Kiemelt hírek

Magyar Péter még javában a Fideszben ette a belső ellenállók keserű kenyerét, megnyomorítva három év alatt kétszáz millió forinttal, amikor Iványi Gábor már a rendszer keresztre feszített mártírja volt, s már egy ciklussal korábban is őt akarta a nép köztársasági elnökjelöltnek (amit csalárd módon megfúrtak). Ezért, ha valódi rendszerváltás lenne, s a nép választhatna köztársasági elnököt, akkor az Iványi Gábor lenne. Magyar Péter azonban egy ilyen fontos választást nem bíz az óellenzéki mentalitással rendelkező népre, inkább maga veszi kézbe az ügyet. Iványi Gábort éppen az alkalmassága és a függetlensége zárja ki a versenyből. Ez mindent elmond arról, ami zajlik. Ezért arra viszont mindenki mérget vehet, hogy Magyar végül saját jelöltjét fogja megszavaztatni a frakciójában ugyancsak bábként viselkedő képviselőkkel. Magyar eljátssza megint azt a bohózatot, amivel a demokráciát járatja le, hogy várja a jelölteket mindenkitől, mintha a jelöléseknek bármiféle szerepe lenne. Magyar minden alkalommal csalt, amikor úgy tett, mintha demokratikusan választana, vagy döntene el bármit, kezdve saját EP-mandátumától a "Tisza" képviselőjelöltek kiválasztásáig, s ez ezúttal sem lesz másképp. Saját jelöltje lesz a befutó, s ő újra elbábozza, mintha meghajolna a köz (saját fanatikus Facebook-követői) akarata előtt. Ahogy szemfényvesztés Sulyok eltávolítása is, s annak interpretációja, mintha ezzel az Orbán-rendszert váltaná le, holott éppen azt teszi most is, ami cáfolja ezt: csupán személycserék vannak, rendszerváltás nincs. Orbán embereit ugyanazzal a módszerrel Magyar embereire cserélik. Ahogy nem sok jót várunk attól az alkotmánytól sem, amit Magyar Péter ad majd az országnak, mert az nagyjából ugyanezzel a módszerrel váltja majd fel az alaptörvényt. Orbán is írt magának egy alaptörvényt, Magyar is ír magának egy alkotmányt, amely a lényegét tekintve nem sok mindenben különbözik majd a másiktól. Erre pedig abból következtetünk, ahogy a köztársasági elnökválasztást is elbábozza, és ígéretei ellenére saját embereivel a saját jelöltjét választatja meg, s nem bocsátja népszavazásra a jelölteket. A köztársasági elnökválasztást igazi népszavazás esetén magasan Iványi Gábor nyerné, abszolút megérdemelten, s ez rendszerváltást jelentene. De Magyar éppen ezért nem közvetlenül választat köztársasági elnököt, mert Iványi Gábor igazi köztársasági elnök lenne: ahogyan Orbánnak nem volt, így neki sem lenne a bábja. Ha Magyar valóban igazi köztársasági elnököt akarna, s nem egy bábot, akkor ő maga javasolná az erre legalkalmasabb és legméltóbb személyt, Iványi Gábort. Megismételjük: ha Magyar valódi köztársasági elnököt akarna, Iványi Gábort javasolná. Ha népszavazás lenne, Iványi Gábor nyerne. Ezért nincs népszavazás. Tudjuk, majd kitalálnak minden hazugságot, hogy őt miért nem lehet. Vagy megpróbálnák rávenni, hogy ő maga lépjen vissza. De még ezt sem kockáztatja. Üdvözöljük Magyarországot a NER-ben.

Szijjártó nem Moszkvába menekült, hanem nyílt állományba vették a kínaiak. Vajon miért nem kell menekülnie Budapestről, ha állítólag rendszerváltás van? Magyarország szégyene, hogy ez...

Azt mindenki fantáziájára bízhatjuk, hogy a Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal (amelynek célja, hogy távol tartsa Magyar Pétertől és "kormányától" az igazságtétel és a felelősségre vonás ügyét) hogyan simítja majd el az évszázad bűncselekményét, amelyet az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport (leánykori nevén: Fidesz) elkövetett. Magyar így a jogállamiság bajnokaként tárhatja szét a kezét, hogy a mindenkitől független (de általa kiválasztott vezető révén irányított) Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal nem talált vádemelést alátámasztó bizonyítékokat Orbán és családja, Mészáros, a strómanjai, oligarchái, miniszterei ellen, ezért nem tehet semmit. Orbán láthatóan paktumot kötött Magyarral. Ilyen véletlenek nincsenek, hogy Orbán emberei vezényszóra távoznak, senki nem marad a politikában, s egész véletlenül semmiféle eljárás nem indul ellenük. A "magyarista" sajtó, amely kitüntetett érdemeket szerzett ennek a hatalomváltásnak az előkészítésében és lebonyolításában, nagy erővel veri a dobot a Fidesz sokadrangú pitiáner tolvajaival kapcsolatos ügyekben, de mélyen hallgat arról, hogy Orbánt és a kleptokrata rendszert irányító, ezermilliárdokat eltulajdonító társait nem üldözi az igazságszolgáltatás, nincsenek eljárások, nincsenek feljelentések és nyomozások. Bűntársai annak a nagy átverésnek, amit egyesek rendszerváltásnak hittek, de csak generációváltás lett belőle. Az sem érdekel senkit, hogy még az Orbánék által is fenyegetett Matolcsy-klán elleni nyomozásról sem lehet hallani semmit. Végtelen nyugalomban menekíthették ki a lopott vagyont, miközben már Magyar színrelépésekor felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen eredetű százmilliós kampányköltségek mögött (részben) Matolcsyék állhatnak. Itt még az sem lehet kifogás, hogy adatokat kell gyűjteni, bizonyítékokat kell beszerezni (Orbánnal és társaival szemben sem lehet ez kifogás, mert a bűncselekményeik nyilvánosak voltak és jól dokumentáltak). Már Lech Wałęsa is szóvá tette, hogy Magyar feltűnően kerüli a felelősségre vonást, és Orbánék közül még senki nincs börtönben. Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon rendszerváltás van, miközben Mészáros Lőrinc gázszerelő, a felcsúti futballcsapat dollárban multimilliárdos gondnoka, Orbán stróman barátja még szabadlábon van, egyetlen feljelentés vagy nyomozás nem indult ellene, és a lopott közvagyon egésze a birtokában van, annak súlyos látásproblémái vannak, s ez a jobbik eset, különben olyan szintű elfogultsággal gyanúsítható, amely a bűnpártolás kategóriáját súrolja. Magyarország szótlanul figyeli, hogy orra előtt kijátsszák az igazságszolgáltatást, a felelősségre vonást, ellopják és elhazudják a demokratikus rendszerváltást, futni hagyják Orbán bűnszervezetét, kifosztják és becsapják a magyar népet. Magyar Péter élére állt az Orbán-rendszerrel szembeni elégedetlenségnek és elrabolta a demokratikus rendszerváltást és a szabadságot. Ha intézményes rendszerváltás egy rövid időn belül nem lesz, amely garantálja a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, akkor csak új vezetője lett az Orbán-rendszernek, ami az újabb diktatúra veszélyét hordozza. Nemcsak az esély és a lehetőség veszhet el, hanem sokkal jobban koncentrálódhat a hatalom, az önkény erősebb lehet, mert most a demokratikus oldal egy jelentős része áll feltétel nélkül Magyar mögött áll (akiket vélhetően lecserél vagy kiegészít a széteső Fidesz támogatóival), s nincs demokratikus, liberális és baloldali ellenzék.

