2025, január8, szerda

Magyarország

Amerikában fel sem merül, hogy demokraták trumpistával győzzék le Trumpot

Ezért érthető, hogy Amerika demokratikus gondolkodású polgárai (republikánusok és demokraták) nagyon is érzik a veszélyt, nagyobb a pánik, mint Magyarországon. Bármit megtennének, hogy Trumptól megszabaduljanak. Illetve csak majdnem bármit. Semmi olyat, ami a demokratikus, liberális elveikkel, a demokratikus normákkal ellentétes. Senkinek nem jut eszébe például olyan esztelenség, hogy Trump ellen trumpistát indítson, és a demokratákat egy trumpista támogatására szólítson fel, mert "csak neki van esélye legyőzni Trumpot", hiszen rá hallgatnának - ugyebár - a trumpisták. Egy ilyen ostoba és aljas őrültség senkinek nem jut eszébe, még gyalázva is a demokratikus politikusokat. Kamala Harris mindenben Trump ellentéte. Lehet kritizálni, lehetne nála jobb jelölt is, de mindenképpen demokrata, akivel egy demokrata azonosulni tud. A demokraták nem tartják magukat és a jelöltjüket rosszabbnak egy fasiszta szörnyetegnél, és identitásválságukban nem keresnek egy másik fasiszta szörnyeteget, hátha neki nagyobb esélye lenne.

Csak a fideszes múlt nem akadály, hogy valaki „a jövő vezetője” legyen

Igazi populistaként le akarja váltani a teljes magyar politikai osztályt, de tisztogatásra kell számítani az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a kulturális, a gazdasági életben. Aki bármit csinált, bármihez értett, bármit elért az elmúlt húsz évben, az óellenzéki lesz és orbánista, aki "Orbán-Gyurcsány korszakot" hozná vissza, akiket mindenhol üldözni kell. Magyar az egyetlen kivétel, önmagán kívül politikai és szakmai "szüzeket" keres, akinek sikerült mindezidáig kívül maradnia a magyar társadalmon, a magyar közéleten, aki titkos tehetség, aki távol tartotta magát a karrier lehetőségétől, de azért egy zseni, viszont nincs semmiféle ambíciója, önkifejezésre való igénye, mert az veszélyezteti Magyar nimbuszát. Tévedni és hibázni csak egy embernek szabad, akinek lelkesen bocsátanak meg rajongói, mert csak az nem botlik meg, akinek négy lába sincs, ellenben "tiszás" jelölt nem hibázhat, nem lehetnek az életében olyan mocskos dolgok, mint Magyarnak, de a töredékének sem. Az ideális "tiszás" jelölt a jövő vezető pozícióira egy önálló akarat nélküli tökéletes robot. A "jövő vezetőinek" láthatatlannak kell lenniük Magyar Péter mellett. Akit észrevesznek, hogy létezik, annak vége. A legjobb jelölt, aki úgy mutatkozik be, hogy nevem: Senki.

Magyar dilettáns bábokat keres a NER tatarozásához

Ezzel függ össze, hogy feltételezett győzelme esetére jelentkezőket vár a jövő vezetőire, akikből majd kiválasztja, hogy kik vezessék az országot. Ennél aljasabb és mocskosabb trükköt még nem látott a világ. Aki tudni akarja, hogy ez mit jelent, az nézze meg az ilyen módszerrel kiválogatott "tiszás" EP-képviselőket és fővárosi képviselőket. Ezek az emberek nemcsak Magyar bábjai, de lemondtak az emberi lét minimumáról is, a szájukat nem nyithatják ki. Véleményük nem lehet, Magyar utasításait sem képviselhetik. Beszélő szerszámok, lélektelen Marionett-figurák, akik Magyartól függenek. A legdurvább diktatúra végrehajtóit keresi, akik maguk is a diktatúra elnyomása alatt nyögnek. Ezt ünneplik az agyuktól megszabadított Magyar-hívők, akik nem veszik észre, hogy egy disztópia résztvevői és előkészítői, ami a szemük előtt bontakozik ki. Ilyen bázisdemokrácia nincs, az sem így működik, s ebben az nyilvánul meg, hogy Magyar neki kiszolgáltatott és tőle függő, szakmai és emberi öntudattal nem rendelkező dilettáns lakájokat keres. Olyan rejtett tehetségeket, akikről az elmúlt 30 évben nem derült ki a tehetségük. Vagy olyan kezdőket, mint amilyen Rogán és Szijjártó volt Orbánnak, akik mindent megtettek, bármit kértek tőlük. De még Orbán is nagyobb szabadságot adott nekik, mint Magyar az ő bábjainak. Ilyen szintre Orbán sem süllyedt, hogy apróhirdetésben keres minisztereket.

Antiszemita náci megemlékezés a Turul-szobornál

A Mi Hazánk nevű náci párt, a Fidesz legújabb antiszemita szatellitpártja, a Turul-szobornál elevenítette fel az 1956-os forradalom antiszemita narratíváját. A náci csürhe rre...

Magyar a lyukas zászlót is bemocskolta az újabb divatfotózással

Magyar Péter használta már a nárcisztikus önmutogatásához, modellkedéséhez háttérként, divatfotózáshoz a lebombázott kijevi gyermekkórházat, a lepusztított kórházakat, a MÁV ezeréves vonatait és a harmadik...

Orbán megvédte az orosz bábkormányát az 56-os beszédében

Ráadásul a geopolitikai helyzet miatt először a történelemben esélye lenne egy magyar forradalomnak a győzelemre. A magyar nép szégyene, hogy 1956 évfordulóján egy orosz bábkormányt nem söpör el, hanem egy szélhámos, hamiskártyás, ráadásul szintén orosz érdekeket védő másik fideszes kalandor slimfit nadrágja mögé bújik el. Orbán most nyílt harcot hirdetett Magyar ellen, aki egy fideszes belháborút indított, amihez a hazugságaival ellenzéki érzelmű embereket használ fel. Orbán a beszéde szerint nem adja meg magát, nem adja át a Fideszt, a Karmelitát és az orosz bábkormányát a belső lázadónak, akit teljesen alaptalanul Brüsszel emberének nevezett. Magyar a legkevésbé sem Brüsszel embere, hanem az övé, tökéletesen olyan, mint ő, csak rosszul kezelte, mert elvette tőle a pénzét, ezért fellázadt ellene és áruló lett. Áruló lett a hazaárulók között. Orbán most kinyilvánította, hogy leszámol vele. Ha komolyan gondolta, akkor így is lesz. Kár reménykedni, mert Moszkva feltehetően még mindig mögötte áll. Magyar hiába dörgölőzik Moszkvához, hiába rugdossa Brüsszelt, az orosz titkosszolgálat a személyisége miatt nem tartja alkalmasnak arra, hogy Orbán helyébe lépjen. Ezt tudtuk meg az 1956-os forradalom évfordulóján Budapesten.

A Csádba vezényelt katonai attasé meggyilkolásával Orbánnak üzentek

A Honvédelmi Minisztérium szűkszavú közleményben jelentette be, hogy a csádi katonai és titkosszolgálati misszióban szolgálatot teljesítő, N'Djamenába akkreditált magyar katonai attasé, Vékás-Kovács Imre alezredes...

Magyar az ukrán hitel elutasításával meggyalázta 1956 szellemiségét

Az 1956-os forradalmat (is) az oroszok verték le. Magyar Péter pedig az 56-os forradalom évfordulójának előestéjén az oroszok mellett szavazott az ukrán "56-osokkal" szemben. Az ukránok elleni szavazatával bemocskolta 1956 szellemiségét és 1956 hőseinek emlékét is. Mindez többet jelent annál, mint aminek látszik. Magyar korábban kifejtette a Klubrádió műsorában, hogy szerinte Amerika és a Nyugat felel a háborúért. Amerika és az ukránok robbantották ki a háborút, nem az oroszok. Magyar döbbenetes gyűlöletbeszédet adott elő. Magyar hazudik és leplezi a valódi gondolatait, de a nyilatkozataiból kirajzolódott egységes világnézete, amely tökéletesen megfelel Orbán és a Fidesz ideológiájának. Magyar gyűlöli Amerikát, gyűlöli a liberális demokratikus Európát, az orosz propagandával ért egyet.

Ha Vitézyt Rogán küldte, Vitézy pedig Magyar szövetségese, akkor Magyar kinek a embere?

Senki nem gondolta volna, hogy egy ismeretlen LMP-s politikus leleplezi a magyar közélet legnagyobb csalását, s amit most látunk, az csak a jéghegy csúcsa....

Milyen vérségi kapcsolat van Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor között

A magyar közélet egyik legnagyobb rejtélye az Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc közötti kapcsolat. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy Mészáros Lőrinc Orbán strómanja. Az...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések