2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar Péter az "apák és fiúk" retorikánál tart

Magyar Péter az „apák és fiúk” retorikánál tart

-

Molnár Csaba, a DK alelnöke Facebook-posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter Dobrev Klárával kapcsolatban az édesanyját, Apró Piroskát és a nagyapját, Apró Antalt kezdte el emlegetni, mondván: „ő nem fél se Dobrevtől, se Apró Piroskától, sőt ha élne, a nagypapától sem félne”.

A jelenség előzménye Grezsa Ferenc „Apák és fiúk” című antiszemita pamfletje, amelyet 1990-ben Csurka István utánközölt a Magyar Fórumban. Ebben a zsidósággal azonosított SZDSZ-es liberális politikusok kommunista felmenőit emlegette, amivel a Mein Kampfot elevenítette meg, amely szerint a zsidóság két álcája a kommunizmus és a liberalizmus.

A náci elmélet szerint az apák kommunisták voltak, a fiak liberálisok lettek, ami a zsidóság két megnyilvánulási formája, amellyel leplezni akarják nemzetellenességüket. A csurkista antiszemita retorika vitte tovább az „apák és fiúk” narratíváját, amely most Dobrev Klára esetében „apák (anyák) és lányok” formájában köszönt vissza Magyar Péter szájából.

Molnár Csaba emlékeztetett arra, hogy amiképpen a gyurcsányozás, az apróantalozás is „fideszes és neonáci” propaganda: „demokratikus ellenzéki politikus, bármennyire is a DK ellen határozta meg magát, soha nem használta ezeket a bélyegeket, mert tudta, hogy ezek mögött aljas lejárató szándék áll. Ilyet demokrata ellenzéki soha nem mondott”.

Az „apák és fiúk” retorika egyértelműen náci propaganda. Magyarországon a felmenőket ilyen formában csak az antiszemita szélsőjobboldal emlegette, amelyet a demokratikus közvélemény mindig elítélt. Kíváncsian várjuk, hogy az „apák és fiúk” retorikára mindig érzékeny baloldali és liberális közvélemény hogyan reagál Magyar náci szövegére.

Úgyis feltehetjük a kérdést, hogy a Magyar Pétert támogató balliberális ellenzéknek hol van a határ, ameddig a volt fideszes „messiással” elmennek, abban a naiv reményben, hogy Magyar leváltja Orbánt, ők pedig majd leváltják Magyart? Megvédik a kognitív disszonancia elkerülése érdekében Magyart, vagy „Gyurcsány felesége” esetében nem számít ugyanaz?

Magyar a Klubrádióban is náci összeesküvéselméleteket osztott meg Amerika és a Nyugat kapcsán. Csak nemzetiszocialisták mondanak olyanokat Amerikáról, amiket Magyar Péter. Ezekre a balliberális értelmiség közömbösen reagált, azt hangoztatva, hogy Magyarral nem ért egyet, nem azonosul, de a szerepét hasznosnak ítéli, mert szerintük Orbánnak árt. Ha fasisztát és nácit támogatnak, akkor miért akarnak leváltani egy fasisztát és nácit?

Ezért arra nem is számítunk, hogy a messiástámogatók elítélnék Magyar kommentjét Molnár Csaba posztja alatt, miszerint „Én büszke vagyok a felmenőimre”. Annak ellenére, hogy ennél pökhendibb, aljasabb és mocskosabb, morálisan tarthatatlan megnyilvánulást el sem lehetne képzelni, s egy jóérzésű embernek kifordul a gyomra tőle. Ki beszél így?

Egy csürhénk van, amit jól bizonyít a 467 lájk és beszívezés

Magyart azzal mentenek fel minden alól, hogy ezzel nyerheti meg az antiszemita, fasiszta fideszes szavazókat. Ez nagy tévedés, viszont egy antiszemita, rasszista és fasiszta párt helyett lesz kettő, a másodikat baloldaliak és liberálisok alkotják, akik meghasonulnak önmagukkal, amikor Orbánt a fiatal Orbánnal akarják leváltani, és azt hiszik, jobb lesz.

Gyümölcséről lehet megismerni a fát. Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, minden rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, és rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Magyar gyümölcsei rohadtak. A nácizmus, a fasizmus, a pökhendi, arrogáns és arcátlan stílus, a gátlástalan, ocsmány genyóság rohadt fának rohadt gyümölcsei.

Hogy ebből „békés, modern, európai, demokratikus és élhető Magyarország” nem lesz, hanem az ellenkezője, ha ez az ember valaha hatalom közelébe kerül, arra mindenki mérget vehet.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések