2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA Medián úgy tolja Magyart a Fideszre, hogy a közvéleményt befolyásolja

A Medián úgy tolja Magyart a Fideszre, hogy a közvéleményt befolyásolja

-

A Medián függetlensége már régen megkérdőjeleződött Magyar Péterrel kapcsolatban. Az a szociálpszichológiai alapelv áll a jelenség mögött, hogy az emberek a győzteshez akarnak tartozni, nem a veszteshez, ezért egyes közvéleménykutatások önbeteljesítő jóslatként működnek. Márpedig itt ez történik.

Hann Endre, a Medián vezetője Magyar Péterrel szembeni elfogultságának és reményeinek nyíltan is hangot adott, amit egy közvéleménykutató vezetője szakmailag nem engedhetne meg magának, mert azonnal elveszíti a semlegességre vonatkozó hitelességét. Hann Endre ezen már túl van, legfeljebb idegesítő, hogy csápolók „mérik” a közvéleményt.

Hann a Magyar Hang egy videóinterjújában „Elég sokan elhiszik, hogy Magyar Péter egyedül is le tudja győzni a Fideszt” címmel leplezte le önmagát és a cégét, amely óhaját fejezete ki ezzel, emiatt propagandistának, s nem tudományos műhelynek tűnik, hogy aki realista, demokrata, elvszerű és megőrzi a józan eszét, mégis csatlakozzon a hívekhez.

Hann Endre már májusban kijelentette a Válaszonline podcastjában, hogy „Az általunk ismert ellenzéknek vége van”, amivel nemcsak jósnak jelentkezett, de a reményeit fejezte ki. Így olybá tűnik, közvéleménykutató cége azon dolgozik, hogy így legyen. Bekövetkezhet ez is, de azt az életnek kellene produkálnia, nem a Mediánnak.

Hann azokhoz a liberális értelmiségi körökhöz áll közel, amelyek korábban az SZDSZ holdudvarát is jelentették, akiknek prominensei nyíltan Magyart támogatják, s atyjai annak a téveszmének, hogy a Fideszt egy fideszessel lehet legyőzni, aminek semmi alapja, semmi bizonyítéka, ellenkezőleg: Magyar az ellenzéket veri szét, az ő szavazóikat szerzi meg.

Az egykori SZDSZ beteges Gyurcsány-gyűlölete miatt, amit nem tudnak elválasztani egy pszichopata potenciális diktátor támogatásától, annak is örülnek, ha megsemmisül az eddigi ellenzék. De 14 év alatt a fikázáson kívül többre nem futotta. Gyurcsány helyett nem tudtak felépíteni semmit, még az alternatívának szánt Momentumot is cserbenhagyták.

Ennek következménye az lehet, hogy a végén Orbán és Magyar mellett senki nem marad, a demokratikus értékeknek nem lesz képviselete. S ha egyszer Magyar hatalomra kerülne, elfojt és megsemmisít, betilt minden baloldali és liberális kezdeményezést, teljes sötétség borul az országra. Kívülről úgy látszik, ezen dolgozik nagy erőkkel a Medián is.

Hann Endre szerezhet ezzel kétes népszerűséget és örömöt bizonyos értelmiségi körökben, amelyek mindent egy lapra tesznek fel Magyar Péter személyében, nem számolva azzal, hogy ez a jelölt Orbánnál is rosszabb karakterjegyekkel rendelkezik, a demokráciát még a Fidesznél is jobban utálja, és az eddiginél egy sokkal durvább diktatúra veszélyét hordozza.

Hamis feltételezés, hogy ha Magyar legyőzné Orbánt (pontosabban Orbán lepasszolná neki a hatalmat a csendes és békés elvonulás fejében), akkor ez a társaság, amely tényezővé tett egy populista demagóg nárcisztikus pszichopatát, egy korrupt bűnözőt, ellentmondást nem tűrő diktátort, tőle majd „könnyen” megszabadul. Nem fog, de ki is maradna utána?

Sehogy nem szabadulnak meg tőle, hanem még Orbánt is visszasírnák, mint felvilágosult diktátort és zsarnokot, aki hagyta élni azokat, akik nem jelentettek rá veszélyt. De Magyar nem ilyen lesz, ha egyszer diktátor lesz. Orbántól undorodni lehet, de félni nem kell tőle. Magyarral nem így lenne. Ha Magyar hatalomra kerül, akkor vágni lehet a félelmet.

