2024, december21, szombat
KezdőlapFesz leszA Libri indoka szerint magát kellene felfüggesztenie, nem a Fesz lesz című...

A Libri indoka szerint magát kellene felfüggesztenie, nem a Fesz lesz című könyv árusítását

-

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. nyilvános állásfoglalást adott ki Bartus László Fesz lesz című könyvének árusításával kapcsolatban. A Libri augusztus 18-án tájékoztatta a kiadót, hogy „a GDPR törvénnyel való összeférhetetlensége” miatt levette a könyvet az elérhető címek sorából. Azzal, hogy a Libri Kft. megszüntette a könyv árusítását, maga állapította meg az adatvédelmi összeférhetetlenséget, és azonnali hatállyal és egyoldalúan felmondta a könyv kiadójával kötött szerződést. A (Ptk.) 6:278. § (3) bekezdés szerint erre nem volt joga, mert azt csak a megbízó szerződéssszegése esetén tehette volna meg.

Bartus László és a könyv kiadója ügyvédi felszólítást küldött a Libri Kft.-nek, hogy a törvénytelen állapotot szüntesse meg, a könyvet állítsa vissza a kínálatába. Ellenkező esetben a kiadó bepereli a Libri Kft.-t, hogy az okozott erkölcsi és anyagi kárt térítse meg. A „GDPR” (európai adatvédelmi) törvénnyel kapcsolatos jogsértést vagy összeférhetetlenséget sem az adatvédelmi hatóság, sem bíróság nem állapított meg. A Libri Kft. pedig bármiféle jogsérelmet a bíróság ítélete nélkül nem állapíthat meg. A könyv tartalmáért a kiadó felelős, nem a könyvterjesztő. A szerződés szerint a könyvterjesztőt semmiféle kár nem fenyegeti, mert a kiadó azt a szerződésben magára vállalja.

Adatvédelmi kifogást Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, a két lánya, a fia, valamint a sofőrje és az egyik fegyveres testőre képviseletében a Hit Gyülekezete ügyvédje terjesztett elő. A Libri bírósági ítélet nélkül elfogadta az adatvédelmi kifogásokat, amelyeket a könyv kiadója elutasított. A Libri a kiadóval nem egyeztetett, a jogi aggályáról a kiadót nem is értesítette, nem hallgatta meg. Önhatalmúlag hozott egy jogi döntést és a könyv árusításának statáriális befejezésével egyoldalúan felmondta a szerződést. A most kiadott nyilatkozata pedig megkérdőjelezi ehhez való jogát.

A Libri Kft. ügyvédi felszólítást követően kiadott nyilatkozata már nem tartalmazza azt az indokot, amivel a könyv árusítását befejezték. A nyilatkozat már nem mondja, hogy Bartus László Fesz lesz című könyve jogsértő lenne. A nyilatkozat szerint a probléma az, hogy a Libri nem tudja eldönteni két alapvető emberi jog (a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelméhez fűződő jog) közül melyik élvez elsőbbséget. Ebben őket sem a magyar, sem az európai adatvédelmi gyakorlat nem igazítja el, nem ad a Libri Kft.-nek „biztos támaszt”. Éppen ezért ennek eldöntését bíróságra kellett volna bízni. Ennek ellenére ők ezt eldöntötték, amikor az ellenérdekelt fél adatvédelmi kifogásának helyt adtak.

A Libri nyilatkozata téved, hogy ebben a kérdésben neki kell döntenie. Ez az adatvédelmi hatóság és a bíróság feladata. Ezért törvénytelen, hogy a Libri az adatvédelmi hatóság és a bíróság helyett a döntést meghozta. A könyv nyilvános cégadatokból közölt másolatokat, súlyos bűncselekményekre vonatkozó vádak bizonyítására. Ez a bizonyítás nem tetszik a leleplezett személynek, s a bizonyítékokat szeretné eltüntetni. Ebben nyújtott segítséget a Libri. Eldöntötte, hogy Németh Sándor személyes adathoz való joga elsőbbséget élvez azzal a közérdekkel szemben, hogy az emberek megtudják, mi történt az ATV-ben, hogyan lett a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona. A Libri ezt most kicenzúrázta. Azzal, hogy a könyv árusítását megszüntette, ezt a kérdést döntötte el. A jogi helyzet tisztázása nem követeli meg a könyv árusításának beszüntetését, amihez egyébként is bírósági döntés szükséges. A Libri nem dönthet.

A nyilatkozat szerint a Libri Kft. azt sem tudja, hogy adatkezelőnek minősül vagy nem. Így azt sem tudja, hogy neki kell ebben dönteni, vagy nem. Ennek ellenére a döntést meghozta. Utólag ezt abban a színben tüntetik fel, hogy a Libri saját jogi helyzetének tisztázásáig „függesztik fel” a Fesz lesz című könyv árusítását. Milyen alapon? Ezen az alapon az összes könyv árusítását fel kellene függesztenie. Ha a Libri Kft. nem tudja, hogy a könyvek tartalmáért ő felel vagy sem, akkor önmagát kell felfüggesztenie, nem a Fesz lesz című könyvet.

Németh Sándor két pert veszített a könyv tartalmával kapcsolatban, egy harmadik keresetét tárgyalás nélkül utasították el. Az ATV ellopása és adócsalás miatt elrendelték a nyomozást a könyvben levő információk alapján. De a kiadó visszautasítja az adatvédelmi kifogásokat is, amelyek ürügyül szolgálnak, hogy eltüntessék a könyvet. A Libri nem is volt kíváncsi a kiadó jogi álláspontjára. Ez mind a bíróságra tartozó kérdés. A könyvterjesztő nem vizsgálhat felül egy könyvet, és nem ítélhet polgári peres ügyekben. Németh Sándor egyik adatvédelmi kifogása az volt, hogy sérti a személyes adatok védelméhez fűződő jogát, hogy a könyvben megjelent, hogy az ATV ellopása után mekkora tulajdoni hányada lett az ATV-t birtokló cégben. Ha a Libri ezt eldöntheti, vége az oknyomozó újságírásnak, a leleplező könyveknek. Ezek polgári jogi kérdések, amiről nem dönthet egy könyvterjesztő.

A Libri szerint nem tisztázott az, hogy „a könyvterjesztés adatkezelésnek, a könyvterjesztő pedig adatkezelőnek, esetleg adatfeldolgozónak minősül-e”. Ha a Libri Kft. ezzel sincs tisztában, akkor semmiféle joga nem volt olyan döntést hozni, ami egy adatkezelőre vonatkozhat. Ezután jön az eddigiekből levonható leglogikátlanabb következtetés: saját helyzetének „tisztázásáig a Libri és Bookline az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (a GDPR) való megfelelés érdekében felfüggesztette Bartus László „Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak” című könyvének forgalmazását”. Mi köze van a Fesz lesz című könyvnek ahhoz, hogy a Libri Kft. nincs tisztában saját adatvédelmi helyzetével, és azt most tisztázni akarja? Ehhez miért kell „felfüggeszteni” egy könyvet, és miért éppen csak ezt? Akkor a többit miért nem „függeszti fel”?

 

A Hit Gyülekezete Facebook oldalán adta hírül néhány hónappal ezelőtt, hogy a Libri a Hit Gyülekezete közel száz könyvét árusítja. Ha a Hit Gyülekezete választás elé állította a Librit, hogy válasszon a Fesz lesz és a 100 hites könyv között, akkor érthető a jogi csűrés csavarás és mellébeszélés. A Libri engedte megzsarolni magát? A Libri Kft. saját érdeke, hogy tisztázza magát, mert ez az eljárás mindenképpen törvénytelen és etikátlan.

 

Ha a Libri adatkezelő, akkor sem maga hozhat adatvédelmi döntéseket panasz esetén, hanem az adatvédelmi hatóság és a bíróság. Nem függesztheti fel a Fesz lesz című könyvet, amíg saját jogkörét tisztázza, mert ha adatkezelőnek minősülne (ahogyan biztos nem az), akkor sem hozhatna megfellebbezhetetlen döntést, ahol a kiadót meg sem hallgatják, jogorvoslati lehetősége sincsen. Ez sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Ezt még az adatvédelmi hatóság sem teheti meg. Ezentúl a könyvterjesztők cenzúrázzák a könyveket? De akkor cenzúrázza mindet, ha attól tart, hogy a Fesz lesz sérti az adatvédelmi törvényt, mert nem tudhatja, a többi könyvben milyen adatvédelmi kifogások lehetnek. Ha a Fesz lesz kiadója holnap bejelenti a kifogását száz másik könyvre, akkor bírósági döntés nélkül azokat is „felfüggesztik”? Vagy ez csak a Fesz lesz című könyvnek jár, mert Németh Sándornak nem tetszik?

Ha a Libri Kft. attól tart, hogy adatkezelő, akkor az összes többi könyv terjesztését is fel kell függesztenie, mert akkor minden könyvben megjelenő személyes adatért felel. Vagy mindet, vagy egyet sem. Ha a Libri kft. elbizonytalanodott abban, hogy felel-e a könyvek tartalmáért, és ezt most akarja kideríteni, akkor nem a Fesz lesz című könyv terjesztését, hanem önmaga működését kell felfüggesztenie, amíg ez a kérdés tisztázódik. A Fesz lesz című könyv nem kivétel csupán azért, mert Németh Sándor, a gyerekei, a sofőrje és a testőre adatvédelmi kifogást emelt ellene, mert ezekről a kifogásokról még sem az adatvédelmi hatóság, sem bíróság nem döntött. Ezek helyett pedig a Libri kft. nem dönthet. Ennek eldöntésére a Libri Kft. nem jogosult és nem is alkalmas. Jogállását tekintve a Fesz lesz című könyv és a Libri által forgalmazott többi könyv között semmi különbség nincs. A Fesz lesz árusításának „felfüggesztése” törvénytelen.

A Libri Kft. azt állítja, hogy „a forgalmazás felfüggesztése a GDPR terminológiájával élve azt jelenti, hogy a Libri és a Bookline korlátozta a könyvben szereplő személyek személyes adatainak kezelését”. De ha a Libri Kft. azt sem tudja, hogy ő adatkezelő vagy sem, és ezt most akarja tisztázni, akkor milyen jogon járt el úgy a „felfüggesztéssel”, mint egy adatkezelő, mielőtt ezt a jogi helyzetet tisztázta volna? Milyen jogon okozott erkölcsi kárt azzal, hogy a Fesz lesz című könyvről elhíresztelte, hogy „megalapozott jogi aggályok” vannak vele szemben, s milyen jogon okozott anyagi kárt a kiadónak azzal, hogy beszüntette a könyv árusítását? Mert ez nem „felfüggesztés”. Ez az árusítás megszüntetése, ami a szerződés egyoldalú és azonnali felbontása.

A „felfüggesztés” olyan kérdések tisztázásáról szól, amihez a Fesz lesz című könyvnek semmi köze nincs. Legfeljebb ugyanannyi, mint bármelyik más könyvnek. Ennyi erővel a Libri összes könyvének árusítását „felfüggesztheti”, mert azok nagy százaléka valaki személyes adatait tartalmazza: a könyv róla szól, esetleg leleplezi. Személyes adatnak minősül minden adat, ami a személlyel összefüggésbe hozható. Dezső András Maffiózók mackónadrágban című könyve vajon hány személyes adatot tartalmaz, amely alapján azonnali hatállyal fel kellene függeszteni a könyv árusítását, hogy a a GDPR törvénynek való megfelelés érdekében a Libri ne „kezelje” tovább az adataikat? Ez nevetséges indok.

Ha ezen múlik, egy fél nap alatt kiüríthetnénk a Libri bármelyik boltját, mert az ellenérdekelt fél kifogással él. Ha a Libri Kft. még azt sem tudja, hogy felel-e a könyvek tartalmáért, adatkezelőnek minősül-e, milyen jogon „függeszti fel” egyetlen könyv árusítását? A többit miért nem? A Libri Kft. a nyilatkozat végén azt állítja: a Fesz lesz című könyv „forgalmazásának felfüggesztésével egyidejűleg a Libri és a Bookline mint a legnagyobb hazai könyvterjesztők az adatvédelmi hatóság állásfoglalását kérik az alapjogi ütközés és a könyvterjesztők adatvédelmi szerepének egyértelmű tisztázása érdekében”.

De ehhez a tisztázáshoz a Fesz lesz című könyvnek semmi köze nincs, ez a jogi kérdés nem a Fesz lesz című könyvhöz tartozik, hanem a Libri egész tevékenységéhez. Bármire jutnak e tisztázást illetően, ennek csak akkor lesz a Fesz lesz című könyvhöz bármi köze, ha az adatvédelmi hatóság, majd a jogerős bírósági ítélet kimondja a jogsértést. Vagy a Libri dönt majd adatvédelmi kérdésekben? A Libri lesz az adatvédelmi hatóság? A Libri eddig tudta, hogy őt nem vonhatják felelősségre, csak a kiadót a könyv tartalmáért. Most mitől felejtették ezt el? Ki beszélt lyukat a hasukba, hogy a Fesz leszt eltávolíthassa?

Még csak most tisztázzák a saját szerepüket, de a Fesz lesz című könyvet már „felfüggesztik”, mintha saját szerepük már tisztázott lenne, és mintha a Fesz lesz című könyvről bárki, bármilyen jogsértést megállapított volna. Mi köze a Fesz lesz című könyvnek ahhoz, hogy a Libri Kft. nincs tisztában a saját szerepével, és most próbál tájékozódni? Milyen jogon szüntették be – akár csak ennek időtartamára is – a Fesz lesz című könyv árusítását. Egy könyvet nem lehet levenni, és utána úgy árusítani, mintha mi sem történt volna. A könyvet lejáratták, a Hit Gyülekezete kezére játszották. Mindez szerződésszegés és tisztességtelen üzleti magatartás. Teljesen logikátlan, hogy saját nyilatkozata szerint a Libri nem tud egy kérdésben dönteni, de mégis dönt, nem tudja, hogy adatkezelő-e, de mégis adatkezelőként jár el. Miért olyan fontos a Fesz lesz eltüntetése a Librinek? Kinek érdeke ez? Milyen alapon kezdett ennek a könyvnek a jogi vizsgálatához, ha a kiadó felel érte? Mikor tette meg ezt valaha a Libri? Saját munkatársuk közölte korábban, hogy amíg bírósági ítéletet nem mutat valaki, addig egyetlen könyvet sem vesznek le. Mitől változott meg hirtelen a policy a Hit Gyülekezete miatt?

Mindezt az állományukba tartozó sok ezer könyv közül egyetlen könyvvel szemben teszik meg, amire egyetlen magyarázat, hogy Németh Sándor egy zsák pénzt fizetett egy drága ügyvédi irodának, hogy akármilyen eszközzel akadályozza meg a róla szóló könyv árusítását. Ezt a Libri Kft. esetében sikerrel megtette. Ez felháborító, gyanús, és különösen az, hogy a Libri Kft. ebben az egy esetben nem tartja magát az eddigi normáihoz, miszerint bírósági ítélet nélkül egyetlen könyvet sem távolít el. Nem áll ellen annak, hogy maffiamódszerekkel korlátozzák, s lejárassák saját tevékenységét is. Erre a hamis nyilatkozatra, amellyel próbálják menteni a mundér becsületét, a saját felelősségüket egy rendezetlennek beállított helyzetre kenni, a művelt amerikai azt mondja, hogy „bullshit”. Ez egy hajánál fogva előrángatott, logikátlan hamis hivatkozás, amin mindenki átlát. Egyáltalán nem olyan tisztázatlan a jogi helyzet, mint ahogy azt a Libri Kft. előadja.

Eddig is működött a Libri, méghozzá elég szilárd jogi környezetben. Eddig is tudta, hogy a tartalomért a kiadó felel. Pontosan tudja, hogy a bizományosi szerződésben a kiadó magára vállalt minden kárt arra az esetre, ha harmadik fél a Libri Kft.-vel szemben bármilyen követelést fogalmaz meg. Ezért a Libri azt sem mondhatja, hogy valamilyen kártérítési igénytől való félelem motiválta. Valaki Németh Sándor utasítására a cégen belül megpuccsolta a Fesz lesz című könyvet. Ez történt, a többi mellébeszélés. Ezt az ügyet a Libri nem teszi a kirakatába. Ha a kiadó részére küldendő válaszában nem törekszik a törvényes állapot helyreállítására, a Fesz lesz című könyv kiadója pert indít ellene és követeli az erkölcsi és anyagi kár megtérítését, a náluk levő teljes könyvállomány bruttó vásárlói árának kifizetését.

Mindent elmond a valódi szándékról, hogy a Libri hajlandó-e a törvényes helyzetet visszaállítani, vagy vállalja inkább a pert és a közvélemény negatív ítéletét. Ezt az ügyet tisztességesen és békésen csak úgy lehet rendezni, hogy a Libri visszahelyezi a könyvet a kínálatába. Miért érné meg az ellenkezője a Libri Kft.-nek, mikor tudhatják, hogy nincs igazuk, törvénytelenül jártak el? Ki áll annak a hátterében, hogy Bartus László Fesz lesz című könyvét, amely Németh Sándort leplezi le, ne lehessen az ország legnagyobb könyvterjesztőjénél megvásárolni? Ki az, aki erre felhasználja a Libri Kft. hitelét, tekintélyét, jó hírét? A botránynak ez az ember az okozója, nem a Fesz lesz című könyv, vagy a szerzője és a kiadója. Talán ezt az embert kellene felfüggeszteni, nem a könyvet, amellyel szemben semmiféle elmarasztaló ítélet nincs.

A Librinél is elkelne egy jó oknyomozó, aki feltárja, mi történt valójában. Ez a közérdek, ez pedig elsőbbséget élvez az elkövetőnek azzal az érdekével, hogy ne bukjon le.

Itt olvasható a Libri nyilatkozatának teljes szövege:

Bartus László „Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak” című könyvében megnevezett személyek kérelmeinek feldolgozása során a Libri és a Bookline megvizsgálta a vonatkozó adatvédelmi előírásokat, valamint a joganyag gyakorlati alkalmazási kereteit megteremtő hatósági és bírósági gyakorlatot.

Az érintett személyek kérései alapján a Librinek és a Bookline-nak a megkeresések teljesítéséhez egyrészt abban a kérdésben kell döntést hozni, hogy két alapvető emberi jog – a véleménynyilvánítás szabadsága (amely magában foglalja a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységével kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalához fűződő közérdeket, ezen személyek tevékenységének bírálhatóságához fűződő érdeket), valamint a közéleti szereplők magánszférájának tiszteletben tartásához fűződő érdek (amely magában foglalja a közéletben szerepet vállalókról szóló személyes információk védelméhez fűződő érdeket) – közül melyik élvez elsőbbséget. Sem a magyar adatvédelmi (értve ez alatt 2010-ig az adatvédelmi ombudsman, majd 2010-től a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság gyakorlatát), sem pedig a magyar és az európai bírósági – az Európai Unió Bírósága, valamint az Európai Emberi Jogi Bíróság (közismert nevén a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság) – gyakorlat nem nyújt kellően biztos támaszt a tekintetben, hogy hol húzódik a két alapjog közötti egyensúlyi zóna, vagyis meddig terjed a közéleti szereplők bírálhatóságának határa és mi az a vélemény, amely túlmegy ezen a határon és szükségtelen beavatkozást jelent a közszereplő magánéletébe.

Az alapjogok közötti ütközésen túl a könyvterjesztési tevékenység adatvédelmi koordinátarendszerben történő elhelyezésével kapcsolatban is felmerültek olyan bizonytalanságok – így többek között az, hogy a könyvterjesztés adatkezelésnek, a könyvterjesztő pedig adatkezelőnek, esetleg adatfeldolgozónak minősül-e –, amelyek tisztázásáig a Libri és Bookline az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (a GDPR) való megfelelés érdekében felfüggesztette Bartus László „Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak” című könyvének forgalmazását. A forgalmazás felfüggesztése a GDPR terminológiájával élve azt jelenti, hogy a Libri és a Bookline korlátozta a könyvben szereplő személyek személyes adatainak kezelését. A forgalmazás felfüggesztésével egyidejűleg a Libri és a Bookline mint a legnagyobb hazai könyvterjesztők az adatvédelmi hatóság állásfoglalását kérik az alapjogi ütközés és a könyvterjesztők adatvédelmi szerepének egyértelmű tisztázása érdekében.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések