Várható volt, hogy az Orbán Viktortól való szabadulás vágya miatt, az Orbán-rendszer első tíz évének zavartalan semmittevése után elszabadul a hisztéria és kilátástalanság, ami elveszi az emberek eszét, s a mentális állapotukra nem lesz jó hatással az sem, hogy egy másik Orbán Viktorba vetik a reményüket. Aki a balliberális oldalon is képes lesz elhitetni, hogy az elmúlt 30 évet kell leváltani, hogy nem kell se jobboldal, se baloldal, csak ő maga, s aki másképp gondolja, az nem „tiszta”, Magyarországon pedig „Gyurcsány-Orbán” párharcból áll a világ, s ez a két ember azonos kategória.
De arra nem számítottunk, hogy ilyen hamar megszületnek az ötvenes évek hangulatát idéző kultuszcikkek, a munkásőr újságok hőseit megszégyenítő portrék, és a személyi kultusz olyan magasba csap, amit nyálcsorgatva bámul az orbáni lakájmédia. A legnagyobb csapás pedig onnan érkezik az emberi agyra, ahonnan nem vártuk: a hamis pátosz a 444.hu tekintélyt nem tisztelő, zseniális iróniájával, gyilkos szarkazmusával iskolát alapító publicistájából hozza ki a lelke mélyén megbúvó – Bencsik Andrásba oltott, G. Fodor Gáborral és Török Gáborral keresztezett – Pálfy G. Istvánt.
Nagyság ebben a műfajban sem tud kicsinyest alkotni. „Az Amerikai Fater az egész magyar politikai élet ellen: ki is ez a Márki-Zay Péter?” című cikk a politikusdicsőítés Barcelonája, a műfaj egyik remeke, kötelező tananyag minden diktatúra újságíróiskolájában, ami annyira jó, hogy bármilyen kommentár csak ront rajta, leginkább csak egy az egyben lenne érdemes közölni. A tökélynek az a szintje, amikor az olvasó az utolsó pillanatig reménykedik, hogy ez csupán a gonzó újságírás veteránjának paródiája, de nem az, hanem véresen komoly. Ettől ijesztő. Nem mentség a piarista múlt.
Az igazán jó vezéréletrajzíró nem tagadja le a hős negatív oldalát, csak abból is pozitívumot csinál. Végül pedig észrevétlenül képes egy paternalizmusából soha meg nem szabadult, soha fel nem nőtt, de a felnőtté válás nélkül állandóan elbukó országnak egy új apafigurát ajánlani, amit azzal próbál szépíteni, hogy ez egy „amerikai apa”. Jelenleg Horthy-apánk és Kádár-apánk után éppen Orbán-apánk diktatúráját nyögjük, aki valóban olyan a magyaroknak, s úgy is beszél hozzájuk, mint egy „magyar apa”. Helyette jönne az „amerikai apa”. Apának apa. De amerikai? Ha amerikai lenne, akkor nem akarna apafigura lenni.
A propagandaújságírás végső célja az, hogy az olvasó a vezér tulajdonságainak, kiválasztottságának és természetfölötti elhivatottságának tekintse eddigi eredményeit, és a sors kezének lássa azokat a győzelmeket, amelyeket aratott. Ebből a szempontból is kiválóan teljesített a dolgozat, mert senkinek nem az jut eszébe, hogy Orbán gyűlöletkampányával, az ellenzék megosztásával, uszításával és azzal a fikcióval sikerült az ellenzéki előválasztást megnyernie, hogy csak egyedül ő válthatja le Orbán Viktort, hanem a kivételes képességeinek és karizmájának köszönhetően.
A vezér tisztánlátása nem kérdőjeleződik meg attól sem, hogy 2009-ben még megkereste Lázár Jánost, hogy gazdaságfejlesztésben segítse. Vajon mit nem lehetett tudni Lázár Jánosról 2009-ben, amit ma tudni lehet? Mire kellett 2017-ig várni egy ilyen géniusznak, hogy kiábránduljon Orbánból és a Fideszből, mit nem lehetett tudni Orbánról és a Fideszről korábban? Hacsak nem arra az autópályás látomásra, amely Márki-Zay-t elindította a politikai pályán, s amit a 444.hu is valami isteni elhívásként értelmez. Azt, ugye, tudja mindenki, hogy Orbánnak is van ilyen elhívástudata.
Nem tudjuk ezt a gyöngyszemet kellően értékelni, s nem is vagyunk méltók az elemzésére, ezért az alábbiakban csak néhány dologra hívjuk fel a figyelmet, amitől páratlan lesz egy ilyen alkotás. A bevezetés megadja az ünnepélyes alaphangot, „az ember, aki” felütéssel, majd „vitéznek” nevezi. Mégpedig azért, mert szerinte választók „kimutathatóan nagy tömegei hiszik el, hogy képes lehet megdönteni az Orbán-rendszert”. Itt be is lehetne fejezni a cikket, mert ez az illúzió áll a támogatottság mögött, nem pedig az ezután következő fényezés.
A dráma fokozódik, amikor felteszi a kérdést a szerző, hogy „ki ez a fickó” (értsd: ki ez a szenzációs krapek), „mik azok a tulajdonságok és képességek, amik lehetővé tették, hogy a rövid ideje pályán lévő Márki-Zay Péter olyan, egészen eltérő választói rétegeket tudjon megszólítani, mint a hardcore Fidesz-ellenesek, a budapesti liberális elit, a politikai versenyt sosem tapasztalt fiatalok, a kiábrándult Fidesz-szavazók, az internetezők és az egyiksemezős-mindenkiszarozósok?” (Ehhez képest 3 ezer ember jelent meg a gyűlésén a kétmilliós Budapesten.)
A válasz: nem a képességei tették lehetővé, hanem az orbitális hazugság, hogy „képes lehet megdönteni az Orbán-rendszert”. Ha ezt ma egy elefánt el tudná hitetni, akkor a négyévenként tomboló hisztérikus hangulatban ő is „megszólítana” mindenféle eltérő választói réteget, Márki-Zay tulajdonságai és képességei nélkül is. Csak egyetlen képesség elég ehhez, annak elhitetése, hogy valaki megszabadítja végre az országot Orbántól. Tetszettek volna 2011-ben nem hülyézni az Amerikai Népszavát, és nem állítgatni, hogy ez egy demokratikus rendszer, akkor nem jutottak volna idáig.
Hogy mi húz jól látható ívet a szerző és írása alanya között, az már ebben a bekezdésben kiderül: „És akiről ezen választók egy része még azt is el tudja képzelni, hogy bónuszként képes lehet túllépni a Magyarországot 18 éve nyomasztó Gyurcsány-Orbán-világon.” Ez a legújabb magyar BIG LIE, amit Orbán szeretett volna, de csak Márki-Zay Péter tudott elfogadtatni széles körben, hogy a liberalizmus-illiberalizmus, fasizmus-demokrácia harc mögött csak egy Orbán-Gyurcsány konfliktus áll, amelyben mindkét fél ugyanolyan szerepet tölt be, és mindkettőtől szabadulni kell.
Orbánnak és Márki-Zay Péternek egyformán ez a narratíva az érdeke, mert akkor minden demokratikus mozzanatot elég Gyurcsánnyal azonosítani, míg Márki-Zay egyszerre szabadulhat meg a két riválisától, aki útjában áll, hogy a látomásos autópályán végigmenjen a korlátlan hatalom felé, és pályája abba az irányba haladjon, amit a jelszavával kijelölt magának: „felfelé”. Itt egyetlen ember felfelé haladásáról van szó, erről szól a jelszó. Se jobbra, se balra, csak törtetve felfelé. Így sikerült az orbáni gyűlöletpropagandával megnyernie az előválasztást.
De a 444.hu cikke is mutatja, a közös Gyurcsány-gyűlöletnél nincs nagyobb összetartó erő. Ennél nagyobb összetartó erő csak a Gyurcsány-imádat, ezért hiába alakoskodik Márki-Zay Péter, soha nem fogja tudni a DK-t kihúzni a Gyurcsány-család alól. Ez viszont azt jelenti, hogy amikor Márki-Zay már nem húzhat hasznot a szavazóikból, ellenük fordul, és Orbánnál is nagyobb ördögöt fog csinálni Gyurcsányból, amiből adott már egy kis ízelítőt az előválasztás második fordulójában is. Ez viszont se nem demokratikus, se nem korrekt, és az országnak sem tesz majd jót.
Gyűlölet lett már ott is, ahol eddig még nem volt. S lesz ennél még nagyobb. Mert minden a haza érdeke lesz, minden az Orbántól való megszabadulás lehetőségével lesz párhuzamba állítva. S ebben számíthat Márki-Zay olyan volt indexes publicistákra, akik nem látnak ki a Gyurcsány-gyűlöletből, akikből G. Fodor Gábor és Pálfy G. István keverékét faragja ez a becsípődés. Akik 2006-ban minden elmebeteg gyülekezéséről hírt adtak, ha húszan kiálltak egy vidéki város főterére és Gyurcsány távozását követelték. A propagandaújságírás íve onnantól jutott Márki-Zay Péterig.
„És mi az benne, ami miatt a hétgyerekes, konzervatív, gyakorló katolikus vidéki családapa sokkal népszerűbb a progresszív, vallástalan Budapesten, mint a természetes választói közegének képzelt magyar vidéken?” Az a képesség, hogy elhitette, hogy ő meg tud szólítani olyanokat is, akiket a progresszív liberálisok nem. Ez minden titok nyitja, kár tovább keresgélni. Erre a hazugságra rajta kívül más nem volt képes, mert ha valaki kitalálja magának ezt a „politikai terméket”, és bedobja hozzá Orbán megosztó módszereit, már elvarázsolta a hisztérikus pesti értelmiséget.
De ezek csak bevezető gondolatok. Az igazi csemege az, amikor a szerző (akinek nevét tiszteletből és kollegialitásból, barátságból nem írjuk le, hogy senki ne erre a munkásőr cikkére emlékezzen) belevág a boldog gyermekkorba, amikor már látszik, hogy nem akárki született a földre, s akiről 7. osztályos korában is érezni lehetett, hogy valaki lesz. A vezérről megjelent első mondat, amit a magyar sajtóban leírtak róla, s ami nem hiányozhat egy jó vezéréletrajzból, így szólt:
„A MEGYEI DÖNTŐ 23 VERSENYZŐJE KÖZÖTT AZ EGYETLEN HETEDIK OSZTÁLYOS MÁRKI-ZAY PÉTER (SÁGVÁRI ISKOLA) VOLT, AKI AZ ELÉRT 11. HELYÉVEL IGEN SZÉP EREDMÉNYT MONDHAT MAGÁÉNAK.”
Ez várhatóan bekerül majd a tankönyvekbe. De ízlelgessük a sorokat, ahogy a 444.hu bemutatja a vezért, és megtalálja az ellenpontot, ami már predesztinálja antikommunista hősünk pályáját:
„A természetkutató tanulmányi versenyen szépen teljesítő, vásárhelyi illetőségű Márki-Zay pajtás azonban csak egy ötödik oldal alján szerénykedő cikkre volt jó. A címlap tetejét az állampárt újszegedi Sportcsarnokban tartott választási gyűléséről szóló anyag foglalta el, „Erősítsük társadalmunk szocialista egységét!” címmel, benne díszvendégként Apró Antallal, a Központi Bizottság tagjával, az Országgyűlés nyugalmazott elnökével, Márki-Zay mostani előválasztási ellenfelének, Dobrev Klárának a nagypapájával.”
Mi itt megkaptunk mindent, amit ettől a műfajtól remélni lehet, pedig ez még csak az eleje. Megjelent az ellenpontozás, felsejlik a távolból a gonosz, akivel meg kell majd mérkőznie a kis tudósnak. De nem jelenthet neki ez problémát, hiszen nagyszerű a háttér. Olvassuk: „Az idősebbek között is jól teljesítő úttörő teljesítménye annyiban nem volt meglepő, hogy dél-magyarországi gyökerű értelmiségi családjában csak úgy hemzsegtek a pedagógusok, édesapja is fizikatanár volt, anyja pedig kémiatanár, így Márki-Zay szó szerint beleszületett a természettudományokba és a tanulmányi versenyekbe.” Hemzsegtek az értelmiségiek, a vezér beleszületett a nagyszerűségbe. Hol van ehhez képest Orbán? És DobrevGyurcsány? Itt a tiszta, vidéki magyar polgári értelmiség.
Nem szeretnénk hosszan elmélyülni abban, hogy a sajtó már a szent család alapításáról is beszámolt. Két szent, az egyik apáca akart lenni, a másik szerzetes. De Isten őket másra hívta el. Épp arra, hogy az Isten által másik elhívottat seggberúgja és eltávolítsa, akinek életrajzát szintén olyan elemek erősítették, hogy az első magyar király városában, Székesfehérváron született, ott nőtt fel, ahol Szűz Máriának felajánlották az országot. Kell-e ennél nagyobb jel, hogy isteni elhívást követ? Igen, kell, s már meg is van. Márki-Zay Péter is megkapja a maga „Hartvik-legendáját”.
