Kiemelt hírek

Hogyan nevezhetik ki Mészáros emberét a köztévébe, és hogyan vonhatják vissza Magyar két szavára?

Magyar egy ismeretlen ügyvédet, Dr. Horváth P. Andrást, nevezett ki az MTVA ideiglenes vezérigazgatójának, akinek nincsenek médiakapcsolatai, közmédiás múltja, sajtószakmai tapasztalata. Az indoklás szerint Horváth feladata a cég átvilágítása, mielőtt pályáztatással megtalálják az utódját. A Magyar Péter-féle pályáztatásokat már jól ismerjük. Valódi, szakmailag korrekt, nyílt pályázatra nem lehet számítani, s Magyar ezt a bizalmatlanságot három és fél hónap alatti működéssel érte el. Horváth is biztosan valakinek a valakije, de a legfontosabb, hogy Magyarnak "megbízható" ember. Idáig ez maga a Fidesz. Semmi csodálkozni való nincs, mert Magyar is maga a Fidesz. Ezt tudni lehetett róla. Magyar alkalmatlanságára és hozzá nem értésére jellemző, hogy a cég átvilágításával megbízott jogászra (aki nem ért a médiához), bízta az átalakítást, hogy a propaganda televízióból független közszolgálati médiumot csináljon. Az átvilágítást végző jogász mellé ki kellett volna neveznie ideiglenesen szakmai vezetőt is, olyan közismert, szakmailag kiváló, demokrataként feddhetetlen ember személyében (ilyenek jellemzően az "óellenzéki" oldalon vannak), aki levezényli ezt a váltást. Enélkül a köztévé úgy alakul át, hogy a közmédiának gyakorlatilag nincs alkalmas és hozzáértő vezetője. Méghozzá azért, mert Magyar nem mer odatenni egy független szakmai kiválóságot. Kell a hely a megbízható embernek, akit még nem talált meg, vagy nem mert kinevezni. Ezért van káosz. Sokatmondó, hogy az általa kinevezett vezető egy propagandistát, Mészáros emberét, akarta kinevezni az M1 Híradó főszerkesztőjének, mert valamiért azt gondolta, Magyarnak az tetszeni fog. Ha egy szavára (pontosabban kettőre) egy nap alatt leváltja, akit kinevezett, abból látszik, hogy Magyarnak próbál megfelelni. Nehéz elképzelni, hogy Magyart nem kérdezték meg előtte, s nem egyeztettek vele, hanem a sajtóból tudta meg. Ha utóbbi történt, az is elfogadhatatlan. Megismétlődött az eset, amikor Hadházy Ákos leleplezése után Magyar egy kommenttel törölte az országgyűlési kinevezést. Most a Telex cikke alá kommentelt annyit, hogy "nem hinném...", majd egy napon belül visszavonták a megbízást. Ez újabb kérdést vet fel, mert ha a közmédia úgy működik, hogy a miniszterelnök két szóból álló Facebook-kommentjére kirúgják a híradó-főszerkesztőt (bárki legyen az), az a legsötétebb időket idézi: amikor a kormánypropaganda szócsöve volt a közmédia, és a pártházból szóltak le, milyenek legyenek a műsorok, miről, mit mondjanak, és kit rúgjanak ki. Ez a kilencvenes évek MDF-es médiaháborúját idézi, amely kivégezte a sajtó színe-javát, s attól kezdve nincs rendes, független és szakmailag megfelelő közmédia. Hol van itt a beígért független közmédia? A köztévé ugyanúgy kézivezérelt, mint a NER alatt, csak most Magyar a kéz. A zűrzavar oka a legzavaróbb az egészben, nevezetesen az, hogy Magyar mindent az uralma és a kontrollja alatt akar tartani, nem tűri a fékek és ellensúlyok rendszerét, s a szabad, független sajtót sem. Magyar a saját autokratikus rendszerét építi rendszerváltás helyett. Már csak az a kérdés, kiknek, hol és hova kell két szót kommentelniük ahhoz, hogy kirúgják azt az embert, aki ezért a káoszért felelős: Magyar Pétert.

Mészáros Lőrinccel nem az a baj, hogy a gyára sok energiát fogyaszt

Amikor Magyar Péter az energiaválság kapcsán a cégek önkorlátozásáról beszélt, kiemelte, hogy Mészáros Lőrinc cukorgyára még nem reagált arra, "vállalják-e a 13 megawattos fogyasztásuk önkéntes visszafogását". A hír sok embernek megüthette a fülét, mert a választási győzelem óta nem lehet hallani Orbán Viktor dollármilliárdos strómanjáról, s róla nem az jut az emberek eszébe, miért nem tett még önkéntes felajánlást a fogyasztás csökkentésére, hanem az, hogy ez az ember miért nincs még mindig börtönben? Mészáros a legfőbb bizonyítéka annak, hogy nincs rendszerváltás, Magyar Péter futni hagyja Orbánt és bűntársait, mert ha valakit azonnal őrizetbe lehetne venni, az Mészáros Lőrinc. S nem a 13 megawattos fogyasztás miatt. Mészáros Lőrincnek nem könyörögni kellene, hogy a közpénzből ellopott vagyonából megszerzett izocukorgyára fogja vissza magát, hanem Mészáros Lőrincet a választási győzelem másnapján biblincsbe verve kellett volna elvezetni. Orbán Viktor felcsúti gázszerelő barátja a kleptokratikus rendszer jelképe, akinek már évekkel ezelőtt nagyobb volt a vagyona, mint az angol királynőnek, s ezt a vagyont kizárólag a közbeszerzési eljárásokon elkövetett csalásokkal közpénzből szerezte. A tény, hogy Mészáros szabadlábon van, a magyar néptől lopott vagyonát hiánytalanul birtokolja, s ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Magyar megegyezett Orbánnal. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mit birtokol ez a szélhámos tolvaj, aki köztudottan Orbán Viktor strómanja. Orbán ellen sok mindenért eljárást kellett volna már indítani, Mészáros pénzügyei, gazdagsága és lopásai miatt azonban mindenképp. Ha Mészárost a második napon kellett volna őrizetbe venni, akkor Orbánt a harmadik napon. Magyar támogatóinak a legnevetségesebb hivatkozásokat kell kitalálniuk, hogy Magyart mentegessék, hogy ez a két tolvaj bűnöző még szabadlábon van. De ez semmi, zavartalanul élvezik az ellopott vagyont, láthatóan tudják, hogy nem kell félniük semmitől, mert a hajuk szála sem görbül és még a rabolt vagyont is megtarthatják. S még a jogállamról papolnak. Felháborító, hogy Magyar nagyszájúskodva azt mondta, "innen is üzenem az olasz partoknál ringatózó Rose d'Or nevű, 30 milliárdos jacht tulajdonosának, hogy még nem késő önkéntes felajánlást tenni". Mi meg innen üzenjük Magyarnak, hogy ne a száját jártassa, hanem haladéktalanul vetesse őrizetbe a rendőrséggel ezt a köztörvényes bűnözőt, mert az ő felelőssége, hogy Mészáros még szabadlábon van. Az is egy szégyen, hogy az orosz alvilágtól vásárolt Rose d'Or nevű, 30 milliárdos jacht még mindig Mészáros tulajdona, s a magyar állam még nem foglalta le az olasz partoknál, a tulajdonosával együtt. Arról már nem is beszélve, hogy ha Mészáros olyan ártatlan, hogy még egy eljárás nem indult ellene nyíltan, a strómanként elkövetett bűncselekmények miatt, ne pattogjon, hogy miért nem tett önkéntes felajánlást, mert az önkéntesség azt jelenti, hogy azt a cégtulajdonos maga eldöntheti, nem pedig a miniszterelnök szólítja fel. Méghozzá arra utalva, hogy Mészáros izocukorgyára több tízmilliárdos állami támogatásban és kedvező hitelben részesül, emellett egy tolvaj, a közvagyon elrablója és orgazdája. Ha nem tesz emiatt ellene semmit, akkor ne játssza az eszét. Magyar arra épít, hogy a lopás miatt háborodjon fel az ország azon, hogy nem tesz önkéntes felajánlást. De ebben a történetben nem az önkéntes felajánlás elmaradása a felháborító, hanem magyar képmutató viselkedése. Mészárosnak nem önkéntes felajánlásokat kell tennie, mert azzal nem ellensúlyoz semmit. Hanem haladéktalanul börtönbe kellene csukni a gazdájával együtt. Nem Mészáros követi el ebben az ügyben a nagyobb arcátlanságot, hanem Magyar, és nem Mészáros okozza a nagyobb kárt az embereknek, hanem az őrizetbevétel és a felelősségre vonás, az elszámoltatás elmulasztásával Magyar. Magyar fanatikus hívei azt ígérték Magyar támogatásáért cserébe, hogy ha Magyar nem teljesíti az ígéreteit, akkor őt is elzavarják.

Már firtatják a Tisza-szavazók felelősségét, itt az idő figyelmeztetni Magyart

Orbán Magyar nélkül is hamarosan megbukott volna. Magyar azonban a garanciát jelentette neki, hogy nem lesz felelősségre vonás, nem törlik el az alaptörvényt, megmarad az Orbán-rendszer, nem tiltják be a Fideszt az alkotmányos rend megdöntése miatt, hanem a parlamentben lehet a Tisza váltópártja, esetleg később a koalíciós partnere. A változás legfőbb akadálya Magyar Péter, s látható, hogy ez már nem is fog változni. Az új Alkotmány érdekében egyetlen kapavágás nem történt, és az eddigiek alapján nem várható az, hogy Magyar a széles szakmai közvéleményt bevonva egy liberális demokratikus Alkotmányt alkot. Majd néhány vérfideszes elkészíti az Alaptörvény 2.0-át. Mindez nem meglepetés, nem váratlan. Az első perctől kezdve lehetett tudni, hogy így lesz. Az Amerikai Népszava kezdettől fogva megírta, de Budapesten is számos felelős közéleti személyiség megfogalmazta ugyanezt. Magyar átnyomta a fideszes alkotmánybírót, aki az ő családjának az embere. Most trükközik második nekifutásra, hogy a köztársasági elnök pozíciójába saját emberét ültesse, aki nem az alkotmányosság őre, nem a végrehajtó és a törvényhozó hatalom (mindez egyszemélyben Magyar Péter) ellensúlya lesz, hanem valami mérsékelt jobboldali tekintélyes díszpinty. Ezek után már csak az új Alkotmány elsikkasztása van hátra. Ha mindezeken túl van, még kicserél néhány embert, és mehet tovább az Orbán-rendszer 2.0 rekontsruált változata. Itt az ideje Magyar szavazóinak eldönteniük, hogy kire és mire szavaztak. Ha valóban a változásra szavaztak, akkor eljött az idő, hogy ezt elválasszák Magyar személyétől, és a változás érdekében szembeforduljanak Magyarral. Vagy kiverik belőle a rendszerváltást, vagy nem lesz változás. Azt ígérték, ha Magyar nem teljesíti az ígéreteit, akkor elzavarják. Lehetne kezdeni a figyelmeztetést, de ehelyett nem akarnak szembenézni a valósággal, továbbra is hazudnak maguknak és egymásnak. 2011-ben azt írtuk, hogy ha most nem lépnek fel, és nem állnak ellent, akkor késő lesz. Most ugyanez a helyzet. Aki rendszerváltást akar, az kezdje el Magyart figyelmeztetni, hogy fejezze be ezt a csalást, és kezdje el a valódi rendszerváltást, különben szembefordulnak vele. S az alkotmányozást nehogy azzal kezdje, hogy nem vehet benne részt senki, aki 2026 előtt bármilyen politikai szerepet vállalt vagy állásfoglalást tett. Ne merészelje saját magánügyének és egy szűk kör privilégiumának tekinteni az Alkotmányt. A parlamenti cirkuszolást pedig fejezze be, kezdje el az Alkotmány előkészítésének folyamatát, s hívja meg a demokratikus ellenzék emblematikus jogászait is. Ha Magyar elsikkasztja a tisztességes demokratikus alkotmányozást, akkor Magyarország nem ússza meg, hogy az áprilisi forradalom második fokozatába lépjen. Ha Magyar nem hajlandó erre, akkor tegye meg az a nép, amely áprilisban leváltotta Orbánt. Ha a kormányváltást nem követi rendszerváltás, akkor Magyart is le kell váltani. Magyarországra ez hozhatja el a szabadságot, ha megszabadul Magyartól. Akik kijöttek Orbán alól, nem sétálhatnak be Magyar alá. Magyarnak nem sok ideje van, hogy ő hajtsa végre a változást, de ha ezt nem teszi meg, neki mennie kell.

Ez annyira tökéletes Tisza-propaganda, hogy felesleges próbálkozni, ennél jobb már nem lesz

A pesszimisták azt hitték, hogy a 444.hu, a Tisza Párt propagandaújságja, már nem tud nagyobbat dobni, mint amikor Magyar Péter kampánykörútjairól könnyes riportokat készítettek,...

Megjelentek Magyar Péter első propagandaplakátjai

Még nem gyűlöletplakátok, de propagandaplakátok jelentek meg a vasútállomásokon, amelyeken Magyar Péter a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást reklámozza rászoruló gyerekeknek. Ezeknek a plakátoknak...

A parlamenti vastaps a röhögő emojik új megfelelője

Magyar Péter saját képére és hasonlatosságára alakítja az Országgyűlést is, miniszterei versenyeznek az őt utánzó sértegetésben, indulatos és durva beszédben. A házelnököt ideiglenesen váltó Hallerné Nagy Anikó belé fojtja a szót a Tisza kritikusaiba, ténykedése elfogadhatatlan és botrányos, amire Kövér László után senki nem számított. A végén állandóra is megkaphatja a házelnöki posztot, mert az ő stílusa kompatibilis leginkább Magyar stílusával. A legújabb performansz, amikor mintegy vezényszóra vastapssal fojtják bele a szót az ellenzéki felszólalókba, egyszerűen ijesztő. Nem mentség, hogy a felszólaló képviselő fideszes. Ebben a megnyilvánulásban nem az a dermesztő, amit a megszólalóval tesznek (bár demokratikusnak nem mondható), hanem az, amivé egy párt frakciójának tagjai válnak, s amire használják őket. Egy véletlenül bekapcsolt mikrofon egyszer felvette, amikor Magyar arra utasította a frakciót, hogy mivel "itt az egész sajtó, mindenki csak két mondat", nem több. Ezek az emberek nem szólhatnak szabadon hozzá egy vitához, nem azt mondják, amit akarnak, és nem olyan terjedelemben, ahogyan szeretnék. Emlékezhetünk, a kampányban nem adhattak interjút, nem vehettek részt vitán, szinte be sem mutatkozhattak. Ezek az emberek nem egyéniségek, hanem egyéniségüktől megfosztott robotok. De Magyar ugyanilyen tömegembereket csinált a Facebookon a híveiből, akik tömegesen és szervezetten röhögő emojikkal reagáltak minden ellenvetésre, kritikára, vagy felvetett kérdésre, amivel azt üzenték, hogy nem válaszolnak, hanem elnémítanak, nem tisztelnek, hanem megaláznak, lesöpörnek, beléd fojtják a szót. Mindez nem individuális reakció formájában, hanem rajokban, szervezetten, utasításra. Nemcsak az ellenfelet alázták meg, magukat is lefokozták egy arctalan, névtelen tömegember szintjére. Ezt Magyar teszi velük, ő csinál arctalan tömeget belőlük. A most elindított parlamenti vastaps, amely nem spontán, hanem vezényszóra zajlik, mert mindenkinek tapsolnia kell, riasztó látvány. A külső szemlélő azt érzi, hogy ezekkel bármit meg lehet csináltatni, ezek bármire képesek. Ezeket idomítják. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ami megtörténik kicsiben, az megjelenik nagyban is. Ez Magyar Péter országa, ahol eltűnnek az individuumok, az egyéniségek, és arctalan irányított tömegemberekké válnak. Minden disztópia erről szól, ez a falanszter jelenet az Ember tragédiájában, ez a Mátrix, ahol Magyar Péter van megsokszorozva, de felvehetnék a Guy Fawkes-maszkot is, mert ez olyan, mint egy trollhadsereg. A legkifejezőbb mégis az lenne, ha valamennyi tiszás képviselő a kollektív gúnyos vastaps esetén egy facebookos röhögő emojit tenne a fejére, mert ez annak a megfelelője. Magyar bevitte a közösségi média trollkultúráját a parlamentbe. De magukat a képviselőket is lefokozza, együtt pedig a tömeg erejének demonstrálása ez az érvek megvitatása helyett. A vitapartner lesöprése. Hannah Arendt szerint a totalitárius rendszerek egyik célja az egyéniség felszámolása és a tömeggé formálás. Ez zajlik a szemünk előtt. A tömeg demonstrálja az erejét, és erőszakot alkalmaz a gondolkodás, a vita és az érvek helyett. Az nem elég érv, hogy a Fidesz megérdemli, mert a Fidesz a törvényes feloszlatást és a bűnszervezetté vált párt betiltását, a vezetők felelősségre vonását és bebörtönzését érdemelné. Nem ezt a trollkodást, amely ijesztő masszává teszi a Tisza frakciót és bázist.

Megkezdődött a Tisza apadása, óellenzéki hajóvonták találkozása tilos

Egyre nyilvánvalóbb sokak számára, hogy magyar becsapja a magyar embereket, menedéket nyújt Orbánnak, Rogánnak, Szijjártónak, Lázárnak, Mészárosnak, Tiborcznak és másoknak, ami elfogadhatatlan egy olyan nyilvánvaló bűncselekménysorozat után, amit ezek az emberek teljesen nyíltan 16 éven át elkövettek a magyar emberek rovására. A felelősségre vonás elmaradása bűnpártolás, ugyanolyan bűncselekmény, mint amit Polt Péter követett el évtizedeken át, amelyekért szintén nem felel. Magyar védelmezi ezeket a bűnözőket, s ha nem történik semmi, letagadhatatlan, hogy valamiféle egyezség és törvénytelen paktum áll a háttérben, amit Orbánnal kötött. Magyar arra játszik, hogy a parlamenti szemfényvesztés, a Facebook-politizálás, a "kishalak" letartóztatása kielégíti a közvéleményt és eltereli a figyelmet arról, hogy Orbán az ország leggazdagabb embere, aki szétlopta az országot a családjával együtt, nem beszélve a minisztereiről és a strómanjairól. Magyar azt képzeli, hogy az odamondogatás elég, kielégíti az emberek igazság iránti igényét, de ez nem igaz. Itt olyan szintű bűncselekmények történtek, az alkotmányos rend megdöntésétől a magyar közvagyon elrablásáig, hogy ezt nem lehet eltussolni. Az egy hónap alatt bekövetkezett 5 százalékos népszerűségvesztés elsősorban ennek szól. De elégedetlenek az emberek a kormányzással is, amit Magyar a parlamenti durvaságokkal helyettesít. Egy ideig jólesik hallani, hogy valaki beolvas ezeknek a bűnözőknek, de amikor ennek ellenére nem történik semmi, és a durváskodás láthatóan a miniszterelnök személyiségéből fakad, s láthatóan soha nem áll meg, akkor nemcsak unalmassá, de egy idő után ellenszenvessé és taszítóvá válik. A parlamentből kocsmát csinál, ott ordítozik egy önmagát moderálni képtelen ember, aki ezen kívül nem csinál semmit, hanem a Fidesz legfőbb bűnözőit rejtegeti. Bocsánat, ezen kívül is csinál valamit: saját korlátlan hatalmát építi, és a Fidesz igazi ellenzékét gyalázza. A parlamenti szájalást élvezi. Magyar népszerűségvesztéséhez (mert azt tudjuk, hogy "Tisza Párt" továbbra sincs) jelentősen hozzájárult a bukott köztársasági elnökjelölés, amelynek még nincs vége, amely leginkább lerántotta a leplet Magyarról, hogy minek nézi a támogatóit, a szavazóit és az ország népét. Megmutatta a szándékait, hogy olyan köztársasági elnököt keres, aki nem az alkotmányosság őre és az ő hatalmának az ellensúlya, hanem egy tiszteletre méltó díszlet lenne. Az 5 százalékos esés kevésnek is mondható ahhoz képest, hogy mindenkit, aki az Orbán-rendszer ellenzéke volt, s azt ki is nyilvánította, óellenzékinek minősített, és gyakorlatilag kirekesztette a közéletből. Ezeken kívül jelentős kormányzati eredményekről nem tudunk, néhány kétségkívül hasznos hangulatjavító intézkedésen kívül, mint az uszító háborús propaganda eltüntetése, de ezt talán természetesnek kellene tekinteni. Ugyanakkor semmi nem történt Iványi Gábor üldöztetése, jogfosztása és anyagi kirablása ügyében, egy semmitmondó miniszteriális látogatást leszámítva. Továbbra is áll a Szabadság-téri náci emlékmű, a Kossuth-tér egy fideszes borzalom. Ja, egyetlen pozitívumot említhetünk, a főispánok és a vármegyék elnevezésének eltörlését, ami szintén elvárható volt. Viszont nem jött le Magyarország az orosz olajról és gázról, és nem is fog.

Magyar két nap alatt a keresztapja tanácsadóját erőlteti az Alkotmánybíróságba

Ezért hosszútávon nem lehet összeegyeztetni Magyar jobboldali világnézeti államának ideáját, a reform Fidesz elképzelését, azoknak a szavazóknak az elvárásaival, akik valódi jogállami Alkotmányt, igazi rendszerváltást akarnak. Ennek bizonyítéka, hogy Magyar a rendelkezésre álló 60 napos határidő ellenére két munkanap alatt erőlteti át Sonnevend Pál alkotmánybírói megválasztását, minden egyeztetés, ellenjelölt, vita nélkül. Nem lesz ez másképp a Magyar által emlegetett új alkotmánnyal sem, amely az alaptörvénynek legfeljebb egypetéjű ikertestvére lesz. Ahogy Magyar Péter rendszere is Orbán Viktor rendszerének az. Ezért nem lesz itt felelősségre vonás sem, mert elvbarátokról van szó. Ezt pedig már akkor lehetett tudni, amikor Magyar felbukkant, s a liberális értelmiség az Orbánnal szembeni növekvő elutasítás és elégedetlenség élére állította. Magyar ezt meglovagolta, és a választási forradalmat kisajátította, a szabadságot ellopta, s elölről elkezdte a Fideszt 2005-től. A kísérletnek csak egy vége lehet: ugyanaz. Bizonyítéka ennek az, ahogyan Magyar köztársasági elnököt állít, s ahogy alkotmánybírókat nevez ki, saját magának. Ezt tükrözi az Amnesty International közleménye, amely szerint "ezt az elképesztő sietséget semmi nem indokolja, hiszen 60 nap lenne az új alkotmánybíró megtalálására". A nyilatkozat szerint "ez a határidő elvileg pont azért van, hogy egy széles körű szakmai és politikai konzultáció során a lehető legalkalmasabb embert lehessen megválasztani a jogállamiság és a demokrácia védelmére vigyázó testületbe. A Tisza mostani eljárása még azt a minimális egyezetetést is kiüresíti, amire a jelenlegi eljárási szabályok lehetőséget adnak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanaz az egypárti, szakmai és politikai konzultáció nélküli alkotmánybíróválasztás történik, mint korábban". Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nem véletlenül. Magyar Péter tudatosan építi ugyanazt a rendszert, csak Orbán embereit a sajátjaira cseréli. S mivel elhitette, hogy minden demokratikus pártnak meg kell szűnnie Orbán leváltása érdekében, nincs senki, aki ezt szóvá tegye és megakadályozza. Ezúttal is cseppben a tenger, s érthetetlen az a reménykedés és optimizmus, amely azt állítja, hogy ebből majd egy alkotmányos jogállami demokrácia lesz, fékek és ellensúlyok rendszerével, egy világnézetileg semleges jogállammal. Minden itt dől el, hogy Magyar kiket helyez az elvileg független intézmények pozícióiba, kik fogják az alkotmányosságot védeni. Magyar minden előkészítés, szakmai és politikai vita nélkül alkotmánybíróvá nevezi ki a néhai keresztapja tanácsadóját. Az általa kiválasztott bábok pedig megszavazzák. Nem csoda, hogy Orbán nem ideges. Ez nem csak annyi, hogy ez nem egy liberális kormány, hanem jobboldali kormány. Ez ugyanaz, ami volt, időben egy kicsit visszaforgatva, és onnan újrakezdve. Ez a Fidesz 2.0. Ha Orbán nyugodt, egy demokrata ne legyen az.

Orbán úgy jelentette be a visszavonulását, hogy elhallgatta a tusványosiak előtt

Gulyás Gergely váratlan lemondása azt üzente, hogy most tudta meg, Orbán kiszállt, és magukra hagyta őket. Orbán a beszédében körülírta, hogy a kínaiaknál ő szerzett állást Szijjártónak, mert felelősnek érezte magát, hogy a leghűségesebb eb találjon valami civil állást, ahova elmenekülhet. Az orosz maffiaállam nem látott hasznot a bukott Szijjártó foglalkoztatásával, de legalább nem dobták ki az ablakon, mert Orbán megígérte, hogy hallgatni fog. A kínaiak védelme alá helyezte el a kettős ügynököt, amit megérdemelt a kínai szeméttel Magyarországot elárasztó Szijjártó, mert legalább megismeri, hogyan működik a Kínai Népköztársaság. Örülhet, ha túléli. Mindenki eltűnt, lepattant, aki tudhatta (mert Orbán bizalmasan elmondta nekik), hogy vége: megegyezett Magyarral, a hatalom békés átengedése fejében szabad elvonulást kap ő, a családja, a legfőbb strómanjai, az általa megnevezett oligarchái és miniszterei. Orbán úgy oszlatta fel a Fidesz nevű bűnszervezetet, hogy a maffia katonáinak nem mondta meg, hogy mostantól magukra maradtak. Azt ígérte nekik, hogy ha elég ügyesek lesznek, akkor leeshet valami. Ha Magyarra ráomlik a kifosztott gazdaság, s megutálják egyszer az elkábult hívei, ők az egyetlen váltópárt, akiknek ölébe hullhat a hatalom. Ezt hagyta rájuk. A tusványosi beszédnek ez volt az egyetlen igaz kijelentése, ami valójában riasztó. Adott nekik néhány ötletet, hogy mivel próbálkozzanak Magyarral szemben: használják ki, hogy Magyar nem minősítette az Orbán-rendszert önkényuralomnak, nem nevezte az alkotmányos rend megdöntésének a NER-t, ezzel saját magát, s a magyarok forradalmát, belesodorta abba a helyzetbe, hogy ennek híján nincs jogi alapja az önkényuralommal szembeni fellépéseinek. Még annak sem, hogy Orbán bábjait saját bábjaira cserélje. Így a jogállam helyreállítása irányába tett lépései (melyek valójában csak a személycseréket és az Orbán-rendszer megtartását jelentik), formailag jogellenesek és diktatórikusak. Magyar saját diktatúráját építi velük, de a támogatói ezt nem tudják (nem hiszik el). Orbán ezután felteszi a kapitányi kalapját, övéből kiteszi az asztalra a pisztolyát és a maradék lőszerét, az összehajtogatott halálfejes zászlót, a Magyarral kötött összetekert megállapodást zubbonyába tűzi, s elevez egyedül, ismeretlen barlangok felé, ahol az összerabolt és a többiek elől elrejtett kincseit tartja. Ott már várja a családja, az unokák. Leveszi a kalóz egyenruhát, polgári öltözéket vesz magára, s fordított Edmond Dantès-ként (aki nem kerül börtönbe, s akitől nem veszik el a vagyonát) visszatér Felcsútra, ahol egy ideig meghúzza magát, majd Monte Cristo grófjaként elfoglalja és belakja a hatvanpusztai birtokot. Lánya, veje, rokonai és hűséges Mészárosa mindig maguknál hordják Magyar Péter szabadságlevelét. Magyar Péter pedig egy új államalapítást tart, kihirdeti a Centrális Erőtér Rendszerét, adminisztratív úton betiltja a múlt lezárásaként az összes rajta kívüli politikai mozgalmat. Mindenkit eltilt a közélettől, aki 2026 előtt politikai szerepet vállalt. Kivéve a volt fideszeseket. Megteremti a soha nem látott nemzeti egységet: egy a zászló, egy a tábor, egy nemzet, egy vezér, egy nép, egy vér. Csak azoknak lesz rossz, akik nem értik meg, hogy ez a rendszerváltás, s a magyar történelem legsötétebb korszakát, a Gyurcsány-Orbán korszakot akarják visszahozni. Az ilyeneket elítéli a maradék "független sajtó", a Kontroll, a 444, a Telex, a HVG és mások, valamint a CER média zászlóshajója, a Klubrádió.

Forsthoffer a megszokott fideszes gőggel reagált Hadházy Ákos leleplezésére

Cseppben a tenger. Forsthoffer Ágnes házelnök, aki ideiglenesen a köztársasági elnöki posztot is betölti, saját Facebook oldalán jelentette be, hogy Divinyi Zsombort jelöli az...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések