Megtalálta Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője az első médiumot, amely függetlenül az igazságtól, védelmébe vette. Az Ellenszél nevű blogban Jabronka Richárd írt egy cikket Németh Sándor és az ATV védelmében, ami nem lenne baj, ha a cikknek egyetlen szava igaz lenne. Ez az írás azonban hemzseg a hazugságoktól, a téves és félrevezető információktól, a valótlan tényállításoktól. Mindenesetre jól illusztrálja azt, hogy Németh Sándort és a vallási magánvállalkozását csak a tények és a valóság meghamisításával, kizárólag hazugságokkal lehet védeni. Egyes vélekedések szerint az Ellenszél blog a DK nem hivatalos szócsöve, de ez nem felel meg a valóságnak. Az Ellenszél blognak semmi köze nincs a DK-hoz.
Az Ellenszél blog impresszuma azt mondja, „Ne számítsunk objektív hírekre, ez a portál vállaltan elfogult.” Szeretnénk felhívni Jabronka Richárd figyelmét arra, hogy az elfogultság és valótlanságok közlése nem ugyanazt jelenti. Az Ellenszél blog „Támadásrohamot indítottak az ATV tulajdonosával szemben: tönkre akarják tenni a csatornát?” című cikke az igazság ellenszele. Jabronka Richárd azt álltja a Fesz lesz című könyvről, hogy az „arra az elképzelésre alapozott, hogy „leleplezzen” egy vagy több állítólagos bűncselekményt, amit nem tud bizonyítani. A hatóságok elé sem tárja ezeket, hogy nyomozati eljárás indulhasson, hiszen a felsorakoztatott vádak minden alapot nélkülöznek, azok a karakterrombolásra és az egyetlen objektív televíziós csatorna ellehetetlenítésére irányulnak”.
Mielőtt részleteznénk, hogy Jabronka Richárd miért járt volna jobban, ha elolvassa a könyvet és úgy ír róla, vagy utánajár a tényeknek, és nem elégszik meg saját elfogultságával és a tollba diktált hazugságok közlésével, csupán gyorsan jegyezzük meg, hogy a Németh Sándor által elkövetett bűncselekmény feketén-fehéren bizonyított, azt csak politikai döntéssel lehet elsikálni. Hamis állítás az is, hogy a szerző nem tárta a hatóságok elé a bizonyítékait, mert Bartus László 25 oldalas feljelentést tett Németh Sándor és társai ellen a Fővárosi Főügyészségen. A bizonyítékokkal együtt tekintélyes súlyú csomag a járvány miatt lassúbb posta késedelme ellenére remélhetően hamarosan megérkezik a címzetthez. Ezért teljesül majd Jabronka Richárd álma és nyomozati eljárás indulhat azok alapján.
Jabronka Richárd igen bátor ember, aki a feljelentés és a bizonyítékok ismerete nélkül már meg is hozta a felmentő ítéletet és ellentmondást nem ismerve kijelentő módban közölte, hogy „a felsorakoztatott vádak minden alapot nélkülöznek”. Mindezt azt követően meri állítani, hogy Magyarország legtekintélyesebb és szakmailag kétségbevonhatatlan oknyomozó hírportálja, az Átlátszó.hu megírta, hogy Németh Sándor „tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét”. Az Átlátszó.hu és a Magyar hang hitelesítette, hogy a könyvben szereplő adatok igazak. Bármiben lefogadunk, hogy Jabronka nemcsak a könyvet, de még ezt a cikket sem olvasta el.
Különben nem írna sületlenségeket, és nem közölne egy megtévesztő és csaló információt az ATV tulajdonosi összetételéről, amit Németh Sándor ügynökei, mint a volt III/III-as Morvay Péter, úgy terjesztenek, mint az igazságot arról, hogy Némethnek csak 5 százalék tulajdona van az ATV-ben. De így jár az aki csak az ATV impresszumáig jut el, és úgy tesz ellentmondást nem tűrő kijelentéseket, hogy nem néz utána semminek. Íme Jabronka csaló ábrája a cikkből, ami alapján ő megállapítja, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt. Jabronka Richárd oknyomozó újságírónak ne menjen. Itt látható az általa közölt csalás:
Csakhogy Németh Sándor a dadogós videójában azt mondta, azért tettük bonyolulttá, hogy ne lehessen könnyen kiigazodni rajta. Ezek az ábrák Jabronka Richárd színvonalú elfogult újságíróknak készültek, akik sunyi módon anyagi érdekeltséggel vádolják meg egy leleplező könyv szerzőjét, aki vette a fáradságot, hogy utánanézzen a tényeknek és kiderítse az igazságot, miközben Jabronka erre nem hajlandó. De ne csodálkozzunk túlságosan, ha Jabronka Richárd hamarosan az ATV-ben kap állást és remek fizetést. Mielőtt elfoglalná jól megérdemelt helyét egy álellenzéki csaló televízióban, néhány percre beültetjük egy alapfokú oknyomozó újságíró tanfolyamra, amelynek végére megismerheti az igazságot. Először is megmutatjuk az ATV Zrt. legutóbbi alapszerződéséből a tulajdonos részvényesek arányát.
Ezután a következő lépésünk az, hogy megnézzük, kik a tulajdonosai a Broadcast Project Kft.-nek és a Hadar Gold Kft.-nek. Ezt azért tesszük, mert aki többségi tulajdonosa ezeknek a cégeknek, az többségi tulajdonosa az általuk birtokolt részvényeknek is. Ha Jabronka Richárd egyszer újságíró lesz, akkor belép az Opten cégadatbázisba, és ott megtalálja, hogy a Broadcast Projekt Kft. 70 százalékos tulajdonosa a Hadar Gold Kft., 30 százalékos tulajdonosa a Hit Gyülekezete cége, az Új Spirit Kft.. Tehát a Broadcast Projekt Kft. részvényeinek 70 százalékos (többségi) tulajdonosa a Hadar Gold Kft.. Ezután megnézi, hogy ki a többségi tulajdonosa a Hadar Gold Kft.-nek, és máris megtudja, hogy valójában ki a többségi tulajdonosa a Broadcast Projekt Kft. részvényeinek. Jabronka Richárd itt érdekes dolgot fog találni: a Hadar Gold Kft. 60 százalékos (többségi) tulajdonosa Németh Sándor.
Ezért az ábra a valóságban úgy néz ki, hogy a Broadcast Projekt Kft. helyére beírhatja a többségi szavazati joggal rendelkező Németh Sándort, a Hadar Gold Kft. helyére beírhatja a többségi szavazati joggal rendelkező Németh Sándort, a harmadik részvényes pedig maga Németh Sándor. Ha ezt letisztázza, akkor láthatja, hogy minden részvényes többségi szavazati joggal rendelkező tulajdonosa Németh Sándor. A két cég mögött ő áll. Eddig egy általános iskolás gyerek is eljut, ezután jön az újságírói feladat. Ha megnézi Jabronka, hogy a Broadcast Projekt Kft.-nek és a Hadar Gold Kft.-nek ki volt az eredeti tulajdonosa, akár több cégen keresztül, akkor megállapíthatja, hogy ezek a cégek eredetileg a Hit Gyülekezete tulajdonában voltak. Ettől kezdve válhat egy elfogult a blogszerzőből oknyomozó újságíró, ha megnézi, hogy Németh Sándor hogyan lett ezeknek a cégeknek a többségi tulajdonosa.
Nem kell sehova menni, az Opten cégadatbázisban kell követni a tulajdonosváltozásokat. Ebből kiderül, hogy Németh Sándor egy liechtensteini offshore cég közbeiktatásával szerezte meg a Hadar Gold Kft.-ben a többségi tulajdont. Így íratta nevére a Hit Gyülekezete cégben levő vagyonának 60 százalékát, amelynek értéke minimum kétmilliárd forint. Mindezt a gyülekezetből származó 270 millió forintért szerezte meg. Az offshore cég a Hit Gyülekezete kárára emelte a tőkerészét, amit Németh Sándor lánya, és bűntársa, az Új Spirit Kft. ügyvezetője, Németh (Kauzál) Alexandra tett lehetővé, ezzel elveszítve a rá bízott gyülekezeti vagyon 60 százalékát, ami az apja magántulajdona lett. Így lett a gyülekezeti vagyon magánvagyon, így lopta meg Németh Sándor a saját gyülekezetét. Ezt nevezik hűtlen kezelésnek.
De azért, hogy Jabronka Szilárd képet kapjon az ATV impresszumában található hazugsággal szemben a valóságról, a Fesz lesz című könyvből idézem azt, hogy ez Németh Sándor esetében milyen vagyoni értéket jelent. A Hadar Gold Kft. az ATV székházának tulajdonosa, amelynek értéke akkora, hogy a CIB Bank elfogadta egy másfél milliárdos jelzáloghitel fedezetéül. Németh Sándor akkor került tulajdonba, miután a jelzálog lekerült róla. A Hadar Gold Kft. ezen kívül többségi tulajdonosa a Broadcast Project Kft.-nek, amely az ATV legnagyobb részvénytulajdonosa. A 2019. március 11-i társasági szerződés szerint a Hadar Gold Kft. 411 millió 950 ezer forinttal lett a Broadcast Project Kft. 70 százalékos tulajdonosa. A kisebbségi tulajdonos az Új Spirit Kft. 176 millió 550 ezer forint törzsbetéttel, ami a cég 30 százalékos tulajdonrészének felel meg.
A szerződés 18 nappal azelőtt készült, hogy Németh Sándor a saját nevén a Hadar Gold Kft. többségi tulajdonosa lett. A 2010. november 9-én kelt társasági szerződés szerint a Hadar Gold Kft. még 94,81 százalékos tulajdont birtokolt. Mint korábban jeleztem, 2019-ben a Hadar Gold Kft. átruházott 138 millió 550 ezer forintos üzletrészt az Új Spirit Kft.-re, hogy kialakuljon a 70-30 százalékos tulajdoni arány a Hadar Gold Kft. javára a Hit Gyülekezetével szemben. Ha itt valóságos pénzmozgás történt, akkor az egykori százszázalékos tulajdonos még 138 millió 550 ezer forintot fizetett is azért, hogy 30 százalékos tulajdonos lehessen. Annak a cégnek fizetett, amely Németh Sándor többségi tulajdonába került. Papíron ennek 60 százaléka már Németh Sándort illeti meg. Ezt a pénzt a Hit Gyülekezete fizette, nagyrészt Németh Sándornak, hogy a gyülekezet 30 százalékot birtokolhasson abból, ami teljes mértékben az övé volt. Ha egy állami cég teszi ezt, a felelőst hűtlen kezelésért bíróság elé állítják.
Mindez nem minden, mert a csaknem másfél milliárdos törzstőkéjű ATV Zrt.-nek is három részvényese van: a Broadcast Projekt Kft., a Hadar Gold Kft. és Németh Sándor magánszemély. A Broadcast Project Kft. 1 milliárd 49 millió 780 ezer forint értékű részvénycsomaggal rendelkezik. A cégnek 70 százalékos tulajdonosa a Hadar Gold Kft., így 70 százalékos tulajdonosa az 1 milliárd 49 millió 780 ezer forint értékű részvénycsomagnak is. Ennek pedig 60 százalékos tulajdonosa Németh Sándor magánszemély. A Broadcast Projekt részvényeinek 70 százaléka 734 millió 846 ezer forint, ennek a 60 százaléka 440 millió 907 ezer 600 forint. Ennyi a névleges értéke Németh Sándor Broadcast Project Kft.-n keresztül birtokolt részvényeinek.
Az ATV második legnagyobb tulajdonosa maga a Hadar Gold Kft. 297 millió 990 ezer forint értékű részvénnyel. Ennek a 60 százaléka is Németh Sándort illeti meg, az 178 millió 794 ezer forint. Emellett Németh Sándor saját nevén maga is részvénytulajdonos egy 71 millió 230 ezer forintos részvénycsomaggal. Németh Sándornak az ATV Zrt.-ben van összesen 690 millió 931 ezer 600 forint értékű tulajdonrésze, amelyhez a liechtensteini offshore cég közbeiktatásával 200 millió forint készpénzzel és a 70 millió 540 ezer nem pénzbeli juttatással jutott hozzá, kipenderítve a Hit Gyülekezetét a cég többségi tulajdonából. Ehhez jön az ATV székház értékének 60 százaléka, ami a minimum másfél milliárd forint 60 százaléka. Emellett még egy 200 milliós tőkerésze található a Hadar Gold Kft.-ben és 40 milliós törzstőkéje az X and A Marketing Kft.-ben. Ez névértéken mintegy kétmilliárd forint, ami elvileg a Hit Gyülekezete tulajdona lehetne, illetve annak kéne lennie. Ehhez jönnek még a cégek éves bevételei.
Ezek a tények, kedves Jabronka Richárd, amelyek a cégpapírokban ellenőrizhetők. Már amennyiben valaki veszi a fáradságot és nem úgy ír ostoba és hazug cikkeket, hogy semminek nem néz utána. Még az is egy valótlan tényállítás, hogy a Fesz lesz című könyv „arra az elképzelésre alapozott, hogy „leleplezzen” egy vagy több állítólagos bűncselekményt”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fesz lesz című 588 oldalas könyv egyetlen fejezete foglalkozik csupán az ATV ellopásával. A Fesz lesz című könyv nem az ATV-ről szól, és nem is a Németh Sándor által ekövetett bűncselekményről, amelynek következtében a Hit Gyülekezete kétmilliárdos vagyona Németh Sándor magánvagyona lett. Ez egy mellékes, de nem érdektelen szál.
Ez a könyv egy állelkészről szól, egy csaló szélhámosról, aki lelkésznek adta ki magát, aki teológiai végzettséget és „lelkészi felszentelést” hazudott magának, és ahogy a budaörsi háztól kezdve az ATV-ig mindent hamis módon szerzett meg, úgy a Hit Gyülekezetét is lopta a hívőkkel együtt. A könyv arról szól, hogy Németh Sándor gyülekezete nem egyház, mert nem felel meg a bibliai egyház fogalmának, sem a bibliai egyház modelljének. Az általa hirdetett evangélium hamis, az általa közvetített istenkép torz, leginkább saját magára hasonlít, ami tönkreteszi az emberek életét. Németh Sándor a „szolgálati ajándékról” szóló bibliai kijelentések meghamisításával isteni tekintéllyel ruházta fel magát és az emberek életében Isten helyébe lépett. Aki neki ellentmond, Istennek mond ellent. Ezért több ezer ember félelmekkel teli életet él, képtelen a hamis láncoktól megszabadulni. A könyv nekik segít, hogy felismerjék: egy csaló, szélhámos bűnözőről van szó, aki nem „Isten embere”, és köze nincs Istenhez.
A leírt tények, elemzések ezt illusztrálják. Mindemellett a könyv valóban leleplezi az ATV ellopását, s bizonyítja, hogy Németh Sándor bűncselekményeket követett el. A fentiekből következik az is, hogy a könyv célja nem az ATV tönkretétele, hiszen az ATV-t nem a Fesz lesz című könyv, hanem Németh Sándor tette tönkre. Egyrészt azzal, hogy ellenzékinek hazudik egy Orbán Viktor érdekeit szolgáló csatornát. Ennek megfelelően meg is tisztította a valóban ellenzéki újságíróktól. Emellett a törvénytelen tulajdonszerzésével aláásta a csatorna hitelét. Olyan csatorna, amelyet a fő tulajdonosa lopással szerzett, elveszíti a nézők bizalmát. Ezért normális országokban az ilyen bűnözéshez kapcsolódó, csaló vállalkozások, amelyek saját nézőiket is becsapják, tönkremennek. De ezért nem a leleplező könyv a felelős, hanem az, aki ezeket a csalásokat elkövette.
Jabronka Richárd megdolgozott az ATV-s állásért és a pénzéért, de a biztonság kedvéért a cikke végére még odatette vastag betűkkel: „Az ATV nem változott, ezt a legjobban a nézők tudják megítélni a csatorna műsorai alapján, nem pedig egy lejárató könyvre alapozva.” Hogy az ATV nem változott, ezt a nézők már megítélték, és vélhetően elég sokan távozhattak, ha ilyen cikkeket kelljen íratni. Ami pedig a „lejárató könyvet” illeti, arról jegyezzük meg, hogy minden részletében megfelel a valóságnak, ellenkező esetben Németh Sándornak kellett volna feljelentést tennie a könyvben szereplő állítások miatt, és nem a szerző tett volna feljelentést ellene.
Lejárató szennyeket Németh Sándor szokott íratni azokról, akik leleplezik a szélhámosságát és a bűncselekményeit, egyet éppen a Fesz lesz című könyv szerzője ellen, ami első számú oka volt a Fesz lesz című könyv megírásának. Németh Sándor maga hívta ki a sorsot maga ellen, ezért Jabronka Richárd alantas utalásait arra, hogy a szerzőt az anyagi haszonszerzés motiválta, csak annak tudhatjuk be, hogy saját magából indult ki vagy azok jelleméből, akiknek kritikátlan szócsöve lett.
Néhány dokumentumot tanulmányozzon Jabronka a nem létező bizonyítékok közül. S nézze meg Németh Sándor erődnek beillő milliárdos kastélyát, amelyet lelkészként adómentesen szedett össze. Még a nem látható vagyonról nem is beszéltünk.
Itt látható, hogy Németh Sándor a Hadar Gold Kft-ben a többségi tulajdonos a gyülekezet cégének kárára:
Itt látható Németh Sándor lelkészi fizetésből épült milliárdos értékű palotája:
Itt pedig a lánya, a Hit Gyülekezete cégét vezető Németh (Kauzál) Alexandra kacsalábon forgó kastélya. A Hit Gyülekezete cége veszteséges volt az utolsó öt évben, de ő – úgy tűnik – nyereséges.