Interjút adott Demszky Gábor a 24.hu riporterének, aki nem igyekezett valami jó fényben feltüntetni a volt SZDSZ-es főpolgármestert, akivel személyesen soha nem voltam jóban, mert fővárosi ügyekről ritkán írtam. Mégis egy olyan ember karaktere jelent meg, akivel a legmélyebben együtt lehet érezni. Demszkyben egy őskarakter jelent meg előttem. Talán későn, de megszerettem Demszkyt. Vagy csak nem ismertem eddig.
Demszky Gábor, az ősdemokrata ellenzéki ugyanis láthatóan nagyon ki van borulva. Javára szól, hogy ezt nem leplezi, hanem nyers őszinteséggel vállalja. Szemben kortársaival, akik egész jól elvannak egy vérforraló, megalázó, az emberi méltóságot sárba taposó, mocskos és alattomos diktatúrában. Akik úgy élnek, mint hal a vízben, és mentegetik a rendszert.
Mint akár a riporter is, aki az egész interjúban sokat szemtelenkedik Demszkyvel, akit ez láthatóan nem érdekel. Demszkyt emészti és kiborítja a sunyi hazudozásokra épülő Orbán-rendszer, s ha nem szereti meg a brémai tanári állást, ami talán mentőöv a szorult anyagi helyzetében, kész arra, hogy bármilyen formában visszatérjen a politikába. Tenni akar.
Demszkyék megdöntötték a Kádár-rendszert, hiába gúnyolódik a riporter, hogy a szovjet rendszer omlott össze, a Szovjetunió adta meg magát. Amikor az oroszok feladták, volt itt néhány hiteles ember, akik szembeszálltak a diktatúrával. Ezt akkor tették, amikor a nagy Vörös Hadsereg az országban volt. Csak egy váratlan fuvallat a Kremlben Szibériáig vihette volna őket. Utánuk jöttek a sumákok.
Demszky Gábort hitelesíti a múltja. Nem a levegőbe beszél, amikor ezt mondja: „annak idején szintén nem fogadtuk el legitimnek a rendszert, elmentünk a falig, vállaltuk a börtönt, megtörtént, vállaltuk a házkutatásokat, megtörtént, vállaltuk az útlevélvesztést, megtörtént, vállaltuk az állástilalmat és a követést meg a lehallgatást, mind megtörtént, és azt is vállaltuk, hogy időnként megvertek az utcán. Ma ennek a töredékét sem vállalja az ellenzék.” A töredékét? Semmit. Ellenkezőleg, legitimációt adnak, kollaborálnak, a pénzért.
Mit kéne csinálnunk? – tárják szét képmutatón a kezüket a mai „ellenzékiek”, miközben itt vannak köztük az elődök, a példák, akik igazi hősök voltak, a mostaniak pedig pojácák. Az, ahogy Demszky beszél az Orbán-rendszerről, az egyedül elfogadható, egyedül emberi, és egyedül tisztességes. „Meg kell ölni a fenevadat”, mondja, és mellbevágóan igaza van. Így beszél egy bátor és egyenes ember, aki nekiment a szovjet világrendszernek is. Emezeket pedig a képviselői fizetésemelés érdekli, amivel szándékosan megalázzák, kompromittálják őket, amit észre sem vesznek.
Demszky Gábor tudja, miről beszél, és egy élet a fedezete, a börtön, a meghurcolás, verés és valódi üldözés. Őt nem tévesztik meg a nyálas megélhetési politológusok elméletei arról, hogy ez egy „hibrid-rendszer”. Nagy József felmondja neki a legaljasabb, legmocskosabb és legkorruptabb dumát, hogy csak „lejt a pálya”, de „ez demokrácia”, „nem Kádár-rendszer”.
Dehogy demokrácia, horkan fel Demszky. „Már csak azért sem demokrácia, amiben élünk, mert az ellenzék idomult a rendszerhez, partner ahhoz, hogy demokráciát játsszunk ott, ahol nincs demokrácia.” Micsoda éleslátás. Nem Orbánék szemétségéről beszél, az ellenzék idomulását kárhoztatja, ez mutatja meg, hogy ez nem demokrácia, ahol ilyen ellenzék van. Mély megközelítés, és nagy igazság.
A sok tehetetlen áldemokrata, Facebook-függő kommentelő kérdését is felteszi Nagy, hogy „mit kéne csinálni”? Demszky kapásból válaszol: „Kivonulni a parlamentből és visszahozni a nyomtatott szamizdatos módszereket.” Kivonulni a parlamentből, mert Orbán rendszerét választáson megdönteni nem lehet. Kinek hiszik el az emberek, ha nem azoknak, akik már egy diktatúrát megdöntöttek? De a pénz és a látszat fontosabb. Gyávák konfrontálódni, az illegalitás, antifasiszta ellenállás büdös nekik. Pályázat, gyerek külföldi egyeteme, utazás.
Demszky Gábor látszólag kis dolgokról beszél, lakásokon szabadegyetem, könyvkiadás, és a papír alapú szamizdat, az emberek informálása. Nagy József, aki egy öntelt és nagyképű pojáca az idősödő igazi ellenzéki és demokrata mellett, mindezt molyfingnak nevezi. Lehet Demszkyék „Nyomtass Te is” kiadványát fikázni, mert nincs pénzük. De elhangzik a fontos mondat: „Nem minden a pénz.” És azt kell csinálni, amit tudunk. Abból lesz valami.
Nagy megmosolyogja Demszkyt, amikor olyanokat mond, hogy a néhány oldalas lapjukkal járták a vidéket. A cinikus kérdésre, mit ért ez, Orbán kétharmaddal nyert, Demszky azt mondja, „jelen voltunk, kritizáltuk a rendszert, szurkáltuk a szörnyeteget, ráadásul jobban megismertük az országot”. Ez az, amit nem értenek a maiak, és nem hisznek benne, hogy ilyenekből lesz valami. Elég egy ember, aki nem enged. Én. És tök mindegy, mit csinál más.
Demszky Gábor már nem fiatalember, ez a szerencséjük ezeknek a gazembereknek, hogy egy pökhendi riporter is paródiát csinál belőle, kigúnyolja, de őt ez nem zavarja. „Ugyanezt a lekicsinylést hallottam, amikor a nyolcvanas években nekiálltunk a szamizdatnak, és én már akkor azt mondtam, hogy még az én életemben összeomlik a Kádár-rendszer. És össze is omlott” – mondja. Abban már nem vagyok biztos, hogy így lesz Orbán rendszerével is.
Demszky végképp a szívembe lopta magát, amikor azt mondta Orbánra, hogy a „kurva anyád”, amit a riporter benne hagy a szövegben, mert egy kiöregedett ellenzékit gúnyol, mint egy öreg rockzenészt, aki már nem tud felmenni a színpadra, de még mindig arról álmodozik, hogy a fogaival tépi a gitárt, de az idő elszállt felette. A teste fölött igen, de a szíve fölött nem. Mégis jó, hogy benne maradt a kurvaanyázás, mert minta: ezekről csak így lehet beszélni, ez fejezi ki a lényegüket, az ilyen indulat képes megdönteni a rendszert.
Nekem mindenek fölött mégis az a Demszky tetszik, aki a vele aljaskodó propagandisták, az orbánista lakájsajtó pribékjeit megkergeti, vizes palackból lelocsolja. Elkapja a nyakukat és magához szorítja őket, amit Nagy József szánalmasnak, főpolgármesterhez méltatlanul lealacsonyító viselkedésnek tart. Lebulvározza ezt a magatartást, azt kérdezi, hogy süllyed egy ilyen ember ilyen mélyre. De „korunk riportere” nem ért semmit. Neki a külső látszat számít, az a fontos. Ez felemelő, ez nemes és magasztos.
Az interjú legfantasztikusabb mondata, amikor Demszky ezt meséli: „a Balzac utca sarkán vártak rám, esős idő volt, befordítottam kettőnk közé az ernyőt, erre mögém osont, na de ott meg a fal volt, kicsit hátraléptem, s már meg is volt a pasi, lélegezni nem tudott.” Hogy ez milyen hátborzongatóan fantasztikus, csodálatos! Nem értékeltem eddig ezt az embert eléggé. Nem tudtam, milyen szív van benne. Az örök ellenálló, aki nem hagyja magát, nem érdekli a látszat, ellenáll. Úgy, ahogyan tud. Fantasztikus.
S lefogadom, hogy Kőszeg Ferenc és társaik ugyanilyenek ma is, mert róluk tudom, hogy egész életükben ilyenek voltak: bátrak, őszinték, egyenesek, vagányak. Olyanok, amilyet ma egyet sem látni, legfeljebb karikatúrájukat, mert ők emellett okosak is. Ez hiányzik az országból, Orbán népéből, ez a karakter, ez a szív, ez a mentalitás. Ahogy azt mondja rájuk Demszky, hogy „kutyák ezek. A sajtó kutyái. Ernyőt kell eléjük tartani, magadhoz húzni és simogatni őket. Mára elértem, hogy tőlem félnek”. Fantasztikus.
Nem az, hogy félnek tőle, hanem az, ahogy nem hagyja magát. Ha így kell, akkor így, de nem tűri, hogy megalázzák, és megfutamítja a kutyákat. Van gerince, jelleme, ellenállása. Nagy József ennek a hősiességéből és nemességéből nem vesz észre semmit, nem érzékeli, milyen nagyság ül előtte, akinek ezek a tettei minden főpolgármesteri húzásánál többet érnek. Kigúnyolja észrevétlenül, ahogy az öreg csábítót megszólaltatja, hogy van speciális vállfogása, aminek a nők nem tudnak ellenállni. Ez is zseniális, nem öregszik, csak a teste.
Megragadó, ahogy a fura sapkájáról beszél, kirgiz sapka. Onnan hozta, ahol az apja és ő is díszpolgár. Orbán is járt a kirgizeknél, de micsoda különbség. Ahogy micsoda különbség a két ember. Demszkyben az a jó, hogy a hosszú évek alatt nem fertőzték meg a fake news és az orosz propaganda hazugságai, nem dőlt be nekik, hogy a demokrácia nem érdekel senkit, lejárt lemez. Azt mondja, hogy a liberális demokráciáról kell beszélni és Európáról.
S valóban, mi másról? Ezek a fasiszták a liberális demokráciát pusztítják, ami az emberhez méltó élet, a szabad társadalom egyetlen lehetséges formája. S Európát akarják szétverni. A magyarok pedig azért azt látják, hogy Európa nem az, aminek Orbán mondja, és ami jó benne, az a liberális demokráciából, a szabadságból számazik. A hozzá hasonló tetüket ott nem szeretik. Mégis félni kell a szélsőjobb előretörésétől, mert a demokraták gyávák és bénák. Azt hiszik, megszelidíthetik, kontrollálhatják a kígyót.
De Demszky nem gyáva. Elmeséli, hogy hazug az ősfideszes mítosz, hogy a Fidesz azért szakadt le az SZDSZ-ről, mert ők lenézték és megalázták őket. A Fidesz azért szakadt le, mert Orbán akkor is, ott is, éppen ilyen pofátlan, hataloméhes genyó volt, mint most, de az SZDSZ-ben nem Kósa Lajosok ültek, és ezt nem engedték meg neki. Ezért ment arra, a másik irányba, ahol ilyen entellektüellekkel, demokratákkal nem találkozott, csak selejttel.
Nem állítom, hogy 2018-ban a korosodó Demszky Gábornak kellene az ellenállás élére állni, mert ha így lenne, az nagy szégyen lenne. Ő már egyszer megtette, amit kellett. De az biztos, hogy olyan szívű, olyan mentalitású emberekre lenne szükség, mint ő, és mint az egykori „köménymag”, akikben van spiritusz, akiket nem a pénz, nem a látszat érdekel. A Demszky Gáborban levő elementáris indulat aranyat ér, rendszert lehet vele dönteni.
Az interjúból az is kiderül, hogy Demszky Gábor lelkileg nincs túl jól, zaklatott. Tehetetlen, kilátástalan, nincsenek társai, nincsen pénze, de szabadságszerető nyughatatlan lelkével, a kutyákkal szembeni örök utálatával járja a várost a kirgiz sapkájában, és azt elérte, hogy a kutyák legalább félnek tőle. Nem becsülik, a balliberális riporter is óvatosan kigúnyolja, de Demszkyt nem érdekli. Mert tudja, mi a fontos. Egy ember, aki visszatalált önmagához.
Meg kéne becsülni, ki kéne használni a tapasztalatát, az ösztönös megérzéseit. Hogy nem fél Orbántól, annak látja, ami. Egy lelkében szabad ember, amilyen nem sok van Pesten. Felszínre kellene hozni ezt a tudást, ezt a mentalitást, ami a magyar karakternek mindig része volt, a magyarság legjobbjai mindig ilyenek voltak, és most nem látszik belőle egy sem. Fel kellene fedezni a köztünk élő demokratákat, a karaktergyilkolt SZDSZ-t. Orbán attól kezdve nem aludna. Elő kellene venni őket, hallgatni őket, és hallgatni rájuk. Ma már csak Iványi Gábor aktív, aki nem hagyja magát és nem vonul vissza. De a Beatles sem állt össze újra.
Milyen igaza van Demszkynek. Az ellenállás, a szabadság kis dolgokkal kezdődik. Könyvek, szamizdat, szabadegyetem, összejárás lakásokban, a kutyák lelocsolása, orruk peckelése, a felfújt hólyagok kifigurázása, szurkálása. Ezt nem bírják, ennek a szabadságnak, független szabad életnek a látványába is belepusztulnak. Ezt nem tudják ezek az ellenzékinek csúfolt tökfejek, akik semmihez nem értenek, a gerincüket pedig a NER ruhatárában felejtették.
Nem szabad semmiféle engedményt tenni a szélsőségeseknek, nem szabad félni tőlük, mert az ő erejük ebben van. A megfélemlítésben. Aki fél, vagy bármit félt, az elveszik, és mindent elveszít. Ezt tudja Demszky Gábor és az igazi demokratikus ellenzék. Újak meg nincsenek. Ezért élvezkedhet Orbán a hatalomban. Igaza van Demszkynek: a kurva anyját neki. Nem muszáj mondani, elég érezni. De azt muszáj. Szabadság nélkül nincs értelme az életnek. Az emberi méltóság elvesztése maga a halál. Demszky ezt védi. Ha kell, lelocsol.
