2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírKábítószerrel lebukott egy fideszes, jön a kábítószerellenes törvény az ellenzék ellen

Kábítószerrel lebukott egy fideszes, jön a kábítószerellenes törvény az ellenzék ellen

-

Hódmezővásárhelyen lebukott a Fidesz egyik „arca”, a helyi Fidelitas alelnöke, hogy egy nyugdíjas házaspár tanyáján kannabisz termesztettek, s az abból készített marihuánát árusították. A tanyán megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, és a termesztéshez szükséges eszközöket is. Az F. J. monogrammú fideszes vezető Márky-Zay Péter polgármester szerint a párt egyik helyi vezető személyisége, a 27 éves férfi a Fidesz kampányfotóin is szerepelt a Csongrád megyei 4-es számú választókörzetben.

F. J. kábítószertermesztőként és kábítószerterjesztőként való lebukása hasonló ahhoz, amikor Kaleta Gábor lebukott pedofil képekkel, és Szájer József alászállt az ereszen egy meleg szexpartiról. Ezeket a fideszes lebukásokat a homoszexualitással összemosott pedofiltörvény követte. A törvény homofób és jogsértő jellege súlyosan sérti az emberi méltóságot, az alapjogokat. A Fidesz a saját lebukásai kapcsán az emberi jogokat védő ellenzéket és a melegjogokat védő civileket bélyegezte meg a pedofiltörvénnyel, mintha ők veszélyeztetnék a gyerekeket.

Hasonlóra lehet számtani most, miután a magát „kereszténynek” definiáló orbáni fasiszta bűnszervezet újabb tagjáról derült ki, hogy kábítószertermelő és kábítószerkereskedő. Minden bizonnyal súlyosbítja majd a Fidesz a drogtörvényt, ami – fájdalom – saját lebukott tagját nem érinti majd, viszont kriminalizálni fogja azokat, akik áldozatai a fideszes drogkereskedőknek, és a jogaikat védő civileket és ellenzékieket azonosítják majd a drogkereskedelemmel, a drogkereskedők támogatásával, akiktől meg kell védeni a fideszes keresztény magyar családokat.

Az ügy külön érdekessége, hogy a magát „gyermekvédelemmel” fényező és leplező Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas egyik vezetőjéről van szó, aki nyilván saját korosztályában és a fiatalabbak között terjesztette a kábítószert. Kiderült, hogy a Fidesz emberei veszélyesek a gyermekekre, nemcsak a fideszes pedofilok (és az Orbán-rezsim által védelmezett katolikus papok) által, hanem még kábítószert terjesztő fideszesek által is. A Fidesz ifjúsági szervezetének vezetői kábítószerrel etetik a magyar gyerekeket és a magyar keresztény fiatalokat.

Vajon Orbán rendőrsége kinyomozza-e, hogy milyen körben terjesztette az emberük a marihuánát a párton belül és kívül? Vajon jutott-e belőle Pestre is? Vajon a hódmezővásárhelyi ültetvény látta el marihuánával a Fidesz vezérkarát, más vezetőit is, vagy csak a hódmezővásárhelyi gyerekeket és fiatalokat etette a Fidesz kábítószerrel? Vajon kiderül-e erről bármi, mielőtt még a fogyasztókkal szemben elkezdenék szigorítani a drogtörvényt, hogy célba vegyék az emberi jogvédőket és az ellenzéket, mint „drogdílereket”. Mikor azonosítják majd az áldozatokat védőket a drogdílerekkel?

Demokráciában egy ilyen ügybe belebukik egy párt, Magyarországon úgy jön ki belőle, hogy az egyházak ünneplik, mint a kereszténység, a családok, és a gyermekek védelmezőjét.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések