Mindenkinek ismerős a jelenet, amikor valaki nemkívánatos személy egy fogadáson vagy társaságban, udvariasságból nem dobják ki, hanem észrevétlenül mindenki elsétál mellőle, nem áll vele szóba, és egyedül marad. Az illető egy ideig nézelődik, de mindenki hátat fordít, esetleg csúnya pillantásokat vet rá, mire ő észreveszi magát, és csendesen távozik. A társaság fellélegzik. Ez most Magyarország szerepe és helyzete az Európai Unióban és a NATO-ban.
A valóságban ez úgy néz ki, hogy formálisan Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, de úgy tekintenek rá, és úgy bánnak vele, mintha nem lenne az. Vétójogát is csak formálisan gyakorolhatja, de nem vesznek tudomást róla. Amit megvétóz, azt a vétója ellenére megteszik, kijátszva azt, hogy a vétója számítson. Amit egyedül nem ír alá, azt is kiadják uniós nyilatkozatként más formában. Ha nem járul hozzá, hogy a NATO tárgyaljon közvetlenül Ukrajnával, a NATO mostantól akkor is tárgyal Ukrajnával, s nem tehet ellene semmit. A szava semmit nem számít.
Orbán egyetlen napig értett Amerika, a NATO és az Európai Unió ultimátumából, jóindulatú utolsó figyelmeztetéséből, amit az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Macron elnök adott át: addig, amíg Kiskőrösön egy hozzá képest visszafogott (így is gyalázatos) beszédet mondott el, amelyben kivételesen nem mocskolta Kim Dzsongun stílusában Amerikát, az EU-t és a NATO-t, nem hazudozott a „békéről” az oroszok érdekeit védve. Egy napig tartott, ahogy meg is jósoltuk, majd berágott, és meghosszabbította a szemétkedéseit Lovasberényig. Csakazértis. Ahogy szokta.
Ezzel viszont elszakította a cérnát. Orbánnak az EU-ban és a NATO-ban, Európában és a demokratikus világban vége. Letettek róla. Befejezték a vele való foglalkozást, átnéznek rajta, mintha nem is létezne. Ameddig akar, formálisan tag marad, de senki nem foglalkozik vele, és semmiféle befolyása nincs. Pénzt nem kap az EU-tól, a jogait hiába gyakorolja, nem veszik figyelmbe, a NATO-ban elzárják minden fontos belső információtól. Orbán kiközösítette magát, és végleg elszigetelte Magyarországot. Egyetlen barátja, szövetségese és támogatója nincs Európában. Csak az oroszok.
Még a V4 is megszűnt gyakorlatilag, pedig az volt az ő nagyravágyó elképzeléseinek trójai falova. A szerveződés jelenleg V3, amiben ő egy kakukktojás. A másik három „visegrádi ország” nélküle folytatja az együttműködést, nem kizárt, hogy egy új szerveződést hoznak létre, nélküle. Még nem fogta fel Magyarország, hogy ez az ember megbukott, kinyírta magát, Magyarországot kicsinálta, és kivezette a nyugati demokráciák közösségéből. Egy közutálatnak örvendő senki, ahogy az emberei, és általuk az országa is az.
*
Ez egy köztes helyzet a tényleges tagság és az önkéntes távozás között, mivel a kirúgásnak részben nincsenek kidolgozott szabályai, részben az összes tagállam támogatása szükséges hozzá, s nem mindenki szeret ilyen kellemetlen helyzetekben részt venni. Inkább kiutálják az oda nem illő tagot, hogy vegye észre magát, és önként távozzék. Az elszigetelődése úgyis annak köszönhető, hogy nem oda való, illetve ő maga is azt érzékeltette, hogy semmivel nem ért egyet, ami a többieket összetartja. Aki sokat ugrál, sokat packázik, mindenkit fenyeget, a végén kívül találja magát.
A mostani átmeneti állapotban Orbán még visszafordulhatna, de nem tud. A demokratikus és szabad világ közösségébe nincs visszaút, mert akkor le kellene bontania élete fő művét, az illiberális fasiszta diktatúrát. Vissza kellene állítani a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak megosztását, az önkormányzatok, a civilszervezetek, a szakmai ágazatok autonómiáját, az otatás, a tudomány, a kultúra és főleg a sajtó szabadságát, az ellenzék jogait, a szabad, egyenlő és tisztességes választásokat, az Alkotmányt, a parlament valódi szerepét, a törvények uralmát.
Orbán erre soha nem lesz hajlandó, márpedig az Európai Uniót és a NATO-t ezek az értékek kapcsolják és tartják össze. Hiába tette fel az életét arra, hogy az EU-t is átalakítsa, a maga képére és a maga hasonlatosságára formálja, mert nem sikerült megőrizni azt a látszatot, hogy az egyszemélyes önkényuralma, az alapvető jogok durva megsértése még mindig demokrácia (mert megvannak formálisan azok az intézmények, amelyeket ő elfoglalt, s amelyek mind elveszítették eredeti funkciójukat és jogaikat). A demokráciának álcázott diktatúra lelepleződött, nem volt elég ügyes hozzá.
Minderre rásegített az orosz háború, amelyben az Orbán-rezsim ideológiáját valló Oroszország megmutatta az illiberális fasizmus igazi arcát. Orbán pedig itt követte el a legnagyobb hibát, hogy kiállt az orosz fasizmus és népirtás mellett, az oroszok oldalán nyíltan szembefordult a Nyugattal, a propagandamédiában harcot hirdetett a „gonosz birodalma” (EU) és az „USA erőszakszervezete” (NATO) ellen, kijelentette, hogy nem csatlakozik a nyugati blokkhoz, és legfőbb ellenfeleinek „Brüszelt” (az EU-t) és Amerikát (a NATO-t) nevezte. Megértették. Ezzel megpecsételte saját sorsát.
Ez vezetett ahhoz, hogy Orbán (és a tulajdonának tekintett Magyarország) elveszítette minden tekintélyét, hitelét és befolyását, teljes mértékben elszigetelődött Európában és magára maradt. Ez olyan kudac, bukás, tragédia és csőd, ami után egy ország vezetője egyetlen napig sem maradhatna hatalomban, ha csak vezetője, nem pedig tulajdonosa és elnyomó zsarnoka lenne az országnak. Ilyen nemzetközi helyzetbe, légüres térbe még soha senki nem került Európában, Magyarország ilyen fagyos nemzetközi légkörben, barátok és szövetségesek nélkül, még soha nem létezett.
Mindezt kizárólag Orbánnak köszönhetjük, aki arra tett kísérletet, hogy a demokrácia leple alatt csináljon fasiszta diktatúrát, azt demokráciának adja el, s mielőtt bárki felismerné, egész Európát, sőt az egész világot erre a modellre alakítsa át. Nem volt hozzá elég okos, és nem számolt azzal, hogy a diktatúrát nem lehet demokratikus köntösbe bújtatni. A báránybőr alatt felismerik a farkast. Főleg akkor, ha ő is a farkascsordával üvölt, és az orosz farkas beleharap a szomszéd bárányba, ő pedig kész arra, hogy lakmározzon belőle. Lassan elindul a végjáték.
Ma már csak egyetlen hely van a világon, ahol Orbán hazugságait elhiszik, ahol még eljátszhatja, hogy ő valaki és számít: Magyarország. De amekkora balek, képes lesz elrontani ezt is. Például azzal is, ha sérti az önérzetét, hogy átnéznek rajta. Főleg, ha nem kap pénzt, s emiatt formálisan kilép az EU-ból és a NATO-ból. Akkor elszabadul a pokol, mert a magyarok nem akarnak kipcsakok lenni, és Szijjártót, Bayert meg Bencsiket leszámítva nem várják tárt karokkal az oroszokat és a kínaiakat. Nem akarnak újra vasfüggöny mögé kerülni.
Az más kérdés, hogy jó eséllyel fognak, mert elmulasztanak minden alkalmat és lehetőséget, hogy véget vessenek Orbán ámokfutásának. Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ahogy a felcsúti dakota bölcsesség mondja disznóvágáskor. Milyen szép költői kép a disznóvágás.
