2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírKövér László felkelti az Isten utáni vágyat

Kövér László felkelti az Isten utáni vágyat

-

Így járnak, akik csak kulturális és politikai kereszténységet ismernek, és azt sem hallották, hogy „vagyon-e Szentlélek?” Ezért nem tudják, hogy mi a Szentlélek munkája, és ők maguk képzelik, hogy a Szentlélek helyett majd hitet és Isten iránti vágyat oltanak az emberek szívébe. Sajnálatosan, e körbe kell sorolnunk az őskommunista házelnök Kövér Lászlót, aki még neofitának sem nevezhető, mert a kereszténységről és az újjászületésről fogalma sincs. Viszont túlbuzgó, és azt képzeli, hogy ő a Szentlélek. Miközben csak egy fasiszta propagandista, aki a kereszténység álcája mögé bújik.

Kövér előszeretettel jár templomokba beszédeket tartani, egyházi iskolákat avatni, talán még el is érzékenyül önmagától, és elhiszi azt a sok baromságot, amit összehord kereszténység címén. Szegény Kövérnek fogalma nincs az Igéről sem, ezért azt sem tudja, miből lesz a hit, ezért ezeréves magyar kereszténységről prédikál, meg keresztény magyar államról, ami fogalmilag kizárt, mert egy állam soha nem lehet keresztény. Azok az államok, amelyek a kereszténynek nevezett ideológiára épültek, kivétel nélkül tömeggyilkosok voltak, beleértve a horthyzmust is, amibe ő szerelmes.

Kövér ezúttal a Pápai Református Gimnázium új internátusának átadásán mondott beszédet, s oltotta bele a benne levő halálos mérget a hallgatóságba. Kövér nem egy Pál apostol, nem tudjuk Jézus Krisztushoz sem hasonlítani, mivelhogy fogalma nincs az Isten szeretetéről, ezért a fasiszta gyűlöletbeszédet nevezi keresztény kiállásnak. Tartunk tőle, hogy Istennek nincs szüksége arra, hogy Kövér László egy kleptokrácia elöljárójaként, egy hazug propagandára épülő fasiszta rendszer prókátoraként és a globalizmus szidalmazásával próbálja az Isten iránti vágyat ébresztgetni.

Történetesen, ha valaki abba a tévhitbe esne, hogy Kövérnek bármi köze lehet Istenhez, Jézus Krisztushoz, megváltáshoz és kereszténységhez, s az istenképét ez a képmutató gyűlölköző gazember formálná, az Isten iránti vágyat akkor is elfelejtené, ha valaha lett volna benne. Ha Isten olyan lenne, mint ezek a keresztényfasiszta farizeusok, akiktől a globalista zsidó szellemi egyház Feje, Jézus Krisztus óvta a tanítványait, akkor szegény pápai diákok nem költöznének az internátusba. Akkor sem, ha azt gondolják, hogy majd egy iskola teszi Krisztus követőivé őket, ahogy Kövér hiszi.

Csak reménykedni tudunk, hogy a diákok nem figyeltek oda, egyetlen szavát nem hallgatták meg ennek a végtelenül sötét és buta embernek, amivel az Isten iránti maradék vágyukat is kiölné, ha nem lenne Szentlélek, aki az igazi Istent kijelenti nekik az Ige által. Ezért Kövér csak egy fasiszta uszító marad, aki a kereszténység legnagyobb üldözője a Biblia szerint, aki a „parázna asszonynak” nevezett hamis egyház önjelölt szószólója, amely a történelem során mindig összefonódott a fenevadnak nevezett antikrisztusi „keresztény állammal”. Igen, ez az, amit Kövér képvisel.

Kövér Jézus gyilkosainak szellemi utódjairól beszélt, beleértve mindenkit, aki nem keresztényfasiszta, aki nem strómanok nevén lopja szét az állami vagyont, aki nem gyűlöli a felebarátját, ha másban hisz vagy másképp él, aki nem akar lábbal taposni minden emberi jogot, aki nem gyűlöli a szabadságot, amit Isten adott az embereknek, eközben nem veszi észre, hogy Jézusnak ezekkel az emberekkel soha nem volt semmi baja, hanem meghalt értük, mert szerette őket. A Kövérhez hasonló képmutatókat, akik a gyilkosai voltak, mérges kígyó fajzatainak nevezte.

Ez Kövér László és az egész farizeus fideszes fasiszta tolvajbrigád.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések