Marco Rossi szövetségi kapitány „pontosította” a bolgár meccs utáni állítását, amiben azt mondta, hogy szégyellje magát minden magyar, aki nem szurkol a magyar válogatottnak. Most azt mondta, nem pontosan fordították a szavait. Arra gondolt, hogy neki belefér, ha valaki nem szurkol a válogatottnak, az elfogadhatatlan neki, ha ellene szurkol.
Rossinak az első megjegyzésére már válaszoltunk, most válaszolunk erre is, mert mi nem csupán nem szurkolunk a magyar válogatottnak, hanem ellene szurkolunk. Hazafiasságból, hazaszeretetből, ha éppen tudni akarja. A magyar labdarúgást kisajátította a diktatúra, s a rezsim propagandacélokra használja. Feladata, hogy a diktatúrának szerezzen dicsőséget.
Idézzük, mit mondott Rossi: „Távol álljon tőlem, hogy bárkinek megítéljem a viselkedését. Demokráciában élünk, bárki gondolhat bármit. De az ember látja, mi történik, ki, hogyan viselkedik a mérkőzés előtt. Valamilyen szinten én is érzékeltem, hogy emberek azt kívánták, bárcsak veszítenénk vagy leégnénk egy adott mérkőzésen. Számomra abszolút belefér, hogy valaki ne támogassa a válogatottat, de az más minőség, amikor valaki ellene szurkol.”
Először is, mi demokráciában élünk itt Amerikában, és Rossi is demokráciában élhet a saját hazájában Olaszországban, de Magyarország nem demokrácia. Annyit ő is tudhatna, hogy ezt már az Európai Parlament is kimondta, a nyugati újságok mind megírták, ő a diktatúra által fizetett edző, aki Orbán alkalmazottja. Ezért a véleménye nem hiteles.
Nem szurkolni a magyar válogatottnak, vagy ellene szurkolni, annak ugyanaz az oka. Nem támogatjuk Orbán Viktor csapatát, nem támogatjuk azt, hogy a nacionalista érzelmekkel a magyar embereket saját diktatúrája, fasiszta rendszere mellé állítsa: felodódjunk a futball iránti szeretetben, mintha semmi nem történt volna. Arról ne nyissunk vitát, mi a fasizmus.
Ha a magyar futball önálló, független lenne, ha nem Orbán oligarchája lenne az elnöke, és nem a politika szolgálóleánya lenne, hanem szabad sportági szervezet, amely független az államhatalomtól, az ország önkényuralmi rendszerétől és a diktátorától, akkor szurkolnánk a magyar válogatottnak. Az Orbán-rendszernek nem szurkolunk, hanem ellene szurkolunk.
Úgy kívánjuk az Orbánnak alárendelt magyar válogatott vereségét, mint az Orbán-rendszer bukását. Például azért is, hogy a labdarúgás is megszabaduljon az állami gyámkodás alól, s piaci viszonyok közé kerüljön, szabad és önálló, független klubokkal, szövetséggel, ahol fel sem merül, hogy a szövetségi kapitány munkájába beleszól-e az ország diktátora.
Rossi úr, azzal a kijelentésével, hogy „demokráciában élünk”, megint átlépte a szakmaiság határát. Megint olyan dologban nyilvánított véleményt, szövetségi kapitányként, amihez nem ért, vagy nem tartozik a kompetenciájába, amivel sok magyar embert sért. Nem az a demokrácia, hogy szurkolhatok a válogatott ellen, hanem az, hogy nem korlátlan a politikai hatalom: nem diktátor-vezér vezeti az országot, akinek a hatalmát semmi nem korlátozza.
Ön ellen nem szukoltunk eddig, jó szakembernek tartjuk, aki egy működésképtelen fasiszta konstrukcióban, a piaci viszonyok felszámolása közepette eredményekre képes válogatottat rakott össze, ami akkor is teljesítmény, ha nem is akkora, mint amekkora lett a mellény. Ez azonban csak addig tart, amíg nem kezd kilépni a szerepéből és nem lesz a NER agitátora.
Amint azt látjuk, hogy Ön nem csupán egy megfizetett szakember, aki a munkáját végzi, hanem beáll Orbán fasiszta rendszerének szekértolói, hazudozói és oligarchái közé, Ön az ellenségünkké teszi magát, mert azokat támogatja, akik a jogállamot, a szabadságot és a demokráciát egy oroszpárti, orosz stílusú fasiszta diktatúrává tették.