A diktatúrák gyakran váratlanul és nagyon hasonló módon buknak meg. Orbán 2019. áprilisában még azt mondta Kazahsztánban, hogy „Kazahsztán az elmúlt években élen járt a stabilitás tekintetében, és a mostani változások is erősítik a stabilitást, ami mindenképpen elismerést érdemel”. A stabilitás mintapéldája ma egy forradalom és polgárháború helyszíne és annak borzalmait szenvedi. Ahol éles fegyverrel lőnek a civil lakosságra és (szépíthetjük a posztkommunista védelmi rendszer segítségét, de lényegét tekintve) behívták az oroszokat.
Nem segített, hogy Nazarbajev diktátor hátrébb lépett, a kazah diktatúra megmaradt, és az évtizedek óta felhalmazott elégedetlenség és indulatok most felszínre törtek. Egy szál gyufa lobbantotta lángra az országot, ahol a lakosság elkeseredett harcot vív az elnyomókkal szemben. Nem volt esély a diktatúra demokratikus leváltására, és mint minden ilyen esetben, most vér folyik. Ez lehet az Orbán-rendszer vége is, mert Orbán megtagadta a magyaroktól is a szabad, tiszta és demokratikus választás lehetőségét, a békés hatalomváltást, aminek a vége mindig csak ez lehet.
A „stabilitás országában” ropognak a fegyverek, terroristává minősítették a lázadókat és azt a hazugságot terjesztették el, hogy külföldi beavatkozás történt. Erre hivatkozva hívták be a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet képviseletében az oroszokat, akik elvileg nem avatkozhatnak be belföldi konfliktusba, de nyilvánvalóan azért vannak ott, hogy a kormányellenes lázadást leverjék. Ez még Magyarországon is megtörténhet, bár Orbán nem tagja (még) a posztszovjet katonai együttműködésnek, de az szép lesz, ha ő hívja be az oroszokat, akiket saját hazugsága szerint ő zavart ki.
Az üzemanyagárak drasztikus emelése volt a szikra, és most már egészen másról szól a történet. A demokratikus Nyugat, amelynek beavatkozását emlegeti a diktatúra, magára hagyta a kazahokat, nem tudja megvédeni őket, és nem elég fontosak ahhoz, hogy komolyabb konfliktust vállaljanak értük. A demokratikus Nyugat megvolt azzal, hogy ez is egy posztszovjet diktatúra a sok közül. De ez már nem igaz Orbán fasiszta államára, ami kifejezetten veszélyezteti a nyugati demokratikus országok szabadságát. Az orbáni illiberalizmus pestise elérheti őket is.
Jó lesz, ha Orbán vigyázó szemeit a testvéri türk Kazahsztánra veti, ahol utcai harcok zajlanak, mert ez vár az ő diktatúrájára is. Igaz, hogy most egy másik diktátor szerezte meg az ellenzéken belül a miniszterelnök-jelölti posztot, amivel drámaian csökkent az ellenzék esélye, hogy megszorongassa őt, ezért nem biztos, hogy 2022-ben kiderül végre mindenkinek, hogy Orbánt akkor sem lehet leváltani, ha elegen akarják. De ha erre egyszer rájönnek erre, és a gazdasági helyzet romlik, az elnyomás nő, egy szál gyufa a legváratlanabb pillanatban is kirobbanthat egy forradalmat.
Annak pedig borzalmas ára van, amit mindenáron el kellene kerülni, de az ilyen „stabil diktatúrák”, amelyeket demokratikusan nem tudnak leváltani, általában így végzik. Nem adnak más esélyt.
