2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországEmlékezés az őszirózsás forradalomra és a Köztársaságra

Emlékezés az őszirózsás forradalomra és a Köztársaságra

-

Száz évvel ezelőtt, 1918 októberének utolsó napjaiban zajlott le az őszirózsás forradalom, amely alig több mint két héttel később elhozta az első magyar köztársaság kikiáltását és egyben a polgári demokratikus átalakulást is. A Károlyi Mihály Társaság és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete ünnepi megemlékezést tart 2018. október 28-án, vasárnap 15 és 16 óra között Budapesten, a Károlyi-palotánál (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16), amelyen szeretettel látja mindazokat, akik ma is vallják az őszirózsás forradalom eszmeiségét, és annak céljaival azonosulni tudnak.

A megemlékezés előzetes programja:

Zenebejátszás: Bródy János: Lesz még magyar köztársaság; Koncz Zsuzsa: Ha én rózsa volnék… (Dal Göncz Árpádnak).

Zenebejátszás: Nabucco – rabszolgák kórusa

Megnyitó beszédek:
Nagy Imre Társaság budapesti szervezete – Donáth Ferenc
Károlyi Mihály Társaság – Székely Gábor

Heinz Fischer, volt osztrák köztársasági elnök üdvözletének tolmácsolása (Kovács László)

Kertész Péter szavalata: Fölszállott a páva (Ady Endre)

Hajdu Tibor történész beszéde

Majtényi László, civil szervezetek és ellenzéki pártok volt közös köztársaságielnök-jelöltjének beszéde

Nagy Dénes Lajos, fizikus: a jövő világa az őszirózsás forradalom eszmeiségének fényében

Földrengés előtt (Ady Endre verse)

Közös szavalat – Petőfi Sándor: Itt a nyilam! Mibe lőjem? – versszakonként váltva, a refrén a közönséggel.

Himnusz

Záró zenebejátszás: Koncz Zsuzsa, Cipő (Bódi László): Csodálatos világ….

Image may contain: one or more people and text







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések