2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírBejött, amit mondtunk, Orbán visszavont mindent, behódolt "Brüsszelnek", a pénzért

Bejött, amit mondtunk, Orbán visszavont mindent, behódolt „Brüsszelnek”, a pénzért

-

Nem tudjuk elégszer leírni, hogy Orbán Viktornál gusztustalanabb és undorítóbb alakot még nem hordott a hátán a Föld. Megpróbálta megzsarolni az EU-t, kísérletet tett arra, hogy ő ugráltassa egész Európát, de totális vereséget szenvedett, és padlóra került. Ekkor azt írtuk, hogy bárkivel, bármiben fogadunk, hogy Orbán rövid idő belül pofon köpi magát, meghunyászkodik, és benyalja magát újra az EU-ba, ahonnan jószerivel már kirugdosták, és mindent visszavon, amiről addig pofázott. Mert az a hazudozás, mocskos képmutatás, amit ő folytat, az pofázás.

Megtörtént, amint megérezte a „Geci” (legjobb volt barátja szíves elnevezése, ami a személyiség pontos ismeretéből fakad), hogy vereséget szenvedett, kirúgták, és semmit nem kap, csinált egy hátraarcot, és mindent elfogadott, amit addig nem. Hozzájárult a globális minimáladó bevezetéséhez és az Ukrajna támogatására szánt 18 milliárd eurós hitelfelvételhez is, ami egyrészt az orosz érdekeket szolgálta, másrészt Ukrajnával szembeni aljas és mocskos támadás volt, amit az ukránok nem fognak elfelejteni, harmadrészt pedig geciskedés az Európai Unióval, meg janizás.

Magyarul: a nagypofájú Orbán, aki Magyarországon „brüsszelezik”, játssza az eszét, mutatja a nagy „szabadságharcost”, aki a végsőkig kiáll a „nemzeti érdekek” mellett, pincsi kutyaként ült le az Európai Unió tagállamai (a magyar propagandagépezet kifejezése szerint „Brüsszel” előtt), megnyalogatta mindenki kezét, fényesre kinyalta mindenki seggét, leköpdöste önmagát, mindent aláírt, mindent elfogadott, mindent visszavont, hogy hozzájusson egy kis pénzhez, mert kiszámolták, hogy a tél közepére csődbe mennek, őt pedig a magyar hívei az első fára felakasztják.

Az Európai Unió cseppet sem volt olyan gerinctelen, mint Orbán, mert ugyan a teljes behódolás, meghunyászkodás és villámsebességű seggnyalás után elfogadták a magyar helyreállítási tervet, ami egy nagy fos, mert annyira fontosnak tartják az ukrán állam fenntartását, hogy az orosz hadsereggel ne a Szajna partján kelljen harcolni, hanem az ukránok állítsák meg Orbán puszi barátját. De nem adtak fel minden követelést, továbbra is vannak feltételei a 3000 milliárdos kohéziós támogatásnak, és a magyar jogállamiság számonkérésének nincs vége.

Az 1650 milliárd forintnyi helyreállítási pénzt megkapta Orbán azért, hogy az ukrán hitelt felvehessék. De az EU-ban mindenki látta, hogy mi történt, és mindenki tudja, Orbán kicsoda, és milyen veszélyt jelent Európára a vétójoga. Ezért ez egy átmeneti engedmény volt, amivel Orbán megúszta Magyarországon a kötelet, de a vele szembeni magatartást illetően semmi nem változott. Orbán azon az úton halad, mint korábban az Európai Néppártban, ahol szintén kevert-kavart, geciskedett, pávatáncolt, végül úgy járt, mint a felcsúti macska, akit kivágtak az ajtón. Huxit lesz a vége.

Nem változott semmi, csak az EU igyekezett megkönnyíteni Ukrajna támogatását, és ezért hajlandó volt megengedni, hogy a Geci leköpje önmagát és kinyalja mindenki hátsóját. Ezt adja el Orbán a magyaroknak győzelemként, és Magyarország siralmas intellektuális és morális állapotáról mindent elmond, hogy ezt sokan meg is eszik. A lényegen, a helyzeten, azonban ez mit sem változtat. Orbán a magyar embereket viszi a katasztrófa felé, azok pedig képtelenek arra, hogy ezt megállítsák.

Már sok ilyen mellékes kanyart láttunk, de a lényeg nem ez, hanem az irány. Az pedig a szakadékba vezet. Elkerülhetetlenül.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések