Karsai Dániel elhunyt. 47 éves volt. Azt lehet mondani, hogy egy ország gyászolja, mert az ország együttérzett vele. Egy olyan ország, amely nem erről híres. Karsai Dániel nem a betegségével és nem a fájdalmával vívta ki az ország elismerését, hanem a méltóságával.
Felhívta a figyelmet az ember vele született méltóságára, egy olyan világban és egy olyan országban, ahol az emberi méltóságnak egyre kisebb értéke van. Ennek a méltóságnak az egyik részét elveszik (sárba tapossák), a másik részéről magunk mondunk le.
Az nem fáj, amit erőszakkal vesznek el. Az fáj, amiről mi mondunk le. Azzal elveszítjük magunkat. Karsai Dániel utolsó Facebook-bejegyzésében hagyott egy örökre szóló üzenetet minden embernek, ami üzenet minden magyarnak is. Ezt elmondta, és meghalt.
Így szól: „Jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni.” Az emberi méltóság lényege nem más, mint a szabadság. Ez pedig nem a külső szabadság, hanem a belső szabadság. Annak szabadsága, hogy választhatok, dönthetek magam felől, semmit nem erőltethetnek rám.
Ebben a bejegyzésében azt mondja, forradalmainkat elveszítettük, de ezek a pillanatok, amikre büszkék lehetünk. Mert nem az a győzelem, hogy legyőzzük a nálunk erősebbet, akik fizikailag elnyomnak mindent, hanem az, hogy nem adtuk meg magunkat.
Az a győzelem, ha legyőzzük magunkat. Minden ember alaptermészete a megalkuvás, a beletörődés, a meghunyászkodás. Szabadnak, de szolgaként születünk a világba. Az emberi élet feladata, hogy ezt a természetünket legyőzzük, és ne adjuk meg magunkat.
Mondja ezt egy olyan országnak, amely 14 éve önfeladásban él, ha úgy tetszik, szolgaság igájában, és azt elfogadja. Nem az a veszteség, amit fizikailag elveszít, hanem a méltóság. A szabadság nem az, hogy nincsenek börtönben, hanem az, hogy megadják magukat.
Lehet a szolgasággal megmenteni dolgokat, de azok semmit nem érnek. Az élet értéktelen lesz szolgaságban. Meghalni is jobb szabadon, mint szolgaságban élni. Ezt nem értették meg azok, akik nem engedték meg neki, hogy az élete végéről maga döntsön. Bármit.
Hogyan is érthetnék meg az elnyomók, akik maguk sem szabadok? Csak az szabad, aki másnak is szabadságot ad. Karsai Dániel látszólag nem győzött, a forradalma elbukott. De csak látszólag. Valójában győzött, mert ellenállt a szolgaságnak, és szabadon halt meg.
Akik nem adnak döntési szabadságot az életben, hogyan adnának szabadságot az életvégi döntéshez?
De nem érthetik meg ezt azok sem, akik elnyomottként szolgaságban élnek. Ha értenék, nem élnének szolgaságban, hanem ellenállnának. Ha értenék, Karsai Dániel sem egyedül halt volna meg, szabad emberként. Szolgák részvéte vette körül. Ennyire futotta.
A szolgák részvétére nem tartott igényt, a szabadok szolidaritására, ellenállására igen. De mit várhatott ott, ahol a szolgák lemondanak a szabadságukról. Hamis messiásoktól várják a szabadítást. Nem tudják, hogy szolgákat megszabadítani nem lehet.
Szolgák nem lesznek szabadok, akkor sem, ha az elnyomóiktól megszabadulnak. Mert nem kívül van a szabadság, hanem belül. Mit remélhetett olyan néptől, amelyből százezer ment demonstrálni, mert szabadítást ígért valaki, és néhány ezren egy igazi szabad emberért.
Az emberi méltóság elvesztésének végső állomása, amikor a szolgák mástól várják, hogy majd megszabadítja őket, de belül szolgák maradnak. Mindent elnéznek, lealacsonyodnak, a hamis ígéretekért, és még súlyosabb szolgaságba jutnak. Először belül, aztán kívül is.
Karsai Dániel üzent, az életével és a halálával is. Egy szabad ember a szolgáknak. Vajon meghallják-e? A messiás belül van. Az emberi méltóságban, a szabadságban, a jellemben, az ellenállásban. A forradalom belül kezdődik. Először belül kell győzni. Nem kapitulálni.
Karsai Dániel utolsó Facebook-bejegyzése az Orbán Balázs által megfogalmazott világgal szembeni ellenállás. Orbán Balázs nemcsak a maga, nem csupán a Fidesz, az elnyomók, hanem a Fidesz alattvalói, a szolgák életérzését és életfelfogását fogalmazta meg.
Karsai Dániel ezzel szemben mutat egy másik utat, a belső szabadságot. A méltóságot, a szolgasággal és a leigázással szembeni bátorságot és ellenállást. Az elnyomott szolgák azt kérdezik, ha nem ez a messiás, akkor ki? Akkor ki a másik messiás? A válasz: egyik sem.
Arra a kérdésre, hogy „ki”, Karsai Dániel válasza az, hogy „te”. A sok „te”, akikből „ti” lesz, és sohasem „ők”. A halál árnyékában, egy mozdulni képtelen, iszonyú fájdalmakkal küzdő ember mutatta meg a győzelem útját. Mindenkinél ő volt a legerősebb.
Akik azt hiszik, hogy ez egy szép búcsúbeszéd csupán, melyen a szolgák meghatódhatnak, azok tévednek. Ez nem halotti beszéd, hanem az élet üzenete. Az emberhez méltó életnek az üzenete. A feltámadás üzenete, amit ezúttal is egy „megfeszített” halottól kapnak.
Ne hatódjanak meg, hogy folytassák tovább, amit eddig. Ez nem sirató, hanem riadó. Az ember szabadnak született. Ez a szabadság belül van. Ha ezt elveszíti, mindent elveszít. Akik megalkusznak, lemondanak az emberhez méltó életről. És halálról.
Ezt üzeni Karsai Dániel élete és halála. Egyik sem volt hiábavaló. Ő elment, mert jobb volt neki szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Vagy megszívleljük, vagy szolgaként halunk meg. Amit féltettünk, kuporgattunk, semmit nem ér. Csak a szabadság ér valamit.
Azt pedig nem hozza el egyetlen hamis messiás sem. Csak szabad emberek tudnak szabad világot teremteni. Szolgák nem. Karsai Dániel szabadsága szabaddá tehet sokakat, de csak akkor, ha meghallják az üzenetét, amit hátra hagyott erre a borzalmas világra.
Nem könnyű eldönteni, ki él, és ki a halott. Ő vagy mi?
