Felháborító, hogy Orbán el tudja hitetni azt a hazugságot, hogy "Brüsszelnek" bármi köze van a magyar tanárok fizetéséhez. Ezt a magyar államnak kell finanszíroznia, ez a magyar kormány alkotmányos kötelessége, aminek semmi köze az uniós fejlesztési pénzekhez. Ha a magyar állam erre nem képes, akkor Orbán csődbe vitte az országot. Ez a valóság.
Szemérmetlenül hazudott arról is, hogy éppen a szlovák választás előtt ellepték a magyar határon átengedett (a magyar kormány által elengedett embercsempészek vezetésével) az illegális bevándorlók a szlovák határt, és a bevándorlásellenes szélsőjobboldali Orbán-báb ezzel nyert választást, mintha nem lenne köze hozzá. Utána megszűnt az invázió.
Harsány röhögésbe kellett volna fulladnia, amikor azt mondta, hogy az ukrán csatlakozás ügyében az volt a kérdés, hogy részt vállal a döntésben vagy nem, ezért hősiesen elment kávézni, mert a kérdés az volt, hogy a kezében levő vétójogot használja vagy nem. Neki a lehetősége megvolt, hogy 26 másik ország akaratát meghiúsítsa, ahogy utána meg is tette.
Gyurcsány Ferenc megmutatta a kritikusoknak, hogy szakított az őszödi hagyománnyal, senki nem hiányolhatja az őszinteséget, mert közzétette "a 3+1 eredményt, amit a DK elért...
Colorado Legfelsőbb Bírósága meghozta az egyedül elfogadható jogállami döntést Trump ellen az amerikai Alkotmány 14. módosítása alapján, amely az alkotmányos rend elleni támadásban, felkelés...
Ezt a két folyamatot kell figyelni európai és belföldi szinten. Orbán minél szuverénebb lesz az Európai Unióban, annál előbb és annál jobban szorítja ki magát az együttműködésből, s ez a szavazati jogának elvesztésétől az uniós tagság megszűnéséhez vezethet.
Magyarországon pedig minden attól függ, hogy Orbán együttműködési hajlandósága mikor éri el a nulla szintet, mikor sérti az együttműködő társadalom olyan érdekeit, amelyekről a társadalom vagy jelentős része nem tud, nem hajlandó lemondani. Akkor lesz forradalom.
Azzal, hogy Orbán bevezette és középpontba állította a szuverenitás fogalmát, és annak védelmét, azzal világossá tette a szembenálló struktúrákat, egymást kizáró folyamatokat, és bejelentette igényét az abszolút szuverenitásra, az abszolút önkényre. Welcome!
Kedves Olvasóink,
köszönjük karácsonyi adományaikat, hagyományaink szerint akciónkat folytatjuk újévig. Ha elmulasztotta, de szerette volna támogatni lapunkat, még megteheti. Ha szeretne még további adományokat küldeni,...
Ez a szuverenitás igazi elvesztése, mert elveszi és megbénítja a szabad akaratot. A lélek bensőjében szerez uralmat a személyiség fölött. Ez rosszabb, mint bármilyen külső hatás és kényszer, mert az önként vállalt lelki rabszolgaság Orbánt belülről kötözi meg.
Ahogy Orbán maga fogalmazott, ez az érzelmi kapcsolat a mostani Erdogan látogatással elérte a tetőfokát. A legmagasabb lángon izzik. Orbán a legszorosabb "baráti, testvéri és politikai együttműködésről" beszélt, magyarra fordítva ez azt jelenti: "mindenem a tied".
Lélekben való egyesülést jelent, a legteljesebb önfeladást és önátadást, az egységben való teljes feloldódást. Egyek vagyunk, ezt mondta Orbán, és ez így is van, amivel nemcsak a saját személyiségét, hanem Magyarország sorsát és jövőjét is Erdoganhoz kötötte.
Orbán Magyarország sorsát Törökországhoz kötötte, kijelentve, hogy a magyarok és a törökök együtt lesznek győztesek a 21. században, amivel a 21. század feladatává tette a diktatúrák győzelmét a demokratikus szabad jogállamok felett. A magyar gazdaságot is igyekszik a hagyományosan korrupt, szervezett bűnözéssel összenőtt török gazdasághoz kapcsolni. Magyarországon az orosz és a török maffia állami szintű kapcsolatokat kapott.
Ez is megfelel a keleti nyitásnak, Magyarország is maffiaállamként működik. A törököknek való alárendelődés kifejeződik a svéd NATO-csatlakozás akadályoztatásában is, amelyben a szuverenitását elveszített, Orbán által feladott Magyarország a török utasításokat követi, és a török szultán akarata szerint jár el, akadályozva a NATO erősítését.
A törököknek nem kell már bevonulni a szultán seregével, nem kell elfoglalni a budai várat, mert ott trónol Orbán basa, aki a törököknek behódolt alattvaló, a török szultán szolgája. A magyar történelem, a magyar szabadság és szuverenitás meggyalázása, amit Orbán művel a törökökkel, bemocskolása azok emlékének, akik századokon át harcoltak a törökök ellen.
A magyar szabadságért. Az ország szuverenitásáért. Amit Orbán elajándékozott. A lóval együtt.
A szuverenitásvédelem kiterjed a szuverenitásról szóló vitára is. Már az is a szuverenitást sérti, ha valaki tisztázni akarja a szuverenitás fogalmát, a szuverenitásvédelmi hivatal nem tisztázott jogait és hatáskörét, a jogorvoslat lehetőségét. Ha felveti, hogy sajtó munkájával miért is sértené egy ország szuverenitását, mivel azzal sokkal inkább az országot védi.
A hatalommal való egyet nem értés, a kritika, az ellenvélemény önmagában is sértheti a szuverenitásvédelmi törvényt, ami nonszensz, hiszen ez maga a sajtó szerepe, feladata és funkciója. Az ellenvéleményt elég idegen érdekűnek bélyegezni, és a hivatal titkoszolgálati és rendőri eszközöket vehet igénybe, nyomozhat szerkesztőségekben, üldözheti a sajtót.
Egy érdekvédelmi egyesületnek alapvető feladata, hogy felszólaljon ez ellen, de jellemző az, hogy már az ilyen felszólalás is a szuverenitást veszélyezteti, hiszen megkérdőjelezi a törvény jelenlegi formáját és helyes voltát, ami a hatalom szuverenitásának mond ellent. Nincs gúny abban, hogy a megkérdőjelezhetetlen szuverenitás önkényt, diktatúrát jelent.
Figyelemre méltó interjú jelent meg Karády Viktorral a 444.hu oldalán, abból az alkalomból, hogy októberben magyarul is megjelent a nemrég elhunyt Kemény Istvánnal 1978-ban...
Mindez azt jelenti, hogy immár nyílt háború zajlik az oroszokkal, és a frontvonalban Orbán harcol az oroszok oldalán Európa ellen, kezében a szuperszonikus fegyverrel, a vétójoggal, amivel sürgősen csinálni kell valamit, mert azt Putyin használja, másrészt a maga javára is egy nyugatellenes, antiszemita, fasiszta diktátor, aki el akarja foglalni az Európai Uniót.
Most megúsztak egy katasztrofális vétót, de ott lebeg a fejük felett a többi, amivel Orbán kizsarolhatja magát a jogállami követeleményekből, fasiszta rendszerét az EU finanszírozza tovább, és a vétójoggal markában tartja Európát. Azt csinál vele, amit akar.
Ez azt jelenti, hogy csak az lehet, amit ő megneged, amihez Orbán hozzájárul. Ez Európa belülről történő megfojtása, szétverése, térdre kényszerítése, méghozzá saját vétójogával, amit egyértelműen visszaélésre használ az EU ellensége. Mert Orbán az: gyűlöli őket.
Orbánt ismerve van egy ennél rosszabb fokozat is, ha Európa hagyja magát. Nemcsak az lehet, amit Orbán enged, hanem az, amit majd ő követel. Egyelőre nemet mond arra, amit Európa akar, aztán Európának igent kell mondania arra, amit ő akar. Ez már a vég. Miközben semmi eszköze és fegyvere nem lenne, ha a vétójoggal nem tudna visszaélni.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.