Ha Magyarországnak lenne valódi kormánya, akkor érvényes lenne rá a tájékoztatási kötelezettség, amely szakszerűséget, pontosságot, objektivitást és professzionalizmust igényel. Nem mentség, hogy szakminisztériumok és valódi kormány helyett az Orbán-rezsimben a diktátor kiszolgálói és végrehajtó emberei (bizonyos tekintetben a „verőemberei”) vannak. Attól még valamiféle korrekt tájékoztatásra szükség lenne, aminek a professzionalizmus látszatát legalább formálisan meg kellene őriznie.
Ami Magyarországon ezen a területen is van, maga a gagyi, a giccs, a cinizmus és a színészkedés keveréke, ahogy két szereptévesztésben levő, önmutogató ripacs színészkedik „kormányinfó” címén, amely szerepét tekintve egy rossz szappanopera funkcióját tölti be. Erre rásegít nemcsak a lakájmédia, amely ennek a végtelenül siralmas és színvonaltalan bohóckodásnak, ripacskodásnak játszik alá, hanem a magát viszonylag függetlennek és szabadnak nevező álellenzéki álsajtó is azzal, hogy ezt a gusztustalan mocsokságot, amit Gulyás és az az ostoba nő előad, nem utasítja vissza.
Ehelyett várják minden héten, mint a messiást, ezt a nevetséges és minősíthetelen cirkuszt, Gulyás színjátékát, önmutogató végtelenül gyenge szellemeskedését, arcátlan mellébeszélését, undorító, gátlástalan és pofátlan hazudozását. Ahogy a parlamenti álellenzéknek ki kellene vonulnia a diktatúra álparlamentjéből, úgy az álellenzéki álsajtónak is ki kellene vonulnia a kormányinfó néven nevezett idióta színjátékból, amivel cinikusan gúnyt űznek a sajtóból, a tájékoztatásból, az országból és az ország népéből. Engedik, hogy látványosan szívassák őket és röhögjenek rajtuk.
Valódi kérdésekre valódi válaszokat nem adnak, számonkérni nem lehet őket, miközben egy szórakoztatónak szánt színvonal alatti szar showműsort csinálnak és adnak elő valódi, korrekt és hiteles tájékoztatás helyett. Mindezzel az álellenzéki álsajtó is megelégszik, mert ugyanazt a színjátékot adják tovább, amit nekik előadnak, de meg lehet tölteni vele az üres felületeket. Ez nem sajtó, nem a sajtó szerepe, funkciója. Az infantilis giccsparádéval infantilizálják a médiát is, amely partner ehhez. Ezzel csak elaltatják az embereket, de pontosan beleillik abba atevékenységbe, amit folytatnak.
Ez pedig az, hogy élőben közvetítik a fasiszta diktatúra kiépítését és működtetését, anélkül, hogy világosan és egyenesen megmondanák, hogy mi az. Továbbítják a hazugságokat, legritkább esetben kérdőjelezve meg a hazugságokat és a propagandát, azt is viccelődős stílusban, gyengén és erőtlenül, mintha a diktátor működése és a kleptokrácia által okozott gazdasági csőd vicc lenne, s mintha nem kellene szembesíteni a tényekkel, a valósággal az embereket. Az álsajtó nem kér számon, nem szembesít, nem húzza meg a határokat, hanem asszisztál, élő egyenesben közvetíti a pusztítást.
Az álellenzéki álsajtó nem tölti be a sajtó funkcióját, amikor elmondja, hogy mi történik, ki mit mondott, és nem mondja meg, hogy mi az, ami történik, és az mit jelent. Nem ráz fel, nem tudatosít, nem értelmez, nem figyelmeztet, nem világosít fel. A cinikus hülye megjegyzések, a bújtatott gúny vagy irónia egy diktatúrában nem megfelelő eszköz arra, hogy a sajtó az ellenőrző, az embereket tájékoztató, felvilágosító és a jogállamiságot megvédő funkcióját betöltse. Ez egy kalap szar, nem sajtó, hogy világosan beszéljünk, és legalább mi megmondjuk valamiről, hogy az micsoda.
Ennek a hallgatólagos cinikus színjátéknak az egyik legundorítóbb formája, közösen előadott produktuma, a „kormányinfónak” nevezett giccsparádé, aljasság és mocsokság, amit az ország szemei előtt közösen előadnak, amivel csúfot űznek a tájékoztatásból, a számonkérésből és a szakmából is, amit csupán megélhetésre használnak. Hogyan számolnak el, amikor a diktatúra egyszer véget ér, és megkérdezik, hogyan volt lehetséges? Nem volt sajtó? De volt, csak azt nem lehet sajtónak nevezni.
