2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországFerenc pápa krisztusi tanokkal cáfolja Orbán hamis kereszténységét

Ferenc pápa krisztusi tanokkal cáfolja Orbán hamis kereszténységét

-

A katolikus egyházfő korábban is kiállt a menekültek, sőt a szenvedő bevándorlók (migránsok) mellett, de a legutóbb bevándorlók és emberi jogi aktivisták részvételével tartott miséjén fogalmazta meg talán legtisztábban a krisztusi felfogást a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben. Ferenc pápa azt mondta, hogy „A migránsok mindenekelőtt emberi lények, emberek”. S mint ilyenek Isten teremtményei, sőt a képmásai, akikben Istent gyalázzák azok, akik őket gyalázzák. Az Isten Fia meghalt ezekért az emberekért, és a keresztények kötelességévé tette a megsegítésüket.

Ferenc pápa helyesen mutatott rá arra, hogy a menekültek és a bevándorlók nem társadalmi és migrációs kérdések tárgyai, hanem szenvedő emberek, akiknek kötelesség segíteni. Érzékletesen és pontosan írta le azok helyzetét, akik rászorulnak a segítségre: „Ők azok a kizsákmányolt és elhagyott emberek, akik a sivatagban haldokolnak, akiket megkínoznak, akikkel rosszul bánnak, és akiket megerőszakolnak a börtöntáborokban, ők azok, akik szembeszállnak a dühöngő tenger hullámaival, és ők azok, akiket magukra hagynak az ideiglenesnek nevezett fogadótáborokban”.

Akik pedig a migrációt választják, nem jó dolgukban és nem kalandvágyból teszik, hanem mindent feladva, utolsó esélyként vágnak az ismeretlennek, ahol a keresztény nevet használó országok megvetésével, gyűlöletével, elutasításával és visszaéléseivel találkoznak. Ez a keresztények és a kereszténység próbája. Nem keresztény humanisták sokszor keresztényibb módon viselkednek, mint akik kereszténynek nevezik magukat. Jézus Krisztus nem így viszonyult hozzájuk, amikor ők is nyomorult bűnösök voltak, és a bűneikben éppen olyan nyomorultak, mint a fizikailag is szenvedők.

Az egész Biblia a jövevények szeretetét, befogadását és megsegítését írja elő. Isten szereti az árvákat, az özvegyeket, a szegényeket, a betegeket és a jövevényeket, s elvárja, hogy akik őt ismerik, hasonlóan forduljanak rászoruló embertársaik felé. Ne saját jólétüket tartsák szem előtt, mert az semmit nem ér, gyűjtsenek inkább mennyei kincseket. Azok a keresztények, akik összeesküvéselméleteket terjesztenek a menekültkrízisnek „álcázott” iszlám hódításról, csak a vagyonukat, a kényelmüket, a jólétüket féltik, mert nem akarják megosztani a rászorulókkal. Ebben is élen járnak azok az egyházi vezetők, akik magukat hízlalva meggazdagodtak, és evilág szeretete megvakította a szemeiket.

Érvényes a menekülteket és a nyomorultakat elutasító keresztényekre Jézus farizeusokról szóló kijelentése, hogy a szájukkal közelítenek, de a szívük távol van Istentől. Nem véletlen, hogy még Ferenc pápát is elutasítja saját egyházának egy jelentős része, ahogy Jézus Krisztust is elutasították a képmutató farizeusok. Századok óta először fordul elő, hogy a katolicizmus vezetője valódi krisztusi tanokat hirdet, de ez nem vált ki örömöt és helyeslést a protestáns és neoprotestáns keresztények jelentős részének körében, mert ők maguk is eltávolodtak a krisztusi tanítástól és az isteni természettől.

Az inga törvénye alapján várható, hogy Ferenc pápát egy vaskalapos militáns katolikus pápa követi majd, aki a középkori katolicizmushoz való visszatérést hirdeti. Ezért jegyezzük meg azt, hogy szerencsében részesültünk, mert ismerhettünk egy olyan katolikus pápát, aki nem a hatalom és a pénz szemszögéből tekintett a világra. Nem az egyház földi uralmát hirdette, nem bűnöző fasisztákkal szövetkezett, hanem azt hirdette, hogy „sajnálatos módon városaink perifériái tele vannak kirekesztett, a társadalom peremére szorult, megfélemlített, diszkriminált, visszaélés áldozataivá vált, kizsákmányolt, elhagyott, szegény és szenvedő emberekkel”. Akiket semmibe vesznek leginkább azok, akik „kereszténynek” nevezik magukat, és azzal identifikálják a kereszténységüket, hogy megtagadják Krisztus szeretetét a rászorulóktól.

Ebben is élen jár Magyarország, ahol egy fasiszta diktátor, köztörvényes bűnöző a „keresztény Európa” védelmezőjének nevezi magát, gyűlöletet kelt és uszít. Orbán valójában Krisztustól védi Európát, és Isten ellen fordítja, megkeményíti a magyarok szívét. Aki Orbán Viktort ebben támogatja, az a Sátánt támogatja, és az Antikrisztus eljövetelét készíti elő.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések