Egy demokratikus politikus születésnapja magánügy, a diktátorok születésnapja közügy. Mindenkit érint, mert a diktátortól függ mindenki élete. A diktátor születésnapja szélsőséges reakciókat vált ki. Vagy bálványként imádják (leginkább, akik közelről nem ismerik) vagy szívből gyűlölik. A talpnyalók versenyben hajbókolnak, az elnyomottak és jogfosztottak minimum undorodnak, azt nem is írjuk le, mit kívánnak neki.
Orbán Viktor 60 éves. Mérleget vonhat, hol tart, mit ért el, hova tart. Ha gyerekként arra vágyott, hogy korlátlan hatalma legyen, övé legyen az ország, senki semmiben ne korlátozhassa, mindenkinél is több pénze legyen, akkor azt elérte. Megszerzett magának mindent. Boldog lehet. De vajon boldog-e?
A kérdést úgy is feltehetnénk, hogy boldogít-e a pénz és a hatalom? Boldoggá teszi-e, hogy mindenkit legyőzött, eltaposott? Boldoggá teszi-e, hogy félnek tőle, ha engedelmeskednek neki? Mert Orbánnak barátja nincs, csak alattvalója és szolgája. Valójában mindenki retteg tőle. Minél nagyobb a hatalma, annál inkább. A vazallusok most még a jó kedvétől függenek, keresik az elismerését, az élteti őket. De betelik majd egyszer a pohár. Nem lehet egy életet megfélemlítve és megnyomorítva leélni.
Orbán az egyenlő versenyt felszámolta, mert egyenlő feltételek között nem győzött. Egyenlő feltételek mellett nem áll ki senkivel. Nem sportember. Neki élet-halál kérdés a hatalom. Felszámolta a korrekt versenyt, nem vállalta az egyenlő feltételek közötti megmérettetést. Manipulált, hazudott, mindenkit megtévesztett, uszított, bevetett erőszakot, így jutott kétharmados többséghez. Utána, amint tehette, hivatalosan is megszüntette az egyenlő feltételeket. Elfoglalta, megszerezte az országot. Elégedett?
Ki lehet-e elégíteni a hatalom és a pénz utáni vágyat? Meg tud-e nyugodni egy ember, ha már elérte a korlátlan mennyiségű hatalmat és pénzt? Tudja-e élvezni azt, megelégszik-e a lelke? Rossz hírünk van, a hatalomvágy és a pénz soha nem tesz boldoggá, soha nem elégít meg, soha nem mondja, hogy elég. Orbán mindent megszerzett, amit akart, és mindent elveszített, amitől boldog lehetne, megelégítené.
Megbecsülést, tiszteletet és szeretetet nem lehet megszerezni sem hatalommal, sem pénzzel. A jóság, a nagylelkűség, az alázat, mások felemelése, megsegítése, magunk elé engedése, az önfeláldozás valami nemes cél érdekében, boldoggá tesz, megelégít. Ezeket ő már nem ismeri. Félnek tőle, de nem szeretik. A világ jobbik felén közutálatnak örvend. Összesúgnak mögötte. Nem bíznak benne, mert tudják, hogy megbízhatatlan, sunyi, képmutató ember. A gonosz oldalon áll, háborúban a jóval.
Mert az emberi méltóság, az emberi jogok, a szabadság, mások méltánylása jó, de ezeknek Orbán az ellensége. Hazudnia kell, hogy elhitesse magával és másokkal, hogy jó oldalon áll. Eközben már alig különbözik a világ szörnyetegeitől, a történelem rettegett diktátoraitól. Szemben áll a világgal, a józan ésszel, és nem tehet mást, mennie kell előre. Ez még nagyobb romlásba, keménységbe, katasztrófába viszi. Már nem elég neki, hogy Magyarország ura, Európa és a világ ura szeretne lenni.
Nem boldog, mert még nem az. Fegyverkezik, katonailag is erős akar lenni. Azt hiszi erős, miközben ő a leggyengébb, mert neki nagyon sok vesztenivalója van. Semmit nem a maga erejéből ért el, tudásával és a tehetségével nem boldogult, neki csalnia kellett. A gátlástalanság nem tehetség. Ahhoz nem kell ész, csak aljasság. Azzal a tulajdonságával boldogul, amit hajdani kebelbarátja, Simicska Lajos foglalt össze találón: a geciségével. Büszke lehet rá. Az Európai Unió és a NATO ellen keménykedik, mutatja a maga nagyságát és erejét, miközben minden „ereje” azokban a jogokban van, amelyeket érdemtelenül kapott azoktól, akiket ellenségeinek tart. Ha elveszik tőle ezeket a jogokat, akkor ő egy senki. Mások kegyéből lehet az, aki. Azok ellen harcol, azokat mocskolja, akiknek mindent köszönhet.