Mindazonáltal egy közvéleménykutatónak ehhez semmi köze, ilyen megfontolásoknak nem lehet(ne) a része, csak objektíven mérhetne. A Medián most ráadásul könnyű helyzetben van, amikor a magyarista budapesti értelmiség elvárásaihoz és hamis reményeihez igazítja az eredményeit, mert 2026-ban lesz csupán a parlamenti választás.

Addig semmilyen objektív eredmény nem cáfolhatja őket. Addig pedig utolérheti a valóság, amit segít a „közvéleménykutatás” is.

Ami gyanús, hogy a Medián mindig olyan eredményeket mutat, amilyeneket Magyar Péter tűz ki maga elé. Mindig a javára tévednek.

Ezért hiszik sokan, hogy a Medián tolja felfelé Magyart, lefelé a Fideszt, közelíti egymáshoz az ó Fideszt és az új Fideszt, szisztematikusan semmisíti meg a közvélemény szemében az általa is utált ellenzéki pártokat, annak reményében, hogy a sugallatra az élet követi az előre vetített eredményeket, amelyek tendenciózusan egy irányba mutatnak.

Mivel Magyar még nem került hatalomra, emiatt még nem számolta fel a neki nem tetsző közvéleménykutató cégeket (amire hatalomra kerülése esetén pillanatok alatt sor kerülne), emiatt nehéz a félreméréseket észrevétlenül csinálni. A Medián Magyar-barát eredményei messze a hibahatáron túl különböznek a riválisok méréseitől, soha nem a messiás kárára.

Létezik még például a Závecz Research, amelyet Magyar joggal utál, mert nem olyan, mint a Medián (a sajtóban pedig a 444, a Telex, a HVG és a 24.hu), s nem tekinti feladatának, hogy Magyart tolja. A két közvéleménykutató eredményei különbözhetnek egymástól, de nem ennyivel. A Závecz hasonló időszakban mért eredménye nagyságrendekkel más.

A Závecz szerint a biztos választóknál 9 százalékpont a különbség a „Tisza” és a Fidesz között (a „Tisza” idézőjelben, mert az Magyar Péter magánszemélyt jelenti, miután a „pártnak” egyelőre sem szabályzata, sem tagsága, sem demokratikusan megválasztott elnöksége nincs), míg Hann Endre a Mediánnal alig 4 százalék különbséget mutatott ki.

Ez azt jelenti, hogy több mint kétszer akkora a különbség, majdnem háromszor akkora, ilyen pedig nincs. A Medián a közvélemény szemében már megszüntette a DK-t is, ezzel megelőlegezve azt, ami bekövetkezhet, ha Gyurcsány pártja továbbra sem csinál semmit, nem egyesíti az Orbán-Magyar duó elleni demokratikus erőket és nem nyitja ki a pártját.

De egyelőre nincs így. Erősen megkérdőjelezhető, ha a közvéleménykutatók beavatkoznak a pártstruktúrába, saját politikai téveszméiket ráerőltetik a közvéleményre, és becsapják az embereket. Ennek következménye részben az elmúlt 14 év, csak az eddigieknél is nagyobb a kockázat, mert ezzel a plurális demokrácia maradékát számolják fel.

Ha nem marad más, csak Orbán és Magyar, Magyarról pedig kiderül, ami most is látható (csak azt el kell hallgatni, le kell tagadni), akkor a két fasiszta diktátor uralkodik, esetleg koalíciót köt, vagy helyet cserél, vagy csak békésen megélnek egymás mellett, ellenzék és demokratikus képviselet nélkül, elveszítve a demokratikus változás esélyét évtizedekre.

Ebbe az értelmiségi kampányba kapcsolódik bele a Medián, lett annak része, amivel nem csupán hamis eredményeket mutat, de beavatkozik a politikai csatározásokba. Mivel a demokratikus ellenzéknek semmi sajtója nincs, még szóvá sem teszi senki, mi történik. A függetlennek nevezett sajtó pedig nyíltan manipulál Magyar érdekében.

Így készülünk mi a demokratikus fordulatra. Mi így szeretjük a demokráciát.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések