2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar az egyetlen ismert mutyizó, de ezen a címen lefejezné Budapestet

Magyar az egyetlen ismert mutyizó, de ezen a címen lefejezné Budapestet

-

Magyar Péter eddig egyetlen ígéretét nem tartotta be, ezért érdemes figyelni azt, amit már most Budapesten művel. Karácsony Gergely helyett már most átvette a főváros irányítását, ő folytat le egyeztetéseket a fővárosi frakciókkal, akikkel közli az ultimátumait. A Fidesz az egyetlen párt, amely legalább ellenáll ennek, még ha hamis és hazug indokkal is.

Most az a követelése, hogy „az eddigi mutyik megszűntetésének elengedhetetlen feltétele a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetésének nyílt, transzparens pályázaton történő kiválasztása.” Mindehhez szögezzük le, a szereplők közül egyedül Magyar Péter az, aki mutyikban résztvett, az elmúlt 3 évben 250 millió mutyis lopott pénzt tett zsebre.

Emellett említsük meg, hogy Magyar Péter a saját elmondása szerint a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként mutyizott, többszáz milliós túlárazott szerződéseket kötött, amivel a mai napig nem számolt el. Ellenkezőleg, a leleplezésekben megalkuvást nem ismerő és az elvtelen kompromisszumokat elutasító Hadházy Ákosnál is valamivel elérte, hogy ezeket a dokumentumokat Hadházy Ákos a mai napig nem hozta nyilvánosságra, ami szégyen.

Ezért Magyar úgy gyanúsít meg másokat, hogy arra semmiféle alapja nincs, miközben az általa emlegetett bűncselekményeket ő maga elkövette. Ha a budapesti önkormányzati cégvezetők közül valakivel szemben felmerülne, hogy bármilyen „mutyizást”, korrupciós bűncselekményt tett, akkor az ellen eljárást kell indítani. Erről azonban nincs szó.

De ilyen megalapozatlan kollektív gyanúsítás alapján lefejezni a budapesti cégeket, nem jogállami eljárás, különösen egy olyan ember részéről, aki viszont bűncselekményeket követett el, és ezúttal is nyilvánvalóan „mutyis” szándék áll mögötte: Magyar akarja a névtelen és ismeretlen embereit pozícióba juttatni. Ezért akarja lefejezni a budapesti önkormányzati cégeket. Ezúttal is szakembereket saját laikus bábjaira cserélve.

Magyar az Európai Parlamentbe és a fővárosi közgyűlésbe utcáról összeszedett embereket juttatott, akikről semmit nem lehetett tudni, csak azt, hogy Magyar utasításait fogják majd végrehajtani, mert az egzisztenciájuk tőle függ. Magyar most is le akarja fejezni Budapest cégeit, ha úgy tetszik, az egész fővárost. Egyértelmű, hogy saját embereit akarja betenni.

Erre éppen elég alapot szolgáltat a Fidesznél megismert gyakorlat, amelynek ő maga is része volt. Magyar most azt ígéri, hogy „semmilyen pozíciót nem vállal a fővárosban”. Ez az új ígéret, de mint írtuk, Magyar eddig egyetlen ígéretét nem tartotta be, ezt sem fogja. Az agymosott híveit ez cseppet sem érdekli, bármilyen hazugságot lelkesen támogatnak.

Ha Magyar azt mondja, hogy ez szolgálja a „Tisza Párt” és a „fővárosiak” éredekeit, meg Orbán leváltását, a modern Magyarországot és a lépésre lépésre, tégláról téglára való hazudozást, aminek a vége mindig az, hogy Magyar anyagilag jól jár, akkor dagadt nyaki erekkel fogja követelni az agymosott „tiszás” csürhe Magyar bábjainak a pozíciókat.

Ha másképp nem, akkor Magyar úgy szerez helyeket, hogy a „transzparensnek” nevezett pályázatokon azok kerülnek ki győztesen, akiket a „Tisza Párt” (eredeti nevén: Magyar Péter) támogat. Ezzel saját kiválasztottjait juttatja pozíciókba. Az semmit nem jelent, hogy Magyar bábjai nem a Tisza Párt tagjai, mert ennek a nem létező pártnak nincsenek tagjai.

Magyar egyértelműen visszaélésre használja a megtévesztett volt ellenzékiek szavazatait. Kis híján megbuktatta az ellenzéki polgármestert, az utcáról szedett-vedett embereivel a fővárosi közgyűlést megbénítja, ha nem az ő akarata teljesül. Ha mások összefognak, és többséget alkotnak egy ügy mentén ellene, akkor „a kék Fidesz” és a „narancs Fidesz” fog össze. Magyar az újFidesz nevében Orbán módjára zsarolásra használja a mandátumait.

Fellépése alapján látható, hogy Magyar akar diktálni Budapesen (is), propagandacélokra használja a frakcióját. Ő „ügyek mentén” bárkivel összefoghat, de ha nélküle fog össze bárki ügyek mentén bárkivel, az már az „óellenzék” ármánya és mutyija lesz a Fidesszel. A karaktere szerint „Geci”-nek nevezett Orbán mellé most került egy másik fideszes „Geci”.

Ennyi történt. Ennél jobb volt, amikor csak egy volt belőlük. Ha az egyiktől megszabadul egyszer az ország, ott lesz helyette a másik. Gratulálunk ehhez a kiváló perspektívához és elmés megoldáshoz!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések