Életbe lépett az orbáni egyházi törvény módosítása, amely nem megszüntette az alkotmányellenes korábbi törvényt, hanem annak törvénytelenségeit egyenként kibontotta. Az új törvény most már egyértelműen és kifejtve tartalmazza azokat a jogtiprásokat, amelyeket az eredeti törvény csak implicite tartalmazott. Ennek lényege, hogy Orbán maga döntheti el, kinek ad bevett egyházi státuszt. Ennek nincsenek objektív ismérvei és nem független bíróüságra tartozik.
Gittegyletből („vallási egyesületből”) olyan feltételekkel kerülhet egy hívő közösség magasabb „kategóriába”, amelyeknek Jézus Krisztus és tanítványai sem felelnének meg. Az egyházaknak fel kell adniuk a szabadságukat és a krisztusi tanításokat, ha meg akarnak felelni az egyházi törvénynek. Orbán Viktor rendszere valójában üldözi az igazi keresztényeket Magyarországon, nemhogy védené az európai kereszténységet.
Az Országgyűlés által 2018. december 12-én elfogadott „lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról szóló 2018. évi CXXXII. törvény” az állatorvosi ló esete, mintha szándékosan gyűjtötték volna egybe a vallásszabadságot és a felekezeti jogegyenlőséget sértő rendelkeéseket, azokat mind egy törvénybe sűrítették volna. Azt nem a hívők, nem a Biblia vagy bármely vallás szent könyve, hanem a császár mondja meg, hogy mi vallás, mi egyház és mi nem. Ez a legdurvább beavatkozás a lelkiismereti- és vallásszabadságba.
A NER egyházi törvénye megkülönbözteti a magyar állampolgárokat a hitük és a vallásuk alapján, és eszerint különböző jogokat ad nekik, és különbséget tesz az orbáni állam a vallási közösségek között is, négy kategóriába rangsorolva őket. A kategóriákba való besorolás a hitélettől független szempontok alapján történik, miközben ezek a kategóriák nemcsak azt jelentik, hogy az állam milyen kedvezményeket és jogokat ad nekik, hanem a különböző vallásokat, hitfelfogásokat is rangsorolja. Az állam megtehetné, hogy minden vallást, hitfelfogást és vallási közösséget egyenrangúnak fogad el, mert ezek között nem tehet különbséget, majd az állami juttatásokat egyéb szempontokhoz köti. Csakhogy az Orbán-féle törvény a vallások, hitfelfogások és vallási közösségek között tesz különbséget és önkényesen rangsorolja őket.
Ez az eljárás nem csupán jogsértő, mert sérti az állampolgári jogok egyenlőségének és a felekezeti jogegyenlőség elvét, megbélyegzi az alacsonyabb kategóriákba sorolt egyházak hitét és közösségét, de ez hátrányos helyzetet is teremt számukra, nem csupán az állami kedvezmények, hanem a szabad működés tekintetében is. Az állam minősít alacsonyabbrendűvé egyes hitelveket, közösségeket, az állam tesz szektává, állít ugyanazon hit vagy vallás gyakorlói között rangsort. Miközben a bevett egyházak közé továbbra is politikai szempontok alapján lehet bekerülni, mert arról a „parlamenti többség”, az uralkodó párt vagy kormánytöbbség dönt. Ez súlyosan sérti az egyház és az állam elválasztásának elvét, és a mindenkori politikai többség kiszolgálásának követelményét állítja az egyházakkal szemben.
Ez azt is jelenti, hogy akkor kaphat bevett egyházi státuszt egy felekezet vagy vallási közösség, ha a parlamenti többséget jelentő ideológiát és pártot kiszolgálja, valamint a híveit az uralkodó párt és annak érdekei szolgálatába állítja. Az állami támogatásokat, amelyeket egyenlően vagy azonos szempontok alapján kellene elosztani, ettől teszi függővé. Ez durva beavatkozás a lelkiismereti- és vallásszabadságba. A bevett egyházak között is az állam „kegyet” gyakorol, a mindenkori „elégedettsége”, az összefonódás mértéke és önkényes alapon állapítják meg a hitélet és egyéb támogatások mértékét. Az adófizető pénze ezúttal is egy párt vagy kormány és nem az adófizetők akaratát vagy céljait szolgálja, az egyházak támogatása nem a hatalomtól független normatívák, hanem politikai szempontok alapján történik.
Normális esetben az egyház és „a világ” értékrendje ellentétben áll egymással, a magyar egyházi törvény viszont megköveteli az egyházaktól, hogy „a világ”, az evilági hatalom barátja legyen. Mintha Jézusnak Heródes barátjává és támogatójává kellene lennie, helyeselve az erre nem hajlandó Keresztelő János lefejezését. Ezért az orbáni egyházi törvény nem csupán jogsértő, hanem a keresztény egyház tanításába is beavatkozó, annak lényegét taposó követelményei vannak. Gyakorlatilag azoknak ad egyházi státuszt, akik feladják szellemi értelemben egyházi jellegüket. Ezért fordított eligazítást nyújt az Isten keresőknek, mert ha szellemi értelemben valódi egyházat keresnek, amelyek az eredeti ősegyház és Jézus tanítását képviselik, akkor azokat az elutasítottak, az egyesületi szinten levők között kell keresniük.
Önfeladást követel meg az egyházi törvény, emellett a belső tartalomtól független olyan szabályokat, amelyek vesszőfutássá teszik az egyes kategóriákból való feljebb jutás lehetőségét, ahol újabb megalázás vár rájuk a törvény adta önkény miatt. Egy normális vallási közösség, amely a szabadságáét meg akarja őrizni, abban érdekelt, hogy soha ne jusson feljebb, ezzel viszont megbélyegzett, az állampolgári jogok szempontjából megfosztott és megalázott helyzetbe kerül. Történelmi szempontból ez visszatérés a keresztényüldözés és jogfosztás korához, csak a névleges vagy névlegessé váló, hitehagyott keresztények egyházi közösségeit ismeri el, a többit korlátozza, megbélyegzi és az egyenlő jogok alapján járó támogatásoktól megfosztja. Támogatást nem kötelező adni, de egyenlő jogot igen, és az adófizetők pénzét attól függetlenül kell nemes célokra fordítani, hogy az adott közösségről mit gondol a hatalom. Annak ideológiai és politikai szempontoktól független, normatív követelményeken kellene alapulni.
Különösen látványos ez a hamisság olyen önkényuralom esetében, amely üldöz olyan embereket, akiket a Biblia szerint az egyházaknak és a keresztényeknek védelmezniük kell. Ilyenek a szegények, árvák, hajléktalanok, betegek és a jövevények, a menekültek. Nem dönthet az adófizetők pénzéről és támogatásáról egy olyan hatalom, amely mindezeket az embereket üldözi, és a támogatás feltételéül azt szabja, hogy az egyházak maradjanak minimum paszívak és némák, de még inkább helyeseljék vagy vegyenek részt ebben az üldözésben és gyűlöletkeltésben, mert ha nem adják fel magukat, akkor nem kapják meg az adófizetők pénzét, amelyyel az adófizetők éppen a köz szolgálatát és ezeket a nemes célokat kívánnák támogatni. Orbán istenkirálysága saját vallást jelent, aki ennek nem hódol be, az nem lehet egyház.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) részletes elemzése itt olvasható.