Azt nem szükséges mondani (mégis mindenki megteszi, aki az eltávolítás módját és okát firtatja), hogy Sulyok Tamás egy minden tekintetben méltatlan, alkalmatlan személy a köztársasági elnöki poszt betöltésére, a NER ideáltipikus bábfigurája, akit azért helyeztek a pozíciójába, hogy ne lássa el a funkciót, ne legyen a fékek és ellensúlyok része. Még ez sem elég, mert apja nyilastámogató múltjának letagadásával morálisan összeférhetetlen a pozícióval, s mint magyar földeket külföldiek kezére játszó zugügyvéd, jogilag is elfogadhatatlan, mert bizonyítottan bűncselekményeket követett el. Eltávolításának azonban nemcsak a módja kérdéses, hanem az oka is. Annál is inkább, mert Magyar Péter nem antitézise és ellentéte a Fidesz ideológiájának és rendszerének, amelyben 14 éven át nem talált kivetni valót, egészen addig, amíg nem fosztották meg NER-lovagként a tisztességtelen fideszes pénzforrásaitól. Emellett az Orbán-rendszer számos kétes figurája (ő maga is az) maradhatott a pozíciójában. Ahogyan a volt pénzügyminiszter, Varga Mihály szerepe is kétséges, miután az orbáni önkényuralmi rendszerben a pézügyminisztersége alatt zavartalan folyt az ország szervezett kirablása. De Varga maradhat jegybankelnök, ami rendkívül bizalmi pozíció, de sorolhatnánk másokat is, míg az egyszem Sulyoknak közellenségként távoznia kell. Ez azért is felvet kérdéseket, mert Sulyok Vargához hasonlóan jelezte, hogy kész kiszolgálni Magyart és kormányát, s ezt bizonyította is. Sulyok nem létező gerincét nem törné meg az, hogy Orbán után Magyar Péter bábja legyen. Neki mégis mennie kell. Ebben az esetben csak két oka lehet a könyörtelen levadászásának: az egyik, hogy Magyar Péter egy olyan elvhű demokrata (amivel eddig nem ismert oldalát ismernénk meg), aki magának sem tűr meg egy bábot, mert neki olyan független köztársasági elnök kell, aki féke és ellensúlya a kormánynak, a parlamenti többségnek, s jelenlegi vezetőjének, saját magának. Erre az eshetőségre nagy tétekben nem fogadnánk. A másik lehetséges indok, hogy Magyar Sulyok helyett saját bábot akar. Egy saját Sulyokot akar a köztársasági elnöki székbe ültetni, illetve valakit nagyon meg akar ajándékozni a nagy presztizssel járó funkcióval. Azt a lehetőséget kizárhatjuk, hogy Magyar csupán ezzel akarja demonstrálni a rendszerváltást, mert olyan propaganda és üldözés senki ellen nem folyik, mint Sulyok ellen. Más bebetonozott bábokról semmit nem hallani. Az is nevetséges például, hogy még mindig a Fidesz legfőbb ügyésze van pozícióban, és nem indít semmiféle eljárást Orbán és bűntársai ellen, ami szintén nem zavarja Magyar szemét. Talán azért nem, mert nem bánja, s ez egybevág a szándékaival. Sulyok kétes formában történő levadászása nem azért kétes, mert nem jogos, hanem azért, mert megkerüli annak kimondását, hogy Orbán rendszere autokrácia (világosabban: diktatúra) volt, s nem ezen a jogcímen távolítják el az önkényuralom bábját a székéből, a jogállam létrehozásának nevében, hanem személyre szabott alaptörvénymódosítással. De ez nem minden, mert a szándék akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor Magyar megnevezi Sulyok utódját, akit mindjárt meg is szavaztat a - Sulyokhoz hasonlóan báb szerepét betöltő - parlamenti képviselőivel. Akkor meglátjuk, miért volt ennyire fontos éppen a készséges és "nyájas" Sulyok menesztése. Vajon kinek készíti Magyar a helyet?

Az igazán veszélyes az, hogy a javaslat nem rendel a hivatal fölé ügyészségi, bírói vagy más független intézményi kontrollt. Ez lenne a jogállami minimum. Enélkül ez a hivatal törvények felett állónak látszik és megfélemlítő. Mindenkivel szemben törvényesen kell eljárni, és mindenkinek jogot kell biztosítani arra, hogy magát megvédje. Ha egy hivatal fölött semmiféle jogi, szakmai kontroll nem létezik, az egy idő után akkor is fenyegető intézménnyé válik, ha nem ez volt a létrehozásának a célja. Ebben az esetben nem lehet elkerülni az önkényességet, s a szervezet önálló hatalmi központtá válását. Ezt nem pótolja, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában már működik az általános jogorvoslat. Egy passzus kitér arra, hogy a hivatal "a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat" gyakorolja, de arról egyetlen szó nincs, hogy ennek a mindenkitől független, ellenőrizetlen hivatalnak a ténykedésével és intézkedésével szemben hol van bárkinek biztosított jogorvoslati lehetősége. Ha a mindenen kívül álló vagyonvisszaszerzési hivatal közvádlóként lép fel és belép a büntetőeljárási folyamatba, akkor a bírósági fellebbezés lehet jogorvoslat. Azonban normális esetben a nyomozás ellen is lehet tiltakozni, panaszt tenni, jogorvoslatot kérni, itt ennek nincs nyoma. A hivatal által magához vont ügyekben a hivatal dönt a büntetőeljárás indításáról vagy nem. A jogállami gondolkodás egyik alapelve, hogy a büntető igazságszolgáltatásban a hatáskörök világosan elhatároltak legyenek, a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek, és minden állami kényszerintézkedés ellen létezzen hatékony jogorvoslat. Ha egy törvény ezekre nem ad világos választ, az súlyos probléma. Demokratikus államokban kivételesen indokolható, ha egy új szerv ugyanazokat a funkciókat látja el, amelyeket már létező alkotmányos intézmények gyakorolnak. Ezért rá kell mutatni a veszélyre, hogy egy ilyen konstrukció gyengítheti a rendes ügyészséget, s bizonytalanná teheti a hatáskörök elhatárolását. A hivatallal minden jogi személy, állami szerv és magánszemély köteles együttműködni, de a hivatal fölött semmiféle ellenőrzést nem gyakorol senki. Csupán egy évben egyszer beszámol a parlamentnek, egyébként önjáró szervezet, amelynek mindenhez joga van, bármit bekérhet, bármit ellenőrizhet, minden adatba betekinthet, senki nem tagadhatja meg az együttműködést, különben természetes személy esetén ötvenezer forinttól ötvenmillió forintig, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén ötszázezer forinttól ötmilliárd forintig (!) terjedő bírsággal sújtható. A hivatal minden céges papírba betekinthet, minden szervezetet vizsgálhat, átvilágíthat, mindent átnézhet. A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonlóan az Államvédelmi Hatóságra emlékeztető szervezetnek az általános nyomozati és ügyészi jogkörökön kívül főleg három rettegett tevékenysége lesz: 1. a közvagyonvédelmi kockázatértékelés, 2. a közvagyonvédelmi vizsgálat, 3. a közvagyonvédelmi felügyelet. Ez a három lépés egymásra épül. A törvény szövegéből sem világosan meghatározható közvagyonvédelmi kockázatértékelés alapján indítanak közvagyonvédelmi vizsgálatot, ennek eredménye lehet a közvagyonvédelmi felügyelet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hivatal ráteszi a kezét a cégre, és "dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben".

A két szavazás szembeállításában van logika, azonban lényeges mozzanatokat elrejt. Mégpedig azt, hogy a fülkeforradalomnak nevezett 2010-es választás nem arról szólt, amit Orbán állított, hogy őt a magyar nép egy új politikai rendszer létrehozásával bízta meg, hanem egy ugyanolyan parlamenti választás volt, mint a többi: a választók többsége őt az ország kormányzásával bízta meg négy évre, a fennálló alkotmányos rend keretei között, amelyre esküt tett, hogy ő azt megvédi. Ezt az esküjét megszegve, Orbán hajtott végre alkotmányos puccsot, amikor az Alkotmányt önkényesen eltörölte, és pártja ideológiáját tartalmazó alaptörvényre cserélte. Ez a senki által nem legitimált NER alapja lett. Ez az alkotmányos rend megdöntése volt. 2026 áprilisában pedig egy újabb "forradalmi" választás történt, amely valóban arról szólt, hogy a magyar nép rendszerváltást akar: nem csupán kormányt váltani az Orbán-rendszeren belül, hanem megsemmisíteni az Orbán-rendszert, amelynek egyetlen lehetséges módja az alkotmányos rend helyreállítása, Orbán és a Fidesz által elkövetett alkotmányos puccs eltörlése. Ruff Bálint a válaszából kifelejtette azt a mozzanatot, hogy a NENYI az alkotmányos rend megdöntésének előkészülete volt, majd végrehajtottak egy alkotmányos puccsot. Ezért az Orbán-rendszer eltörlése nem alkotmányos puccs, hanem az Orbán által elkövetett alkotmányos puccs után az alkotmányos rend helyreállítása. Két okból nem mellékes ennek kimondása: egyrészt azért, mert ez egyértelművé teszi a jogi helyzetet, másrészt világossá teszi nemcsak az alkotmányos rend helyreállításának, hanem az alkotmányos rend megdöntése (mint államellenes bűncselekmény) miatt esedékes törvényes felelősségre vonás jogi alapját. Erről egyértelműen és világosan kellene beszélni, ahogy arról is, hogy a megválasztott új kormány nem arra kapott megbízást, hogy az Orbán-rendszeren belül kormányozzon, hanem az Orbán-rendszer felszámolására, ahogyan Magyar Péter a kampányban ezt ígérte. Ehhez kért támogatást és a választók erre szavaztak. Emellett azért is fontos ennek kimondása, hogy a rendszerváltás napirenden maradjon. Ne merüljön ki az alaptörvény néhány ponton történő megváltoztatásában, hanem a NER megsemmisítését jelentse. Ruff Bálint a válaszában a NER megszüntetését ígérte, de fontos lenne hangsúlyozni ennek jogi alapját, az Orbán által megdöntött alkotmányos rend helyreállítását, s világossá kellene tenni egyértelműen, hogy az Orbán-rendszer eltörlése és a demokratikus rendszerváltás miben áll. Meg kellene nyugtatniuk a közvéleményt, hogy az OIrbán-rendszert eltörlik, s a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét helyreállítják. Ehhez pedig van egy "útiterv". A parlamenti szócsata azt tükrözte, hogy ez az alkotmányos intézkedéssorozat nem világos. Azért képzelheti a Fidesz, hogy az alaptörvény módosítása, a NER felszámolása egy önkényuralmi megnyilvánulás és alkotmányos puccs, mert nem világos mindenki számára, hogy a NER nem alkotmányos parlamentarizmus, hanem önkényuralmi rendszer volt, amelyben csupán díszletek voltak az egykori jogállami intézmények maradványai. Ruff Bálint sem tudta egy megtervezett és a közvélemény számára bemutatott folyamatba ágyazni a 17. alaptörvénymódosítást, mint amely egy demokratikus rendszerváltás "útitervének" része és állomása. Ezt az útitervet látni és ismerni kellene.

Mivel saját képviselői kiválasztásában már a mandátumkorlátozás ötlete előtt is kényesen ügyelt arra, hogy tapasztalt és önálló politikus még véletlenül se kerüljön be, a Fidesz parlamenti frakcióját is kizárólag az Orbánhoz hű bábok alkotják, ezért ennek az intézkedésnek a célpontjai kizárólag azok a baloldali és liberális politikusok, akik a munkájukkal tekintélyt szereztek, akiket a szavazóik az autonómiájuk miatt értékel, s akik egy újjászülető balliberális demokratikus oldal gerincét alkothatják. Például azok a baloldali liberális demokraták, akiket Magyar a választás előtt felszólított, hogy Orbán leváltása érdekében mondjanak le a képviselőségről, ne induljanak el a választáson, mert Orbán legyőzése után majd visszatérhetnek. Többségüket ez a korlátozás örökre kizárja a parlamentből, s gyakorlatilag a politikai közéletből. Magyar becsapta őket, ahogy azokat a pártokat is, akik Magyarért szintén nem indultak el a választáson és pártjaik gerincét a most kikktatott politikusok alkotják. Egy parlamenti demokráciában a politikai élet középpontja a parlament. Aki nem kerülhet be a parlamentbe, az valószínűleg befejezte a politikai pályafutását, mert Magyar Péter a lehetséges korrupcióra hivatkozva (amelynek soha nem voltak részesei, szemben Magyar Péterrel, aki százmillikat keresett néhány év alatt NER-állásokban) Magyar megfosztotta őket attól, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Nyilvánvalóan azért, hogy Magyar a lehetséges konkurenciát kiiktassa. Azoknak is maxiálisan igazuk van, akik úgy gondolják, hogy Magyar a választópolgárok szabadságát korlátozza ezzel, amire nem kapott felhatalmazást. Még közvetve sem, mert a kapányban erről szó sem volt, ellenkezőleg: a nemlétező Tisza Párt "elnöke" azt hirdette, hogy ha ő nyer, utána nyíljon száz virág. De nem nyílik itt semmi, mert Magyar módszeresen eltapos mindent, csak az ő abszolút hatalma bűzlik itt továbbra is, de az legalább nagyon. Ami pedig a demokrácia kiszélesítését jelenti, annak éppen az ellenkezője történik, mert a magyar jobboldali gyakorlat szerint (amely a Fidesz osztódásával Magyarral kiegészült), a pártok felkészületlen, irányítható bábokat jelölnek képviselőnek, ez főleg Magyar Péterre érvényes, akinek képviselői olyanok a parlamentben, mint az üres dunsztos üvegek egy spájz polcain. Mire egy képviselő beletanulna a szakmába, kiismerné magát a törvényhozásban, önállósodhatna, Magyar kirúgja a politikából.

Mi nem látunk a vagyonvisszaszerzési hivatal felállításában sem mást, mint szemfényvesztést: egy ilyen sóhivatalra semmi szükség nincs egy jól működő jogállamban (amelynek helyreállítása Magyar legfontosabb feladata lenne), ahol a rendőrség, az ügyészség és a független igazságszolgáltatás teszi a dolgát. A vagyonvisszaszerzési hivatal körüli csinnadratta ezúttal is arra jó, hogy fenntartsa a reményt Orbán, a családja és legfontosabb emberei elszámoltatására, de csupán húzza az időt vele. Valamiért nem látszik nagy félelem és izgalom Orbán és köreiben. Senki nem fél, senki nem menekül, zavartalanul élnek, mint akik tudják, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket és a családjukat. Érzésünk szerint Magyar az orránál fogva vezeti az embereket. Előbb felébresztve a reményt és elterelve a gyanút, majd idővel sajnálkozva azon, hogy nem tehet semmit a magas sóhivatal, mert Orbán, a listáján szereplő strómanok, oligarchák és haszonélvezők lepapíroztak mindent. S ez a "jogállam". Ezeket az eseményeket nem lehet másképp értelmezni, mint egy megállapodást Orbán és Magyar között. Minden jel szerint Magyar Orbán akaratát teljesítette be, erősítette meg (saját szempontjából bebiztosítva saját uralmát is), amikor "eltiltatta" attól, hogy újra miniszterelnök legyen. Orbán fokozatosan akar kivonulni a közéletből. Egy évig pozícióban, s ha egy év alatt semmi eljárás nem indul ellene, a családtagjai, Mészáros, Rogán, Szijjártó, stb. ellen, akkor büntetlenül kiszáll a politikából. Nem tudjuk, mi késztette erre, mi az a szempont, amely felülírja a hatalom iránti féktelen vágyát és szenvedélyét, de nem elképzelhetetlen, hogy a családja, a gyerekei, az unokái szabadlábon maradása és vagyonbiztonsága miatt meggyőzték, hogy éljen a szabad elvonulás lehetőségével, amit Magyar hatalomátvétele jelent. Azt sem lehet tudni, hogy az oroszokkal és másokkal folytatott titkosszolgálati játszmái és üzletei miatt nem kínál-e neki egérutat a látszat, hogy politikailag megbukott. A szemünk előtt játszódó események és tények (ha hirtelen meg nem változnak), csak erre a következtetésre vezetnek, s nem kínálnak más értelmezést arra, hogy 16 év diktatúra, államellenes bűncselekmény, köztörvényes bűncselekmények garmadája, a magyar történelem legnagyobb államilag szervezett rablása után ez az ember minden felelősségre vonás nélkül elsétál, s a hatalomról (amely számára mindig a létezést és a levegőt jelentette), minden különösebb erőfeszítés nélkül lemond.

Ez azt jelenti, hogy a demokratikus választási győzelem után egy átmeneti helyzet állt elő, amelyben az önkényuralom ugyan elveszítette a hatalmat, de a közjogi rendszer egy autokrácia működésének felel meg (amelyben még a közjogi tisztviselők is az autokrácia képviselői), amelyet meg kell változtatni, a demokráciát intézményesen helyre kell állítani. Ez pedig kizárólag az alkotmányosság helyreállításával, új Alkotmány létrehozásával, az alkotmányos helyzet megváltoztatásával lehetséges. Ezt maguk a jogtudósok is kimondják, amikor a "kétharmados többséget" (értsd: Magyar Pétert) attól óvják, hogy a jelenlegi közjogi rendszernek megfelelő eszközökkel, az Orbán-rendszer meghagyásával érjen el olyan változásokat, amelyekben csak annyi a különbség, hogy Orbán helyére Magyar Péter lép. A közjogi tisztviselők leváltásának és minden lépésnek "demokratikus jogállam helyreállítását" kell szolgálnia. Ezért figyelmeztetnek, hogy "indokolt elkerülni az olyan színlelt, 'trükkös' megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei". Ezek a felhívások egyértelmű jelei annak, hogy a rosszhiszeműség lehetősége fennállhat, Magyar Péter nem garancia arra, hogy ez nem történhet meg. Figyelmeztetni kell erre. Ezért jobb lett volna, ha (nem a végrehajtó hatalom vezetőjeként, miniszterelnökként, hanem a Tisza Párt parlamenti frakcióját ténylegesen irányító pártelnökként) közvetlenül Magyar Péter (legalább az egyik) címzett, hogy az ajánlást ne tudja figyelmen kívül hagyni, hanem reagálnia kelljen rá, s a nyílt levél ne kerüljön légüres térbe. Mert a levélben a jogtudomány 42 kiválósága alkotmányozásra, a jogállam helyreállítására, az Orbán-rendszer felszámolására szólítja fel. Ezt írták: "Stabil kormányzást átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal." Ez egyértelmű üzenet: Magyar Péter kezdjen átfogó alkotmányozásba az alaptörvény politikai céljainak megfelelő foltozgatása helyett. Elfogadhatatlan az alaptörvény megőrzése és ezáltal az Orbán-rendszer megtartása, s a Fidesz gyakorlatának megfelelően, az alaptörvénynek a végrehajtó hatalom céljaihoz és egyéni érdekekhez való igazítgatása.

Magyar nem véletlenül migránsozik, hiszen jogászként pontosan tudja, mi a különbség az illegális bevándorlók és a menekültek között, akiket tendenciózusan összemos egymással. Magyar nem véletlenül használja Orbán retorikáját, mert ugyanaz a célja ezzel, mint ami Orbánnak volt. Megfélemlíteni, manipulálni azembereket, a nacionalista érzelmekre játszani. Az embertelenség és a hazugság szélsőjobboldali célokat szolgál: ellenségképzéssel és gyűlölettel egyesíteni maga mögött a híveket. Az ellenségképzés egyenes út a szélsőjobboldali hatalomgyakorláshoz, ahol a ellenségek köre egyre bővül, "migránssá" válik mindenki, aki másképpen él, gondolkodik, más világnézetet vagy politikai értékrendet követ. Magyar a migránsozással kijelöli a "Tisza" útját és kormányzásának jellegét. Magyarnak már nincs semmi oka arra, hogy a bevándorlókkal fenyegessen, mert már véget ért a kampány (migránsozni kampányban is gyalázatos taktika). Magyart semmi nem kényszeríti arra, hogy elutasítsa a demokratikus normákat, a törvényességet és az emberséget. Neki az lenne a feladata, hogy rámutasson a migránsozás szélsőjobboldali jellegére, hazugságára és valódi céljára. Megnyugtathatná az országot, hogy nincs mitől félnie, különösen egy olyan országban, amelyben senki nem tud mutatni egy színtiszta magyart, ami még a nevekben is jól érzékelhető. A migránsozás faji kérdéssé válik, aogy a végére Orbán ki is mondta ezt. Ha magát jobboldaliként akarja definiálni, hvatkozhatna Szent István Imre herceghez írt intelmeire: "Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." Ezt kellene István királytól átvenni és az ország vezető gondolatává tenni, ami felszabadítaná az ország polgárait a félelem és a gyűlölködés megalázó gyengesége alól. Ez lenne Magyar feladata, ha kicsit is értené és tiszteletben tartaná a 3 millió magyar szavazó akaratát, akik szabadulni akartak az Orbán-rendszertől és a szélsőjobboldali ideológiájától, s mindattól, ami ennek része. Még akkor is, ha nincsenek tisztában az illiberális szélsőjobboldali rezsimek és a migránsozás összefüggéseivel. Neki kellene rámutatnia erre, s találhatna erre példát az európai konzervatívok és kereszténydemokraták politikájában, amit elválaszthatna az illiberális "patrióta" szélsőjobboldaltól.