2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországEurópa sorsa is a magyar tüntetők kezében van

Európa sorsa is a magyar tüntetők kezében van

-

Volt az amúgy ötlettelen, szürke, unalmas, agyoncsépelt és kontraproduktív orbáni propagandának egy árulkodó mondata: a tiltakozók le akarják járatni Magyarországot. Ez zavaja legjobban Orbánt, és ezért izgul leginkább a rezsim propagandagépezete. Ezt magyarázta Rogán (természetesen „Soros” akarja lejáratni Magyarországot), és erről handabandázott a NER legcinikusabb és legalpáribb hazudozója, Kovács Zoltán is az amerikai médiának.

A tét ugyanis az, hogy a májusi európai parlamenti választáson legitim, működőképes modellnek tudják-e eladni Orbán fasiszta rendszerét. Ha forrong az ország, és kiderül, miféle „rendszert” kínál Orbán Európának, az megtorpedózhatja a szélsőjobboldali előretörést vagy hatalomátvételt az Unióban.

Nagyjából ennyitől tart Orbán, mert azt még most sem vette komolyan, hogy Magyarországon nagyon sok ember dühös és kezd elege lenni a primitív felcsúti királyságból. Becsapja magát a propaganda, mikor azt állítja, hogy a mostani tiltakozások mögött 1000-1500 „celebaktivista” áll, a magyar nép nem áll a tüntetések mögött. Elszámítja magát a zsarnok, mint a zsarnokok általában, mert a mélyben fortyognak az indulatok, és a tiltakozó ellenzékiek, diákok és szakszervezetek csak a jéghegy csúcsa. Ha nem vigyáznak ebből egy perc alatt tud több százezres tiltakozás lenni. Ami biztató, az a düh és a harag, amely az első napok agressziója után tudja kontrollálni magát, és meg tud jelenni határozott, de békés formában. Ez azért fontos, mert megfelelő politikai programmal (mely csak a rendszer megdöntése, Orbán bíróság elé állítása lehet), ilyen szervezett, dühös, de békés tiltakozás megmentheti az országot attól, hogy Orbán ámokfutásának véres és pusztító vége legyen.

A magyarok felelősek nemcsak magukért, hanem Európáért is, ha már szótlanul elnézték a demokráciából a diktatúrába való békés átmenetet, az egyéni túlélési stratégiákat választották, és nem háborodtak fel Orbán legnagyobb aljasságain, nyilvánvalóan diktatórikus szándékai láttán sem, s hagyták nyolc évig terpeszkedni ezt a zsarnoki rendszert, amely ma már „új modellként”, a liberális demokráciák lehetséges alternatívájaként kínálja magát egész Európában az orosz propaganda és titkosszolgálat támogatásával. Ma már nem csupán esztétikai probléma Orbán fasiszta állama az Unióban, hanem a demokráciát és a szabadságot fenyegető nyílt támadás. Ezért a magyarok nem asszisztálhatnak ehhez, nem mutathatnak olyan képet Orbán önkényuralmáról, primitív rendszeréről, mintha ez egy élhető, demokratikus ország lenne, csupán megvédi a nemzeti és a „keresztény” értékeket a migrációval szemben.

Az európaiaknak tudniuk kell arról, mi történik Magyarországon, és erre azért van esély, mert Európában és Amerikában van szabad média, amely azonnal megírja, ha a magyar emberek elmondják, hogyan születnek a törvények Magyarországon, hogyan működik a közmédia, milyen a sajtószabadság, milyen védelem és jogbiztonság áll a polgárok rendelkezésére egyetlen ember akaratával szemben. S amikor ez kiderül, elképednek, elhűlnek, és eszükben sincs az, hogy egy ilyen alávaló mocskos rendszerben éljenek, mint amilyen Orbán illiberális állama. Jogos a harag és jogos a düh, s csak örülni tudunk, hogy végre 2018-ban felismerik a magyarok, ellenzékiek, demokraták, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk, és a dühük kezdi megközelíteni az Amerikai Népszava 2011-2012-2013-as dühét, amikor mindez már előre látható volt, de senkit nem érdekelt, és mindenki a saját pecsenyéjét sütögette és a saját boldogulásával volt elfoglalva. Ideje végre nemet mondani.

Ezért is van nagy jelentősége a mostani tiltakozásoknak, amelyeknek el kell vezetniük a rendszer békés megdöntéséhez, különben Magyarországon és a világon is beláthatatlan következményei lesznek Orbán fasiszta államának. Az eddigi forgatókönyvek szerint a düh és a harag lecsillapodott, mindenki beletörődött a „változtathatatlanba”, és Orbán minden ellenállás nélkül tehette meg azt, amit akart.

A tiltakozók azt is észrevehették, hogy Orbán egyszemélyes diktatúrája rendkívül gyenge lábakon áll.

Mivel mindenki fél Orbántól, a saját vazallusai és kiszolgálói is, senki nem mer csinálni semmit, illetve rutinszerűen reagál a legbunkább módon, ahogy Orbántól látta (csakazért is, ha kell Lovasberényig), nem tudnak mit kezdeni azzal, ha a magyar polgárok, ellenzéki politikusok elkezdnek úgy tenni, mintha normális országban és egy demokráciában élnének. Ekkor azonnal ütközik a hazug látszat és a pőre valóság.

Megtalálták a NER ellenszerét

Ez az Orbán-rendszer ellenszere, mert az egész rendszer egyetlen stratégiára épül, a külsőleg megtartott keretek mellett a kibelezett tartalom. A demokrácia hamis látszatába burkolt diktatúra „modellje” az, ami eddig megoldhatatlan feladatot okozott, mind Európának, mind a magyar értelmiségieknek. A pávatáncos szemfényvesztése, hogy látszólag szabad és demokratikus, miközben a legaljasabb zsarnoki. Ennek az ellenszere nem más, mint az, hogy élni kell a látszólag fenntartott jogokkal, a demokratikus látszattal, és úgy kell viselkedni, mintha ez egy demokrácia ellen. Ez azonnal biztonsági őrökbe, erőszakba ütközik, azonnal kiderül, hogy ez csak a látszat, és a rendszer nem engedhet, kénytelen az orbáni tartalommal működni, és kinyilvánítani igazi zsarnoki arcot. Ezt kell folytatni, hogy leplezze magát a diktatúra, és akinek az erőszak hiányzott eddig Orbán diktatúrájából, azonnal szembesülhet vele, amint bátor emberek élni kezdenek a névleges, valójában nem létező jogaikkal.

Európa és a világ pedig alig várja, hogy meglássa végre Orbán igazi arcát, rendszerőnek rút pofáját, és azonnal helyére tudja tenni az „elitről”, az „illiberalizmusról”, a „keresztény Európáról” szóló süketeléseket és még időben ellenállhat az európai szélsőjobbnak, amely immár hatalomátvétellel fenyeget. Ha erre nem is kerülne sor, de májusig még sok minden történhet, úgy megerősödhet, hogy a következő választás előtt legitim politikai erővé, reális választási lehetőséggé válhat. A vége háborúk, véres lázadások és polgárháborúk lehetnek csak, mert az Orbán-féle hazug primitív diktatúrákban nem lehet emberi életet élni, de ez nagyon sok fájdalommal, szenvedéssel, sok ember felesleges halálával és egy világdiktatúrával fenyeget. Különösen a globalizáció, az agymosás, az álhírek, a hazug propaganda és a közösségi média pusztító hatásai nyomán.

A magyaroknak fel kell ébresztenie az emberek veszélyérzetét Európában, még a májusi választások előtt világossá kell tenni, hogy ez a mocskos rendszer nem alternatíva Európa számára, ezt még a magyar emberek sem tűrik. Lássák meg, hogyan működik egy ilyen „illiberális” fasizmus, milyen jogaik vannak a polgároknak. A vallási és nemzeti hazugságok külsőségei mögött milyen aljas portékát árul Orbán. Ez a magyarok felelőssége, és elég, ha csak magukért kiállnak. Elég, ha nem asszisztálnak némán tovább Orbánnak, hanem tiltakoznak és ellenállnak ennek a bűnözőnek és a maffiájának. A világnak ez éppen elég. Ha látják, hogy senkinek semmi joga nincs, hogy megszálltak mindent, hogy a rendszer rosszabb, mint Orwell bármelyik sötét látomása, akkor már tudnak dönteni. S akkor talán nyomást gyakorolnak a németek vezette Európai Néppártra és annak karrierista vezetőire, akik egyéni és napi pártpolitikai érdekeik miatt eltűrik és leplezik egy fasiszta diktatúra létét és fertőzését Európában.

Ez most már egyértelműen a németek felelőssége, mert rajtuk kívül senki nem védelmezi ezt a köztörvényes fasiszta bűnözőt. Ezért meggondolandó, hogy a németekben való bizakodás helyett, ezt világossá kellene tenni Európában, hogy a németek melengetik a keblükön az illiberális mérgeskígyót. Világossá kell tenni az elvtelen néppárti politikusoknak, hogy Orbán takargatásával és védelmével többet veszítenek, mint amennyit nyernek. És végső soron saját magukat is veszélyeztetik, mert a Sargentini-jelentés előtt Orbán már nyíltan ellenük támadt, a Néppárt átvételével fenyegetőzött, és a jelentés elfogadása után csak taktikai okokból lett újra „kezes bárány”. A céljai és az eszközei nem változtak. Ha valakinek van veszíteni valója, akkor ők azok. Ezen nem segít, hogy egy diktatúra önkénye politikai okokból többet adhat a német cégeknek Magyarországon, mint egy jogállam, mert a fasizmus, a populista demagógia felfalja a jogállamot. Saját országukban. Lehetnének történelmi tapasztalataik.

Legalább az feltűnhetne nekik, hogy ezek a gazemberek a parlamentről és a középületekről levették az uniós zászlót. A demokratikus EU ellenségei, háborút folytatnak ellene. Ennyi erővel akár Putyint is bevehetnék a németek az Európai Néppártba. Nincs nagyobb ellenségük, mint Orbán, akit egyedül ők védelmeznek az EU demokratái közül.

 

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések