Néha kimondják az igazat a NER képviselői, csak meg kellene hallani. Az országot alkotmányosan az 1944 március 18 előtti állapotokkal azonosítják, az Orbán-rendszer ennek szellemi örököse és folytatása. A „keresztény hit” az Orbán-rendszerben ugyanazt jelenti, mint a Horthy-rendszerben: keresztény az, aki nem zsidó. Ugyanezt fogalmazta meg Rétvári Bence az antiszemita Kornis Gyula szobrának avatásán Vácott, amikor azt mondta, hogy a zsidótörvények megalkotásában és végrehajtásában aktív szerepet vállaló politikus, aki nyíltan hirdette antiszemita nézeteit, „a keresztény hit és nemzeti büszkeség” jelképe.
Az Orbán-féle „kereszténység” és nemzeti büszkeség tartalma semmiben nem különbözik ettől, az antiliberalizmus egyértelműen antiszemita ideológia, a zsidósággal azonosított liberális demokratikus jogállam „keresztény” (nem zsidó) alapon történő elutasítása. Ez egy fasiszta, kirekesztő, antiszemita ideológia, amelyet hivatalosan tagad az Orbán-rezsim, de valójában ezzel azonosítja magát. Ezt fejezi ki a Horthy-rendszer politikusainak, hírhedt antiszemitáinak rehabilitása, ahogy sorban szobrokat kapnak, utcákat neveznek el róluk, tankönyvekbe kerülnek és példaképül állítják őket.
Orbán egész rendszerének gyökere az SZDSZ-ellenes gyűlöletből indult, a budapesti zsidó értelmiséggel szembeni kisebbrendűség és frusztráció az alapja. Vagyis, ugyanazon okok miatt lett antiszemita, mint az összes fasiszta és náci. Azzal a különbséggel, hogy ő a magyar hagyományban a „keresztény-nemzeti” antiszemita identitásban találta meg az önigazolást, és lett kirekesztő nacionalista antiszemita, akinek rendszere tudatosan és szándékosan a „zsidónak” minősített liberalizmus tagadására épül. Minden oktatásügyi, kulturális és gazdasági intézkedése a zsidóság ellen irányul, csak nem zsidótörvényeknek nevezi azokat. A szervezett történelemhamisítás mindezt szolgálja, amelynek legfőbb koordinátora, a holokausztralativizáló (értsd: tagadó) Schmidt Mária nem maradhatott távol egy antiszemita szoboravatásról.
Orbán egyértelmű antiszemitizmusát számos alkalommal kinyilvánította, leglátványosabb formája a zsidó világösszeesküvés neonáci jelképének tartott Soros György elleni uszító kampány volt, ami egyértelmű üzenet volt minden magyar számára: Orbán a zsidókkal, a zsidósággal, a zsidó mentalitással, kultúrával, demokráciával, szabadsággal szemben indított harcot, és a „keresztény” nacionalizmus lényege, hogy a zsidókat megfossza a sajtóban, a kultúrában, a közéletben és a gazdasági életben betöltött szerepüktől. Ezért avatnak „kerestzény-nemzeti” antiszemitáknak szobroklat, mert ők az elődeik, rájuk büszkék. Azért avatnak antiszemita szobrokat, mert ők maguk is antiszemiták.
A „keresztény-nemzeti” antiszemita Magyarország dicsőséges múltjáról beszélnek, azonben ennek a dicsőséges múltnak szerves része és egyenes következménye a zsidótörvények és a kerestzény antiszmita uszítás után a holokausztban, a zsidók elleni népirtásban való lelkes és aktív részvétel. A „keresztény-nemzeti” ideológia gyilkos és népirtó ideológia, akik ebben részt vettek, maguk is felelősök félmillió magyar zsidó haláláért, tömeges lemészárlásáért. Akik ezeket az embereket példaképül állítják, gyilkosokat dicsőítenek és embertelen eszméket hirdetnek.
Rétvári Bence államtitkár szerint, „ha győztes, gyarapodó jövőt szeretnénk építeni Magyarországnak, azt azzal kell kezdeni, hogy bemutatjuk a diákoknak a magyarság történetének ilyen szakaszait, nagy teljesítményeit”. Ezek a magyar történelem legaljasabb, legmocskosabb, legembertelenebb szakaszai, amelyben az ország nem nagy teljesítményt nyújtott, hanem szégyentelenül és aljas módon viselkedett, amely nem gyarapodó jövőt, hanem az ország pusztulását eredményezte. Akik ezt dicsőítik, azok ugyanazon az úton járnak, mint ezek a hazug, gyűlöködő nemzetpusztító gyilkosok.
A Mazsihisz, szegény, „szomorúságát” fejezte ki annak kapcsán, hogy újabb antiszemita gazembernek állítottak szobrot és magasztalták fel nemzeti példaképnek. Mi mást tehetnének, kérdezzük, minthogy a „szomorúságukat” fejezik ki. Például tiltakozhatnának hangosabban és határozottabban, de van igazság abban is, hogy ezt nem nekik, hanem a nem zsidó magyaroknak kellene megtenniük, mert ez nem zsidó ügy, hanem magyar ügy. Tőlük legfeljebb annyit várnánk el, hogy emlékezzenek ezekre a pillanatokra, és arra, hogy ezek mit jelentenek, és Orbánt ne legitimálják és ne védjék meg többé az antiszemitizmus jogos vádjával szemben. Orbánt és bűntársait ne engedjék a zsinagógába egyetlen külföldi politikussal sem, hogy ott képmutatóskodjanak, miközben meghamisítják a történelmet és a népirtókat dicsőítik.
A most felmagasztalt antiszemita Kornis Gyula Vácról származott, Vác országgyűlési képviselője volt, itt fejtette ki közéleti tevékenységét. Ettől nem választható el, mi történt a váci zsidósággal. Csepeli György szociálpszichológus professzor a Facebook oldalán osztotta meg az ezzel kapcsolatos alapinformációkat. Ennek fényében kell értelmezni Orbán államtitkárának és kormánybiztosának szoboravatón elmondott beszédeit:
„1944. március 19-én a német megszállás a váci zsidóságot emberi jogaitól teljesen megfosztva találta. 1944. június 20-án adták ki Vácott a gettósítási parancsot, azzal a céllal, hogy később a monori gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba szállí1sák őket. A gettó a 2-sz főút, Altmann utca, Kisvác, Széchenyi utca által határolt területen feküdt, ide zsúfoltak be kb. 2000 személyt. A gettóba zártakat a sárga csillag viselésére kötelezték, egy idő után az 500 lakásnyi terület ablakait bedeszkázták. Ha valaki nem viselte a sárga csillagot, azonnal internálták Auschwitzba. Ilyen módon 80 ember, köztük Silberstein főrabbi is (Silberstein fia) így kerültek Auschwitzba, és egyikük sem tért vissza.
1944 június 27-28-án vagonírozták be az itt összegyűlt 1900-2000 személyt. Arra nincs ugyan bizonyíték, hogy bárkit agyonlőttek volna a vagonírozás közben, de azt túlélők félelmek között elmondott történeteiből tudjuk, hogy az Észak-kelet Magyarországról Auschwitz felé tartó vonatok Vác állomáson áthaladva mentek a Szlovák határ felé. A nagyobb lakóhelyeken, így Vácon is sokan dobáltak ki leveleket a vagonokból, abban a reményben, hogy valahogy kapcsolatot teremtsenek szeretteikkel. Akik fel mertek venni ilyen levélkéket, azokat azonnal agyonlőtték a csendőrök, így feltételezhető, hogy voltak lövöldözések az állomáson.
Azt is elbeszélésekből tudjuk, hogy a váci csendőrség „makulátlan” munkát végzett: „Elhurcolták a kórházból a betegeket, a várandós anyákat, a keresztény hitre áttérteket, a vegyes házasságban élőket és a pólyás babákat is, még a zsidókhoz házasodott keresztényeket is. 226-an tértek vissza Auschwitzból. A munkaszolgálatosok 75-80%-a vesztette életét. A deportálások másnapján a hátrahagyott értékeket „a nemzeti vagyon” részének nyilvánították. A városi adminisztrátorok leltárba vették a bútorokat, ingóságokat. Ezek után a maradék holmi a lakosság és a katonák prédája lett. Még 1,5 évvel a deportálások után is árultak a váci piacon zsidóktól hátrahagyott edényeket, használati tárgyakat. Az ingatlanokat is elvették, és a visszatérő túlélők is alig tudták visszaszerezni birtokaikat.
A váci zsinagógát a legbarbárabb módon szétzúzták. A zsinagóga renoválása során az épületben gyermek csontokat találtak. Feltételezhető, hogy itt lövöldözések folyhattak. A városban a zsidó lakosság összevadászása példátlan gyorsasággal ment végbe, mert olajozottan működött a besúgóhálózat.”
