Önmagán túlmutató jelentősége volt annak, hogyan viszonyul a főváros új, ellenzéki vezetése az orbáni presztizsrendezvények királynőjére, az atlétikai világbajnokságra. Az ellenzéknek tudnia kellett, hiszen ezzel is kampányoltak, hogy Orbán sport területén rendezett világeseményei a diktatúrák tipikus propagandaeszközei, az erő, a nagyság és a dicsőség manifesztációi, az erkölcsileg kicsinyes, anyagilag tetemes korrupciós lehetőségek mellett. Mivel ezek a rendezvények a rendszer szimbolikus eseményei, az ellenzéknek gondolkodás nélkül és kapásból kellett volna minden ilyen fővárosi beruházást és rendezvényt meghiúsítani.
Az atlétikai világbajnokság lehetett volna a legkiválóbb lehetőség, hogy az ellenzék demonstrálja, Budapest nem Orbáné, hanem a budapestieké, és az általuk válastzott új vezetésé. Orbánnak is lakmuszpapír volt, és presztizskérdés, hogy bármilyen feltétel elfogadása mellett, a főváros új vezetése beadja a derekát, és az ő akarata legyen meg. Azzal, hogy a főváros új vezetése engedett, a kontinuitást demonstrálta és Orbán fasiszta diktatúráját legitimálta, amellyel kész és képes olyan szimbolikus kérdésekben is együttműködni, amelyek a rezsim kirakatának és propagandájának részei, a rendszer jelképei. Mindez nagyon dicséretes lenne egy demokráciában, ha ellenzéki vezetésű főváros képes értékalapú együttműködést folytatni a kormánnyal, de egy alig burkolt, leplezett diktatúrában ez kapituláció és árulás.
Nemcsak a gyengeség jele, hanem olyan gyengeség, amely egy fasiszta diktatúrával szemben megengedhetetlen, és arcul köpése az ígéreteknek. Karácsony Gergely az utolsó pillanatban azért fordította saját javára a főpolgármester-választást, mert keményen beszólogatott, azt az érzést keltette, hogy „Budapest non coronat”, Budapest ellenáll, nem hagyja magát, nem adja meg magát, nem lesz Orbán játékszere és ellenáll a fasiszta rendszernek. Abban az ígéretben, hogy nem lehet több stadion, az is benne volt, hogy nem lehet több kivagyi sportrendezvény sem, erről szólt az olimpia elleni népszavazás is, amely egy új liberális pártot teremtett. Ilyen előzmények után megegyezni az atlétikai világbajnokságról, olyan mértékű jellemgyengeség, butaság és árulás, amire nincsenek szavak.
Nevetségesek a feltételek, amelyeket Orbán simán megígért, mert mindennél többet ér neki az, hogy legyőzte, megtörte, megalázta és maga alá gyűrte egyféléven belül az ellenzéki fővárosi vezetést, amely besétált a csapdába. Diktatúrával demokrata nem működik együtt, nem lesz a bűntársa, nem lesz az eszköze, ahogy terroristákkal sem működünk együtt. Karácsony Gergely a főpolgármester-jelöltséggel a közös ellenzék vezéralakja lett, ezért nem mindegy, hogy mit tesz, mert azzal belekonszolidálja az egész ellenzéket, ezzel együtt az egész országot a rendszerbe és ő maga hozza létre a centrális erőteret azzal, hogy belép abba. Orbán röhög a markába, mert az atlétikai világbajnokságon túl, annál sokkal fontosabbat is megnyert, a legitimációs háborút és az ország teljes bekebelezését.
Tragédia, hogy Magyarországon csak gyáva, buta, jellemtelen és lélekben korrupt emberek vannak, hogy az emberségnek mindig hülyeséggel kell párosulnia, és nem lehet egy olyan politikai vezető, aki nem fasiszta, hanem normális ember, mégis van jelleme, gerince, a szellemi harchoz érzéke, ellenállóképessége, és nem egy puhány alak, akit megesznek reggelire. Mert Karácsony Gergely ilyen, minden kedves és tisztességes gesztusa, szándéka ellenére nemcsak a csatát, hanem már a háborút is elvesztette. Amint megválasztották fővezérnek, azonnal elfelejtette, hogy háborúban van, és átadta a fegyvereit a röhögő ellenségnek. Amiben csak az a baj, hogy ez nem csupán a személyes kapitulációját, totális csődjét és bukását jelenti, hanem mindannak és mindazoknak a megsemmisítő vereségét is, akiket képvisel.
Mindezt úgy, hogy Orbán még le sem ereszkedett az ellenzék vezérévé lett Karácsony Gergely főpolgármesterhez. Miután egyszer magához rendelte, a pribékeivel és a sameszai útján tárgyal vele. Mindez még kommunikációs szempontból is egy katasztrófa, Karácsony nem Orbánnal egyenlő szinten van, hanem a harmadvonalbeli lakájaival egy szinten. S nem érzik ezt a megaláztatást, nincs bennük semmi önérzet, kurázsi, politikai érzék, emberi méltóság és politikusi bölcsesség. Ez a teljes vereség, kapituláció, önfeladás és behódolás. Tragédia. Egyszerűen katasztrófa. Egy választási győzelem után. A butaság tombol, a gonosz pedig röhög. A normális ember pedig szenved és őrjöng. Akiben van emberi érzés és méltóság, az menekül.
