2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekLehet, hogy Magyarról lepereg minden, de az ellenzéki szavazókról nem

Lehet, hogy Magyarról lepereg minden, de az ellenzéki szavazókról nem

-

Nem szeretnénk Magyar Péter és a Kovi videók szintjére süllyedni, ezért nem kívánjuk részletezni az elmúlt napok fejleményeit, amelyek a magyar közélet és kultúra százéves mélypontját jelentik. S ebben a legszörnyűbb az, hogy Magyar nemi szerve nem ok nélkül került a közbeszédbe, az okot ő maga szolgáltatta.

Magyar beteges hajlamaitól vezérelve szándékosan tette közszemlére az intim testrészét, amelyből egy ízléstelen összeállítást készített a kormánypárti kereskedelmi televízió, amit szemérmes ember elhallgat, nem vesz róla tudomást, jobb esetben szégyelli. Magyar Péter azonban erényt kovácsolt belőle, mint minden ocsmányságából, amiről cikkezett a sajtó.

Ezek közül is a legdurvább és legvisszataszítóbb az volt, amikor a nadrágszíját felemelte és azzal fényképezkedett. Azzal hivalkodott, amivel a feleségét bántalmazta (arra nem térünk ki, hogy Magyar elvakult fanatikus hívei hazugságnak nevezik Varga Judit vallomását, mert politikai okokból utálják, holott e tekintetben hiteles, s a bántalmazásai bizonyított tények).

De ha így lett volna is, a nők bántalmazásának jelképét magasba emelni, és azzal kérkedni, fenyegetőzni, a világ legnagyobb bunkósága és tahósága, a nőkkel szembeni támadás. Ez Donald Trumpon is túltesz. Magyar az esetet politikailag túlélte, a „független” sajtó Magyart hős ellenállóként mutatja be, mint akin nem talál fogást a NER, mert minden lepereg róla.

Magyar stratégiája az, hogy a vele szembeni jogos kritikákra is úgy reagál, hogy semmit nem szégyell, hanem a bunkóságára rátesz még egy lapáttal. Nincs szégyenérzete, amit a fanatikus rajongók és a propagandisták szintjére süllyedt független sajtó ünnepel, pedig ez csupán a nárcisztikus pszichopaták tipikus megnyilvánulása, mentális betegségük tünete.

Amikor Magyar szemére vetették, köztük mi is, hogy szemérmetlen viselkedése aberrációra utal, magatartása a mutogatós bácsik és a szatírok tipikus megnyilvánulása, arra Magyar a fent említett „stratégiának” megfelelően obszcén szövegekkel és fotókkal reagált, a banánt és más gyümölcsöket alpári összefüggésekbe helyezve. Ez már tényleg a legalja.

Nem szeretnénk ezeket részletezni, normális ember elhányja magát ettől, és szégyen, hogy az egykori demokratikus értelmiség ezt ünnepli és viccesnek találja, s úgy érzi, ez a stílus megengedhető, sőt hasznos. Ezek az emberek az emberi mivoltukat is elveszítik, beleértve egykori pártvezetőket és vezető újságírókat is.

Csupán jelezni szeretnénk: az lehet, hogy Magyarról minden lepereg, mert szégyentelen, arcátlan és gátlástalan, mocsok ember. De ne gondolják, akik híveinek szegődtek, hogy a szavazók egy jelentős részéről is minden lepereg. Nem mindenki lett nihilista és cinikus, a szavazók egy jelentős része megbotránkozik ezen a testaltáji stíluson és színvonalon.

Akik elhitték azt, hogy Magyar majd leváltja Orbánt, mert aki Orbán ellen van, az mindenki szavazni fog Magyarra, nagyot tévednek, mert ezt az ízléstelenséget és bunkóságot nem veszi be mindenkinek a gyomra. Magyar 24 órás celebkedésével sem érte el az „óellenzék” szintjét: az ellenzéki összefogás 2021 novemberében 4 százalékkal vezetett a Fidesz előtt.

Ez sokkal jobb eredmény, mint amit Magyar eddig elért, s amit látványosan ünnepel.

Ezután jött az akkori fideszes messiás. Márki-Zay Péter az ámokfutásával erről a szintről ért el történelmi méretű vereséget, amelyet előre megjósoltunk, mert megbotránkoztatta az ellenzéki szavazótábort. Magyar ugyanezt teszi, és sokakat megtéveszt a fanatikusok ostoba lelkendezése, de az 20-30 ezer ember a Facebookon. 2 millió ember pedig figyel.

Magyart ismerve nem gondoljuk, hogy elérte a mélypontot. Nem biztos, hogy a fingásnál megáll. De ha ezt vetik a szemére, akkor vélhetően hatalmasakat fog durrogtatni, mert róla lepereg – ugyebár – minden. De nem mindenki ilyen ízléstelen és gusztustalan ember, mint Magyar Péter, és azok, akik ezen nem háborodnak fel, s nem teszik ezt szóvá.

Hatalmas bukás lesz belőle. Magyar nagyobbat fog bukni, mint a Márki-Zay. Mert sokan tiltakoznak az ellen, hogy ilyen ember képviselje őket, ilyen embert támogassanak, hogy egy aberrált és gátlástalan beteg emberre bízzák az országot. Orbán nem tud megbukni, mert Magyar Péter megakadályozza. Magyar már Orbán leváltásának legfőbb akadálya.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések