A Közjótól elfordított, és rablási üzemmódba állított magyar jogrendszer és közigazgatás miatti elemi erejű társadalmi felháborodás és büntetőigény még csak lappang, bujkál közöttünk. A történtekről a szavazni járók harmada és a politika alatti élő milliók mit se tudnak. A változást akaróknak nincs vezére, vezérkara és valódi programja. Egy valódi előválasztás lezárhatná a művileg hatfelé hasított ellenzék mai bajadérságának korszakát. Valódi az az előválasztás lenne, amit 106 helyen, biztosan kettő fordulóban, és három szereplőre rendeznek. Eredményeként beindulhatna az a társadalmi mozgalom, amelyben újjászülethetne államunk és nemzetünk. Saját országot, új, tényleg a Közjót megvalósító, európai társadalmat teremthetnénk. Mindez már nem csak lehetőség, hanem kikerülhetetlen kényszer is.
„… vannak helyzetek, melyeket, ha elfogadunk, következményeit sem elhárítani, sem kijátszani nem sikerülhet.”
/ Írta ezt a Zord idők (Palatinus 2009) 145. oldalán olvashatóan Kemény Zsigmond 1862-ben./
Kétszeresen is mohó vágy él bennem. A megérthetővé válás és a megértetés vágya: „sem elhárítani, sem kijátszani nem sikerülhet!” Itt van nekünk egy ország, amit épp ilyen állapotában, három módfelett sajátos, meglékelt választásával, nyíltszíni lopásaival együtt elfogadtunk – évtizede folyamatos jelenben! Sokunknak úgy tűnik, az ellenzék részéről csak valami kijátszási kísérlet folyik. Mint Mohács után, Buda előtt a Zord időkben. Nem sikerülhet!
Ma nem az a kérdés, a magyar értelmiség tudja-e, mi történt velünk és az országlakosokkal az előző rendszerváltás, és 2010 óta. Hanem az, van-e egyáltalán kapcsolat a felelősen gondolkodók és a lakosság többsége között. Van esély a megértésre?
Két gondot biztosan látok; egyrészt nincs érdemi kapcsolat, másrészt nincs meg a megszólítottak számára érthető, vagy érthetővé tett nyelv. A csúcson nincs baj. Ha csak az Élet és Irodalomra nézünk, ott minden leíratott már, de a lap pár tízezres aktív tudományegyetemi értelmiségi közössége itt önkörében forog és csapja be magát. A felismerések és a javaslatok csak a sokak által nem becsült „betanított értelmiség” közvetítésével juthatnának, de már régen nem jutnak el a lakossághoz.
A „betanítottak”, ez a közel egymilliós magyar népességrész (is) léthelyzetében leszorítva és kiszolgáltatva, megfélemlítve él, mert a mára kialakult állam alkalmazottja. Most éppen az alsó középosztály alján próbálnak valahogy megmaradni. A tanítók, az önkormányzati tisztségviselők és adóelőadók, a védőnők és könyvtárosok, a diplomás óvónők és iskolaigazgatók is hallgatnak, noha naponta sok száz országlakossal találkoznak. Ők az ÉS-t már húsz éve nem olvassák, de a saját felismeréseikről sem beszélnek közel másfél évtizede senkinek.
A POLITIKA ALATTIAK SEMMIRŐL NEM TUDNAK!
Az Élet és Irodalomban magam is próbálkoztam, írásomban – melyet tökéletes közöny fogadott (ÉS 3. szám 12. oldal.) https://www.es.hu/cikk/2021-01-22/enyedi-nagy-mihaly-/elovalasztast.html – azzal a gondolattal zártam, hogy talán el kellene mondani az ország lakosságának, hogy mi történt velük és az államukkal. Tehát elmondani – most ez sem folyik – de úgy, hogy megértsék. Ekkor közvetlen baráti hangok jelezték nekem; ez butaság, hiszen mindenki minden tud… Aztán e barátok torkára fagyott a szó, amikor azzal szembesültek, miszerint a lakosság 45%-a szerint nincs baj a covidos halálozással, a középmezőnyben vagyunk, és 10 % szerint ráadásul eredményeink világszinten kiugróan jók… Ez a valós helyzet, és ez a helyzet szinte mindenben. A Fidesz támogatottsága – mérési hiba felett – újra nő!
