A 444.hu „Az Amerikai Népszava kirobbantotta az évezred politikai botrányát – Vajon belebukik a Momentum Mozgalom a RAKLAP-GATE-be?” címmel gúnyos kommentárt írt az Amerikai Népszavában megjelent cikkekről, amelyekben a Momentum irodájában talált lopott raklapokról írtunk.

Az eredeti cikkeket el lehet olvasni itt, itt, itt, és itt. Az „egészéges nemzettudat„-ról itt, a 2010 előtti időszak elszámoltatásáról itt olvashatnak. Az Index eredeti cikke itt található.

A 444.hu figyelmét elkerülte, hogy a „Raklap-gate” kifejezést idézőjelbe tettük, és kellő öniróniával jeleztük az ügy természetét. Cseppet sem gondoltuk, hogy „az évezred politikai botránya” lenne. De tanulságokkal szolgál.

A Momentum vezetői egybemossák a 2010 előtti és utáni korrupciós ügyeket. Nem tesznek különbséget jogállamokban is előforduló korrupció, és államilag szervezett rablás között.

A Momentum vezetői mindenkit kioktattak a lopásról. Trump stílusában kijelentették, az „ilyeneknek nincs helyük ebben az országban”. Mindezt lopott raklapok előtt.

Erről szól a „raklap-gate”.

Arról, hogy mindenkit tolvajnak neveznek, akik előttük születtek, miközben a raklapok is lopottak, amelyek mögöttük vannak. Az ügy nem az évezred botránya, hanem tanmese: akik nem képesek különbségeket tenni, magukkal szemben is legyenek következetesek.

A raklapok lopottak voltak. A Momentum azokat nem visszaadta, hanem eljött értük a tulajdonos. Elvitte, ami az övé. Szerencse, hogy nem akadályozták meg ebben. Hozzánk még nem kellett eljönnie senkinek, hogy elvigye azt, ami az övé. De tőlük igen. Pedig még párttá sem alakultak. Ha nem tolvajoznak mindenkit, szóvá sem tesszük. De ne oktassanak lopásról azok, akik mögött lopott raklapok sorakoznak.

Erről szól a tanmese. Ebből kellene tanulni.

Nem a raklapok értéke számít. A raklapokra rá volt írva a tulajdonos neve. Ebben az esetben meg lehet kérdezni, hogy ez kié. Ha Tiborcz István állt volna a lopott raklapok előtt, nem lenne kérdéses, hogy Tiborcz felelős azért, hogy nála lopott holmit találtak. Ha cigánynál találnak tyúkot, tolvajnak nevezik, bárhogy jutott hozzá. Ha olyan emberekről van szó, akikkel szemben bizonyos illúziókat táplálnak, nem számít, mit tettek. Nem felelősök, úgy kapták.

Senki nem vitatja a jóhiszeműséget. De abból tanulni kellene, hogy milyen könnyen kerül valaki lopás gyanújába. Ők viszont kíméletlenül ostoroznak mindenkit, miközben még a raklap is lopott, amin napközben ülnek. Lopott raklapokról nem kellene eltanácsolni az országból azokat, akiket ők minden bizonyíték nélkül kollektíven tolvajnak neveznek. Még akkor sem, ha csak óvatlanok voltak.

Ez az ügy üzenete. Nem több, nem kevesebb.

A 444.hu meghamisítja az általam írottakat. Nem ismerteti a raklap-ügy és a Momentum Mozgalommal kapcsolatos politikai következtetéseim közötti logikai érvelést. Azt a hamis látszatot kelti, mintha a raklap ügyből vezetném le a megállapítást, hogy a Momentum minden eddiginél jobban bebetonozza Orbán önkényuralmát.

A következtetést nem a raklapokból szűrtem le, hanem abból, hogy a Momentum párttá kíván alakulni, a rendszer álparlamentjébe akar beülni, kész letenni az esküt az alaptörvényre, amelyet el kellene törölni. A demokrácia látszatát erősíti, legitimálja Orbán rendszerét. Belekonszolidálja azt a réteget is a NER-be, amely eddig nem volt a része.

Ezt az érvelést a 444.hu kihagyja, a végkövetkeztetést a raklapokhoz köti. Olyan látszatot kelt, mintha hülye lennék, és raklapokból vonnám le ezeket a következtetéseket. A 444.hu azt hazudja, hogy „Bartus legnagyobb problémája a Momentummal az, hogy a mozgalom vezetői azt mondják, egyaránt elegük van a 2010 előtt baloldalból és a Fideszből is.”

Mutassák meg ezt a mondatot a cikkeimben. Az én legnagyobb problémán az, hogy 2010 előtt és után két különböző közjogi helyzet állt fenn. 2010 előtt alkotmányos demokrácia volt Magyarországon, aztán 2010-ben Orbán önkényesen átminősítette az országgyűlési választásokat fülkeforradalommá. Erre hivatkozva új társadalmi rendszer létrehozását jelentette be (NENYI). Ezt az új rendszert létre is hozta, nevet is adott neki: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Ez a hatalom kizárólagos gyakorlásának megvalósult formája. 2010 után megdöntötték az alkotmányos rendet, ami államellenes bűncselekmény.

Amikor a Momentum eltörli ezt a különbséget, a legnagyobb szívességet teszi Orbánnak. Ahogy a 444.hu idézi tőlem: „eltüntetik a nyomát az államcsínynek, amit Orbán elkövetett. Ennél nagyobb szolgálatot nem tehetnének neki”. De ezt nem a raklapokból vezettem le, nem is csirkecsontokból, hanem logikus premisszákból. Ezeket a 444.hu elhallgatja.

Az alkotmányos Köztársaság és a NER közjogi állapota között teszek különbséget. Amire a Momentum képtelen. Nem tudnak különbséget tenni liberális demokrácia és illiberális rendszer között, az „egészséges nemzettudat” hiányolásával máris nemzetellenességgel vádolják a baloldalt.

Nézzük, hogyan hamisít a 444.hu. Ezt írják: „2010 előtti korrupció viszont csak egy jogállamban előforduló átlagos mértékű korrupció volt.” Ilyet nem mondtam. Azt mondtam, jogállamban is létezik korrupció, arra van a rendőrség, hogy kinyomozza. Ez nem azonos azzal, amikor az állam működési módja a korrupció.

Nem azt kifogásoltam, hogy a „Momentum nemcsak Orbánt, hanem a Gyurcsány-éra politikusait is kiosztja”, hanem azt, hogy ezt igazságtalanul teszi. 2010 előtt sem volt mindenki tolvaj. Azt kifogásoltam, hogy Orbán ügyeivel kapcsolatban sokkal megértőbbek. Nem törvényes felelősségre vonásról beszélnek, hanem „elszámoltatásról”.

De a 2010 előtti „elszámoltatás” már megtörtént. Budai Gyula és Németh Szilárd kiváló munkáját dicséri, tele koncepciós perekkel. Akire lehetett, a Fidesz ráeresztette az erre a célra tartott legfőbb ügyészét. Orbánék felelősségre vonásáról viszont nem hallunk.

Arról viszont hallunk, hogy a baloldali ellenzéki pártokkal semmiféle együttműködésre nem hajlandók, ezzel szemben szívesen együttszavaznak a parlamentben Orbánnal, ha lesz egy jó ötlete. Nem raklapokból, hanem ezekből a kijelentésekből gondolom, hogy a Momentum elmossa a határokat demokrácia és illiberális rendszer között. Folytonosnak mutatja a 2010 előtti közjogi állapotokat és az Orbán-rendszer illiberális autokráciáját. Aki őket akarja, ezt is akarnia kell.

A 444.hu eljárásáról annyit, hogy akik abba a rendszerbe simulva boldogan tengetik életüket, ne cinikuskodjanak, hanem szemüket a felcsúti eredményjelző táblán tartsák. Az pontosan mutatja, mennyit érnek. Velem könnyű a mostani hátszéllel szemétkedni. De ezt is lehetne úgy, hogy korrektül idéznek, azzal vitatkoznak, amit írtam. Nem azzal, amit hamisítanak. Ám erre nem képesek, mert akkor nem lenne elég megalázó és lekezelő a firkálmány.

Nem először konfrontálódom azokkal, akik hinni akarnak valamiben, ezért nem hajlandóak gondolkodni. Legutóbb akkor támadtak rám, amikor Pukliról megmondtam, hogy sem az oktatásügyet nem fogja megoldani, sem a rendszert nem fogja megdönteni, hanem lelép, és rosszabb állapotok maradnak utána, mint előtte.

Pukli azóta sehol nincs. Akik akkor hasonlóképpen gyaláztak, egyetlen szavuk sincs. Ez hasonlóképp végződik majd, mert nem végződhet másként. De olyan aljas támadásra még nem volt példa, hogy valaki a szövegem meghamisításával próbáljon nevetségessé tenni. Ez a gyengeség jele. Aki ezt írta, párbajképtelen. Nem mert velem korrekt vitára kiállni.

Az idő majd eldönti, kinek volt igaza. Ha az élet újra engem igazol, remélem, lesz legalább egyetlen ember, aki ezt elismeri.