Dániel Zoltán megvédte volna Pelikán Józsefet az ávós járőröktől, akik arra hivatkoztak, hogy „a feljelentés szent dolog. Komoly névtelen feljelentés volt. Géppel írva”.
De nem tudta, mert Pelikán valóban szíven szúrta a disznót, és Pelikán József a feketevágást nem úszhatta meg. Nem tudjuk, mi lesz a sorsa Mácsai Pálnak, akit az Indexnek adott interjúja miatt jelentett fel Szentesi Zöld László (igaz, nem névtelenül, mert a NER-ben a feljelentés érdem, amiért ellenszolgáltatás jár).
A feljelentés Bayer Zsolt blogján jelent meg, és Bayer csak annyit jegyzett meg róla: „Laci barátom ismét tökéleteset alkotott.”
A „tökéletes alkotásról” a Mérce már megállapította, hogy a magyarság védelmében írott feljelentés szerzője nem ismeri a legnagyobb magyar költő két versét, amelyről ír, mert összekeveri azokat. Szentesi Mácsai Pált egy 1994-ben, a Budapest Sportcsarnokban a „Hiszünk a dalban” című rendezvényen elmondott Petőfi-vers miatt jelentette fel. Mert Szentesi az ilyesmire emlékszik, megjegyzi, és alkalmas időben, amikor a színész már nem is gondol rá, amikor már egy kiváló színház igazgatója, akkor ezt előveszi. Számon kéri.
Szentesi a „Dicsőséges nagyurak” című verset összetéveszti az „Akasszátok fel a királyokat” című verssel, és ez utóbbit kéri számon Mácsai Pálon. Persze, a művész mondhatta volna Petőfinek ezt a versét is, de történetesen nem ezt mondta. A „Dicsőséges nagyurak” pedig az ellenkezőjéről szól, mint amiért Szentesi Mácsait feljelenti, de a művészi szabadság szempontjából ennek sincs jelentősége. Viszont Szentesi utólag is azt hallotta a versbe, hogy „a nemzeti gondolattal gennyes sebként kell bánni, és hogy a legjobb volna fizikailag likvidálni, vagy ha nem megy, végleg eltüntetni a másképp gondolkodókat”.
De Petőfi nem a „másképp gondolkodókat” akarta felakasztatni, hanem a királyokat, és azt is elmondja előtte, hogy miért. A másik versben sem a „nemzeti gondolat” képviselőit hányná vasvillára, hanem azokat, akik állatnak tartották a népet és úgy bántak velük. Szentesi Zöld csak nem a „nemzeti gondolat” jeles képviselőit ismerte fel bennük? Csak nem arra jött rá, hogy a „nemzeti gondolat” a dicsőséges nagyurak szájában csak hitvány eszköz, hogy a népet állatként tartsák és úgy bánjanak vele? Mitől fél Szentesi, ha szerinte a nemzeti gondolat jeles képviselői nem ilyenek?
Szentesi ezután azt mondja, hogy „nagyot fordult a világ” azóta, ők vannak többen. Ezt ugyan még egyetlen kétharmados parlamenti többséget jelentő választás sem igazolja, mert mindkét esetben az ország egyharmada szavazott rájuk. De Szentesit ez a vélt többség is felhatalmazza arra, hogy üssön, megfizessen, ne felejtsen, megtoroljon. Nem könnyű megállnia, hogy lefogja saját ütő kezét.
De kit ütne? Petőfit? Az általa védett népet? Vagy a Petőfi-verset szavaló színészt, esetleg a „nem nemzeti gondolat” képviselőit, akik szolgálatával és képviseletével gyanúsította meg az ország egyik legkiválóbb színészét, Mácsai Pált? Esetleg ő akasztaná, hányná vasvillára inkább a „másképp gondolkodókat”? Hiszen ez a jelző nem a megkövesedett, áporodott és hazug „nemzeti gondolat” képviselőire használatos, hanem éppen azokra, akik nem hódolnak az embereket megkötöző műpátosznak. Ők gondolkodnak „másképp”.
És miért nem üt Szentesi, noha szeretne? Azért, mert akiket képvisel, azok nem a „Bosszú Népe”. Ilyen nyíltan zsidózni a „Kossuth-díjas” Kovács Ákos udvari zenészen kívül nem sok embert hallottunk. A „Bosszú Népe” antiszemita toposz, a zsidókról szól, és az a náci elmélet áll mögötte, hogy a kommunizmus a zsidók bosszúja volt a holokausztért. Szentesi tehát azt mondja, hogy üthetne, mert már „többen vannak”, de azért nem üt, mert ő nem zsidó. A formális logika szerint ez azt jelenti, hogy a „nemzeti gondolat” képviselőinek legfontosabb jellemzője, hogy ők nem zsidók. A „nemzeti” azt jelenti, hogy „nem zsidó”. Miért nem okoz ez meglepetést nekünk?
Namármost, ebben a logikai láncban Petőfi Sándor, a legnemzetibb és legmagyarabb költőnk, aki mindkét összekevert versben a magyar nép oldalán áll és a magyar népért küzd, zsidó. Eddig csak Petrovicsról tudtunk, ezért hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a „zsidó” már nem is származást vagy vallást jelent a „nemzeti gondolat” képviselőinél, hanem mindenkit, aki lázad az elnyomás, az urak harácsolása, a nép állati sorban tartása, az egyenlőtlenség ellen. Petőfi is zsidó, minden liberális demokrata zsidó, aki az emberi jogokat tiszteletben tartja, az mind zsidó, és a legszebb nemzeti gondolat, hogy ezeket mind pofán kell ütni.
Szentesi azt veti még Mácsai Pál szemére, hogy színházigazgatóként nem úgy viselkedik, mint Petőfi a versében. Hanem egyelőre tűr, hallgat, védi a színházát, a színészeket, a rá bízottakat, a művészetet. Mert a nép még nem látja, hogy a dicsőséges nagyurak hogyan bánnak vele, még elhiszi újra a „nemzeti gondolat” hazugságait, még nincs abban a lelkiállapotban, amelyben a költő forradalmár, aki nem a levegőbe beszélt, hanem az életét adta a magyar szabadságért. S csodálkozik Szentesi, hogy annak ellenére, hogy a véleménye az interjún áthallik, a színházigazgatói állása is megmarad. Annak ellenére, hogy Szentesi gyanakvó és értő füle fel ne fedezné, hogy „gyűlöli a kétharmados magyar kormányt és a nemzeti-keresztény Magyarországot”.
Dehát a nemzeti-keresztény Magyarországról szó nincs. Itt csak a népet sanyargató urakról van szó, akik nem veszik emberszámba a népet. Vagy ez lenne a nemzeti-keresztény Magyarország? Akkor kimondja Szentesi, hogy nincs benne az elnyomott, jogfosztott, megalázott magyar nép? Mácsai Pál pedig vagy öngyűlölő vagy nem Magyarország része. S bátorkodunk megkérdezni, hogy a nagy demokratikus rendszer, a NER, elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki ne szeresse (urambocsá’ utálja vagy gyűlölje) a „kétharmados kormányt”? Itt csak az lehet színházigazgató (vagy bármi), aki behódol, aki tiszteltettel adózik a kormánynak? Aki megsüvegeli a dicsőséges nagyurakat, akik ezer éve híznak rajtunk, ezzel az órvaros, ócska „nemzeti gondolat” kezdetű hazug dumával? Akiknek a legnagyobb magyar költő verse buta és kártékony, mert jogot kér a népnek?
Jámbor András is elkövet egy hibát a Mércében, amikor azt mondja cikke végén, hogy Szentesi bértollnok feljelentésénél a magyar történelmet „jobban reprezentálja a magyar nincstelenek küzdelemsorozata nem a győzelemért, hanem a túlélésért az örökkön-örökké az elitek által fogvatartott Magyarországon”. Milyen „elitről” beszél? Ez nem elit. Ez egy közönséges bűnszervezet, amelynek legkisebb vétke, hogy sárba rántja a „nemzet” szót, ezek tolvajok, rablók, elnyomó senkiháziak, akik a magyar nép kárára és zsírjából urizálnak, és akik jól érzik, hogy ennek egyszer csúnya vége lesz.
Ezt a félelmet fogalmazza meg Szentesi, és jogosan tartanak attól, hogy a megdühödött nép nem lesz olyan, mint Petőfi-verse, amely azt mondja: „még se!… atyafiak, Megálljunk! Legyünk jobbak, nemesebbek Őnáluk”. Nem szoktak azok lenni. Ezért fél Szentesi Zöld, ezért jelenti fel a kiváló művészt, a színészt, aki verset mond, mert olyan kiválóan mondja, hogy abból látja saját jövőjüket. Félnek a dicsőséges nagyurak, Petőfitől félnek. Vesztüket érzik.
Ezért mondjuk mi, hogy fejezzék be, mert ez menthetetlenül idevezet. Nem szeretjük a koncolást, a lincselést, az utcai harcokat. De ha a néptől elveszik a jogát, ha a népnek nem hagynak más lehetőséget, hogy az emberségét, az egyenlőségét és a jogait visszaszerezze, ha hiába rimánkodik a szegény nép, hogy vegyék be az emberek sorába, rákényszerítik az erőszakra. És akkor a „nemzeti gondolat”, vagyis a nemzet gondolata az lesz, hogy most már bármilyen erővel, bármilyen eszközzel, ezeket zavarjuk el. Akkor nem lennék szívesen Szentesi Zöld László. S erről nem Petőfi, nem is Mácsai Pál tehet, hanem egyedül ő, és azok a dicsőséges nagyurak, akik állatoknak tartották a népet.
Érdemes megnézni és meghallgatni Mácsai Pál fantasztikus előadásában Petőfi Sándor versét. Óriási művészi élmény.