Ezzel visszaélni nagyon szánalmas dolog. Ez nem tehetség, nem tudás, nem képesség és nem erő. Ez csak szimpla aljasság, és ellenfelei nagylelkűségének köszönheti, hogy még mindig eljátszhatja az erős embert. Hatalma ingatag, emiatt soha nem lehet nyugodt. Ha egyszer a becsapott, kizsigerelt, általa meglopott és kifosztott emberek megelégelik a hazudozásait, ha egyszer „meztelen” lesz a király, akkor neki vége, és örülhet, ha élve megússza. Most még azt hiszi, mindent megtehet. De egyszer vége lesz.
Bárhova megy közutálatnak örvend. Ahhoz, hogy elismerésre találjon, a posztkommunista volt szovjet tagköztársaságok diktatúráiba kell mennie. Országát olyan országok sorába züllesztette le, amelyek az elmaradottság, a sötétség és a szegénység szinonimái. Büszke lehet rá. De neki mindennél fontosabb a pénz és a hatalom, ezért még az sem drága, hogy lerohasztja az országot, amit kisajátított magának. Ez az ember egykor kiröhögte az olyan diktátorokat, mint amilyen ő maga, s akik közé ma már tartozik.
Vágyainak nincsenek határai, azokat pedig kielégíteni nem lehet. Országának értelmesebb része szívből utálja, megveti. Pedig vágyakozna arra, hogy szeressék, de ezt ő már eljátszotta. A 60. születésnapján azt írta, hogy a 60 sem rossz, de majd a 70. lesz az igazi. Ezt fenyegetésnek élte meg az általa megszállt és elnyomott ország nagyobb része. „Jaj ne” – szakadt fel sok ember bensőjében a kiáltás. Csak azt ne.
A boldogtalan ember pedig, aki nem nyerheti meg az egész világot, pedig szeretné, aki nem lehet Isten, pedig szeretné, aki Istenre és kereszténységre hivatkozik, hogy valamiképp legitimálja a mocsokságot, amit az életműve jelent, egy hazug csaló. A világ legmagányosabb embere, mert a beteges vágyainak börtönébe került, ahova nem juthat be senki. Magányos és boldogtalan ember, akinek csak talpnyalói, alattvalói vannak, de akik önzetlenül szeretnék, olyanok nincsenek.
Beírta magát a magyar történelembe, a legkártékonyabb, legaljasabb és legundorítóbb figurák közé. A primitív, barbár diktatúráját, gyűlöletre épülő ideológiáját nevezheti „kereszténységnek”, akárminek, attól még az nem változik. Egy öreg, kiégett, magányos és boldogtalan fasiszta lett belőle. Egy diktátor, hazája és nemzete szégyene, a szabad világ gyalázata. Nem vigasz erre a totális hatalom és a sok pénz. Talán még maga sem fogta fel, hova került, kikkel vált azonossá.
A Mammon, a pénz szerelme, a hatalmaskodás, az elnyomás mindennek az ellentéte, amit a krisztusi tanítás és jellem jelent. Hiába próbálja elhitetni magával és másokkal, hogy ő a kereszténységet, Istent szolgálja, valójában antikrisztusi figura, aki antitézise a kereszténységnek. Nem tudja kereszténységnek álcázni azt, hogy ő valójában olyan, mint Heródes. Orbán az ördög szolgája, efelől semmi kétsége nem lehet senkinek, aki ismeri a Bibliát, tudja, Jézus mit mondott magáról, a pénzről, a hatalmaskodókról.
Ezt a születésnapját még viszonylagos nyugalomban ünnepelhette a csúcson. De már ennek sincs értéke. Katasztrófa, ami vár rá, és az országra is, amelyet maga alá gyűrt. Nem cserélnénk vele semmi pénzért, semmi hatalomért. Sajnálni lehetne, ha nem lenne kártékony és közveszélyes. Így viszont csak undorodni lehet tőle. Nem jön a szánkra jókívánság. Hozzá képest Edward király hőn szeretett uralkodó volt a velszi tartományban.
