2024, december3, kedd
KezdőlapFesz leszMagyarország fölött trónol egy ugyanilyen "tévéprédikátor"

Magyarország fölött trónol egy ugyanilyen „tévéprédikátor”

-

A 444.hu nem első cikkében számol be a luxus életmódot folytató dúsgazdag amerikai tévéprédikátorokról, akik a „bűvölködés evangéliumát” hirdetik, és kiforgatva a Biblia igazságait, kifosztják a becsapott hívőket. Az online újság ezúttal a BBC egy cikke alapján mutatta be az alaphelyzetet, hogy Istent egy bankautomatának bemutató tévéprédikátorok az utolsó fillért is kicsalják a szegény emberektől, akik azt hiszik, hogy ha „bőven vetnek, bőven is aratnak”, és ez egy üzleti befektetés, amivel Istent adásra késztetik. Vetni a csaló tévéprédikátoroknak kell, az aratás pedig Isten felelőssége. Ha a sok vetést mégsem követi az aratás, akkor a hiba abban van, aki pórul járt.

Ez közönséges csalás, lopás, a hívők Isten iránti hitével és szorult helyzetével való visszaélés. A BBC amerikai hívőn keresztül mutatja be a bűnözésnek ezt a speciális formáját, de ennek van magyarországi példája is, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének személyében. Az amerikai hívő akkor jött rá, hogy becsapták, amikor a liberális John Oliver műsorából értesült, hogy akiknek ő a pénzét adta, azok királyi életformát élnek a kiszipolyozott hívők pénzéből. De amikor neki volt szüksége valamire, egy fillért nem kapott a dúsgazdag prédikátoroktól.

Miközben a 444.hu immár sorozatban mutatja be, hogyan fosztják ki a naiv hívő embereket az adózást megkerülő dúsgazdag tévéprédikátorok, fájdalmasan hallgatnak arról a tényről, hogy ennek az amerikai modellnek van egy magyar megfelelője, aki ezeket az amerikai tévéprédikátorokat utánozza. Magyarországon szintén hatalmas vagyont halmozott fel, amelynek az eredetével egy életre szóló adóvizsgálat keretében soha nem tudna elszámolni. Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője (tulajdonosa) ugyanezt a „bővölködési evangéliumot” hirdeti, aminek következtében sok szegény ember szegényebb, ő pedig dúsgazdag lett, miközben egyesek a nagy adakozási és megfelelési kényszerben még börtönbe is jutottak. Ők leülték a büntetést, de a pénz nem az ő zsebükben kötött ki.

Németh épp most fogadta a Hit Csarnokban Benny Hinn-t, az egyik legnagyobb szélhámost, aki Budapesten is a prédikációja első részében azzal szédítette a hívőket, hogy ő ígért egy másik prédikátornak élete végéig havi 2 ezer dollárt, ő pedig ennek sokszorosát kapta, mert egy házaspár egymillió dollárhoz közelítő összeggel támogatta. Ezek a kuruzslók azt ígérik, hogy az egyszerű szegény emberrel ugyanez fog történni, ha mindenét a prédikátornak adja. Ezek fölött a befizetések fölött pedig semmiféle kontroll nincs. A biznisz fenntartása fölötti pénz fölött a prédikátor szabadon rendelkezik, az ő személyes vagyona lesz. Nemcsak ígéret, fenyegetés is segíti a bevételt: ha valaki nem adakozik, vagy nem fizeti a bevételei után járó tizedet a vezető lelkésznek, akkor átok alá kerül. Ez egy társadalmilag veszélyes tevékenység.

A kiváló John Oliver műsora a csaló szélhámos tolvaj tévéprédikátorok ról és a módszereikről

Ez a bizniszegyház modellje, amelyet a Fidesz még helytelenített a Hit Gyülekezete esetében, amíg Németh Sándor SZDSZ-alapítóból nem lett Orbán Viktor legnagyobb támogatója. Németh ma már olyan illiberális, szélsőjobboldali elveket hirdet, mint Orbán, a Sargentini-jelentés után szélsőséges nyílt levelet írt az amerikai tévéprédikátoroknak, amelyben a szélsőjobboldal összeesküvés-elméletét adta elő Soros Györgyről és a „háttérhatalomról”. Németh a a nacionalizmusban odáig elment, hogy már azt állította, „Hitler nem volt nacionalista”, hanem szemben szocialista volt. Mindezt abban a Hit Csarnokban adta elő, amelyet az MSZP politikai és közvetett anyagi támogatásának köszönhet, amelynek építésénél a Soros Alapítvány egy „már megítélt támogatását” is számításba vették. Az álellenzéki ATV is az MSZP-vel való összejátszásnak köszönhetően került Németh Sándor kezébe. Egy Orbán-hívő és Trump-rajongó tulajdonos csinál „ellenzéki” televíziót, amellyel becsapja a nézőket, az ellenzéket, és azt a hamis látszatot kelti, mintha az Orbán által elrabolt és megszállt közmédiát pótolná.

Az amerikai tévéprédikátorok és Németh Sándor bizniszegyháza, vallási üzleti vállalkozása között annyi a különbség, hogy Németh nem mer a televízión keresztül adományokat gyűjteni, hanem a tizedfizetés és az összejöveteleken való adományozás útján feji meg a híveket. Az biztos, hogy az általa beszedett pénz sokszorosan meghaladja a gyülekezet működtetésének és a saját költségeinek mértékét, dúsgazdag milliárdos lett abból, hogy az evangéliumot prédikálja. Miközben a hívek nagy része szegény és nyomorult, de igyekszik mutatni az „áldást”, és soha nem adja fel azt, hogy egyszer majd ő is meggazdagszik, mint Németh Sándor. Csak azzal a közgazdasági és bibliai elvvel nem számolnak, hogy aki a gazdagoknak adja a pénzét, az elszegényedik. Borzalmas történetek tucatjai kísérik az amerikai pénzrabló biznisz magyar utánzatát is.

A BBC cikke egy szerencsétlen ember történetén keresztül bemutatja az egész rendszer működését, és azt is, hogy bibliai alapon hogyan próbáltak tisztességes lelkészek és hívők véget vetni ennek a szabad rablásnak. Az IRS próbálta az adómentesség nyomán megfogni őket, az ellenszolgáltatás nélkül kicsalt pénzek miatt a kongresszus egyes bizottságai foglalkoztak a tévéprédikátorok ügyeivel. Egyebek mellett Benny Hinn ügyeivel is, és annak a Paula White-nak a pénzügyeivel is, aki Trumpnak Atlantic City-ben egy kaszinóhotel szobájában tartott „bibliaórákat”, majd vett is egy 3 millió dolláros lakást a Trump Tower egyik emeletén, hogy közelben legyen, ha bibliaórára van szükség. A „lelkésznő” háromszor vált el, és lebukott Benny Hinn szeretőjeként is Rómában, amint napokat töltöttek egy szállodai szobában. Ez a nő volt az, aki Trump elnöki beiktatásán imádkozott az egész amerikai kereszténység képviseletében, óriási felháborodást kiváltva. Nemcsak az elnökség, hanem a kereszténység megcsúfolása is volt egyben.

Az egyházi adómentesség mögé bújva a milliárdos „lelkészek” eljátsszák, hogy nekik az evangélium hirdetése miatt van szükségük palotákra, magánrepülőgépekre, luxusszállodákra. Míg adományozó híveik csórók, de azt gondolják, hogy a tőlük kicsalt pénzekből királyi szinten élő prédikátoraik Isten áldását élvezik, s példát mutatnak nekik. Majd ha ők is olyan jó hívők lesznek, nekik is annyi pénzük lesz. De a pénz csak egy irányba áramlik, visszafelé soha. Ahogy az amerikai szerencsétlen ember is, amikor már semmije nem maradt, és a lányát kellett volna megmenteni, akkor a dúsgazdag prédikátorok rábízták őt Istenre és egy árva vasat nem adtak neki, hogy a beteg lányát megmenthesse. Magyarországon hasonló történetek tucatjai ismertek: ha valaki nem adni, hanem kérni akart Németh Sándor gyülekezetétől, őt hogyan hajtották el. Tele van velük az internet, meg lehet keresni őket.

Itt látható a Hit Gyülekezetében Benny Hinn, amint előadja a hamis evangéliumot, a pénz maggá való alakulásáról, ahogy kiszedik a pénzt az emberek zsebéből:

A Gyülekezet megfejése 2.

This is „A Gyülekezet megfejése 2.” by Amerika Hangjai on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.

Itt látható a másik szélhámos, Rodney Howard-Brown, ahogy a Hit Gyülekezetében kifosztja és becsapja a naiv híveket. Hazudozás minden szava, ezeknek a pénz az istenük:

A Gyülekezet megfejése 1.

This is „A Gyülekezet megfejése 1.” by Amerika Hangjai on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.

Az is biztos, hogy az ingyen megváltás hirdetéséből még soha senki nem lett ilyen gazdag Magyarországon, mint Németh Sándor, aki ezt a nagyon is kérdéses amerikai modellt másolta le, és választotta ezt a jól jövedelmező szakmát. Jézus Krisztus óva intett a gazdagságtól, azt mondta, hogy aki a Mammont szolgálja, az nem szolgálhatja az Urat is, a kettő együtt nem megy: vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. A gazdagoknak azt mondta, hogy adják a vagyonukat a szegényeknek (és ne elvegyék a szegényektől még azt is, amijük van), és gazdagságuk lesz a mennyben. A vetés nem a gazdagoknak szól, hanem a szegényeknek, és az aratás nem a földi gazdagság lesz, hanem a kincsek a mennyekben lesznek. Azt mondta, hogy ne gyűjtsenek kincseket a földön, hanem gyűjtsetek kincseket a mennyben. De ezeket az embereket, akik magukról fennen hirdetik, hogy az „Isten emberei”, és azt képzelik, hogy bármit megtehetnek, ezek az intelmek nem érdeklik.

A közösség pénzéből magánpénz, a közösségi vagyonból magánvagyon lesz az amerikai tévéprédikátorok és követőik kezében. Egyházi pénzből létrejött intézmények offshore cégek kezébe kerülnek, azok tisztségviselői a prédikátor vezető lelkészek családtagjai. A történelmi és presbiteriánus egyházak intézményei és bevételei nem egy ember korlát nélküli, ellenőrizhetetlen vagyonának és bevételének a részei. Júdás volt az, aki elcsent a közösből. A BBC cikke felveti az amerikai prédikátorok esetében is a republikánus párt politikai támogatását és védelmét, amelyet ezek a prédikátorok azzal viszonoznak, hogy a híveiket lelkiismereti alapon a védelmet nyújtó párt szavazóivá teszik. Az adóellenőrzés és vagyonellenőrzés elől menekülő prédikátorok kufárkodnak a hívők szavazati jogával és egyszerűen kiárusítják azt a politikai védelemért cserébe. Németh Sándor hol egyik, hol másik pártnak adta el a hívők szavazatait, jelenleg éppen a Fidesznek. A lelkiismerettel zsarolva liberálisokból a legvadabb antiliberálisokat faragta.

A politikai védelem megszerzése a biznisz része. Ennek érdekében kell a hívőket a homoszexuálisok, a transzgenderek elleni gyűlöletre, a feketeabortuszokat és az anyák halálát okozó abortusztilalom melletti kiállásra uszítani, az állammal való összefonódást támogatni, és a kereszténységet egy politikai pártnak kiárusítani. Ennek köszönhetően Németh Sándor ma már Magyarország felett trónol, abszolút politikai támogatást és védelmet élvez, a pénzével megszerezhet bármit. A törvények felett állónak képzeli magát, és bármit megenged magának, nemcsak a gyülekezetén belül, hanem azon kívül is. Éppen a 444.hu ellen indított perével kapcsolatban utalt arra, hogy nem tűri a sajtószabadságot és a róla szóló kritikus sajtót bármilyen eszközzel elnémítja. Pedig a 444.hu csak azt írta le, amit Rodney Howard-Brown barátja, egy másik amerikai tévéprédikátor mondott a Charisma nevű magazinnak: Németh Sándor azzal dicsekedett neki, hogy egyedül ő „rúgta ki” Soros Györgyöt Magyarországról.

Politikai ellenzék, amely ellenőrizhetné nincs, azokat is megvette egy ATV-s szerepléssel, és Semjén Zsolt ma már nem betiltani akarja a Hit Gyülekezetéhez hasonló bizniszegyházakat, és szektákat, hanem személyesen találkozott Benny Hinn-el, ennek az irányzatnak egyik legbotrányosabb figurájával (lásd cikkünk fotóját). Az a Németh Sándor követeli meg, hogy a sajtó ne bírálja őt, aki már végigparáználkodta az SZDSZ-től az MSZP-n és az MDF-en át a szélsőjobboldali Fideszig a teljes politikai palettát, harminc éve próbálja befolyásolni illegálisan a magyar belpolitikát (egyházként párttevékenységet fejt ki), aki Semjén Zsolttal való ölelgetésig jutott az emberi jogoktól és a vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény megalkotásától. Kettejük közül Semjén az, aki semmit nem változott, hanem ugyanazokat az elveket vallja.

Pedig most nagy szükség lenne Semjén Zsolt szenvedélyes parlamenti beszédeire a bizniszegyházakról, mert az társadalmi kérdés, hogy ne tudjanak csaló szélhámosok pénzt kicsalni Isten nevében szegény emberektől, esetenként átokkal fenyegetve meg őket. Hol késel, Semjén Zsolt?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések