédje is furcsának találta az eljárást.

A fideszes tisztára mosás eredménye volt az is, hogy K. Endre házi őrizetben tölthette a büntetését, s nem kellett börtönbe vonulnia. Ezután még kegyelmet is kapott. Ezért Novák hazudik, súlyosan hazudik, és pontosan tudja, hogy hazudik. Abban is hazudik, hogy ő a pedofília legnagyobb ellensége. Ha így lenne, ez az ember nem kapott volna kegyelmet.

De ha fideszesről, az Orbán-család ismerőséról van szó, akkor nem számítanak a gyerekek, nem számít a nagy fideszes pedofiltörvény. Fideszes pedofil kegyelemben részesül, ha az Orbán-családdal áll kapcsolatban. Erről van szó. Ahogy Perintfalvi Rita írta Novák botrányos tanácsadójának, a primitív összeesküvéselméletekkel hazudozó Skrabski Fruzsinának:

„Az abúzus mindig két részből áll. Egyrészt a tett, másrészt az eltussolás. Tehát az eltussálás is a pedofil bűncselekmény része, nem attól különálló entitás. Vagyis Novák egy pedofil bűncselekményben résztvevőnek kegyelmezett meg.”

Ezzel maga is részese lett a bűncselekménynek.

Ne bolonduljunk meg emberek. A kényszerítés a pedofíliára vonatkozott, nem arra, hogy valaki járjon futóedzésre. A kettő elválaszthatatlan egymástól, a kényszerítés a pedofília elfogadására irányult, a pedofíliához tartozik. A pedofil bűntettet akkor lehet következmény nélkül megtenni, ha eltussolják. Nincs gyermekvédelem, ha a bűncselekményt eltitkolják.

*

Ha az abúzus után fenyegetéssel elnémítják a gyerekeket, az a pedofil bűncselekmény része. Ez védhetetlen. Mindez azért, mert a pedofília elkövetői, a tettes és a kegyelmet kapott bűntársa fideszes, az Orbán-család kapcsolata. Ugyanez a banda egy ellenzékit már akkor is pedofilnak nevez, ha életében találkozott egy pedofillal, akiről nem tudott semmit.

Ehhez képest Novák olyan embernek adott kegyelmet, aki a pedofilt védte, a cselekményét el akarta titkolni, és a gyerekeket hallgatásra kényszeríteni. Perintfalvi Rita a téma legjobb szakértője, aki leírta azt a borzasztó kárt is, amit Novák (és megbízói) okoztak a gyerekek lelkében, hogy újra átélik, ami történt, és szembesültek az igazságtalansággal.

Novák hülyének néz mindenkit, arcátlanul hazudik, ahogy a beindult propagandagépezet is. De a hazudozástól nem lesz jobb a helyzet, csak rosszabb. A tények nem változnak, iszony, borzalom, ami történt, gyógyíthatatlan kár. Kármentésre lenne szükség hazudozás helyett, hogy valamiképpen mégis elégtételt kapjanak a gyerekek és a közvélemény is.

Erre azonban nem számíthatunk, ami mindent elmond ennek a romlott, hazug, becstelen hatalomnak a természetéről. Az áldozatokkal mondhatnánk, hogy szégyelljék magukat, de nekik nincs szégyenérzetük, ezt a szót nem ismerik. Soha nem ismernek el, nem bánnak meg semmit. Az őszinteséget gyengeségnek hiszik. A hazugság a legnagyobb gyengeség.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések