A Kreml a Hit Gyülekezetét használta Lavrov interjújához
A Lavrov-interjú nem olyasmi volt, mint amikor Messi aláír egy mezt egy rajongó kisfiúnak, hanem a Kreml (vélhetően az orosz titkosszolgálattal) az Ultrahangot, a Hit Gyülekezetét használta, hogy riporteri kérdések nélkül, interjúnak álcázva, közölje az orosz háborús bűnös állam direktíváit Ukrajnáról és a háborúról az Európai Unióban.
Európában nem lett volna egyetlen sajtóorgánum, amely az orosz propagandát ellenvetés nélkül közvetíti, amelyben Lavrov "ukrán nácikról", valamint Oroszországnak "járó" ukrán területekről beszélhet, amelyet az Európai Unióban megjelent interjú részeként idézhetnek az orosz állami lapok, s azok nyomán a világ hírügynökségei.
Ez azt jelenti, hogy Lavrov nem megajándékozta Németh Sándor és a Hit Gyülekezete emberét egy "baráti" interjúval, hanem a népirtást folytató orosz állam és titkosszolgálata használta fel a Fideszt támogató kisegyházat a saját céljai számára. S ez még a jóhiszemű feltételezés, mert az sem kizárt, hogy előre letárgyalt titkosszolgálati akcióról van szó.
A felvetés cseppet sem alaptalan, miután az ultra (szélsőséges) csatornán a legsúlyosabb konspirációs elméletek terjesztői (mint Drábik János) mellett olyan oroszbarát, kémgyanús személyek jelennek meg, mint Nógrádi György vagy az orosz titkosszolgálattal nyíltan is összefüggésbe hozott George Spöttle, aki szoros kapcsolatot ápolt a GRU egyik tisztjével.
A Hit Gyülekezete médiabirodalmának (Cseszkó) Király Tamás nevén futó szélsőjobboldali csatornája a legdurvább orosz propagandát terjeszti, ami elképzelhetetlen titkosszolgálati orosz kapcsolatok és befolyás nélkül, akár tudnak róla, akár nem. De Németh Sándor nem az a naiv ember, akinek a titkos társaságok és a titkosszolgálatok nem jutnak eszébe.
Magyar csupán a remény hamis jelképe, de nem lehet megszabadulni tőle
Magyar Péter nem alulról építette fel politikai karrierjét, nem kiérdemelte politikai szerepét, hanem az első perctől kezdve Orbán leváltásának reményét testesítette meg. Nem azért,...
A kereszténység alkotmánya a Hegyi Beszéd, Orbán alaptörvénye fasiszta diktatúra alapokmánya
Szeretnénk Orbán beszédének egyetlen gondolatát kiemelni. Orbán azt mondta: "Képesek voltatok 16 évig, s ki tudja még meddig, kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív,...
Fideszes október 23: két színpad, egy előadás
Magyar 1956 évfordulóján mond olyan beszédet, amelyben megbékélést hirdet a diktatúra képviselőivel. Szelídségre int mindenkit. Forradalmi változás helyett folytonosságot ígér, és azt a hamis ideológiát kínálja, hogy a diktatúra megjavítható. Emberibb országot ígér olyan ember, akinek a tűrőképessége minimális, a toleranciája zéró, a pluralizmusa nulla.
Emberibb ország egy valódi rendszerváltással lehetne, amikor az intézményes garanciák terelik mederbe az ország működését. De Magyar is azt képzeli, hogy ha hatalomra jut, az ország az övé, amivel azt csinál, amit akar. Szavazói miatt nyugatias országot ígér, olyan ember, akinek a párt nélküli vezérelvű mozgalma a nyugatiasság minimumát is tagadja.
A Békemenet klónja, a Nemzet Menete, ugyanolyan kirekesztő, mint a Fidesz "nemzeti" retorikája. Magyar Péter még hatalomra sem jutott, már kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem vonulnak vele, vagy nem vele vonulnak. Eddig Orbán volt a nemzet, most már Magyar Péter is az. Magyar Péter is azonos a nemzettel.
Magyar minden, csak nem az EU láncos kutyája. Sajnos, cseppet sem Európa-párti. Ukrán ügynöknek a legostobább propaganda nevezheti, miután többször is kiderült ukránellenes világnézete. Ahogy Orbán is minden, csak nem baloldali, és nem Kádár János. Kádár egy puritán ember volt, nem közönséges tolvaj.
De Magyar a gyurcsányozás után elővette Kádárt, hogy a baloldal ellen uszítson, baloldallal azonosítsa a fasizmust. Mert a baloldalt utálja, a fasizmus pedig jobboldali. Tisztára mossa Orbán fasizmusát, s egy abszolút szélsőjobboldali diktatúrát baloldalinak láttat. Orbánban a baloldalt kell utálnia a tiszássá lett baloldaliaknak. S ebből sem értenek meg semmit.
A KDNP és a katolikus egyház eddig is megvédte a gyerekeket mindentől
Az egymást követő gyermekbántalmazási ügyek közepén az Orbán-rezsim jó érzékkel bízta a gyermekek - ezúttal - okostelefonoktól való védelmét a NER-koalíció "ideológiai pártjára", a...
A Trump-Putyin találkozó szégyen Magyarországnak
Az nem csoda, hogy a diplomáciai vaksággal rendelkező, a tárgyalás célját és stratégiáját sem ismerő, a Béke Nobel-díj után sóvárgó amerikai elnök elfogadta a budapesti helyszínt, mert Putyin bármikor az ujja köré csavarja, Orbán pedig illiberális fasiszta, amit ő szeret.
Ez a találkozó ezúttal sem a béke megteremtője lesz, hanem orosz jutalomjáték, amikor az amerikai elnökből újra bohócot csinálnak az ellenségei, amiből ő semmit nem vesz észre. A rendezvény emellett megint a megtámadott Ukrajna és a fenyegetett Európa megcsúfolása.
Budapest neve egyébként is arra figyelmeztet, hogy az oroszok soha semmit nem tartanak be. Egyetlen szavukban sem lehet megbízni. Éppen Budapeseten tettek ígéretet arra, hogy Ukrajna biztonságát tiszteletben tartják. Most ugyanezek az oroszok ukránokat gyilkolnak.
A világdiktátori ambíciókat dédelgető amerikai zsarnok, Donald Trump dicsérő szavainál alig van nagyobb szégyen, nem beszélve Putyinről, aki tankok nélkül elfoglalta és uralma alatt a "szuverenista" Magyarországot. A "szuverén" Carl Scmitt náci teóriája szerint értendő.
Putyin azzal a nárcisztikus amerikai elnökkel találkozik, akinek önimádata elvette maradék józan eszét is, s aki naponta áll hol az egyik, hol a másik fél oldalára, hízeleg a népirtónak, nem tesz különbséget gyilkos és áldozat között, és semmi koncepciója, ami agyra utalna.
Magyar bizalmi ember volt Brüsszelben, nem megfigyelték, hanem ő figyelt meg másokat
Magyar Péter az Orbán-rendszer egyik legmegbízhatóbb embereként ideológiailag ma is a Fidesz oldalán áll. Nem számított belső ellenségnek, akit meg kell figyelni. Ellenkezőleg, a sajtóban is megjelent hírek szerint a munkatársakat ő "figyelte meg" és ő terrorizálta.
A Fideszből való távozása után is azokat a hamis állításokat hangoztatta, amivel megbízták. Brüsszelben az Orbán-rendszert jogállamnak állította be. A rezsim megbízható embereként és hűséges alattvalójaként meggyőződésből végezte a feladatát.
Magyar Péter feladata Brüsszelben a kormánypropaganda terjesztése és Brüsszel lejáratása volt. Ez tökéletesen beleilleszkedett az orosz érdekeket védő magyar narratívába. Egykori brüsszeli munkatársa szerint Magyar megfigyelte őket és jelentett róluk Gulyás Gergelynek.
A volt munkatárs egy ellenzéki értelmiséginek azt állította, hogy Magyar listát állított össze Gulyás Gergely számára, hogy az állandó képviselet tagjai közül ki olvas, idéz "ellenséges" médiát: ÉS-t, Magyar Narancsot. A listát nyilvánosan adta át Gulyásnak állománygyűlésen.
Magyar nemcsak bizonyíték nélkül és megalapozatlanul próbálja beállítani magát az Orbán-rezsim által megfigyelt célszemélynek. Próbálkozása inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyar Péter a diktatúra hűséges komisszárja és "önkéntes besúgója" volt Brüsszelben.
A Tisza is vidékről utaztat, mint Orbán, Budapesten nincs elég ember
Majd csont nélkül közölték Magyar állítását, hogy a vidéki busztársaságokat megfenyegette a Fidesz, de amikor a 444.hu emlékezve az újságírás egykori szabályaira, ellenőrizni akarta a tényeket, tudomásul vette, hogy Magyar üzleti vállalkozása nem szolgáltat bizonyítékot.
Méghozzá arra hivatkozva, hogy a "Tisza Párt" védi a busztársaságokat: "a cégek védelme érdekében nem küldte el nekünk az érintett vállalatok listáját, így nem tudjuk ellenőrizni állításuk valóságtartalmát". Arra már nem emlékezett a 444, hogy akkor nincs cikk.
A sajtó nem közölhet bizonyíték és ellenőrizhető tények nélküli állításokat. Ha Magyar nem tud egyetlen céget sem megnevezni, akkor bizonyíték nélküli hazugságot sajtó nem közöl. A 444.hu, ha valódi sajtó lenne, ilyenkor Magyarnak megmondja, hogy bizonyíték nélkül ezt nem terjesztjük.
Annál is inkább, mert nyilvánvaló bullshit a magyarázat: a "Tisza" nem fedezhet cégeket, melyek megtagadják, hogy üzleti alapon szolgáltatást nyújtsanak. Mit véd Magyar az ilyen cégeken? Ez nevetséges. Ebből inkább az következik, hogy az egész egy nagy hazugság.
Ami pedig azt jelenti, hogy Magyar még vidékről sem tud elég embert mozgósítani. Még a buszoztatás sem segít a Medián nevű, közvéleménykutatónak álcázott propagandacégen, amely hatalmas támogatottságot mutat ki, mert a buszokra kell fogni az érdektelenséget.
Ha Varga Juditot reaktiválják, vége a Magyar Péter nevű „képződménynek”
Varga Judit lehetséges reaktiválásának hírére nem véletlenül tört ki pánik a magyarista áruló ellenzékiek között, mert azt pontosan érezhetik, hogy az egész hazugságot, ennek a pszichopatának az egész ámokfutását, Varga Judit megjelenése gyökerestül vághatja ki. Ezért próbálták ijesztgetni a Fideszt, hogy ez visszaüthet, "kétélű fegyver" lehet.
De a Pegazus-ügy, a Völner-ügy, a kegyelmi ügy az Orbán-rendszer bűne, amelyben Varga egy fogaskerék volt a gépezetben. Politikailag ezt már nem kérik számon rajta. A kegyelmi ügyben a legkevésébé volt érintett, mert ugyan aláírta a NER működésének megfelelően az elé terjesztett kegyelmet, de először tiltakozott ellene. Az ügy az Orbán-család ügye volt.
A kegyelmi ügyet a magyarista szektás söpredék ne emlegesse, mert Magyar ezen mászott a közéletbe, a kegyelmi ügyet gyilkolta le, hogy beteg személyiségével mérgezze a nélküle is elég beteg magyar közéletet, s azt végül a legmocskosabb sárba húzza le. Márpedig épp a kegyelmi ügy volt az utolsó tiszta ügy az ellenzékiek kezében. Azóta csak a szenny.
Ezért ebben a légkörben Varga Judit megjelenése az erkölcsi katarzis érzetét keltheti sokak szemében. Egy bántalmazott és megalázott nő jogos és nemes bosszúját bántalmazójával szemben. Mindennap emlékeztetve az országot arra, hogy Magyar Péter kicsoda. Vesztes pozíció ez, de a legnagyobb elégtétel az, ahogy a számító egykori demokraták felsülnek.
Megérdemlik azt a totális és megsemmisítő vereséget, ami vár rájuk, mert képesek voltak a magyar demokrácia és szabadság ügyét egy nyilvánvalóan morális érzék nélküli, alpári pszichopatára feltenni, aki ráadásul mindennek a tagadása, amit valaha demokráciának és jogállamnak, leginkább pedig emberségnek hívtak.
A másik Fidesz
De az már feltűnő, hogy Magyar úgy készül a NER átvételére és kormányzására, hogy egyetlen baloldali vagy liberális politikusa vagy szakértője nincs. Várhatóan nem is lesz. Nem mintha nem lenne elég baloldali szakember is, de őket politikai alapon kizárják.
Ez a fajta diszkrimináció felér egy politikai tisztogatással, amelyet Magyar már azelőtt megkezdett, hogy hatalomra került volna. Ez nemcsak sértő a baloldali szavazókra, de ijesztő is a kirekesztést és a gyűlöletet tekintve.
A baloldalt Magyar is kitagadja a nemzetből. A baloldaliak arra jók, hogy szavazzanak rá. Eközben Magyar sem tartalmában, sem stílusában nem különbözik fideszes testvéreitől. A kő tényleg marad. Magyar ugyanúgy hazudik, mint Orbán. Mitől lenne jobb?
Ami a leváltást illeti, itt csak személycserékről van szó. A rendszer, az ideológia, a stílus marad. Rendszerváltásról szó nincs. Taktikai szavazatmaximalizálásról legfeljebb, hogy a demokratikus értékek és a baloldal árulói előtt igazi szándékait és értékrendjét leplezze.
Két Fidesz között kell választaniuk azoknak, akik szerint Orbán és Magyar pártja között kell választani, mások ne is induljanak. Ez a két párt egyformán a Fideszhez tartozik. Fideszből indult és fideszes ideológiát képvisel. Ez két fideszes párt. Ez két Fidesz.
Eddig volt egy Fidesz. Most lett kettő.
Legutóbbi bejegyzések