Szerintem az első Patyomkin jogállamot (Marosán ÉS 16. szám 5. oldal) a rendszerváltó pártok és a rendszerváltás utáni első négy magyar kormány építette fel. Igen, a kezdetektől homlokzati működéssel, az akkor is csak látszólagos függetlenséggel, a már akkor is udvari, csak kicsit jobban rejtetten, de a vezetők politikai kinevezésével. Az alkotmányos alapintézmények többsége már akkor is, a kezdetektől üres kulissza volt, hiszen a használatukhoz szükséges közpolitikai eljárásokat senki sehol (állami oktatás, helyi közélet, országos nyilvánosság) nem próbálta megtanítani a lakosságnak. A lakosság jelentős része 30 éve érdemi, pozitív jogtudat létrejötte nélkül, a változási jelekkel hétköznapi életében nem is találkozva, arról nem értesülve, nem nézte, és nem látta, nem értette meg, mi zajlik a feje felett már három évtizede…
Csupán két viszonylatról hozok példát; a Sólyom László utáni Alkotmánybíróságok a közmédia dolgában mindent, és annak az ellenkezőjét is határozatba foglalták; a mindenkori kormányok kedvére! A másik; a szoclib kormány 2002 után először majdnem létrehozta a közigazgatási régiókat, a választott önkormányzatokkal. Ezek akkor így az EU támogatásoknak közvetlenül finanszírozott alanyai lehettek volna! A politikai-anyagi felelősség a régió önkormányzatánál – a lakossághoz közelebb lett volna. De aztán még Medgyessyék gyorsan felismertek valamit; Magyarország mégis maradt „egy régió”, és a brüsszeli pénz csakis a mindenkori kormány kezéből mehetett tovább. Erre külön szakigazgatási apparátus, sőt külön nyelv is született (KIKOP, KERKÁP). A Fidesz-NER csak átvette ezt a pénzkormányzásra létrehozott államigazgatási eszközt! Ahogy látjuk, nagyon a kezére állt!
IGEN, KIZÁROLAGOS HATALOMRA TÖRT, DE MIKORTÓL?
Amikor Orbán Viktorék oly tervszerűen, a beállt következményeket akarva, megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben elkezdték e „félig született”, alultáplált jogállamot felszámolni, ezt azok sem tudták megakadályozni, akik addig a jogállam „látszatvilági üzemeltetéséből” olyan jól megéltek. Akik tudták miről van szó. A lakosságot pedig mindez teljesen hidegen hagyta. Talán nem túlzás, ha a kiutat jelentő IV. Köztársaság létrehozását, megépítését csak fékezett habzású lelkesedéssel remélhetjük ugyanazoktól, a hat bajadértól, főleg, ha így működnek össze, és vissza…
2010-ben a médiatörvény átírása és a parasztvakító médiaalkotmány már a teljes alkotmányos jogrendszer Va Banque elfoglalásának főpróbája volt. Sikerült! A pártok, a közvélemény, a médiamunkások és a médiatulajdonosok is hallgattak. Azt hitték, ezt is ki tudják majd játszani! Tévedtek. És, mivel az ellenállás elmaradt, jött a Húsvéti Alkotmány, az Alaptörvény!
- április 25. Ahogy a Fidesz az Alaptörvényben az 1944. március 19-i dátumban fedezte fel a független magyar jogállamiság szakadási pontját, úgy számunkra adott a lehetőség, hogy az alkotmányos és jogállami, európai mintákat és nemzeti hagyományokat egyaránt követő demokratikus jogfejlődésünkben mi éppen ekkor lássuk meg a szakadást. A kizárólagos hatalomra törést! Vagy a negyedik módosítás napján 2013. március 25.-én? Ez döntésre vár! Sürgősen!
A Fidesz röpke néhány év alatt összegyűrte és újrahajtogatta az alkotmányos alapintézmények eleve papírmasé házait, és amikor újra felállította ezeket, bejárataikat elfordította az utcai frontról, az állampolgárok döntő többsége már rég nem találja meg ezeket, nem hogy bemenne. A perindítások nem csak a covid-19 miatt estek a negyedükre; átlagos magyar jogkereső egzisztencia már nem ér fel a törvényszékig. Ki indíthat ma keresetet az Alkotmánybíróságon? Összességében: „A magyar jogrendszer a képzetlen és vagyontalan állampolgárok ellen fordult.” /Szabó Máté/ Pedig az is célja lehetne, hogy felemelje őket!
Bizony, ahogy Fleck Zoltán mondja (ÉS 15. szám 3. oldal) itt „köztörvényes politikai bűncselekményeket” követtek el, s ezeket kellene nekünk a lakosság szélesebb köreinek érthetően bemutatni. E valódi képalkotás értelmét Majtényi László évekkel ezelőtt pontosan megfogalmazta; már a választások előtt kell megsemmisítő politikai és morális vereséget mérni a NER világára, ez esetben magukon a választásokon reálissá válhat a szükséges többségű áttörés.
A hátralévő, 2022. májusáig súlyosan lerövidült időben kellene az erre épített új kommunikációs csatornákon tematikus, ágazati bontású, részben térségi logikát követő cikksorozatokban, videókban, műsorsorozatokban bemutatni, hogy mit tett a három Orbán-kormány Magyarországgal.
Sajnos, ez anélkül nem lehet sikeres, hogy bevezetésként nem ismertetjük fel; amit Orbánék tesznek és tettek, és amit módszereikben alkalmaznak – gátlástalanabbul, cinikusabb szakértelemmel és szervezettebben, mint bárki előttük – már mind itt volt a rendszerváltás utáni Magyarországon, és elődeik a hatalomban valamilyen mértékben mindezt már alkalmazták is! Semmi újat nem találtak ki! Minden mai pártunk léte ezen turpis eljárásokra épül! Ha ennek bemutatása elmarad, nem lesz itt semmiféle sorszámmal Köztársaság… Erre mondta TGM Magyar Bálintnak, hogy nincs itt semmi új! Pedig persze van.
A minőségi váltás most is a mennyiségiből csapott át. Orbán Viktor és társai a hatalomba 2010-ben visszajutva az első perctől kezdve erős tudatossággal /más szóhasználatban; romlottsággal/ esküt szegve, megfontolt szándékkal összfegyvernemi harcot indítottak a magyar társadalom, és a magyar állam önvédelemre, integritásra még képes elemei ellen. Céljuk a társadalom totális alávetése és kirablása! A szakpolitikák lerázták etikai gátjaikat; és mindig volt hozzá ember! „Valamennyi orbáni intézkedés lényege, hogy a gyengék vére folyjék el vastagabban” – tenném még érthetőbbé.
A köztörvényes politikai bűnözés teljes feltérképezését, lajstromba vételét az értelmiség jobbik része már elvégezte. A figyelmet arra kívánom felhívni, hogy maradék nyilvánosságunkból mindennek a szemléleti egységbe rántása hiányzik, s a rádöbbentés, hogy mindez mennyire tervezett, előre elszánt, bűnös, az akkor érvényes törvényeink szerint is büntetni rendelt cselekvéssor volt, noha/sőt az elkövetők az állami hatalom birtokában cselekedtek.
Mindennek részletező és érthető bemutatására egyébként 2015-17-ben volt egy szakszervezeti kísérlet kilenc konferenciával (www.szefakademia.hu), amelynek 64 oldalas kivonata az MKKSZ honlapján keresendő: Felismerések és javaslatok a Közjóról – cím alatt. Ott sok jó tételmondat már kimondásra került, és van számos tény, bizonyító kiló és deka, forint és paragrafus is.
http://www.mkksz.org.hu/html/main/2018/mkksz_fuzet_20171005_.pdf
Mondandóm hitelességének, megalapozottságának hitét az engem nem ismerő olvasóban talán azzal is megerősíthetem, ha két korábbi, már évtizedes írásomra hivatkozom. A valóban érdeklődők ezt a két címet a felszámolt Népszabadságban találják – akkor még volt számomra tér Magyarország területén megjelenni. E cikkek léte bizonyítja; 2011-ben is tudtuk, mit kellene tenni! De a pártrendszerünk torz és bűnös jellege miatt a hat ellenzéki bajadér máig nem vállalta nyíltan az új alkotmány, a rendszerváltás, a felelősségre vonás, a visszaállamosítás programját.
http://nol.hu/velemeny/20110331-ut_az_alkotmanyozo_nemzetgyuleshez-1027531
http://nol.hu/velemeny/20120203-a_koztarsasag_asztalai-1297432
ELŐVÁLASZTÁST A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKJELÖLTRE IS!
Mindennek tükrében a legaktuálisabb kérdéssé az vált; miképp lehetne a már látottan indokolt – de a társadalom jelentős része előtt még mindig nem kellően felismert – okok miatt a büntetőigény mögé a kellő, a kétharmados törvényhozói mandátumot eredményező társadalmi támogatást megszervezni?
Érdemes ismételnünk; itt nem a lakosság kétharmadáról van szó! A Fideszt a saját – a győztest túlpremizáló – választási törvényének keretén belül kell és lehet megverni. A mandátumok kétharmadához a szavazók fele épp, hogy kell, és jó tudni – több szakcikk bizonyítja ezt – akár csupán 5000 szavazat is billentő erejű lehet az egész országos hatalmi játszmában. Itt más út nincs, vér nélküli alkotmányos forradalmat (Halmai ÉS 17- 7. oldal) megvívni csak átütő erejű, teljesen átbillentő erejű választási győzelem után lehet. A megvezetett nemzetre utólag ráfogott badarságból, a fülkeforradalomból új jövőt nyitó valóságot kell csinálnunk. Kicsit győzni itt nem pálya. Ha a vagyonok a kezükben maradnak, a mélyállam a pénzével „felborítja” az országot, és az embereit fél éven belül visszajuttatja a hatalomba. Ezért kell most nekünk a csehszlovákok és a keletnémetek rendszerváltási példáját követni. Ők azt mondták; az államszocialista vezetők (itt jött egy pontos, perszonalizáló fogalomleírás) tíz évre ki vannak zárva a közéletből. És működött! Nekünk is ezt kell tennünk a NER korifeusaival! Közjogi persona non grata-vá, büntetőjogilag vádlottá kell lenniük!
Ráadásul van itt egy zavaró különbség. Kádár, Husak, Honecker, s a többiek azért mégis egy leigázó külső hatalom nyomása mellett, egy számunkra „túl keleti” társadalmi sablon kényszerében vezettek. Ám Orbán Viktor minden külső kényszer nélkül, szabadon fejtette ki az önmagára oly jellemző magatartást! Ennek terméke az Alaptörvény „a csupán bírvágyból, akaromból, megtehetemből, tölgyfalombból, vármegyéből, bosszúvágyból kevert müzli, a magalkotmány” – (írtam ezt 2011. 03. 31.-én a Népszabadságban, még az Alaptörvény elfogadás előtt!). MI jött ki ebből? A rendkívüli jogrendek kavalkádja, mára a hazai fegyveres erők lakosság elleni bevethetőségének „törvényes” lehetősége, s az abszurd; 65 ezres stadion igen, 500 főnél nagyobb politikai tüntetés nem!
Valamint 30 ezer halott, 300 ezer munkanélküli, 3 millió még szegényebb. Ezt kellene érthetően bemutatni! Nézetem szerint ezzel, valamint a valódi személyi alkalmasságot feltáró köztársasági elnök-jelöltek indításával kellene mozgósítani az érdemi, kétfordulós előválasztásokra!
Áprilisban több hullámban felmerült, hogy hiba lenne a népet mímelt előválasztással – a résztvevőket statisztává silányítva – megvezetni, becsapni. Aztán Magyar György elhallgatott, jelenleg pedig éppen szerveződik a megvezetés…
KÉTFORDULÓS ELŐVÁLASZTÁS HÁROM SZEREPRE 106 KÖRZETBEN
Rögzítsük; ha hat párt – a bekapcsolódó civilekkel együtt – a 106 körzetben csak egyfordulós előválasztást akar tartani a képviselőjelöltekre, akkor ez azt jelenti, hogy körzetenként legfeljebb két valódi jelölt lesz, akiket a pártok közösen, alkuban jelöltek ki, a többiek nagyrészt nem is indítanak, mert mindenki a titkosan előre neki ítélt, kizsarolt körzeteibe koncentrálja erőit. Ez esetben az történik, hogy az előválasztásban részt vevő lakosság elveszti azt a lehetőséget, hogy érdemi, a mai támogatási megoszlásokról szóló politikai üzenetet küldjön a képviseletére készülőknek.
Megszorításokra lenne szükség, és bővítésre. Megszorításra, hogy minden párt kénytelen legyen indítani a 106 körzetben egy-egy saját (vagy koalíciós) jelöltet. Azért, hogy híveik kifejezhessék magukat, így részben listás választássá téve az egyéni körzetben a szavazást. (Jelenleg egyébként az előző választásokon így nyert egyéni szavazataik arányaival zsarolgatják egymást a bajadérok.) Arcátlanság, hogy nem akarnak az így várhatóan 6-8 jelölt mellett második fordulót, amely az istenadta népnek a kezeibe visszahelyezné a támogatott politikai koalíció képzésének jogát. Ha a támogatók, a választópolgárok, a szavazók ebben nem kapnak bizalmat a választottjaiktól (micsoda abszurditás!), hogyan jöjjön létre az óhajtott végső többség?
