Molnár Zsolt tevékenységének szép darabja a Fidesznek adott interjú, igazi profi munka, apró bírálatok, kritikák, szúrkák, de a lényegben viszont beismerő egyetértés.
Kádár János puritán ember volt, és bizonyos határok között megkövetelte a Párt vezetőitől is a mértéktartást. Nem sajátjukként bántak az állami vagyonnal. Tatán az Öreg-tó partján épült Havasi Ferenc háza, amit bámultak az arra járók, de az nyomába sem léphetett egy jobb benzinkutas házának.
Ez azt jelenti, hogy Orbán nem meri megkérdezni a népet, s még ennél is többet: azt sejti, hogy a magyar nép véleménye ellentétes azzal, amit az ő propagandája mond róla. Ám ez a 2018-as parlamenti választásról is sokatmondó, mert azt megmeri tartani az általa írott választási törvény mellett. Ez újra egyértelműen bizonyítja, hogy a választási eredmények nem tükrözik a nép akaratát, hanem ugyanolyan csalás, mint a nemzeti konzultációk.
Ha figyelemmel kísérjük a kormánypárti politikusok kulináris ámokfutását, kiderül, a biztos szavazók többsége (azaz a Fidesz szavazói) mit fogyasztan(án)ak legszívesebben.
Még egy folyónak is kell befolyás és kifolyás, mert megposhad anélkül. Egy belterjes, egy bezárkózó Magyarország biológiailag és társadalmilag is poshadást jelent. Erre nem képes az ellenzék, hogy ezt elmagyarázza, világossá tegye, a fogalmakat megértesse, és Orbán hazugságait leleplezze. A Liu-fivérek példája mutatja be a bevándorlás következményeit. Bejön a migráns, és előbb-utóbb minden "migránsnak", bevándorlónak lesznek magyar anyától való leszármazottai.
A magyar korcsolyasportot meg kell tisztítani a Soros-bérencektől, törvényt kell hozni "Stop Soros-korocsolyázók!" címmel, és nemzetbiztonsági kérdésse kell tenni, ki mehet magyar jégre. A TAO-pénzek egy részéből Erdélyben s a Vajdaságban kell nevelni gyorskorcsolyázó magyar keresztény fiatalokat, akik felveszik a versenyt a kínai migránsokkal.
Rapvideóban beszél a migrációról és a kormányt érintő kritikákról Molnár Áron Junior Prima díjas színész. A nagyközönség A mi kis falunk sorozat "Matyijaként" ismerheti.
Orbán odáig jutott, hogy Nyugatról jön a veszély, a demokratikus jogállamok fenyegetik Magyarországot. Azok az országok, ahol vallásszabadság van, a keresztény kultúrát pedig az inkvizícióba torkolló állami "kereszténységtől" védték meg. A gyűlölet és a gyűlölet nem keresztény kultúra.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.