Az ellenzéki előválasztás első fordulójáig volt először egy szemernyi értelme annak, hogy 2010 óta az ellenzék részt vegyen Orbán törvénytelen rendszerének csaló választásán, mert az ellenzéki összefogás megvalósult, minden felmérés markáns ellenzéki előnyt mért, és az országban megerősödött a rendszer(kormány)váltó hangulat. Ha ez marad, akkor megszorongathatták volna Orbánt úgy, hogy nyilvánvaló csalásra kényszerüljön, és kiderüljön mindenki számára, hogy őt demokratikusan leváltani nem lehet. Mert győzni semmiképp nem lehetett volna.
Ez nagy előrelépés lett volna, hogy az ellenzéki pártok és az ország népe szembenézzen a valós helyzettel, és rákényszerüljön arra, hogy kilépjen a négyéves legitimációs ciklusból, mert a választási részvételével csak legitimál egy törvénytelen és alkotmányellenes diktatúrát. Ezt az esélyt rombolta le és foszlatta szét a „kapitány” Márki-Zay Péter, aki azért hamisítja meg a valóságot, amikor azt mondja, hogy Gyurcsány miatt veszített az ellenzék, mert mielőtt ő átvette az ellenzéki kampány vezetését, akkor is volt Gyurcsány Ferenc, az ellenzék pedig fölényesen vezetett. Vele pedig zuhant.
Ezért nem árt leszögezni a tények kedvéért, hogy nem Gyurcsány Ferenc miatt következett be a súlyos vereség, hanem Márki-Zay Péter miatt, ami az Amerikai Népszava írásaiban napról napra nyomonkövethető, hogy Márki-Zay mivel rombolta le az esélyeket, a migránsozástól, a sorosozáson át a buzizásig, a Jobbik és Jakab Péter megtámadásától az ellenzék egészének az árulózásáig. Ehhez Gyurcsánynak semmi köze, ez Márki-Zay produkciója volt, és mivel mindent magához ragadott, a felelősség teljes egészében és kizárólag csak az övé. Ez az ő eredménye.
A bukás okainak tisztázása után az ellenzéki tájkép csata után úgy néz ki, mint amikor még nem jött létre az összefogás, az ellenzéknek esélye sem volt Orbánt megszorítani, csak a kollaborációra volt esélye, hogy a választáson való részvételével és a parlamentbe való beülésével legitimálja az önkényuralom működését, és biztosítsa pénzért a demokrácia hamis látszatát a diktatúrához. Ezzel az ellenzék visszakerült abba a szerepkörébe, amiben korábban volt, miszerint az Orbán-rendszer hazugságának és működésének nélkülözhetetlen feltételei és legerősebb bástyái.
Egyetlen pozitív szerepük az lehet, ha a semmiből felbukkant újabb diktátorjelöltet, Márki-Zay Pétert hűvösre tegyék, mert Orbán diktatúrája egyszer véget ér, és már kifelé megyünk belőle, de azt nem szeretnénk, hogy Orbán után jöjjön a következő Isten által kiválasztott, keresztény-nemzeti akarnok, aki szerint nincs szükség se jobboldalra, se baloldalra, csak őrá. Ez az egyetlen pozitív dolog, amit ez az ellenzék tehet, azt leszámítva, hogy befejezi a rendszer legitimálását, Orbán álparlamentjében hozott diktatórikus rendelkezések törvényes látszatának biztosítását.
Amikor még volt esély és remény (mert nem volt Márki-Zay), az ellenzék ideológiai fejlődése nagy utat tett meg, mert nyíltan beszéltek arról, hogy az Alaptörvény érvénytelen, amit el kell törölni. A rendszert is diktatúrának mondták, a választásról is tudták, hogy nem egyenlő, nem tiszta, nem korrekt szabályok szerint zajlik, ezért az eredménye is csalás. Ezért attól függetlenül, hogy Márki-Zay miatt nem tudták világossá tenni ezeket a tényeket, ezekkel tisztában lehetnek, és azokból levonhatnák a megfelelő következtetéseket.
Ezek a következtetések pedig azok, hogy nem szabad felesküdni az érvénytelen alaptörvényre, nem szabad bemenni a parlamentbe, nem szabad legitimálni a rendszert, nem szabad demokratikus látszatot adni a diktatúra törvénykezésének, mert ez a parlament nemcsak tisztességtelen feltételek között jött létre, hanem tisztességtelenül is működik, a parlamenti kisebbség jogait megvonva, egy súlyos mentális kihívásokkal rendelkező házelnök terrorja alatt, aki a szólásszabadságot általában tízmilliós összegekkel bünteti.
Ha Márki-Zay-tól megszabadulva, az ellenzéki összefogás pártjai visszatérnek az előválasztás első fordulójáig zajló felelősségteljes, értelmes párbeszédhez, akkor a fenti kérdéseket nem kerülhetik meg, azokra választ kell adnniuk. Még akkor is, ha azt gondolják, hogy a szavazók ezért szavaztak rájuk, hogy menjenek be a parlamentbe, mert ez nem igaz. A szavazók azért szavaztak rájuk, hogy Orbántól megszabaduljanak, márpedig a rendszer bojkottja, a parlamenten kívül maradás, a legitimáció elutasítása vezet az Orbántól való szabaduláshoz és nem fordítva.
Márki-Zay nem veszi fel a mandátumát, de ő nem ebből a megfontolásból, mert ha így gondolkodna, akkor neki az ellenzéket „leváltani” azzal kellett volna, hogy a csaló és törvénytelen választáson el sem indul, és hirdeti azt, hogy bojkottálni kell Orbán törvénytelen rendszerét. De ő nem ezt tette, hanem az élükre állt a választáson való részvételhez. Ő azért nem megy be a parlamentbe, mert ott egy senki lenne, s négy év alatt elforgácsolódna. Kívülről akarja felépíteni önmagát, pártot szervez, próbálja lejáratni és szétverni az ellenzéket, hogy diktatórikus álmait megvalósítsa.
Ez nem az, amiről mi beszélünk. Most Márkit el kellene felejteni egy időre, és az ellenzéknek kijózanodni az ámokfutó után, és visszatérni a felelős ellenzéki gondolkodáshoz. Ott kellene folytatni, ahol Márki-Zay előtt abbahagyták. Ellenkező esetben újabb négy évre legitimálják Orbán rendszerét és minden diktatórikus lépését, a demokrácia hamis látszatát adják egy diktatúrának, amivel felelősséget vállalnak mindazért, ami történni fog. Mivel tudják, hogy ez mit jelent, és mire vállalkoznak, mindezt kizárólag a pénzért teszik. Ezt pedig már egyre kevésbé fogadják el az emberek.
Most újra fel kell tenni a kérdést maguknak: szembe akarnak szállni a diktatúrával békés eszközökkel, vagy meg akarnak élni benne, várva a jó szerencsét, és hogy Orbán magától megbukjon?