További megszorítás kellene az egyébként is kétfordulósra ígért miniszterelnök-jelölt előválasztás dolgában. Itt komoly gond van. A miniszterelnök közvetlen (elő)választására egyetlen történelmi példa nincs, és elfogadható érv sem akad mellette. A miniszterelnök ugyanis a választás után már joghatályosan felálló parlamentben kialakítható többség embere. Nem lehet egy még ismeretlen összetételű parlamentre egy esetleg így szerencsétlenné váló miniszterelnök-jelöltet oktrojálni. Sokkal jobb lenne listavezetőről beszélni. Azaz a hatpárti ellenzéki összefogás programját hirdető hiteles személyről, aki kifejezi az elkötelezettséget a rendszerváltás, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, a IV. Köztársaság, a Kossuth címer, az új Alkotmány és a néhány sarkalatos törvény, a büntető jellegű visszaállamosítás és a felelősségre vonás dolgában.
Ám listavezetőről már azért sem beszélnek a politikai bajadérok, mert akkor a listáról, annak összeállítási elveiről és szempontjairól is nyilvánosan kellene szólni. De nem, azt majd a furcsán, de előre meglékelt előválasztások tükrében maguk akarják titokban összeállítani. Ez a szavazatok maximalizálása helyett a minimalizálás irányába mutat.
Tehát a szavazatmaximalizálás – a tiszta előválasztás – érdekében bővíteni is kellene az előválasztást, így biztosan és kiszámíthatóan két fordulóra tervezve. Legyen előválasztás a köztársasági elnök-jelöltek személyére is! Ha elindul az előválasztási kampány, és az érdeklődő polgárok megértik, hogy a helyi politikai mandátum (országgyűlési képviselő), az országos listavezető (nem miniszterelnök-jelölt), és ráadásul még a leendő köztársasági elnök személyére is szavazhatnak, akkor a feltámadó érdeklődés, a pártok külön, vagy együtt tartott rendezvényei, a megnövekedő hírforgalom talán átbillentheti a jelenlegi propaganda-hátrányt és a kommunikáció teljesítménye is javulhat. Az államfő előválasztásnál semmi sem értetheti meg jobban; új állam kell! Ráadásul május elején 57%-ra mérte a közvetlen köztársasági elnökválasztást akarók arányát Závecz Tibor. Adjuk meg nekik már előválasztásban is!
Központi (ellenzéki) hírügynökségre, a Szabad Városok kommunikációs és sajtó-összefogására, szakértői árnyékkormányra, előre ismertté tett alkotmánytervezetre, szavazatszedő bizottsági tagok tömeges képzésére bizonyosan szükség lenne (Lengyel László Népszava 04.24. SZÉP SZÓ). Mert, ha nem lesz minden választási körzetben kettő ellenzéki számlálóbiztos, már megette a fene…
De a legsürgősebb mégis az volna, hogy közösen találjuk meg azt a napot, amitől kezdve már minden injuria, azaz jogellenesség volt, amit az Orbán rendszer művelt. Amitől megfordul a bizonyítási teher, és már mi kérdezhetjük a Vejt, tudná e bizonyítani, miképp gazdagodott meg, honnan, mi úton a Túrai Kastély? Erről a napról az alakuló ülésen alkotmányozó tettként kell döntést hozni, miközben a Parlament a legyilkolt-leszerepelt Alkotmánybíróság jogkörét visszavéve maga jár el (Vörös Imre). És mindezt előre politikai ígéretként programban kell megfogalmazni, részleteiben ismertté tenni. Csak az indulhasson az előválasztásokon, aki ezt előre vállalja, erre felesküszik. Ha a ma államtól fizetést kapó egymillió szavazó nem látja, miképp lesz az átmenet, nem ad le rendszerváltó szavazatot. Pedig a többségük szeretne.
Hogy mindezért végig kellene dolgozni a nyarat? Haza csak egy van!
Nézetem szerint ez úton még van valamennyi esély. Ihlető, választott szerzőnk véleménye ennél szigorúbb:
„…minden küldetésekben az ügyesség próbaköve az eredmény, s a sikertelenség mindig vád, ha nem is a szándék, de a képesség ellen.”
(Kemény Zsigmond/Rajongók/Unikornis Kiadó 383. oldal)
Enyedi Nagy Mihály közíró
a MÚOSZ Belpolitikai Szakosztályának elnöke
