Sikerült az ellenzéki oldalon hatalmasra dagasztani azt a fideszes trollkodást, hogy kinek milyen az angolja, miközben Orbán felcsúti angoljával Amerikában gondjai lennének egy vacsorarendelésnél, mert senki nem értené. Felesleges magyarázkodni, mert nem nyelvtanárt keresnek, hanem miniszterelnököt, s ahogy a megfelelő nyelvtudás hiánya nem tesz alkalmatlanná senkit, úgy a brilliáns nyelvtudás sem érv arra, hogy kit kellene megválasztani miniszterelnöknek. Ennél fontosabb kérdés, hogy a jelölt tisztában van-e a jelenlegi magyar hatalom közjogi helyzetével, és van-e elképzelése arról, hogyan számolja fel a NER-t.
Mi ezt keressük, és ennek alapján nem találjuk a megfelelő jelöltet, illetve hiányosnak érezzük az egész ellenzéki összefogás programját, mert az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek nem alakítják ki egyértelmű viszonyukat az alaptörvényhez, az Orbán-rezsim alkotmányos alapjaihoz, az NER-hez, amely az alkotmányos rend megdöntésével és a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvéssel jött létre. Megírta a Népszavában négy tekintélyes és kiváló szerző (Vörös Imre, Bárándy Péter, Fleck Zoltán és Lengyel László) azt, hogy Orbán rendszerének egy tollvonással való eltörlése nélkül nem lehet kormányozni. Erre megadták a jogi alapokat, a receptet, a kivitelezés módját is, de az ellenzéki jelöltek egyike sem reagál rá, ami elfogadhatatlan, mert ez a rendszerváltás kulcskérdése.
Nem az Amerikai Népszava találta ki, hanem a budapesti Népszavában jelent meg. Nem „Amerikából osztjuk az észt”, hanem Budapestre hivatkozunk, hogy tisztázni kell az alapvető kérdést: Orbán rendszere és alaptörvénye alkotmányos vagy nem? Mert, ha elfogadják, hogy igen, akkor csak kormányváltásról lehet beszélni a Orbán-rendszeren belül, és Orbán önkényuralmi rendszerének korlátait el kell fogadni. Ez esetben egy esetlegesen megválasztott új kormány képtelen kormányozni, és Orbán tízéves ámokfutása utólag is jogi elismerést kap, mintha semmi nem történt volna. Praktikusan pedig egy ellenzéki kormány nem élné meg az első hónap végét, mert az „ellenzékben” levő Orbán szétverné az országot.
Sokan tartanak is ettől, és ha nem látják biztosítottnak, hogy Orbánt félreteszik, a rendszerét eltörlik, őt magát felelősségre vonják, akkor nem is nagyon vágyakoznak a kormányváltásra, mert az káoszhoz vezet és romba döntene mindent. Orbán ugyanis jó szokásához híven felgyújtaná az országot, az ő uralkodására létrehozott rendszerével megfojtaná az új kormányzatot. Ezek praktikus kérdések, de ennél fontosabb az, hogy a jogállam visszaállításának programjával kampányoló ellenzék valóban a jogi helyzetnek megfelelően jár el vagy sem. Amikor ezt bárki felveti, akkor nem bomlasztja az ellenzéket, hanem arra hívja fel a figyelmet, amire a négy kiváló budapesti szakember is, hogy ezeknek az alapkérdéseknek a tisztázása nélkül nem lehet nekimenni a választásnak. Ezt minden értelmes ember tudni akarja.
Márpedig jogállamot nem lehet úgy létrehozni, hogy nem a jogi helyzetnek megfelelő programot hirdetnek. Ha Orbán rendszere törvénytelen alapokon áll, ahogy a négy szerző írja, akkor azt az első napon ki kell hirdetni, semmissé kell nyilvánítani. Ezt javasolják a Negyedik Köztársaság kikáltását szorgalmazó szerzők. Ennek alkotmányos alapja az, hogy senki nem törekedhet a kizárólagos hatalom megszerzésére. Az Alkotmány ezt tiltotta. Ezért minden olyan törvény, amely ezt szolgálja, beleértve Orbán egypárti alaptörvényét is, alkotmánysértő, és mint ilyen, semmis. Ennek alapján egy új Országgyűlés első napján ezt hatályon kívül kell helyezni.
Nemcsak az alaptörvényt, hanem minden törvényt, amely az önkényuralmat szolgálja, amely alkotmányellenes. Ezt minden ellenzéki jelöltnek deklarálnia kellene, mint azt a közös nevezőt, amely minimuma a rendszerváltásnak. Mert a kormányváltás nem elég. Egy államcsínnyel létrehozott rendszert el kell törölni, és helyre kell állítani a jogállamiságot. Ha nem deklarálják a NER törvénytelenségét és az alaptörvény semmisségét, hanem elfogadják és jogfolytonosnak tekintik az Orbán rendszer törvényeit, akkor nemcsak az ország kormányozhatóságát kérdőjelezik meg, hanem saját működésük törvényességét is, s Orbán önkényuralmát hitelesítő pecséttel látják el. Egy önkényuralmat nem lehet lépésről lépésre lebontani belülről úgy, hogy az önkényuralom alapjait elismerik, ráadásul ez törvénytelen is.
Ez nem lehet választási stratégia és kampánytaktika kérdése. A jogot nem lehet politikai szempontoknak alárendelni, mert az nem jogállami. Márpedig a jogászok egyértelművé tették, miközben a jogállamról szónokló ellenzéki miniszterelnök-jelöltek fütyülnek rá, nem veszik figyelembe. Még az is jobb lenne, ha nemet mondanának, de a csúsztatás, a sumák hallgatás a legrosszabb és a legtisztességtelenebb. Állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a jelöltek szerint törvényes vagy nem törvényes az Orbán-rendszer, és annak alapja, az alaptörvény, illetve az abból hozott egyéb törvények. Nem az ellenzék gyengítése az, ha alapvető kérdések tisztázására szólítanak fel ellenzékiek. Nem vakon kell nekiszaladni a falnak, hanem a kulcskérdéseket tisztázni, és világos programot hirdetve készülni a rendszerváltásra.
Ha Orbán rendszere alkotmányellenes, akkor abból le kell vonni a megfelelő jogi következtetéseket. Ahogyan a „négy szerző” is levonta, és azt programmá kell tenni, ahogy ők javasolták. Vagy ki kell jelenteni, hogy Orbán rendszere jogszerű és törvényes, amit a jelöltek (vagy némelyikük) elfogad, tudomásul vesz, és abban az esetben minden értelmes ember tudhatja, hogy az illető alkalmatlan arra a feladatra, amire jelentkezik, és nem szabad őt támogatni. Minden bizonnyal ez az oka a sumákolásnak, hogy a jelöltek nem döntötték el, vagy nem merik vállalni a rendszer törvénytelenségének kimondását és az ezzel járó rendszerváltást, beleértve Orbán bűnszervezetének törvényes felelősségre vonását is, amelyről a négy szerző szintén világossá tette, hogy az nem „bosszú”, hanem a jogállamiság minimális követelménye.
Mivel láthatóan nem lehet az ellenzéki jelölteket kimozdítani a rejtőzködő álláspontjukból, valamilyen katalizátor szerepet betöltő személynek vagy mozgalomnak ki kellene kényszeríteni ezt, mondjuk azzal, hogy az 1989-es rendszerváltáshoz hasonlóan létrehoznak egy Ellenzéki Kerekasztalt, amelybe meghívják a legjelentősebb szellemi irányzatok, értelmiségi holdudvarok képviselőit is az ellenzéki pártokkal együtt, ahol ezeket a kérdéseket – nyilván a „négy szerző” közreműködésével – megvitatják és mindenkire érvényes döntést hoznak. Ez adna igazi lendületet és valódi tétet a 2022-es választásnak, és emelné ki ezt a választást az orbáni forgatókönyvből. Ki lenne mondva, hogy a „király meztelen”, törvénytelen uralom működik, amelynek első napon történő eltörlésére indul a választáson a közös ellenzék.
A feliratkozáson kívül akkor lenne értelme a 99 Mozgalomnak, ha egy ilyet megszervezne, és ezt az alapvető kérdést tisztázná. De ha a „mozgalom” csak arra van, hogy egy elkent programhoz aláírókat gyűjt, akkor a 2022-es választás is úgy kerül be a magyar történelembe, mint egy újabb elhalasztott lehetőség. A „békés rendszerváltás” alapja nem az, hogy elkenik és elhallgatják az Orbán-rendszer törvénytelen alapjait, alkotmányellenes voltát, és hízelegnek a diktátornak, hanem az, hogy a jogi alapokat tisztázzák, és jogszerűen járnak el. Ez pedig az alaptörvény első napon való eltörlése, az Orbán-rendszer nyílt megtagadása, elutastása, jogi felszámolása, és a Negyedik Köztársaság kihirdetése. Mindezt az új Országgyűlés első fél órájában. Aki ezt nem mondja ki, ezt nem vállalja, az nem demokrata.
