El kellett volna égetni a szánkókat és a karácsonyfát

Közzétéve January 09, 2019, 9:46 pm
31 mins

Bizakodással tekintenek az emberek majdnem tíz éve minden próbálkozásra, amely valamiféle ellenállást mutat Orbán rendszerével szemben. Minden alkalommal abban reménykednek, hogy ezúttal történik valami fordulat. Azonban nem vesznek tudomást arról, hogy ennek meghatározott feltételei vannak. Ezek alapján biztosan megjósolható az időnként fellobbanó “lázadások” sorsa. Mégis rossz néven veszik az ország fotelforradalmárai, amikor mi már régen el is temettük azokat a fellángolásokat, amelyekben ők mindig bíznak. Aztán amikor bekövetkezik az újabb letargia, nem vonják le a tanulságokat.

Az alábbiakban megpróbáljuk felvázolni a különbséget egy sikerre és egy vereségre ítélt ellenállás között. Minden kezdetben benne van a vég. Nem igaz, hogy nyitott végű kimenetele lehet egy-egy tiltakozásnak. A kezdetben kódolva van a vég. A decemberi “rabszolgatörvény” miatt támadt ellenállás egy ideig magában hordozta a siker és a bukás lehetőségét is, mert a zavaros lázadásban egymás mellett feltűntek mindkét kimenet kódjai, és még nem lehetett tudni, melyik felé billennek az események, kik lesznek a végső hangadók. Azok irányítják-e az eseményeket, akik a lelkükben leszámoltak a rendszerrel.

Amikor a parlamenti képviselők felmondták az engedelmességet, és lemondtak a félelemről, mindent egy lapra tettek fel, s bátran lezárták a pulpitushoz vezető utat, akkor egy győztes forradalom feltételei szerint viselkedtek. Amikor ezt konszolidálták, önmagukat visszafogták, és ügyeltek arra, hogy a másik fél bizonyos játékszabályait betartsák és az általuk képviselt törvényességnek megfeleljenek, akkor ezt már feladták.

Ha jól végzik a dolgukat, akkor Kövér kénytelen lett volna saját logikájuk szerint erőszakot alkalmazni a parlamenti őrséggel, megmutatva azt, minek tartják itt őket, és mi az ő igazi arcuk.

A sikeres lázadás első előfeltétele a félelem és a tisztelet megtagadása, ezek teljes lerombolása. A diktatúra tiszteletet követel, azzal manipulál, hogy tisztelni kell. Az a lázadás, amely ennek a tiszteletnek a legkisebb jelét is mutatja, amely elfogadja egy hangyányira is, hogy ezeknek az embereknek bármilyen legitimitásuk van, halálra van ítélve. Aki egy cseppnyit is tiszteli őket, vagy tiszteletben tart bármit, ami ezeknek fontos, és amit ezek magukról fontosnak tartanak, az alattvaló, aki soha nem fog tudni sikeresen fellázadni és az elnyomástól megszabadulni. Szűkölő kutyaként fog visszasomfordálni a helyére.

A diktatúra lényege, hogy magát mindenki más fölé helyezi. Uralkodik, és mindenkit maga alá kényszerít. Akiken uralkodik, azok alattvalók (lásd még: Kertész Ákos), nem csupán fizikai, hanem lelki és szellemi értelemben is. Tekintélyt építenek az alattvalókkal szemben, amelyet az alattvalóknak tisztelniük kell, és tiszteletben kell tartaniuk. Ez a tisztelet az uralom legitimálása és elfogadása. Aki ebből a tekintélyből, a tiszteletből és a legitimitásból bármit is elismer, elfogad, vagy gyakorol, az vesztett. Annak nincs esélye a zsarnokkal szemben, aki elfogja és megbünteti a szökött rabszolgákat.

Ezért először is ezt a tiszteletet kell lerombolni, és a legkisebb tisztelet hiányát kell demonstrálni. A király meztelen, a király nem király. Mindent, ami ennek a tiszteletnek a jelképe, le kell rombolni, nem szabad tisztelni. Amint az elnyomó, uralkodó varázsló megérez bármit abból, hogy az ellenfele elismeri és tiszteli az általa kiépített hamis tekintélyt, és méltányolja őt, azonnal fölé kerekedik, és azon a hangon szólítja, amelytől az a beidomított kutyákhoz hasonlóan szép lassan abbahagyja a vicsorgást, megszelídül, meghunyászkodik és megadja magát. A parancsoló hangnem visszatéríti alattvalói és rabszolga állapotába.

Az engedelmesség önkéntes lemondás az ember szabadságáról és szuverenitásáról, önrendelkezéséről mások javára. Lehet valakit kényszeríteni, de az a lelki szabadságát soha nem veszíti el, ha magától nem engedelmeskedik. Az alapelv az, hogy aki akinek engedelmeskedik, annak lesz a szolgája. Elismeri annak az uralmát maga felett, akinek engedelmeskedik. Ez pedig őt annak hatalma alá rendeli, amely ellen nincs ereje szabaddá válni. Aki alámegy valakinek, elfogadja a hamis tekintélyét, a legitimitását, az uralma jogosságát, kifejezi a tiszteletetét és engedelmeskedik, az nem szabad ember többé.

Ez nemcsak negatív módon igaz, jó dolgokkal is megtehetjük ugyanezt. Minek és kinek akarunk szolgálni, azt az dönti el, kinek és minek engedelmeskedünk. Ha ezt önként egy diktátorral szemben tesszük meg, akkor annak a diktátornak, rendszernek az alattvalói, rabszolgái leszünk. Nincs olyan, hogy valaki engedelmes valakinek, és miközben engedelmes, legyőzi vagy bármire kényszerítheti őt. Ezért le kell minden olyan hamis kultuszt, tárgyat, szokást rombolni, amely ezt a tiszteletet, a tekintély elfogadását, jogosságát, az alá-fölérendelt viszony elismerését fejezi ki. Nem szabad tisztelni azokat a tárgyakat, amelyek e hamis tekintély és tisztelet alapjai. S ezt ki is kell fejezni. Ezért döntenek le a forradalmak szobrokat. Nagyon helyesen.

Amikor az emberek elkezdik a gyűlölt rendszer vagy diktátor jelképeit és szobrait ledönteni, amelyek a tisztelet és a hatalom kifejeződései, akkor a nagyhatalmú félelmetes diktátorból pici egér lesz, aki örül, ha egy lyukba elbújhat, mint Szaddám Huszein vagy a mezőn menekülhet, mint a Kárpátok Géniusza. Amikor megjelennek a katonák, és elkezd a zsarnok megszokott uralmi pózába helyezkedni, és az egyszerű katona nem ijed meg, ezt a tiszteletet, tekintélyt nem ismeri el, hanem hátracsavarja a kezét, akkor a zsarnok tudja, hogy neki vége. Nem a fizikai erőszak miatt, hanem azért, mert vége a varázslatnak. Nem működik a tekintély, a hatalom, az alattvaló nem engedelmeskedik, nem tiszteli, nem ismeri el alattvalói szerepét. Egy maffiafőnök is tiszteletet követel. Ha nem kap tiszteletet, azért ölni képes, mert az jelenti a hatalma végét.

Ez az első feltétel, amelyet tudatosan fel kell építeni, mert az alattvalói attitűd a vele járó félelemmel beleivódik az ember lelkébe, aki engedelmeskedik és a zsarnoknak alárendeli magát. Minél többször engedelmeskedik és teljesíti az elnyomó akaratát, annál jobban beléivódik ez. Ahogyan a kutyát kiképzik, betanítják, a diktátor úgy idomítja be az alattvalóit. Kialakít olyan formákat, amelyek során az alattvaló kifejezi a tiszteletét, a tekintélye és az uralma jogosságának elfogadását, s ezzel egyre jobban olyan lesz, mint a beidomított kutya, aki fél a gazdájától és a gazda büntetésétől. Lázadása következményeitől. Ezért a tisztelet és félelem együttjár. Aki még tiszteli Orbánt, elfogadja a tekintélyét, a hatalmát, az uralma jogosságát és legitimitását, annak a lelkében kiépül az erős félelem, és állandóan óvatosságra int mindenkit, visszahúz. Ezek az emberek szeretnek engedéllyel tiltakozni a zsarnokság ellen. A rendszer keretein belül, azt is óvatosan, és mindenkit rendre intve.

Az ilyen ember okoskodik, magyaráz, hazudozik, megfélemlít, de ennek oka és alapja a félelem, amely a hamis tisztelet és hamis tekintély elfogadása miatt van benne. Azért van szükség sokszor évtizedekre, hogy elnyomott nép fellázadjon, mert ennek a hamis tekintélynek kell erodálódnia. Az alattvaló nem képes tudatosítani magában, hogy ennek az embernek nincs joga ehhez, amit tesz, mert az bűnözés. Ezért védelmezi, mentegeti, és kitart addig, amíg a diktátor maga olyan helyzetbe nem hozza, hogy az elviselhetetlen legyen vagy leleplezi önmagát. Amikor az alattvaló azt érzi, hogy ez egy hatalombitorló senki, akitől nem kell félni, akit nem kell tisztelnie, akinek nem kell engedelmeskedni, akkor nem fél, nem áll meg, nem hunyászkodik meg. Addig nem megy haza, amíg az őt megalázó bűnözőt a társaival együtt el nem takarítja. De amíg ez nem így van, addig a zabszem ott van a hátsóban, és addig az emberek otthon ülnek.

A gyakorlat nyelvére fordítva mindezt, amikor a decemberi tüntetések alkalmával egyeztetni kezdtek a BM-el, hogy majd rendesen viselkednek a diktatúra megdöntése során, és nem sértik a diktatúrát, akkor feladták magukra az utolsó kenetet. De a tiltakozásokban azért volt némi lendület, mert ugyanakkor a parlamenti képviselők, különösen a nők, kegyelmi pillanatot éltek át, és lehullott a szemükről a hályog, és Orbánt annak látták, aki: egy tetü senkinek, egy mocskos gazembernek. És az emlékezetes vasárnapi tüntetéseken így beszéltek. Szavakban megvolt a szabadság boldog érzése és az alattvalói állapot alóli felszabadulás, de a tettekben ez nem fejeződött ki. Ott a tiltakozás másik arca nyilvánult meg, azok a gesztusok, amelyek tiszteletben tartják a bálványt és elismerik az uralmát. Orbán ettől megnyugodhatott. Ennek oka sokak esetében a tisztánlátás hiánya. Nem emlékeznek a fülkeforradalom kihirdetésére, a NENYI-re, az Alkotmány eltörlésére, az alkotmányos rend megdöntésére. Azt hiszik, a NER törvényes.

De az látható volt, hogy megijedtek. Ha lett volna több erő, elszántság, ami a jó értelemben vett “tiszteletlenségből” fakad, az elsöpörte volna ezeket, ahogy egyszer el is fogja söpörni. Nem lesz itt a kormány “leváltva”. Nem kormányváltás lesz, mint amiről a félelemmel teli alattvalók beszélnek, hanem a legitimáció megvonása, a tekintély és a tisztelet hiánya, úgy söpri el ezeket, mint a szél falevelet, és úgy fognak reszketni az életükért, mint a nyárfalevél. Amikor azt kezdték mondani, hogy nem lesz ennek tömegtámogatottsága, egyrészt a reményüket fejezték ki, másrészt üzentek a beidomított alattvalóknak, hogy ne merjenek hozzá csatlakozni. Bedobták Sorost, ne higgyenek abban, hogy az uralmuk törvénytelen, jogtalan, oktalan, hogy a kiépített tekintély és hatalom hamis. A tiltakozók nem erre jöttek rá, hanem csak a “Soros” az, aki kiküldte az embereit. De közben reszkettek, hogy az idomított alattvalók elhiszik-e ezt vagy ellenük fordulnak.

Orbán megszólalt a rádióban az idomár hangján. Amikor az alattvalók meghallották a hangot, mint a beidomított kutyák, behúzták a farkukat. Sikeres lázadás a zsarnokság ellen akkor lesz, amikor ez a hang nem az engedelmeséget, hanem a vicsorgást váltja ki, de ehhez az kell, hogy tudják: aki beszél, az megdöntötte az alkotmányos rendet, államellenes bűncselekményt követett el, törvénytelenül birtokolja a kizárólagos hatalmat, és különféle eszközökkel elcsalta a választásokat. Megakadályozta a valódi népakarat kifejezését. Mindezt tudatosan, szándékosan, saját beteg hatalomvágya és rablási szándéka miatt. Ha ezt megértik az emberek, ha ez a szívükbe behull, erről lesz egy meggyőződésük, ha világossá válik előttük, hogy ezek nem “keresztények”, hanem sátánfajzatok, a hatalmuk forrása nem Isten, a nemzet nem egy hamis vallással azonos, hogy saját maguk a hatalmuk forrása, hogy a hazugságaik ok nélkül tették gyűlölködővé őket, akkor ezeknek az embereknek végük. De amíg ezt nem tudják, addig minden “lázadás” halálra van ítélve. Mágia, varázslás, igézet alatt vannak.

A hamis tekintély varázslás, a hazugság mágia. Ismét a gyakorlat nyelvén szólva, amikor a kereszténydemokrata farizeus képmutató fajankók elkezdtek vinnyogni, mint a vénasszonyok, hogy nem tisztelték a tiltakozók “a szegény gyerekeknek karácsonyra szánt szánkókat” és a “nemzet” karácsonyfáját, s ezzel megsértették a karácsonyt és a kereszténységet, akkor egy győzelemre ítélt lázadás megfogja ezeket a szánkókat, egy halomba rakja őket, a tetejére dobja a rohadék képmutató karácsonyfájukat, és az egészet meggyújtja. Elégeti és boldogan körbetáncolja, mert azzal ott égett volna a hazugság, az elnyomás, az alattvalói lét minden kínja, aljassága, megalázása, az ország megfélemlítése és gyávasága. Ezeket a szánkókat és a karásonyfát azért tolták maguk elé, hogy önmagukat megvédjék, és az idomított alattvalókat a börtönükbe visszazárják.

Mint utóbb kiderült, nagy ívben szartak ezek a szánkókra, még janurában is ott rohadt a “nemzet” karácsonyfája körül a sok szánkó. Ideillő hangon szólva, “ba…tak” ezek odaadni a szegény gyerekeknek. A szegény gyerekek megdögölhetnek ezektől egész évben. Ezért kellett volna a képmutatásuk és hazugságuk jelképeit, ezeket a szánkókat elégetni. Jöttek is a bőgatyás határon túli kórustagok nagy pátosszal, és a megrongálódott szánkókat kipótolták, átadták a lator Latorcainak. Ezek kifejezték alázatos tiszteletüket, helyreállították a megtépázott bálványt, miközben ezeknek nem a gyerekekre volt gondjuk, hanem még a szánkóikat is a hatalmuk megtartására és az alattvalók eltaposására használták. Semmi tisztelni való nincs ebben a képmutatásban, ezeket a szánkókat jelképesen tűzre kellett volna vetni. Ez nem azt jelenti, hogy esztelenül kell rombolni, pusztítani, az az ő szokásuk. De a hatalmuk jelképeit, a tiszteletet parancsoló hazugságaikat le kell rombolni. Először a szívben, aztán a valóságban is.

A karácsonyfával együtt, ami ezek “szeretetének” a jelképe. Ezeknek olyan a szeretetük, hogy sunyiban egy rabszolgatörvényt helyeztek a nemzet karácsonyfája alá. A nép képviselőibe belefolytották a szót, erőszakkal elfogadták a saját törvényüket, amelyben eladták kilóra saját népüket a multiknak. A gyerekek még alszanak, amikor elmegy az anyjuk, és már alszanak, amikor hazaérkezik. Mindezt pénz nélkül. Ez az ő szeretetük, ezt a képmutatást jelképezte az a gyűlölt fa, az ő bálványvallásuk jelképe, amely az irántuk való tiszteletet parancsolja, amely a hatalmuk forrásának hamis és hazug legitimitását adja. Elsőként kellett volna odamenni és eltüzelni, és elmondani, hogy akkor most mit is gondol a sárba taposott, megalázott, jogaitól megfosztott, alattvalói státuszba süllyesztett magyar ember a szeretetről, az Istenről, és erről a rohadék mocskos bandáról, amelynek a vezetője kisajátította Magyarországot, kénye-kedve szerint személyesen dönt mindenről, életről és halálról, jogról, szabadságról. Ő mondja meg, kinek mije lehet, miről értesülhet, mit gondolhat a magyar ember, akinek engedelmeskednie kell neki. Vajon miért? Ki jogosította fel erre?

Amikor a tiltakozók tiszteletüket fejezték ki a szánkók és a karácsonyfa iránt, amikor elismerték ezzel ennek a bűnszervezetnek a hazugságait, és engedelmeskedtek nekik, akkor kivégezték magukat. Nem lehet kétségük afelől, hogy a zsarnok immár a királyi Várban, a gyűlölködő egyház által felszentelt irodájában forralja a bosszút, és építgeti a terveit, hogyan torolja meg ezt a lázadást, és hogyan vegye elejét annak, hogy ez még egyszer megtörténhessen. A rabszolgatörvény pedig immáron minden mással együtt “le van tolva” a nép torkán. A szakszervezetek kérelmei még seggtörlő papírnak sem jók. Azt képzelik, hogy azokat bárki komolyan veszi, megfontolja, abból egy jottányit is enged? Azt hiszik, hogy amikor alázatos “kérelmüket” a zsarnok elé terjesztik, és ezzel kifejezik hódolatukat és elismerik az önkényuralom jogosságát, kaphatnak bármit seggberúgáson kívül? Amíg ezt képzelik, és amíg kérnek, addig bebetonozzák a többi alattvaló szemei előtt a zsarnokot, magukat pedig még mélyebbre nyomják a fekáliába.

Komolyan kell venni a szimbólumokat, a jelképeket, a mindennapokat körülvevő szobrokat, mert az az ember, aki mostantól nem József Attila, Károlyi Mihály és Nagy Imre között jár, hanem a fehérterror által fémjelzett fasiszták emlékművei, koporsói, giccses népnemzeti keresztényfasiszta szobrai között ténfereg, az nem ugyanaz az ember. Aki eltűri, hogy az Országházon ne az Európai Unió, hanem egy giccses, nemrég csinált “székely zászló” hamis, hazug, irredenta, horthyzmust idéző, az elmebeteg őskomcsi Kövér László rongya lengjen, az belesüllyesztette magát a szolgaságba, az alattvalói létbe. Ezt kéne érteni, komolyan venni, mert ezek nem hatás nélküli kellékek, hanem az elnyomás, az idomítás, a megfélemlítés, a jogfosztás és a zsarnokság eszközei. Ezeket kell tisztelni legkevésbé, ezeket égetni kell, mert ha nem égetik, akkor az a szabadságba kerül. Ezt az egész hazug és hamis “keresztény” díszletet le kell rombolni, és ezt hívő, Bibliában hívő emberként mondjuk, mert ez kedves az Isten előtt.

Jól gondolja meg, aki belekezd a húrok pengetésibe, mert ha a legkisebb tisztelet, a hamis tekintély és az uralom legitimiációjának leghalványabb elfogadása is él a szívében, amit azzal ellenőrizhet, hogy fél-e bármitől, tart-e bármitől, bekalkulál-e bármit, az ne kezdjen el tüntetni, tiltakozni, mert csak még mélyebbre nyomja magát és másokat a szolgaságba. Aki feladott mindent, akinek semmi nem drága, akinek a szemében Orbán egy törvénytelen hatalombitorló bűnöző, egy puccsista szarházi senki, az menjen az utcára, és amikor ezek bármit elétolnak, amit tisztelnie kellene, abba rúgjon a legnagyobbat és azt égesse el legelőször. Nézzen szembe mindenki azzal, hogy ezt a rohadék bandát rábeszéléssel és nyávogással soha nem fogják se elzavarni, se leváltani. Aki itt már megint választásokról beszél, az a leggyávább alattvaló, aki az irháját menti. Azt hiszi, hogy mentheti, de nem fogja. Senki nem menekül meg. Ez pusztulást hoz, ez gyilkos eszme. Nem kell fizikai erőszak alattvalókká tett emberekkel szemben, az erőszak durvább formája a lelki elnyomás.

Magyarországon észrevétlenül totális elnyomás alá kerültek az emberek. Ami levegő van, azt is a zsarnok adagolja. Stílszerűen hozzunk még egy példát ennek a sok álkeresztény farizeusnak a Bibliából, mert azt ők nem olvassák: amikor Dávid felment Jeruzsálembe a jebuzeusok ellen, akik birtokolták Isten városát, akkor sántákat és vakokat küldtek elé, mert azt gondolták, hogy a sánták és a vakok iránti kötelező tisztelet és együttérzés megállítja Dávidot, s a sánták, vakok miatt lemondanak a város elfoglalásáról. Ez egy manipuláció volt. A történetnek többféle értelmezése van, de egy biztos: Dávid azt mondta, hogy “mindenki, aki vágja a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához és vágja ott a sántákat és a vakokat, a kiket gyűlöl a Dávid lelke”. Először is a sántákat és a vakokat vágják le, akiket azért állítottak oda, hogy megállítsák és manipulálják őket. A varázslás, a manipulálás miatt ezeket gyűlölte a Dávid lelke.

A szánkó és a karácsonyfa a történetben ugyanezt a szerepet játszotta. Amikor ezt az aljas manipulációt meghallották, ezeket kellett volna legjobban gyűlölni, amivel el akarják venni a szabadságukat. Később kiderült, hogy mennyire tisztelik ők maguk a szánkókat és a karácsonyfát. Aki elhitte ezt a hazugságot, és elkezdte tiszteletben tartani ezt a manipulációt, az abban a pillanatban vesztes lett.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.