Ha van valami, ami árt a közéletnek, a demokráciának, a tisztességnek, a politológiának, a normális emberi életnek, az a hatalomgyakorlás technokrata módjának megközelítése, méltánylása...
Ez egy rendszer, amely nem tud hibázni, mert úgy van összerakva, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint amit mondanak. A társadalom fölött élő NER-arisztokrácia semmit nem törődik az országgal, semmit nem számít senkinek az élete. Azzal törődnek, hogy az Orbán hatalmát biztosító propaganda az emberek gondolkodását uralja, és azokat minden önállóságuktól megfossza. Mert aki az emberek gondolkodását uralja, ugye, azé a hatalom.
A pedofília és annak eltussolása szükségszerű eleme és következménye a rendszernek. A rendszer lényegéből fakad. Ahogy az ország csődbe menetele, a kultúra lepusztítása, a civil élet és civil társadalom megfojtása, az alapvető szabadságélmény felszámolása, a gyűlölet, a kevélység, az önimádat, mindenki becsmérlése és a megszégyenülés is az. Mindent egy emberért, minden egy ember miatt van. Mindenki egyért, és az az egy önmagáért.
Amíg ez a rendszer van, amíg minden Orbán Viktor személyes céljait szolgálja, amíg neki korlátlan hatalma van, amíg mindenkit eltaposhat, addig ez nem változik meg. S az ország csúszik bele az Orbán által megásott sírgödörbe. A barátokból ellenséget csinált, a magyar karakterrel azonosította saját pszichopata természetét, mindenkivel megutáltatta az ország népét is, amely nem tesz ellene semmit. Az elsöprő, erőszakos propaganda alatt kivár.
Varga Judit tejesztette elő és írta alá a kegyelmi kérvényt az Orbán-kormány nevében. Az Orbán-kormány minden cselekedetéért Orbán a felelős. Az Orbán által kinevezett és általa kézzel vezérelt Novák Katalin adott kegyelmet. Orbánnak erről tudnia kellett, mert bicskei ügyről van szó, a kegyelmet kapott pedofilmentegető bűnöző kapcsolatban állt az öccsével. Kizárt, hogy egy ilyen ügyről nem tájékoztatták, és a leleplezésig lapított.
Nincs az ügynek egyetlen mozzanata, ami nem Orbánhoz és az ő felelősségéhez tartozik. Orbán tisztában van ezzel, ezért próbálkozik azzal a figyelmet elterelő képtelenséggel, hogy az alkotmányt módosítja, ami szakmailag is nevetséges. Eltolhatja a felelősséget magáról, ha a két közvetlen felelőst, Novákot és Vargát eltávolítja örökre a közéletből, de attól még mindenki tudja, ha a közvetlen érintettsége nem derül ki, akkor is, hogy ezért Orbán felel.
Demokráciában neki is le kellene mondania. A pedofília elleni képmutató propagandaharc, a családról szóló ocsmány hazugságok, a Fidesz egész identitását képező álkeresztény máz, egy pillanat alatt lelepleződött. Ebben is hazudnak, mint mindenben. Abból pedig elég, hogy ők állnak a pedofilellenes gyermekvédelem élére. Csak gyűlöletkeltésre használják, közben Becsületrenddel kitüntetik, kegyelemben részesítik a pedofíliát eltussoló bűnözőket.
Novák még azt is gondolhatta (nagy valószínűséggel így is van), hogy Orbán vagy Orbán környezete áll a kérelem mögött, ha Varga aláírta és átküldte. Novák megszokta, hogy ő mindent aláír, vagy nem ír alá, az utasításoktól függően. Itt az volt az utasítás, hogy írja alá. Ez nem menti a felelősségét, tisztességes és normális ember ilyet akkor sem ír alá.
Varga nélkül nincs kegyelem a pedofil igazgató bűntársának. Varga felelőssége egyértelmű, ha Nováknak menni kell (ami nem kérdés), akkor a korrupciós botrány miatt miniszterként már egyszer megbukott Vargának is mennie kell. A sajtó, az ellenzék, a közvélemény nem hagyhatja annyiban, Varga nem lehet Magyarország (=Fidesz) listavezetője az EP-ben.
Varga képviselte az Orbán-kormányt, személyesen Orbánt. Ha ő marad, akkor Orbán nem mentesül a felelősség alól. Az ő kormánya indítványozta a pedofil igazgató bűntársának adott kegyelmet. Vargának is távoznia kell a közéletből.
Trump megzsarolta a szenátus és a képviselőház republikánus tagjait, hogy ne fogadják el a kemény munkával elkészített kétpárti megállapodást a határkrízis megoldására, mert az...
A Hamasz október 7-i terrortámadása mögött kezdettől fogva az oroszokat azonosították. Putyin első perctől azonnal bele is szólt az eseményekbe. Nem véletlen, hogy a...
Nem lesz Zelenszkij-Orbán találkozó, ez derült ki a magyar és az ukrán külügyminiszter megbeszélése után. Az ok nyilvánvaló, a felek álláspontja nem közeledett egymáshoz....
A Mihazánk a Fidesz nyilas ifjúsági szervezete, amelynek feladata, hogy törje az utat a Fidesz előtt, kimondja azt, amit Orbán nem mond ki, de ugyanazt gondolja, amivel kezdik puhítani, előkészíteni és hozzászoktatni a magyar közvéleményt a terveikhez. A Mihazánk és a Fidesz programja azonos, a különbség a nyíltságban van.
Orbán pávatáncolva akar eljutni oda, ahova Toroczkai a maga terrorista módszereivel, de a lényegben nincs különbség. Orbán csak eltakarja, hogy a Fidesz a Mihazánkkal azonos náci, nyilas párt, amelynek azonos az ideológiája, a programja, azonosak a céljai, s azonosak a keleti tömeggyilkos "barátai", csak a közös célhoz használt eszközök nem azonosak.
Orbán lépésről lépésre és kódolva szoktatja a magyarokat és az európaiakat a fasizmushoz. A második világháborús tragédiát készül megismételni, amelyhez van egy nyilas terrorista rohambrigádja, amit a Fidesz juttatott be a parlamentbe. Magyarország másodszor készül belépni ugyanabba a folyóba, Csak Hitlert most Putyinnak, Horthyt Orbánnak hívják.
Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Magyarország nagy illiberális barátja, Orbán Viktor puszipajtása, a nem sokkal ezelőtt a legszebb magyar lóval megajándékozott török...
Már csak a sétapálca hiányzik és az okuláré, hogy Afrika több országában császár legyen, de mindez csak álca. Ha császárrá koronáznák, álruhás futballedzőnek tekintené magát, míg futballedzőként álruhás királyfi volt. A zöld kalapot egy bolhapiacon vette, állítólag az utolsó Habsburg császáré volt, aki szintén álcának használta. A bajusza igazi, de ideiglenes.
Ha ezentúl nem lesz rajta bajusz és zöld kalap, s bárki felismerni véli, saját szájával tudja cáfolni kilétét, hiszen nem lesz rajta sem bajusz, sem zöld kalap. Orbán Gáspár már azt is megkérdőjelezte magával kapcsolatban, hogy létező személy-e, társaságának több tagja esküszik rá saját jelenlétében, hogy nem.
Ezért csupán találgatások vannak, hogy Orbán "Senki Alfonz" Gáspár Afrikát gyarmattá akarja tenni, az összes banánköztársaság királyi trónját akarja megszerezni, régens akar lenni, vagy afrikai Napóleon, az afrikai aranybányákat akarja kirabolni, vagy csak újabb futballedzéseket akar tartani, esetleg az eltűnt Jézus Krisztust keresi.
Titkos társa az apja, aki nem más, mint Tuskó Hopkins és Piszkos Fred, a kapitány keveréke, aki remekül bánik a késsel, és rendre európai politikusok hátában felejti azt. Apja taktikából zord szívű apának álcázza magát, hogy senki ne fogjon gyanút, amíg fiával kirabolják Afrikát is. Orbán Gáspár a jelek szerint Csádban és Nigerben rejtőzködik.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.