/

Az oroszok ukrán civileket deportálnak Oroszországba

3 perc olvasási idő
18
Mariupolban már tömegsírokba hordják a halottakat, az élőket pedig az oroszok deportálják Oroszországba.

A mariupoli városi tanács közleménye szerint az orosz hadsereg katonái akaratuk ellenére Oroszország területére viszik az ukrajnai Mariupol lakóit. „Az elmúlt hét során több ezer mariupoli lakost vittek orosz területre. A megszállók illegálisan vittek el embereket a Livoberezsnij járásból és a sportklub épületében lévő menedékhelyről, ahol több mint ezer ember (főleg nők és gyerekek) bujkáltak a folyamatos robbantás elől” – áll a közleményben.

Az információk szerint az elfogott mariupoli lakosokat táborokba vitték, ahol az orosz erők ellenőrizték telefonjaikat és irataikat – közölte a városi tanács, majd távoli orosz városokba irányították őket. Az ostromlott várost az ukrán hadsereg egyik őrnagya szerint szinte folyamatosan bombázzák, a lakosok pedig élelmiszert és vizet adagolnak, miközben holttesteket hagynak az utcákon. A közlemény idézte Vadim Boicsenko Mariupol polgármesterét, aki azt mondta, hogy „amit a megszállók ma csinálnak, az ismerős az idősebb generáció számára, akik látták a második világháború borzalmas eseményeit, amikor a nácik erőszakkal foglyul ejtették az embereket. Nehéz elképzelni, hogy a 21. században embereket erőszakkal elvihetnek egy másik országba” – tette hozzá.

Nincs okunk kétségbe vonni az ukrán hivatalos közlemény állításait, amely újabb megvilágításba helyezi az orosz megszállást. Ezek szerint az oroszok ukrán civileket deportálnak Oroszországba, ahol koncentrációs táborokba kerülhetnek, a sorsuk pedig ismeretlen. Putyin háborús bűnöket követ el, népirtást folytat, de az egy újabb szintet jelent, ha ukrán állampolgárokat deportálnak és civileket túszul ejtenek és Oroszországba szállítanak. Ez már valóban a hitleri Németországot idézi, és azt a kérdést veti fel, hogy meddig nézheti a világ ezt tétlenül.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Szégyen, hogy az ellenzék sem szállítana fegyvert Ukrajnának, hogy megvédhesse magát

Következő cikk

Az amerikai magyar etnikai kisebbség gyengeségét mutatja, hogy a magyar nyelv nem szerepel a hivatalos kaliforniai nyelvek listáján