Ha van valami, amitől rettegni kell, az egy újabb küldetéstudattal rendelkező, vallási elhivást érző politikus, akit az Isten nevezett ki. Minden vezetőben van benső ispiráció, de a korrektek ezt nem mondják, mert nem akarnak ezzel manipulálni, és nem akarják ezzel az embereket megkötözni. Nem Isten elleni cselekedet lesz, ha valaki nem rá szavaz, vagy nem ért vele egyet. Az isteni tekintély politikusok esetében életveszélyes és a jogállamisággal ellentétes. A jogállam éppen ezért született, hogy ne az „isteni tekintélyek” önkénye uralkodjon, hanem a mindenkire érvényes törvény.
Ezért veszélyes és hamis, amikor valaki a „szeretetről” túl sokat beszél, mert annak képmutatás lesz a vége. A 444.hu cikke nagy terjedelmet szentel ennek a „szeretetre” épülő világlátásnak, amiből semmit nem láttunk az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Ott az uszítás, a megosztás, a tömény gyűlölet látszott. Sérülések, sebek keletkeztek, amelyek ma sem múltak el, és ma is ölik az emberek egymást a Facebookon Márki-Zay „szeretetkampánya” nyomán.
Elmondjuk, mi lett volna az, ha Márki-Zay nem papol a szeretetről, hanem anélkül, hogy mondaná, gyakorolja. Akkor együttérzését fejezné ki Gyurcsány Ferenccel és feleségével szemben, az lett volna a krisztusi magatartás, hogy az üldözött, a leköpdösött, a bemocskolt ember mellé áll. Az előválasztást nem ennek a mocskolódásnak az átvételével és az arra való utalgatással nyeri meg, és nem a megosztás, az uszítás eszközét használja, hanem a programjával imponál, és ezzel a szeretettel, ami ebben a nagylelkűségben van. Ha ezzel nyer, akkor megemeljük a kalapunkat előtte.
De nem ezt tette, hanem az ellenkezőjét. Még nagyobb gyűlöletet keltett, mint ami volt. A Márki-Zay-féle szeretet és kereszténység tökéletesen ugyanaz, mint az orbáni kereszténység. Isten mentse tőle Magyarországot.
Nem szeretnénk sorról sorra végigmenni a remek vezéréletrajzon, legfeljebb csak utalunk arra, mennyire zseniálisan gyárt erényt abból is, amit szégyellni kellene, ami valótlan, ami nem igaz, ami hamis. Ha más nem, akkor az válik erénnyé, hogy ennek ellenére megválasztották, és azt tekinti különleges képességnek a szerző, hogy ez nem befolyásolta a népszerűségét.
Először is, befolyásolta, ami látszott az október 23-i gyűlés létszámán és döglöttségén. Márki-Zay még senkit nem hozott, de az eddig egységbe tömörült ellenzéket már megosztotta, sokan szavazni sem hajlandók. Másrészt, a szerző nem olvasta önmaga művének első mondatait, amelyben kifejti a lényeget: Márki-Zay azt hitette el, hogy „ő képes lehet megdönteni az Orbán-rendszert”. Ez a remény felülír minden más megfontolást. Nem számítanak a szörnyű mondatok, amelyekből tudni kellene olvasni, csak döntse meg Orbán rendszerét.
Majd utána megdöntik az ő rendszerét is, gondolják, az már könnyű lesz.
Ebben tévednek. A Márki-Zay-rendszertől egyelőre Orbán rendszere védi meg a magyarokat, de nem az ellenzéket. Minél tovább képes fenntartani ezt a hamis hitet, hogy ő megdöntheti Orbán rendszerét, annál nagyobb lesz a pusztítás, a rombolás a balliberális oldalon. Annál nagyobb lesz a megosztottság és a gyűlölet. Márki-Zay ugyanazt a magot veti, amit Orbán, amiből ugyanaz a fa fog kinőni. A 444.hu pedig ezt a fát locsolgatja, megfeledkezve arról, hogy a sajtónak és az újságírásnak nem ez a feladata. Sajtótörténeti szempontból javasoljuk az elolvasását.
A propagandaújságok szerelmeseinek felhívjuk figyelmét az Index osztódással szaporodott másik részére, a Telex hasonló indíttatású, szeretettől csöpögő anyagára, amelyek várhatóan szaporodni fognak. Új korszak kezdődik az Orbántól független, de attól még nem szabad magyar sajtó egy részében: a leplezetlen propaganda és a személyi kultusz építésének időszaka. Nem lesz könnyű majd szabadnak, függetlennek és normálisnak maradni, de – mint mindig – megéri.
