Bartus László: Ki akar Orbán helyett egy Orbán nélküli Fideszt?

Márki-Zay Péter jelentős szerepzavarba került, amikor a hódmezővásárhelyi polgármesteri szék elnyerése után már az országos politikába is beleszólna. Néhány nap és talán közös miniszterelnök-jelöltnek is jelentkezik. Azt javasolta a Magyar Nemzet szerint, hogy legyen ellenzéki nagykoalíció. Egybeolvasztaná az MSZP-t, a cuki-náci Jobbikot és a Fidesz-barát LMP-t. Önmagát a „kiábrándult fideszesek nem létező pártjába” sorolta.

Ne legyen kétségünk, hogy a “kiábrándult fideszesek” vagy besorolnak valamelyik Fidesz-barát pártba, vagy létrehozzák rövid időn belül az Orbán nélküli Fideszüket. Na, de mi van akkor, ha mi demokraták, akik soha nem hittünk Orbánnak, akinek a pártja már 1994 után sem volt demokratikus párt, nem akarunk egy Orbán nélküli Fideszt, és csupa hétgyerekes hívő katolikus kereszténydemokrata vezetőt, aki kiábrándult? Mi nem szeretnénk a magyar identitást ezzel sem azonosítani, és nem szeretnénk olyanok lenni, mint Hódmezővásárhely. Ők lehetnek azok, de nekünk ne kelljen Rapcsák András szellemi utódainak lenni.

Orbánról és a Fideszről húsz éve lehet tudni, hogy micsoda. Aki ezt nem vette észre, aki ezt kiszolgálta, aki hitt ebben, aki hozzájárult, hogy ez a diktátor gazember ezt csinálja Magyarországból, az ne akarjon az új magyar demokrácia és az új magyar Köztársaság élére állni. Szép dolog, hogy ennyi idő után képesek voltak felismerni ezt a bűnszervezetet, és kiábrándulni belőle, de vannak itt olyanok, akik soha nem is hittek ezeknek.

Mennyivel lesz kevésbé undorító egy Orbán nélküli Fidesz? Megerősítve a Jobbikkal, mert Márky-Zay Péternek és “kiábrándult fideszes” barátainak ma már nincs más jobboldali párt, mint a Jobbik. Márky-Zay máris összeboronálná Toroczkai és társai nyilas pártját a baloldal pártjaival, és mivel a Jobbik a szélsőjobboldali és menekültellenes retorika miatt erősebb, mint bármelyik demokratikus párt, Márky-Zay máris a “nagykoalíció” élére ültetné Vonát.

Vonával együtt pedig azt a Simicskát, aki 1992 óta keseríti meg a magyarok életét, aki felnevelte és felhízlalta Orbánt, aki a G-napig százmilliós és milliárdos tételekben lopta ki ugyanúgy a közvagyont, mint Mészáros Lőrinc. Összeveszett a két maffiózó, így lett a G-nap után Simicskából “demokrata”, az undorító köpönyegforgató médiájával együtt, amely Orbán hátsó felét nyalta, majd a bandaháború után ellene fordult. Ez váltsa Orbánt?

Márky-Zay Péter szerint az állítaná helyre a “fékek és ellensúlyok rendszerét”, ha a baloldal és a Jobbik nagykoalíciót alkotna, és így ellenőrizné egymást. Tipikus fideszes gondolkodás, akinek fogalma nincs a demokráciáról. Ha nem tudná, a fékek és ellensúlyok rendszerét a hatalmi ágak szétválasztása jelenti, a független demokratikus intézmények önállósága, és nem egy nagykoalíción belüli politikai taktikázás és kamarillapolitika. Nagykoalícióval Vona hatalomra juttatása, már csak ez hiányzik.

Nagy dolog volt látni, hogy végre kaptak egy pofont Hódmezővásárhelyen ezek a bűnözők, de a demokratikus ellenzék felhőtlen örömét egy percig sem osztottam, mert egyrészt az is hazugság, hogy ez a parlamenti választásokra is adaptálható győzelem, másrészt óvakodj a volt fideszesektől. Aki 1998 után még fideszes volt, abban soha ne bízz meg, az nem lehet igazi liberális demokrata. Itt a helyi KDNP-fideszes fanok cseréltek belül valaki másra.

Lehet valaki jobboldali, ha liberális demokratikus konzervatív értékeket képviselő ember. De a Fidesz soha nem volt az. Mindig csaló, hazug, antidemokratikus, populista és korrupt párt volt, az alig rejtett antiszemitizmusával együtt. Aki ebben a pártban valaha megbízott, s aki 1994 után ezt a pártot támogatta, azzal nincs koalíció, nincs közösködés, nincs semmiféle közös alap. A kereszténydemokrácia Magyarországon politikai katolicizmust jelent, amely kifejlett formája maga az Orbán-féle tekintélyelvű, illiberális, korrupt keresztényfasizmus.

Magyarországon meg kell őrizni a szekularizált, világnézetileg semleges liberális demokrata irányzatot, nem szabad összefogni, közösködni nácikkal, keresztényfasisztákkal, bármilyen jobboldallal, mert Magyarországon nincsenek konzervatív jobboldali hagyományok. A Fidesz is polgári konzervatív párt akart lenni, először elvetette az MDF szélsőjobbos szárnyát, de azután azt integrálta, mert nincs magyar jobbközép szavazótábor, csak szélsőjobbos.

Azok a fideszesek sem lennének jobbak, akik kiábrándultak, mert Orbán “túltolta”. Ők nem tudják, hogy amit ők képviselnek, annak ez a végpontja. Orbán tökélyre fejlesztette azt az ideológiát és annak gyakorlatát, amiben ők hisznek. Ez ugyanannak a fának az ága. Ebből a fából nőtt ki a horthyzmus is, a holokauszt is, az orbánizmus is, aki ezen a nyomon indul el, az ugyanitt fogja végezni. A baloldal és a liberálisok bedarálását, önfeladását jelentené az ezzel való bármilyen közösködés. A ház, amely meghasonlik magával, elpusztul.

Semmilyen Fidesz nem kell. Se Orbánnal, se Orbán nélkül. Ezek az emberek, bármilyen kis vagy nagy szerepet töltöttek be, vagy csak szótlan támogatók voltak, leszerepeltek. Elég volt belőlük. Nekem már most elegem van Márky-Zay Péterből, és nem ilyennek látom itt a demokratákat, egy percet sem szeretnék olyan országban sem élni, ahol akár ő, akár az ő “kiábrándult fideszes” barátai irányítanák az országot. Isten őrizzen tőlük.

Ha kiábrándultak Orbánból, akkor ábránduljanak ki magukból is, akik Orbánt támogatták. Vonuljanak szépen csendben vissza, felejtsék el a magyaros “kereszténydemokráciát”, ami maga a fasizmus, mint látjuk. Nem kell, hogy újabb generációk évtizedei azzal teljenek el Magyarországon, hogy a normális élet és az alkotó munka helyett újra és újra a horthysta mocsokkal kelljen harcolniuk. Hogy az élet örökös harc legyen a felvilágosodás gyűlölőivel és a kódolt, sunyi antiszemitákkal szemben.

Nem értek egyet azokkal, akik a “kiábrándult fideszesektől” és ezek “bevonásától” várják az Orbán-rendszer felszámolását. Hitler nélküli hitlerizmusra, Sztálin nélküli sztálinizmusra, Orbán nélküli orbánizmusra nincs szükség. Ahogy Kádár nélküli kádárizmus sem kellett az egykori demokratikus rendszerváltóknak. Őrizze meg a tartását, a méltóságát a liberális és baloldali demokrata irányzat. Ne keveredjen kipucolt cipőjű nyilasokkal és fasisztákkal.

Nem kell aggódni, minden diktatúra összeomlik, elmúlik. Orbán ráadásul egy pojáca, nem is tehetséges, nem is hiteles, nem is mértéktartó. Ez a pali úgy elszáll, mint a füst. Ki kell várni, amíg az emberek megértik, hogy ki ez az ember és mit képvisel. Nem szabad alkut kötni azokkal sem, akik egy darabig követték, aztán “kiábrándultak”. Ezek nem abból a torz ideológiából ábrándultak ki, ami ide vezetett, hanem csak a harácsoló hazug vezérükből. S nem tudják, hogy ez az ideológia őket is, mindenkit ugyanide vezetne, mert ez a lényege.

A jövőt adják el a felvilágosodásban, az emberi és polgári jogokban hívő demokraták, ha egy tál lencséért összeállnak a jobbikos nyilasokkal s a kiábrándult keresztényfasisztákkal. Meg kell tartani tisztán a demokratikus eszméket, csak elvszerű politizálás vezethet el az igazi győzelemhez. A kiábrándult Orbán-hívők hatalomátvétele nem győzelem. Nevetséges. Lehet, hogy Márky-Zay érintetlenül hagyná a közjogi rendszert, mert majd a nagykoalíción belüli érdekegyeztetés képezi a fékek és ellensúlyok rendszerét? Te jó ég!

Életveszélyes ez az ember. Vezesse csak szépen Hódmezővásárhelyt, ahol az elvtársaik, a Lázárokat kitermelő “kereszténydemokraták” élnek. Én egy napig se laknék a városukban. Most kirúgták az egyik haverjukat, mert nem tetszett nekik. Ez az egész belső ügy. Nekem semmi közöm hozzá, nem egy liberális demokrata ellenzékit választottak, hanem másikat azok közül, akik mindig is vezették őket, aki nem bűnöző, mint a többi. Ez a magánügyük.

De az országot átadni, rábízni ezekre, ezekkel összeborulni, a Jobbikkal összebútorozni, a baloldalt magában foglaló nagykoalíció fölé Vonát ültettetni, őrültség. A Jobbik csak taktikát váltott, nem szívet. A Jobbik báránybőrbe bújt farkas, ugyanolyan náci párt, mint volt. Amit Márky-Zay Péter javasol, az a Jobbik hatalomra juttatása, és a liberális baloldal ledarálása. Se Orbánnal, se Orbán nélkül nem kell Fidesz soha többé. Főleg nem ezen az áron.

A Fidesznek és csatolt részeinek el kell tűnnie a magyar közéletből. Ezt a pártot be kell tiltani, mert megdöntötte az alkotmányos rendet, elvette a magyarok jogait, szabadságát, önrendelkezését, pénzét, jövőjét, mindenét. Sóval kell beszórni a helyét. Nem pedig azokat követni, akik a totális bukás előtt kiugrottak. Ők is felelősök. Először váljanak demokrata gondolkodású emberekké. Az a szabadság nem szabadság, amit a Jobbik hoz el. Szó sem lehet semmiféle koalícióról, együttműködésről velük. Nélkülük kell egyszer megdönteni az Orbán-rendszert. Magyarország ne legyen Hódmezővásárhely (se)!

Márki-Zay Péter máris feltételül szabta, hogy csak akkor fogadja el a meghívást március 15-re, az MSZP-Párbeszéd gyűlésére, és csak akkor áll a színpadra, ha Szél Bernadett és Vona Gábor is ott áll a színpadon. Ez zsarolás, azonnal nemet kell erre mondani. Másrészt visszaélés azzal a helyzettel, hogy az ő győzelme adott lendületet a reménységnek, ezzel visszaélve Vona Gábort, egy látszólag kimosakodott náci párt vezérét akarja a színpadra állítani. 1848 nevében rehabilitáltatna egy náci pártot. Mi ez?

Aki március 15-én egy színpadra áll Vona Gáborral, azzal az emberrel, aki egyszer genetikai selejtnek nevezte a cigányokat, bűnrészes a cigánygyilkosságokat előidéző uszításban, aki a Magyar Gárdát létrehozta, aki pöcegödröt csinált a magyar közéletből, akinek a pártja listázni akarta a zsidókat, aki megfertőzte a magyar társadalmat, s nem tett semmit azért, hogy ezt jóvá tegye, a gyűlöletet az emberek szívéből kioltsa, aki mögött a Betyársereg és hasonlók állnak, szóval, aki ezzel az emberrel egy színpadra áll, ki ne ejtse a száján 1848-at, a liberális polgári demokratikus forradalom évfordulóját.

Aki Horthyra nemet mond, az Szálasira is mondjon nemet!







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Karácsony népszavazással vágná át a gordiuszi csomót

Következő cikk

Az ellenzék a pénzt választotta, vereségre van ítélve