Fekete-Győr András, a Momentum Párt elnöke rendkívül érdekfeszítő interjút adott a 24.hu híroldalnak. Ebben megismétli a zavaros katyvaszt, ami ezeknek az embereknek a fejében van, de a lényeget illetően elég csupán két mondatot idézni tőle:
1. „Orbán pedig egy baromi tehetséges politikus, aki az emberek nyelvén tud koherens világmagyarázattal szolgálni.”
2. Arra a kérdésre, hogy „Ha a Fidesz a 2028-as olimpiára is pályázna, azt is megpróbálnák megfúrni?”, azt mondja, hogy „2032-ben vagy 2036-ban talán már dolgozhatunk közösen az olimpiarendezésért.” Mármint a Fidesszel.
Magyarra fordítva: ez az ember, aki el akarja törölni az elmúlt 27 év elitjét, ebből az elitből nem törölné el Orbánt, akit „baromi tehetséges politikus” tart. A populista demagógiát az emberek nyelvén való beszédnek nevezi (Mussolini és Hitler is tudott az emberek nyelvén ugyanígy beszélni). Orbán illiberális, szélsőjobboldali, nyugatellenes álfilozófiai agymenéseit Fekete-Győr „koherens világmagyarázatnak” látja. A Breitbartnak és az orosz propagandát közvetítő csatornáknak hasonló világmagyarázatuk van, a rasszistáknak teljesen koherens.
De ami az arcátlanság teteje, hogy ez az ember, aki néhány hét alatt vált az olimpia elleni népszavazással ismertté, s máris kormányváltó politikusként mutatja be magát, két héttel a sikeres aláírásgyűjtés után bejelenti: kész arra, hogy 2032-ben vagy 2036-ban „közösen dolgozzon” a Fidesszel az olimpiarendezésért. Azt nem kérdezték tőle, hogy elképzelése szerint akkor a Fidesz kormányzó vagy ellenzéki párt lenne-e. Mert feltehetően akkor már magát képzeli Orbán helyére, aki neki gyűjt aláírásokat az olimpia mellett.
Ugyancsak magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy az olimpiaellenes aláírásgyűjtés kizárólag egy önző karrierista, egy hataloméhes másik Orbán eszköze volt a saját politikai karrierje elindításához. Ehhez asszisztált 266 ezer 151 ember, akiket Fekete-Győr felhasznált, átvert, megvezetett és eszköznek tekintett. Ugyanazt csinálta, amit a Fidesz szokott. Az Amerikai Népszava kezdettől azt mondja, hogy a magyar közélet legveszélyesebb alakulatának tartja a Momentumot, amely szintén csupán Fekete-Győr András személyes ambícióinak eszköze.
Miért lenne jobb Magyarországnak 2032-ben vagy 2036-ban olimpiát rendezni, mint 2024-ben? Azért, mert reményei szerint akkor már Fekete-Győr lophatja el a pénzt, ő az lesz az a „baromi tehetséges politikus, aki az emberek nyelvén tud új koherens világmagyarázattal szolgálni”, a baloldal, a jobboldal, az ideológiák, az elvek, a világnézetek eltüntetésével és a demokrácia lényegét jelentő politikai szembenállás felszámolásával? Megvalósítja Orbán centrális erőterét, amelyben feloldódnak a politikai ellenétek? Eddig még Orbán sem mert elmenni.
Ennél önlelepzőbb interjú Magyarországon még nem készült. Ez az ember képes lenne arra, hogy ami ellen most aláírásokat gyűjtött, azt később ő maga megcsinálja. Orbán Viktort, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, akinek államellenes bűncselekmény miatt a Btk. szerint életfogytiglani börtön jár, ő „baromi tehetséges politikusnak” tartja. Magyarul ez azt jelenti, hogy neki nincsenek kifogásai az ellen, hogy akár ugyanezt megtegye. Neki Orbán egy minta.
Van az interjúnak még egy mondata, amely alkalmas lenne arra, hogy Fekete-Győr kiírja magát a demokráciából, ha demokrácia lenne. Azt mondja az új párt elnöke: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” Ugyanaz az ember mondja ezt, aki az interjúban azt állítja: „Nekem 2010-ben azért volt szimpatikus a Fidesz, mert különböző, szakmailag meggyőző karaktereket állított ki Orbán Viktortól Navracsics Tiboron és Lázár Jánoson át Áder Jánosig.”
Önmagában is nevetséges, hogy az új önjelölt messiás szakmailag meggyőző karakternek nevezi Lázár Jánost, Áder Jánost, Orbánt, s azt a Navracsicsot, aki puccsszerű törvényekkel kiépítette és megalapozta a NER-t. De azért kissé aránytévesztő az, mikor egy fiatalember, akire még soha senki nem szavazott a saját 150 tagján kívül, ebben a stílusban rekesztene ki egy volt miniszterelnököt, akit az ország többsége megválasztott „a baromi tehetséges” Orbán Viktorral szemben.
A riporterek nagyon helyesen emlékeztetik arra, hogy demokráciában a választók döntik el egy politikusról vagy pártról, meddig maradhat a közéletben, nem Fekete-Győr András. Aki még akkor sem vehetne a szájára ilyen kifejezést, ha a választók szeretnének a közéletből bárkit kiszavazni. Olyan ember, aki azt mondja valakiről, hogy „már igazán eltakarodhatna a közéletből”, nem demokrata. Emellett emlékeztetnénk arra, hogy Orbán, ez a „baromi tehetséges politikus” rabolja ki jelenleg súlyos bűncselekmények elkövetésével az országot, nem Gyurcsány Ferenc. Nem Gyurcsány törölte el az Alkotmányt, hanem Orbán.
Miután Gyurcsány az általa hirdetett elveket megtagadta, 2014-ben nem bojkottálta Orbán rendszerét, hanem az évi százmilliós állami párttámogatásért elárulta a Köztársaságot, és bement a diktatúra parlamentjébe, ott letette az esküt Orbán alaptörvényére, az Amerikai Népszava minden cikkében elítéli őt. Sokkal inkább, mint bárki mást, mert a többiek nem is tudták, fel sem fogták, hogy mit jelent az Orbán-rendszer legitimációja. De ő igen. Emiatt szerény személyem bekerült a fanatikus dékás rajongók „Gyurcsány-fóbiás” listájára.
Ezért soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még Gyurcsány Ferencet fogom megvédeni egy Orbánnál is veszélyesebb karrieristától. Mert Fekete-Győr Andráshoz képest Gyurcsány maga a morál fényesen tündöklő csillaga, politikai őstehetség és a tisztesség élő szobra. S azt se gondoltam volna, hogy mostantól mindent meg kell tenni azért, hogy a Fekete-Győr útjában álló DK és Gyurcsány ne eltűnjön, hanem a törtető agresszív embert megállítsa.
Mégpedig úgy, hogy helyet cserél vele. Gyurcsánynak soha nem látott lehetősége, hogy élére álljon annak a tömegnek, amely a Momentum aláírásgyűjtésekor megmutatta magát. A 750 millióért önálló listát állító Momentum menjen be a parlamentbe, lehetetlenüljön el, mint mindenki, aki bemegy a pénzért. Gyurcsány pedig jöjjön ki, ha a választási törvényt nem változtatják vissza úgy, hogy a választás kifejezze a népakaratot, egyenlő feltételeket adjon minden párt számára.
Gyurcsányt a parlamenten kívül várja az Orbán által megalázott, megtaposott, kifosztott és jogaitól elidegenített magyar nép. Mondjon le a megélhetési politikusok Orbán pénzén való eltartásáról, térjen vissza az elveihez és a történelem főutcájára. Ne vegyen részt a pénzért nem demokratikus választáson, vállalja a néppel való sorsközösséget, és bojkottálja Orbán rendszerét. Vonja meg tőle a legitimitást, és ne esküdjön föl, hanem álljon a civilek élére.
Főleg most, amikor kiderült, hogy a Momentum hogyan félrevezette őket. Ha ezt nem teszi meg, hanem beáll a kollaboránsok közé, ahol pénze lehet, de becsülete nem, ahol Fekete-Győr Andrások építgetik a karrierjüket, készítik elő az újabb diktatúrát, akkor elveszíti élete értelmét. Magyarország pedig az egyetlen látható esélyét. Ha kijön hiteles lesz. De ha bent marad, ilyen emberek lábtörlője lesz. Vélhetőpen ez az isteni büntetése.