Gulyás Mártont nem tartóztatják le, csak megfélemlítik

4 perc olvasási idő

Garázdasággal és rongálással gyanúsítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Mint ismert a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt – az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül – festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el az ügyészség szerint is találtak, és a kifröccsenő festék a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.

Nem haltak meg tőle.

Gulyás Márton és két társa politikai véleményt nyilvánított, a narancssárga festék arra utalt, hogy a Fidesz által kinevezett Áder János nem az ország elnökeként, hanem a Fidesz és orbán bábjaként tölti be a hivatalát. Maga a károkozás formája és mértéke sem merítette ki a garázdaság fogalmát, amely ráadásul a résztvevőkben semmiféle riadalmat nem váltott ki.

Csupán emlékeztetünk arra, hogy a 2006-os utcai puccskísérlet során a rendőrökre támadó, azoknak súlyos sérüléseket okoző garázdákat sorozatban mentettek fel a bíróságok. Gulyás Márton semmi erőszakos cselekményt nem követett el.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi. Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik.

Az ügy egyik gyanúsítottja a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el – szól a közlemény. Mint ismert, Gulyás Márton egy másik performanszát sem díjazta a rezsim, amikor a választási irodára próbálta kiírni, hogy az a hely micsoda valójában.

Gulyás Mártont azonban a maximális 72 órás írizet után kiengedik, előzetes letartóztatására és kivégzésére a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem tesz indítványt. Fogva tartásának célja a megfélemlítés, mind Gulyás Mártonnal, mind a többi tiltakozóval szemben.

Megjegyezzük, hogy legalább 80 ezer ember tüntetett előző nap és több ezren Áder aláírása után, de csak ezt a két embert tudték őrizetbe venni, őket is jogaikban krlátozva, mert ez egy politikai véleménynyilvánítás volt egy indokolt esetben.

Gulyás Márton egy emberi jogi aktivista, aki performanszokkal közöl táradalmilag fontos üzeneteket, megtette ezt egy DK tüntetésen is, ahol megverték az antirasszista táblájáért.



Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Tom Lantos özvegye is Orbán ellen fordult

Következő cikk

"Hősök vétója" – ma újabb tömegtüntetés