Nincs beszédesebb és szánalmasabb jelképe a március 15-i rendezvénynek, mint a „Mit kívánnak a magyar pedagógusok” elnevezésű új 12 pont. Ha nem a szervezők találják ki, kitalálhatta volna a fideszes propagandagépezet is a kigúnyolásukra, hogy megmutassa, micsoda különbség van 1848 március idusa és a 2016 március 15-i rendezvény között. Ez tényleg a márciusi ifjak paródiája. Egy gerincében megtört, nyomorult, megalkuvó és szánalmas nép szolgaságának apoteózisa. Kicserélték 1848 követeléseit. Ez nagyon durva.
A pedagógusok követelése a rendszer megdöntésének szándéka nélkül egyébként is olyan, mint amikor valaki a foghúzás helyett egy életen át fájdalomcsillapítót szed. De tehetik ezt, belefér abba a kollaboráns és megalkuvó magatartásba, amely a magyar értelmiséget és ellenzéket jellemzi, viszont más napon. Éppen március 15-én hallgatniuk kellene, mert március 15 arról szól, hogy „rabok tovább nem leszünk”. Nem megyünk a cenzorhoz, nem követelünk kevesebbet, mint a teljes szabadságot. És ezt éppen a tanárok ne tudnák, akiknek erre kellene tanítaniuk az ifjúságot?
Nyöszöröghetnek a tanárok más napokon, de március 15-én nem. Hazudhatják maguknak az alkalmat keresők, hogy majd „lépésről lépésre” a szakmai elégedetlenség elvezet a szabadsághoz, de nem fog. Ezek a szakmai követelések nem érintik a rendszert magát. A rendszer legtimilása után, az ellenzék parlamentbe való bemasírozását követően az Orbán-rendszer sikeresen őrizte meg az őshazugságot, a rendszer demokratikus jellegének hamis látszatát. Ezért kell így viselkedni, bábszínházat játszani, úgy tenni, mint demokráciában szokás, de változást nem remélhetnek tőle, mert ez nem demokrácia. Ennek megállapításához azonban nincs szükség semmiféle újabb tapasztalatra, erről mindent lehet tudni.
Minden olyan szakmainak induló követelés, amely nem ismeri fel vagy elhallgatja, hogy a „szakmai” problémák mögött egy önkényuralmi rendszer jól átgondolt logikája és szándékos tettei állnak, semmiféle szakmai eredményre sem vezethet, mert az okok nem szakmaiak. Ezzel szemben azt a hamis látszatot kelti, mintha a diktatúra nem diktatúra lenne. Az egész tanárlázadás nem lesz más, mint a rendszer újabb legitimációja, a valódi okok elleni lázadás hiányában még nagyobb apátiába süllyedés. Önámítás a „fellazítás” elmélete, miszerint a zsarnokság „fellazításával” jutnak majd el a diktatúra megdöntéséhez. A zsarnokság „fellazításával” nem lehet megdönteni egy diktatúrát, soha nem is fognak, csak megerősíteni fogják. Ennyi erővel beléphetnének akár a Fideszbe is, hogy „belülről bomlasszák a pártot”.
Március 15-e nem erről szól. Ha így lett volna 1848-ban, soha a büdös életben nem lett volna forradalom, trónfosztás, a szabadság kivívása, hanem mentek volna a cenzorhoz, aki hazaküldi őket, ők pedig hazaballagnak lógó orral. Amíg meg nem jelent ez az új „12 pont”, nagyjából ezt gondoltam erről a március 15-i szenvelgésről. Megtetézve azzal, hogy a tüntetés egyik szervezője már előre hűségesküt tett és megüzente a sajtóban, hogy semmiféle ellenséges szándékaik nincsenek, eszük ágában sincs leváltani a kormányt sem, nemhogy a rendszert. Pilz elhatárolódott Petőfitől.
De a tanárok „12 pontja” új helyzetet teremtett. Ez már nemcsak elszalasztja a lehetőséget, hogy legalább kimondják az 1848-as követeléseket, megnevezzék a szabadságjogokat az országban, ahol az önkényuralom a kollaboránsaival közösen elmosta a szabadság és a rabság határait. Hanem lecserélték a 12 pontot, megtagadták 1848-at, nyilvánosan megsemmisítették az 1848-as forradalom szabadságeszményeit, s azok helyébe nevetséges és súlytalan követeléseket állítottak. Ennek rendkívül súlyos szimbolikus jelentése van és nagyon durva üzenetet hordoz. Az új 12 pont megjelenése után a szabadság igazi híveinek e tüntetés szervezői, a szabadság elárulói, 1848 meggyalázói ellen kellene tüntetniük.
Akiknek ez feladatuk lenne, azok sem járnak egyenes úton. Mert látták, hogy a főszervező elhatárolódott tőlük, és nem azért mennek a Kossuth tére, amiért a rendszer ellenfelei, de azt remélik, hogy a hangulat és a tömeg majd megfordítja az eseményeket, és a szervezők szándékaival ellentétes irányt vesz a tüntetés. A jobb szándékúak azt remélik, hogy egy fejlődést ír le az így kezdődő ellenállás, amelynek ez az első lépcsője, és a végső kimenetele egyszer majd a rendszerrel szembeni fellépés lesz. De ez tévedés, mert ilyen folyamatra akkor lenne szükség, ha nem lenne ismert a rendszer természete, illetve nem nyilvánította volna ki az önkény a valódi természetét és a követelésekkel szembeni magatartását.
Ilyen esetekben a követeléseket úgy fogalmazzák meg, hogy ha teljesíti a hatalom, akkor azzal önkényuralmi jellegéről mond le, mert ez az egyetlen elfogadható eredmény. Vagy ha ezt nem teszi, okot ad a népnek, hogy az ellene és nem érte létező hatalmat elkergesse. De amikor olyan követeléseket fogalmaznak meg, amelyek teljesülése esetén sem változik a diktatúra természete, az önkény akkor is megmarad, ha a követelések teljesülnek, akkor ezek a követelések nem visznek a diktatúra megdöntése felé. Márpedig a tanárok 12 pontja ilyen, miközben leváltja 1848 követeléseit.
Ez a 12 pont, ami mögé most nemcsak a tanárok, hanem az egész ország felsorakozik 2016 március 15-én, a szolgalelkű alattvalók üzenete a diktatúrának. Ez az üzenet azt mondja, hogy lemondunk a szabadságról, a felvilágosodásról, 1848-ról, lemondunk a jogainkról, a felekezeti egyenlőségről, a törvény előtti egyenlőségről, az ellenőrzött kormányzati hatalomról, a demokratikusan választott és a népakaratot kifejező országgyűlésről, a sajtószabadságról, az ország pénzügyei feletti ellenőrzésról, a népuralomról, csak komfortosabb diktatúrát kérünk. A komfortosabb diktatúra az oktatásban a pedagógusok 12 pontjában olvasható. S minden szakma alázatos képviselői benyújthatják a diktátornak a maguk 12 pontját, amelyet a szabadság helyett kérnek, nagy tisztelettel.
Ha Orbánnak esze lenne, miközben egyesek állandóan nagy tisztelettel adóznak a zsarnok nagy eszének, akkor elfogadná ezeket a 12 pontokat. Sőt, felszólítaná az összes szakma képviselőit, hogy írják össze a maguk 12 pontjait, terjesszék be, hozzanak létre korporációkat és az állammal közös bizottságokban egyezzenek meg a részletekről. Ez maga Mussolini fasizmusa, de a kiegyezéssel megtörténne a NER teljes konszolidációja, az alattvalók maguk lemondanak a szabadságról, az egyéni és polgári jogaikról, ezeket bizonyos engedmények fejében átadják az önkényuralomnak. Ha időközben bármi probléma felmerül, az alattvalók kérelmezhetik e bizottságokban való megtárgyalásukat.
A pedagógusok 12 pontja egy ilyen felajánlkozás, ilyen üzenet a hatalom felé, miközben a rendszer ellenfelei ezt nem ismerik fel, és jelenlétükkel tömeggé válva erősítik a mindennél nagyobb árulást, amit ez az új 12 pont jelent. A klasszikus szabadságjogok helyére, amelyek összhangban állnak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, olyan pontok kerültek az új követelések közé, hogy „Elvárjuk az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt!”. A pontok legtöbbike még számon sem kérhető. „Kármentő intézkedéseket kell tenni.” A pedagógus életpálya-modell ellenőrzési rendszerét fel kell függeszteni. Ez a legnagyobb probléma ma Magyarországon. Az első pont az, hogy „Az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el!”
Ha én lennék a diktátor, azonnal elhalasztanám, és a Kossuth téri tömeg élére állnék. Éljen a szabadság!
Így még nem árulták el 1848-at, így még nem gyalázták meg a magyar szabadságot.
